Új Szó, 1994. április (47. évfolyam, 76-99. szám)

1994-04-19 / 89. szám, kedd

8 KILÁTÓ ÚJSZÓ 1994. ÁPRILIS 19. Szegénység A tér felett két sárga daru fo­rog csikorogva. Folyik a régi pol­gárházak gondos helyrehozatala. A Zvon Szálló előtt egy autó­busznyi japán turista várja, hogy bemutassák nekik a várost. Első pillantásra úgy tűnik, České Bu­déjovicében, a sörgyártás száze­zer lakosú dél-csehországi felleg­várában megkezdődött a nagy fellendülés. Ám aki a teret el­hagyva elindul a-Moldva negyed felé, meglátja a posztkommunis­ta Csehország másik, lehangoló valóságát. Ott egy magánsegély­szervezet a nyugdíjasok és nyo­morgók számára ínségkonyhát létesített. A 77 éves Karel Jirka innen vi­szi nap mint nap a meleg ebédet saját maga és mozgáskorlátozott felesége számára. „E segítség nélkül sok nyugdíjas nemigen él­ne meg" - mondja. A nyugdíjas tanárnak iskolai hasonlat jut az eszébe: „Az életszínvonalamat mínusz 4-esre osztályoznám." Vagyis közel a teljes csődhöz. A České Budéjovice-i segélyszer­vezetet 1991-ben hozták létre egy osztrák magán-segélyegye­sület, a Volkshilfe mintájára, amihez a szomszédos Felső­Ausztria nyújtott segítséget. „Nem adományokkal akartuk megnyugtatni a lelkiismeretün­ket, hanem arra akartuk sarkallni az embereket, hogy önmagukon segítsenek" - mondja Josef Wei­denholzer társadalomtudós, a se­gélyakció kezdeményezője. A népkonyha naponta száz adag ételt oszt szét önköltségi áron. Ausztriából származó tisztított ruhákból olcsó kiárusításokat is szerveznek. „Egyre több az olyan nyugdí­jas és fiatal, kisgyermekes szülő, aki képtelen lépést tartani az árakkal, és ezért rászorul a segít­ségünkre" - mondja Pavla Bárto­vá, a szervezet helyi vezetője. Az akcióval nem csupán szociális segítséget kívánnak nyújtani, de ahhoz is hozzá szeretnék segíteni az embereket, hogy „ismét maga­biztosak legyenek saját hazájuk­ban" - mondja a linzi társada­lomtudós. Ezzel egyben ellensú­lyozni szeretnék az ellenőrizetlen elvándorlást is, amely a határtér­ségben ugyancsak komoly prob­léma. České Budéjovicéből és környékéről egyre több ember jár át Németországba vagy Ausztriá­ba dolgozni, ahol alacsony bé­rért, feketén foglalkoztatják őket, az így megkeresett pénz azonban mégis többszöröse annak, amit Csehországban kapnának. Vezető szerepre tör a cseh gazdaság Bár az 1948-tól 1989-ig terjedő időszakban erőteljesen érvényesült Csehszlovákia egyes régióinak gazdasági kiegyenlítése, a törekvés csak részben sikerült. A szövetségi állam 1993-as kettéválása óta eltelt idő egyértelműen bebizonyította, Csehország és Szlovákia között jelentős különbségek vannak. Míg Szlovákiában bizonytalan a politikai helyzet, a privatizáció folyamata is egy helyben topog, addig Csehországot a nyugati sajtó már-már - Dél-Korea, Szingapúr és Hongkong mintájára ­gazdasági tigrisnek titulálja. Körképünk német és osztrák folyóiratok cikkei alapján készült; az írások rámutatnak Csehország vezetőinek magabiztosságára, a cseh termékek versenyképességére, s egyben a sikeres gazdasági lépésváltás veszteseire is. Tigris a kapu előtt „Hogy mondják angolul azt, hogy teljesítmény?" A nagy német kon­szern menedzsere segélykérően kö­rülnéz. „ Performance" - mondja Vladimír Dlouhý nevetve. A teljesít­mény most az ő első számú varázsi­géje. A 41 éves cseh ipari miniszter német menedzserek előtt ecseteli a hatalmas szomszéddal folytatandó együttműködés távlatait. Kooperáció? Hát persze, nyilván, de verseny is és harc is a piaci