Új Szó, 1994. március (47. évfolyam, 49-75. szám)

1994-03-09 / 56. szám, szerda

KALEIDOSZKÓP . ÚJSZÓM 1994. MÁRCIUS 9. Egyezkedés mások helyett LEHET-E ÉRV EGY VIRÁGCSERÉP? Mások bizalmának a terhét a legnehezebb elviselni. Kicsinységüket tudatosító emberek rettennek meg leginkább az ily módon érdemtelenül kapott jogtól. Jog? Egyáltalán van-e valamifajta joga az olvasók gondjátbaját nyakába vevő újságírónak? Talán erkölcsi kötelessége van, ami korántsem jogalap. A nyilvánosság? Felemás demokráciánkban amennyit nőtt az igazmondás szerepe, ugyanannyit koptatott rajta a hazugság... Akárcsak az elmúlt tél, tele tavaszi csalásokkal és igazmondó hóförgetegekkel, olyan az élet mostanság. Jön valaki, keres, üzenetet hagy... Már elszántad magad a dologra... Ő nem tudhatja, ezért valahogyan megtudja lakásod telefonszámát... Igen, a telefonkönyv... „Megyek, megyek, bízhat bennem." ...„Miért éppen bennem?" Szédül a fejed, s lassan elbizonytalanodsz. veteltek. ígérgettek, majd megtagadtak dolgokat. Követelték a hagyatéki tárgyalás közjegyzői végzését, utalgattak erre-arra. Végtelen sokat civakodtunk már, miközben a hozzám hasonló helyzetben lévőkkel régen tisztázták az élő és holt leltár kérdését. Legutóbb azt írták a levelükben, hogy másokkal együtt valamikor a hatvanas években kifizették ennek az ellenértékét. Csakhát arról semmilyen adat, irat nem maradt fenn. Igazából minden irat eltűnt, ami az előző vezetésre utalt volna. Néhány dolgot megőrzött az egyik könyvelő, s ezek között van egy névsor, amelyen szerepel valamilyen pénzöszszeg, de se aláírás, se pénztárkönyv nem bizonyítja a listán olvashatókat. Ennek alapján akarják elhitetni velem, hogy az élő és holt leltár mai értékének csak a húsz százalékára van jogom. Igaz, már ez is haladás. Elismerik a tényállást, s valamilyen bizonyíthatatlan módon már fizetni is szeretnének. De nem fogadom el azt az alamizsnát, mert nekem is úgy jár az ellenérték, mint a többi embernek. Sokan voltak olyanok, akiknek az érték hetven százalékát kifizették. Ebbe én is belemegyek, mert ez a törvényes eljárás. Ezen a ponton akár véget is érhetne a történet, ha nem lenne kötelessége a mások által bizalommal felruházott újságírónak a másik fél meghallgatása. A több részre vált T-i szövetkezet növénytermesztési ágazata helyett alakult egy társulás, amely jogutódja az eltűnt nagygazdaságnak. A szövetkezeti vagyonnal kapcsolatos valamennyi gond az új vezetés nyakába szakadt. Az ezt vezető E. K. okleveles agrármérnök az ismert tényállást más megvilágításba helyezi: -B. A. tudja nagyon jól, hogy mindaz, amit elmondott, igaz. Csak azt felejtette elmondani, hogy a huzavonát nem mi okoztuk, hanem az általa beterjesztett iratok hiányos tartalma. Meg kellett várnunk, amíg végre elénk teszi a föld visszakérését alátámasztó vállalkozói szándékát bizonyító engedélyt, illetve bejegyzést. Ez nem olyan régen, a múlt év végén megtörtént. Ennek alapján neki is ki tudjuk fizetni az élő és holt leltár értékének hetven százalékát. Azért csak ennyit, mert a társulásunk még nem döntött arról, hogy a maradék harminc százalékot milyen formában térítjük meg. Itt lehet szó épületrész kiadásáról, gépről vagy egyéb eszközökről. Csakhogy B. A. ugye speciális eset, mert a földje nincs a társulásunk kezelésében. Igaz, az elcserélt terület helyett