Új Szó, 1994. április (47. évfolyam, 76-99. szám)

1994-04-19 / 89. szám, kedd

1994. ÁPRILIS 19. ÚJSZÓ* KULTÚRA Napfoltok és új arcok Bemutató a Tháliában Pénteken bemutató lesz a kassai Thália Színházban. Pólós Árpád kivételével ezúttal egy teljesen új, fiatalokból álló, nagyon tehetséges kis csapat lép a közönség elé. Forgács Miklós rendező, Gadus Erika díszlet- és jelmeztervező, Petrik Szilárd és Tóth Tibor színészek valamennyien a pozsonyi színművészeti főiskola harmadéves hallgatói, a női főszereplő, László Zsuzsa pedig Erdélyből, a marosvásárhelyi színházból érkezett a kassai vendégszereplésre. Leopold Lahola Napfoltok című drámáját mutatják be, melyet a szerző párizsi emigrációja alatt, 1955-ben írt. A mű cselekménye egyetlen éjszakán egy garzonlakásban játszódik le. Ide költözik be Tomi, a fiatal banktisztviselő, akit bosszúvágy fűt, mert családját egy feljelentés következtében elhurcolták és meggyilkolták. Mindezért úgy akar bosszút állni, hogy a besúgó fiából, Gogóból hivatásos gonosztevőt, tolvajt és gyilkost nevel. A helyzet akkor válik tragikussá, amikor Tomi bosszúvágya már kielégül, és szeretne szabadulni Gogótól. A színpadon drasztikusan kiélezett helyzetben egy bűnügyi történet izgalmával bonyolított cselekmény során a szerző sarkított morális kérdésekre keres választ: megtorolható-e az embertelenség újabb embertelenséggel, van-e értelme a bosszúnak, ha az csak erőszakot szül? - Hogyan találtatok rá erre a darabra? - kérdezem a próbára készülő társulattól a Thália társalgójában. Tóth Tibor: - Másfél évvel ezelőtt, amikor a budapesti színiakadémiára készültünk egy három hónapig tartó részoktatásra, azt szerettük volna, ha ott egy egész darabot megcsinálunk. Itteni tanáraink segítségével olyan művet kerestünk, ami maximum 34 szereplős, mivel mi is ennyien vagyunk. Nos, ebben az időszakban toppant be Milka Vášáryová, aki a Škvrny na slnku című Lahola-mű szövegkönyvét nyomta a kezembe, hogy ezt játsszuk el, mert nagyon jó. Rögvest elolvastam, és engem is megérintett a darab. Pesten, a főiskola könyvtárában a mű Konrád József állal fordított magyar változatát is megtaláltuk, de mégsem foglalkoztunk vele, mert az ottani tanárok idegenkedtek tőle. Nem amiatt, hogy szlovák szerző műve, hanem azért, mert nekik más elképzeléseik voltak. Klasszikus darabok igénybevételével oktattak a színészmesterségre. Mi persze eltökéltük, hogy ha nem is ott, de idővel ezt a Lahola drámát bemutatjuk. Peták Szilárd: - Egyedül a női főszerep kiosztása volt a gond, de amikor a kisvárdai nemzetiségi színházi fesztiválon László Zsuzsát megláttuk játszani a Mesél a bécsi erdő című darabban, egymásra néztünk Tiborral, mert tudtuk, hogy megtaláltuk, akit kerestünk. Ekkor már biztos volt, hogy a kassai Thália Színház vezetősége lehetővé teszi számunkra ennek a darabnak a bemutatását, ezért Zsuzsát nyomban felkértük a vendégszereplésre. - És te hogyan fogadtad a Kassára szóló meghívást? - kérdeztem László Zsuzsától, aki tanulmányait 1987-ben fejezte be a marosvásárhelyi színművészeti főiskolán, majd művészi pályafutását a kolozsvári színházban kezdte el, de két év után visszatért Vásárhelyre, ahol változatos szerepeket játszott. Legnagyobb sikerét Ariéiként érte el Shakespeare Viharjában. - Nagyon örültem ennek a meghívásnak, hiszen korábban soha nem jártam Kassán. - Mit jelent számodra ennek a szerepnek a megformálása? - Egy új színt, kihívást. - Mit tartasz fontosnak eló're elmondani Terézia tanítónő lelküleegyértelmű számomra ennek a tanítónőnek a jelleme, de aztán rájöttem, hogy valójában sokkal összetettebb. Egy vidéki