részesedésért. Újfajta öntudat ad szárnyakat a prágaiaknak. Amióta az ipari termelés csökkenését megállították, és ebben az évben a bruttó nemzeti össztermék 2-3 százalékos növekedésére lehet számítani, nagyobb figyelemmel hall­gatják mondandójukat. Szerepcsere következett be. Már nem a nyugat-eu­rópaiak osztogatják piacgazdasági jó­tanácsaikat a cseheknek. Václav Kla­us miniszterelnök és Dlouhý ipari mi­niszter egyetlen alkalmat sem mulaszt el, hogy elő ne hozakodjék a nyugat­európaiak e téren meglevő fogyaté­kosságaival. Dlouhý kalkulál: „A né­met iparnak egy szakmunkás, minden mellékköltséget is beleszámítva, átlag 6600 márkáj kerül havonta. A cseh iparnak viszont csak 440 márkába, vagyis egytizenötödébe." És ugyan melyik német menedzser hinné, hogy a cseh ipari munkás csak tizenötödét nyújtja a német munkás szakképzett­ségének és teljesítményének? „Ha Nyugat-Európa gazdaságilag életben kíván maradni, meg kell sza­badulnia a szociális állam mentalitá­sától - figyelmeztet Dlouhý. -Ahhoz, hogy, állni tudja a versenyt az Egye­sült Államokkal és Japánnal az élen­járó területeken, a nagy értékteremtő csúcstechnológiai termékek világá­ban kell kezdeményeznie. Minden egyebet előbb-utóbb a mi vállalataink fognak megszállni, mivel szakképzett és rendkívül olcsó munkaerővel ren­delkezünk." Csehországban páratlan radikalizmussal és lendülettel hajtot­ták végre a piacgazdasági reformot. Az átalakítás lényegében lezárult. Dlouhý becslése szerint a cseh válla­latoknak még két-három évre van szükségük ahhoz, hogy a magánosítás végrehajtása után szerkezetileg átala­kuljanak és kidolgozzák a nyugati pi­acok meghódításához szükséges esz­köztárat. 1998. január l-jén lép majd életbe a visegrádi országok (Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Magyaror­szág) szabad kereskedelemi övezetére vonatkozó megállapodás, aminek eredményeként egy 65 millió embeit felölelő közös piac jön létre. És a cseh gazdaság már most arra törekszik, hogy e gazdasági térségben majd át­vegye a vezetést. Az egykori mintata­nulókból versenytársak lettek. A tar­tós kelet-európai bizonytalanság és az ottani gazdasági katasztrófák miatt nem vettük észre, hogy Európa köze­pén ezzel teljesen ellentétes fejlődés megy végbe, amely gyökeres szemlé­letváltásra és az integrációs feladatok átértékelésére fogja kényszeríteni Nyugat-Európát. A tigrist eddig csak messze keleten, Dél-Koreában, Taj­vanon, Hongkongban és Szingapúr­ban sejtettük. Most a tigris itt bömböl a kapunk előtt. St. Augustinban, az Adenauer Ala­pítvány válogatott vendégserege előtt a német beruházók is megkapják a magukét Vladimír Dlouhýtól, aki közli, országa nem lesz a német ipar bedolgozója. Legalább négy olyan közös vállalatot ismer, ahol nyilván­valóan csak az volt a cél, hogy a cseh vállalatot felszámolják. „Nem aka­runk olyan közös vállalatokat, ame­lyek csak kihelyezik a termelést vagy kikapcsolják a versenyt" - mondja az ipari miniszter. Azokat a beruházáso­kat nem fogja jóváhagyni, amelyek rövid távon gondolkodva csak az ala­csonyabb munkaköltségekre speku­lálnak. Alacsony bérköltségek, kevés állam, kevés bürokrácia, megtisztított közigazgatás: ez a cseh új konyha re­ceptje, s elsózását még Brüsszelnek, az Európai Unió központjának sem engedi meg Prága. Ausztria elhidegül Václav Klaus cseh miniszterelnök­nek elege van a szomszédok akadé­koskodásából. „Az osztrák félnek tu­domásul kellene vennie végre, hogy végérvényes döntés született a Teme­línben épülő