kaptunk mást, de ennek más a birtokosa. Jogi úton a földcsere visszacsinálását meg kell oldanunk, mert az érintett személy nem tehet róla. Az eddig megkérdezett jogászok közül mindegyik másképpen vélekedett a dolog megoldásáról. Ennek ellenére az a célunk, hogy megegyezzünk. Ezért is ajánljuk fel, akárcsak a többi érintettnek, az érték hetven százalékát. Az említett lista igazából nem bizonyítja a kifizetést, hanem dokumentálja a szövetkezet adósságát az ott említett személyekkel szemben. Ezért nem tudjuk bizonyítékként használni a feltételezett kifizetésekről, amelyekre egyes tagjaink szerint a hatvanas évek elején sor került. Szeretnénk mindenkivel szót érteni és megegyezni. Tesszük ezt annak ellenére, hogy nem a legjobb anyagi helyzetben vagyunk. Nem egyszerű dolgokról van szó, nem holmi kártyaadósságot követelnek rajtunk, éppen ezért a mi türelmünkért cserébe egy kevéske türelmet elvárhatunk. Jó lenne, ha a jövőben nem Abba az irányba távozott - mutatja az édesanyja (A szerző felv.) Árpi, hol vagy? „HISZEM, HOGY EGYSZER MÉG VISZONTLÁTJUK" 5 m T. is olyan falu volt a Mátyusföldön, amelyet saját ábrázatára formált a szocialista rendszer. Egyesítették a parasztgazdák „önként" szövetkezetbe vitt földjeit egy másik falu ugyanilyen sorsra kárhoztatott gazdáinak- földjeivel. Akkor a szocialista mezőgazdaság már elég erős volt, hogy a gyengéket ilyen módon is eltartsa. Hitték valamely íróasztalok és lelkek urai. Ki gondolt akkor a föld visszaadására, a tulajdon nevesítésére, farmergazdaságokra, mezőgazdasági „káeftékre", még kevésbé paraszt-részvénytársaságokra? A szövetke'zeti elnökök, állami gazdasági igazgatók még csereberélték is a parcellákat, ha elvtárs-úri jókedvűk úgy hozta... így esett meg az a fura eset, hogy a T-i szövetkezet első elnökének három-négy talpalatnyi földecskéjét egy nagyobb parcellán belül elcserélték a szomszédos állami gazdaságéval. „Itt a kezem, nem disznóláb!" parolázhattak az elvtárs-komák, s talán jól is ittak rá a közösből kifőzött pálinkával. De akkor már régen nem volt elnök a sértett, s igazából sértett is csak örökösei jogán lett. Életében aligha gondolt arra, hogy ez az elcserélt két hektár ennyi bonyodalmat okoz örököseinek. Végül is érthető a dolog. Gazdálkodni akarnak a kicsinyke parcellán. Vagy vállalkozni. Ez legyen az ő dolguk, bár nem mindegy. - Az okozta az első gondot, hogy a telekkönyvben a nevünkön bejegyzett parcella nincs a szövetkezet kezelésében, ezért nekünk állítólag nem jár a bevitt élő és holt leltár törvényben megszabott ellenértéke. 1992-től mostanáig különböző kifogásokkal elodázták a döntést. Hol ilyen, hol olyan hivatalos iratot köA múlt évben Szlovákiában 1139 ember tűnt el, ám a rendőrség - részben a televízió, a sajtó és a lakosság segítségével 983-nak a nyomára bukkant. A rejtélyesen eltűntek közt van a párkányi születésű bélai lakos, Veréb Árpád is. A 18 éves fiatalember - csak magyarul beszél - a múlt év május 31-én ment el otthonról, s az eltelt kilenc hónap alatt nem adott életjelt magáról. Szülei, különösen az édesanyja, azóta sem tudnak napirendre térni legkisebb fiuk elvesztése fölött