tanítónőről van szó, aki elképzelt magának egy életformát, és semmi áron nem akar ebből engedni, ám mégis minden romba dől körülötte, noha ő ezt az álvilágot a végsőkig megpróbálja életben tartani. — Szilárd, te a banktisztviselőt játszod... - Igen, aki egy meglehetősen egoista alkat, úgy is mondhatnám, hogy egy cinikus állat. Számomra a A tanítónőt alakító marosvásárhelyi vendégművész, László Zsuzsa, a bosszúvágyra nevelt Gogóval, Tóth Tibor harmadévesfőiskolai színinövendékkel Forgács Miklós főiskolai hallgató első kőszínházi rendezése (Bodnár Gábor felvételei) téróí? - Előre semmit. Derüljön ki ä darabból. - Könnyű volt azonosulnod a figurával? - Első olvasásra úgy tűnt, hogy háborúélmény ugyan nem mond annyit, mint azoknak, akik a bőrükön tapasztalták, de a próbák folyamán kiderüli, hogy bízhatok a puszta intuícióban, mert bebizonyosodott, hogy a jellemábrázolásban jó segítő az ösztön. - Tehát nem is volt olyan nehéz azonosulni ezzel a szereppel? - Ezt azért könnyelműség lenne kijelenteni. Inkább úgy fogalmaznék, hogy a daťab és a szerepek nyitjához megtaláltuk a kulcsokat. - Te is így érzed, Tibor? - Gogó nem az én jellememnek és a természetemnek megfelelő figura, ezért egy kicsit gondban is voltam és még vagyok is miatta. A belsőmből nehéz vele azonosulnom, hiszen ez egy stresszhatások alatl élő, jellemtelen egyén, aki elvesztette - illetve meg sem találta egyéniségét, aki parancsokat vár és teljesít, aki ölni is képes. - Forgács Miklósnak hivatásos kőszínházban ez az első rendezése, jóllehet korábban Ipolyságon amatőrökkel már volt néhány /ígyelmet keltő bemutatkozása, nem kevésbé a színművészeti akadémián is. Mit vársz a kassai bemutatótól? - Számomra ez nem több, mint egy jó lehetőség. El kell mondanom, hogy ez az első találkozásom realista szöveggel, tehát izgalmas számomra, hogy ezzel a szabályrendszerrel mennyire tudom megszólítani a közönséget, azaz hogy ebben a kalitkában mozogva mennyire tudok majd valami újat is nyújtani. - Üj jelentéseket is ki akarsz bontani. a darabból? - Ez a mű jelen időben játszódik. Ez két óra - ennyi a színpadi idő is. Megpróbálom a darabot szétbontani a múltbeli víziókra, amelyek ott kísértenek állandóan a szereplők fejében, következésképpen meghatározzák cselekvésüket, tetteiket. Képileg szeretnénk érdekesebbé és sokrétűbbé tenni Lahola drámáját. Mindezen belül jóval energikusabb, fegyelmezettebb, sokkal inkább önmagából építkező színészi stílust akarok megvalósítani, tehát eltérőt attól, amit a színház közönsége eddig megszokott. - Köszönöm a beszélgetést, és várjuk a bemutatót! SZASZÁK GYÖRGY Kijár a közös kegyelet Közeleg a bácskai vérengzés 50. évfordulója A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének a közelmúltban tartott tisztújító közgyűlése a belső válság jeleivel volt kénytelen szembenézni. A beszámolókból és újsághírekből kiderül, hogy a kínos pénzügyi problémák és egyéb létgondok tisztázása, orvoslása háttérbe szorította a szövetség négyéves tevékenységét elemző értékelést. így nem kapott figyelmet az sem, hogy milyen eredménnyel is járt az a levél, amelyet az elnökség 199Öben a szerb és a vajdasági tudományos akadémiához intézett, hogy tudományos kutatás világítsa meg „az 1944 és 1945 között, a Vajdaság területén lezajlott »erőszxikolt demográfiai változásokat«". Az idő tájt, pár hónap múltán jelent meg az újvidéki Magyar Szóban a lap munkatársának, Matuska Mártonnak a cikksorozata arról a kegyetlenkedésről, melyet a bevonuló partizánok követtek el a védtelen magyar lakossággal szemben. Matuska Márton feldolgozása később A megtorlás napjai címmel