atomerőmű befejezé­séről" - marasztalja el a cseh minisz­terelnök a bécsi kormánynak a Cseh­ország déli részén megvalósuló beru­házási program meggátolására irá­nyuló próbálkozásait. Csehországnak amerikai hitelekre van szüksége az osztrák határtól kö­rülbelül 60 km távolságban készülő orosz tervezésű atomerőmű befejezé­séhez és a nyugati szabványoknak megfelelő biztonsági berendezések­kel történő ellátásához. Mintegy 320 millió dollár hitel felvételéről van szó. Az osztrák politikusok Washington­ban próbálták elejét venni az atom­erőmű amerikai finanszírozásának, csakhogy az ottani illetékeseknél sü­ket fülekre találtak az osztrák látoga­tók érvei. Csehországban erős túlzás­nak tartják az osztrák fél félelmeit Te­melíntől. Elvégre Ausztriát atom­erőművekkel rendelkező országok veszik körül. A Temelín-vita hónapok óta mér­gezi a két szomszédos ország viszo­nyát. De egyébként is akad ok nehez­telésre. A horvátországi bevetésről hazatérő cseh ENSZ-katonák autóbu­szát megállították az osztrák csendőrök, és úgy kutatták át fegyve­reket keresve a kéksisakosokat, mint­ha terroristákkal állnának szemben. A motozás eredményeként „egy egész századnak elegendő, illegálisan birto­koltfegyver került elő" - írta a Kurier című osztrák lap, felháborodva. Ez túlzás volt, hiszen egy puskát, egy pisztolyt és néhány kézigránátot talál­tak. Olyan emléktárgyak ezek, ami­lyeneket minden ország katonái haza szoktak vinni. Ausztria egyre inkább kezd ellenséget látni a cseh szom­szédban, és ismét felszínre törnek a régi előítéletek. Csehország és Morvaország már 1914 előtt fontos iparvidék volt. A cseh üzemek a két világháború között is megállták a helyüket, s az ország­ban egészen az ötvenes évek elejéig magasabb volt az egy főre jutó nem­zeti jövedelem, mint Ausztriában. Eh­hez az ipari hagyományhoz igyekszik most visszanyúlni Csehország, éspe­dig sikerrel. A kommunista rezsim felszámolása óta meglepő gyorsaság­gal sikerült az ifjú államnak csaknem évi 2 százalékos gazdasági növeke­dést elérnie. Ausztria növekvő rossz kedvvel fi­gyeli a kis cseh gazdasági csodát. A határok megnyitása után egész oszt­rák iparágak kerültek ugyanis szorult helyzetbe a cseh konkurencia miatt, hiszen az ottani munkások az osztrák bérek tizedéért végzik a munkájukat. Elsősorban a műtrágya-, mezőgép- és cementgyártás terén hívta ki maga el­len az olcsó cseh konkurencia a maga „harci áraival" az osztrák fél rosszal­lását. A prágai illetékesek viszont to­vábbra is az osztrák piac elzárása mi­att zúgolódnak. Ausztria kiérdemli nemzetközi vizonylatban a protekcio­nizmus nagymestere címet - pana­szolja František Fojtík kereskedelmi tanácsos. Fojtík magabiztosan jövendöli, hogy a csehek három éven belül utol­érik az osztrákokat, mivel kézben tar­tanak néhány adut: „Csehországot teljes politikai stabilitás jellemzi, előnyére szolgál Németország föld­rajzi közelsége, az igen fejlett ipar­szerkezet és a kitűnően képzett mun­kaerő, amely igen csekély bérekkel beéri." A műemlékeiről híres Prága mint turisztikai célpont kezdi túlszár­nyalni Bécset. Az osztrák gazdaság­nak inába szállt a bátorsága. „Eddig csak a kelet-ázsiai tigrisektől kellett tartanunk, Hongkongtól, Dél-Koreá­tól, Szingapúrtól meg Tajvantól - írta a bécsi Die Presse -, most itt bömböl a tigris a kapunk előtt." (K-r) Újjáéledő KGST-hadiipar? Összejöttek a nehézfiúk Régi moszkvai anekdoták szerint a szovjet kombájnok össztűzzel kényszerítették megfutamodásra a kínai betolakodókat a