. - Ez nem jó kifejezés -, tiltakozik könnyes szemekkel Veréb Erzsébet, az édesanya. - Hiszem, hogy nem veszítettük el, bízom benne, hogy Árpi él, s egyszer még viszontlátjuk. Nagyon remélem, hogy rendőrkocsi és nem halottas autó fogja hazahozni. Reggelente az Árpival való emlékekkel kelek, s míg este el nem alszom, ugyancsak őrá gondolok. Hiába főzök, az említett szomorú nap óta alig tudok lenyelni pár falatot. Ezt a kimondhatatlan fájdalmat, szívszorongató érzést még a legnagyobb ellenségemnek sem kívánom. Sokan próbálnak vigasztalni, azt mondják: bele kell nyugodni. Ebbe nem lehet belenyugodni. A bizonytalanság a legszörnyűbb érzés. O. K., Vilke Nagyapám igényét a napokban elutasították, arra hivatkozva, hogy a sérelem okmányok hiánya miatt nem bizonyított. Az ügyben fellebbeztünk a fővárosi bírósághoz. Most tanácstalanok vagyunk, mivel nincs semmiféle okmányunk, amely bizonyítaná a nagyapám által megjelölt sérelmeket. — A hiányzó iratokat próbálja beszerezni a következő címen: Honvédelmi Minisztérium Központi Irattára, 1027 Budapest, Fekete Sas u. 4. Ide címezze Veréb Árpád, akinek nyoma veszett Nemrég tudomást szereztem egy érsekújvári jósnőről. A napokban készülök hozzá, hátha megtudok valamit elveszett fiamról. Verébéknek Árpin kívül két idősebb fiuk is van. Az egyik tavaly szerelt le, a másik most katonáskodik. Édesanyjuk róluk is próbál mesélni, de észre sem veszi és pár mondat után megint a legkisebb fiúról beszél. Az eltűnt fiú két nappal 18. szülelevelét, melyben a személyi adatainak feltüntetésével kérje ki a nagyapa katonaságnál és fogságban töltött éveire vonatkozó adatokat. Hitelesítések jeligére A kérdésfelvetésben nem értem, hogy miért kell egy magyar szöveget hitelesíteni. Az aláírás hitelesítése jöhet számításba. Ha magyar szövegről van szó, azt az anyakönyvi hivatal nem hitelesítheti, törvény tiltja számukra, hogy idegen nyelvű iratokat hitelesítsenek. Ha magyarul írt szöveg alatt kell hitelesíttetni az tésnapjának betöltése előtt ment el az ismeretlenbe. Reggel a nagymama elhagyott házához készült, hogy szokása szerint húzzon a kútból néhány vödör vizet. Nem búcsúzkodott. Azt mondta: nemsokára visszajön. - Amikor ebédre sem érkezett meg, még nem nyugtalankodtunk. Előfordult ugyanis, hogy felment a muzslai szőlőhegyekbe és ottfelcdkezett. Este már igencsak idegesek voltunk, hiszen Árpinak egy gyöngébb agyvérzése volt, rokkantnak ismerték el. Sok gyógyszert szedett. Jószándékú, de könnyen befolyásolható gyerek, és erre már párszor ráfizetett. Nagyon szereti a tánczenét és szépen énekel. A templomban, a temetéseken mindig ő vitte a prímet. Nagyon vallásos. Egyszer 50 koronát adtunk neki fagyira, és őaz egész összegeta templom perselyébe dobta. Veréb Árpád fényképe a televízió képernyőjén is megjelent, ám egyetlen néző sem jelentkezett, aki használható információt tudott volna adni a nyomozóknak. Egy nappal eltűnése után még látták a kőhídgyarmaaláírást, csak közjegyző végezheti el. Méghozzá olyan közjegyzőt kell keresni, aki tud magyarul, mert a csak szlovákul tudó közjegyző nem tudhatja, mi szerepel ott, tehát nem is foglalkozik vele. Ha pedig a kárpótlásra jogosult személy szlovákul írott szöveget akar hitelesíttetni, amely külföldre címzett, a következő a teendő: Szlovák nyelvű szöveget senki se küldjön külföldre, mert Magyarországon nem tudnak vele mit kezdeni. Fontos dolog, hogy a szlovák szövegből hivatalos fordítást kell készíttetni. A fordító-közjegyző egyrészt hitelesíti, hogy az eredetinek