könyv alakban is megjelent. A gyász nélküli feledésre ítélt szörnyűséges bűnhalmaz szinte a villámcsapás fényével hasított a mába. Impunk az elsők között foglalkozott e tényfeltárás Imtásával, annak bizonyos csehszlovákiai vonatkozásaira is rámutatva. A szerző idén, még a VMDK-közgyűlés előtt Pozsonyban is találkozott az érdeklődőkkel. A vele készült beszélgetés képet ad a témával kapcsolatos kutatások mai állásáról és közéleti megítéléséről. • Milyen intézkedések történtek a VMDK-kezdeményezés nyomán? - Megbízást és ösztöndíjat kapott dr. Mészáros Sándor történész az egész akkori véres eseménysorozatot és annak tágabb összefüggéseit megvilágító hiteles, szakszerű történelmi monográfia megalapozására. Saját kutatásainak eredményei minden bizonnyal könyv alakban is napvilágot látnak az 50. évfordulót megelőző hónapokban. Mimics Károly demográfus pedig az említett időszakra vonatkozó jugoszláv szakirodalom statisztikai adatait elemzi. Fontosnak tartom, hogy készül több, a korabeli helyzetet bemutató, kifejezetten helytörténeti munka is. Tudomásom szerint már kéziratban van a Kanizsán, Zentán és Bajmokon történtek feldolgozása. • A jelenlegi feszült politikai helyzetben valószínűleg nem fűzhetők különösebb remények a tudományos kutatásoknak, illetve átfogóbb dokumentumgyűjteményeknek a közéleti kihatása iránt. Mármint a szerb társadalmi-politikai közegre gondolva. Mégis, miként ítéli meg személyes tapasztalatok alapján egy árnyaltabb szerb értelmiségi magatartás kilátásait? - Nos, a személyes tapasztalatokra utaló véleménykérés ugyancsak helyénvaló. Mert úgy tűnik, hogy változatlanul szükség van az embertársi kapcsolatokon alapuló bizalom kölcsönös meggyőző erejére. Annak ellenére, hogy nagyjából a szerbekkel együtt adódott lehetőség a történelmi fehér foltok • eltüntetéséhez lökést adó kezdő lépések megtételére, a szerb értetlenség mégiscsak erőteljesnek bizonyult. Annak idején, amikor felvetődött a VMDK-ban az 1944-es" bácskai bosszúállás nyilyános feszegetésének a kérdése, a több évtizedes sajátos tilalom feloldása, aggályok merültek fel, hogy ez kiélezheti a szerb-magyar viszonyt. Ami aztán a Jugoszlávia széthullása utáni gyűlölködés fényében úgy tűnhet, mintha valaki felhőszakadás közben az esernyőhöz ragaszkodna. Egyébként amikor a Magyar Szó közölni kezdte a sorozatomat, szinte egy éjjel sem múlt el telefonfenyegetések nélkül. • Az igazán elszomorító azonban, ahogy erre . egy régebbi rádióbeszélgetésben utalt, a megtorlás iránti, a hallgatás évtizedei során beivódott hitetlenség szerb megnyilatkozásai voltak. - így van. Míg az egykori áldozatok hozzátartozóiban ott élt a felszakadt emlékek nyílt vállalása miatti gyötrő félelem, a másik oldalról még azok magatartásában is, akiknek a megértőkészsége iránt egyébként nem férhetett kétség, ott munkált egyfajta tamáskodás. Emlékszem, az egyik szerb újságíró ismerősöm igencsak felemlegette, hogy magyar feleségétől ilyesmiről sohasem hallott. De talán önmagáért beszél e helyzet képtelenségeiről annak az elismerésnek a háttere, amelyben egy másik szerb kolléga részesített. Jó ideig bírósági tudósítókként szorosan együttműködtünk különféle ügyek felderítésében. Egymás szemében, de a kívülállók számára is rokonlelkeknek számítottunk. S a barátom épp ennek hatására szánta rá magát, hogy sorozatomról tudomást szerezve, felhívjon és egyetértéséről biztosítson. Azzal gratulált, hogy ténykezelésemet ismerve fogadja el hitelesnek az általam közzétett adatokat és vallomásokat. Egyébként ő maga ha a bácskai kegyetlenkedésekről hallott is valamit, de nem tartotta komolynak az emlékképeket. 