szovjet-kínai határvillongások idején. Az egykori viccekben szereplő „nehéztüzér­ség", vagyis az azt előállító, hajda­nán szebb napokat megélt közös nehézgépipar-hadiipar feléleszté­séről tárgyaltak nemrég egy Kijev környéki, valaha pártvillaként szá­mon tartott elegáns - ámbár az álta­lános ukrán energiahiány miatt igencsak alulfűtött - kormányépü­letben a FÁK-tagállamok gépgyár­tásért felelős miniszterei. A hadiiparral szinte azonosult gépgyártás évtizedeken át túlsúlyos ágazat volt a Szovjetunióban, s ja­varészt még ma is meghatározó az utódállamokban; millióknak ad munkahelyet, és egyre többet hoz a konyhára a világpiacon szerzett be­vételekből. A szakminiszterek azonban csak 1993 elejére jutottak el odáig, hogy közös tanácsot ala­kítsanak, amelyben jelenleg kilenc egykori tagköztársaság vesz részt. Megfigyelőként azonban a három balti állam, továbbá Magyarország, Csehország, Szlovákia, Lengyelor­szág, Románia, sőt még Kuba is ott volt a mostani kijevi, immár harma­dik értekezleten. Az utóbbi hóna­pokban egyre több jel mutatott arra, hogy az egykori szovjet „nehézfi­úk", azaz a nehézipar kiskirályai ­ezúttal már kőkemény anyagi érde­kektől vezéreltetve - ismét szorosra zárják soraikat. A Moszkva vé­dernyője alatt újra felállni látszó tömb vezetői kézenfekvőnek látták, hogy az újraintegrálódást ne a ro­mokban heverő mezőgazdaságban vagy a maffia által uralt kereskede­lemben és szolgáltatásban kezdjék meg. A hadiipar - a maga szigorú törvényeivel - sokkal egyértelműbb játékszabályokkal működött és működik ezután is. Ráadásul a mammutcégek igazgatói személye­sen ismerik egymást, még élnek a közvetlen telefonvonalak, s meg­van az új indok is: „Kár veszni hagyni ezt a műszaki-tudományos potenciált, nem szabad létbizonyta­lanságba taszítani a kétkezi munká­sok millióit és a képzett mérnökcsa­patokat. " Hogy ilyen elvek alapján milyen üzleteket kötöttek Kijevben, arról meglehetősen kevés információ szi­várgott ki. A rövidke hivatalos köz­leményben a miniszterek traktorok és gépsorok közös gyártására he­lyezték a hangsúlyt, a sorok közölt olvasni tudók azonban biztosak ab­ban, hogy ezúttal is kódolták a lé­nyeget. Noha továbbra is a nehéz­gépgyártásé a főszerep, a kétoldalú tervekben különös hangsúlyt kapott a kifinomultabb elektronikai eszkö­zök gyártása. Összesen 25 hadiipari üzem felújításáról, illetve az ezek­hez kapcsolódó tervekről lehet tud­ni, s a beruházások zöme orosz, uk­rán, belorusz és kazah területen van, illetve ott valósul meg. A fegyverexportra szakosodott, és a pénzes üzleteket eddig is szigorúan kézben tartó, vezetők semmit sem bíznak a véletlenre. Megegyeztek például, hogy Nemzetközi Gép­gyártásfejlesztési Bankot hoznak létre, melynek alaptőkéjéhez min­den ország 500 millió rubellel já­rulna hozzá. Új elem a szerződésekben, hogy a Kijevben aláírt kétoldalú egyez­ményekhez kiegészítést csatoltak, amelyben a megvalósításban érin­tett összes cég nevét, adatait és kö­telezettségeit is rögzítették. A FÁK kormányfőinek korábbi egyezsége alapján a gépgyártási együttműkö­désben részt vevő vállalatokat az egymás közötti forgalomban men­tesítik a vámfizetés alól, soron kí­vül kapják a kvótákról és az en­gedélyekről szóló dokumentációt. Önmagában is beszédes tény, hogy e kedvezmények semmilyen más iparágnak nem járnak a FÁK-on belül. (Heti Világgazdaság) (>s*,/i .illliioii.r SUM) II. ZOLTÁN Ukrajnai atomerőművi berendezést gyártó üzem. A kör ismét bezárul?

Next

/
Thumbnails
Contents