0 Persze azóta a köd már felszakadozott, de a még mindig szűk körben ható megbizonyosodás tágabb lecsapódás nélkül módot ad újabb elhallgatásokra, a félrevezető, sőt kifejezetten zavart keltő közvélemény-alakításra. Van-e esély arra, hogy az ön által összegyűjtött és feldolgozott anyag a maga megdöbbentő erejével és a szélesebb rétegekhez utat találó műfaji leleményeivel a szerb olvasóközönséghez is eljusson? - Még akkor, amikor már szerkesztőségünkben közlésre várt e tanúságtétel, Végei László közreműködésével, ráakadtunk egy vállalkozóra, s egy pillanatra úgy tűnt, hogy a sorozat könyv alakban szerbül előbb lát napvilágot, mint magyarul. Az illető azonban sok más szerb sorstársával együtt külföldre távozolt, és az egész elképzelés befulladt. Most úgy néz ki, talán újból nyílik remény a szerb kiadás szorgalmazására. • A magyar közeghez visszakanyarodva a közelgő őszi 50. évfordulótól nem várható-e ösztönzés a tabu lélekroncsoló sokkjából immár kiszakadva a közösségi katarzis mélyebb, művészi erejű megéléséhez is? - Az ilyesfajta késztetések megvoltak a tilalmakat állító múltban is, s nyilván ma is izgalomban tartják az írói-művészi ihletettséget.' Emlékeztetni szeretnék arra, hogy a múltban épp a szépirodalmi áttételesség egyfajta hátsó kaput jelentett, ha lelepleződött volna a szépírói köntösbe öltöztetett, nagyon is közösségi fogantatású és eleven közéleti célzatú szándék. Amint felszínre törhetett a dokumentumhűség, a várt és végre bekövetkezett oldódás az írót szerepének megkérdőjelezésére kényszeritheti. • Vannak, akik Cseres Tibor Vérbosszú Bácskában-jának 1991-es megjelenését, írói eszközeinek dokumentumjellegű szikárságát azzal magyarázzák, hogy a rettenet fogta vissza a tollát. A szörnyűségek felfoghatatlansága akadályozta abban, hogy a Hideg napokoz hasonlóan öntörvényű írói világot teremtve keresse a felelősséget, és faggassa a bűnösök lelkiismeretét. Ezt egyébként a szerb íróktól várta. - Az alkotáslélektani megközelítésekről persze lehetne elmélkedni és vitatkozni. Bevallom, tartok attól, az írói képzelet kiszámíthatatlan szertelensége nem biztos, hogy az esetleges bosszúszomj csillapítását szolgálná. Jómagam a mai helyzetben kiváltképp a dokumentumteljesség szükségességét vallom. • A Magyar Szó közleményeiben olvasható, hogy ön továbbra is a tárgyi emlékekkel kiegészülő közvetlen személyes vallomások.gyűjtésén fáradozik. - Persze, az egyéni tragédiákon túl rendkívül fontosnak tartom az egész helységek sorsára vonatkozó visszaemlékezések gyűjtését és az áldozatok minél pontosabb névsorának elkészítését is. Véleményem szerint minden nehézség ellenére csakis így érhető el, hogy a hatalom is rákényszerüljön a történtek elismerésére, és sor kerülhessen a tömegsírok feltárására. Be kell bizonyítani a tudományos kutatás és a sokrétű adatgyűjtés minden lehetőségének kihasználásával, hogy a bácskai vérengzés nem szórványos emberölés, hanem tömeges népirtás volt. • Az emlékezet kifaggatása, ahogy azt könyvében olvashatjuk, nem a bizalmatlanság és a gyűlölködés táptalaja, hanem a kölcsönös megbékélés előmozdítója. - Igenis vallom, hogy az áldozatok minél teljesebb számbavétele, a bűnbevallás nem azt jelenti, hogy ezt a lélekszámokkal és az embervérrel üzérkedő kölcsönös számonkérés kövesse. Az 1942-es újvidéki razzia három gyilkos napja és az 1944-45-ös, magyarokkal szembeni megtorlás áldozatainak egyaránt kijár a közös kegyelet, mely egyet jelent a múlt lezárásával, az újabb bűnök elkövetésének megakadályozásával. De ehhez a tényeket mindkét oldalról a világ elé kell tárni. » KISS JÓZSEF