a másolatát teszi oda, a másolatból megvan a fordított szöveg, ti postán, de azóta mintha a föld nyelte volna el. Szülei egy rövid ideig azt hitték, néhány barátjával Ebedre ment felköszönteni egy ismerőst. De sem ott, sem a dunaszerdahelyi nagymamánál nem járt. - Arra is gondoltunk, valami lány lehet a háttérben. Egyszer Muzslán járva összefutott volt iskolatársával, egy cigánylánnyal, és úgy tűnt, Árpi rajta felejtette szemét. Ez a nyom is hamisnak bizonyult. -Én azt sem tartom kizártnak - kapcsolódik a beszélgetésbe az apa - hogy mivel Árpi tudott és a fordítás hitelességét pedig ő garantálja. A kérdező harmadsorban arra kíváncsi, hogy mely esetben kell az okmányokat közjegyzővel hitelesíttetni. Válaszom: ha szlovák nyelvű szövegről van szó, akkor az anyakönyvi hivatalban hitelesítik az aláírást. Az anyakönyvi hivatalnak semmi köze ahhoz, hogy mi szerepel az iratban, de nem is nézi azt. Csak az aláírást hitelesíti, illetve hivatalos bizonylatoknak a másolatát. Tehát egy házassági levelet, halotti bizonyítványt stb. Ha szövegről van szó, akkor csak az aláírást hitelesíti az anyakönyvi hivatal. Az okirat tartalmát - amint azt a fentiekben már említettem — csak közjegyző hia virágcserép lenne az egyetlen érve az ügyeit intéző földtulajdonosnak. * * * Igazából egy tisztázott esetet tudhat maga mögött mindenki. Legalábbis minden látszat erre utal. A tények azonban egy igen fontos erkölcsi tanulságot mindenkinek kínálnak: A türelem olyan erény, amely magában hordozza a szeretetet és a megbocsátást. Ezért is van egyre kevesebb belőlük. Most már könnyű okosnak lennie a kicsinysége tudatában lévő újságírónak is. De mi van akkor, ha nem ilyen felekkel kerül szembe, akik maguk is hajlanak a megegyezésre. Nem tudni, hány virágcserép bánta volna a türelmetlenség viharát, ha éppen a türelmét vesztett olvasó nem fordul az újságíróhoz. Azt sem fogja senki felderíteni, hogy a B. A. szerint huzavonának látott ügyintézés valójában nem csupán a jogi formák keresése volt-e ahhoz, hogy a járandóságot az új társulás kifizethesse. Tartok attól, hogy a dolgok a maguk útján haladva is mindkét fél megelégedésére rendeződtek volna. Meggyőződésem, hogy ha az elnök úr ígérete szerint zárják le a vitás kérdéseket, akkor abban nagyfokú jóindulat lesz a részükről. Teszik ezt azért, hogy elkerüljék az újabb harcias vitatkozásokat, a mezőgazdasági társulást érintő, fölöslegesnek tartott nyilvánosságot. Ennyi hát a történet az olvasóról, az újságíróról és a tisztességes szándékot mutató elnökről. Sok vagy kevés? Kinek-kinek tapasztalatai, vérmérséklete és embersége szerint. Azt azért most sem értem, minek kellett mindehhez az újságíró? DUSZA ISTVÁN szeretett is dolgozni, valakik elkapták és munkára fogták. De az sem lehetetlen, hogy megpróbált Ausztriába jutni. Igaz, útlevele nincs, a nyelvet sem beszéli, de nagyon áhítozott Bécs után. Mivel kitűnően úszik, könnyen átjuthatott a Dunán vagy a Morva folyón. Árpi ausztriai tartózkodása nagyon, nagyon valószínűtlen, de teljesen kizárni nem lehet. Ha valaki tud valamit róla, látta valahol a képünkön bemutatott fiatalembert, hívja a 158-as telefonszámot. (ordódy) telesítheti. Hangsúlyozom, az anyakönyvi hivatal csak a szlovák nyelvű szöveg alatt szereplő aláírást hitelesíti, ha magyar nyelvű iratról van szó, joggal elutasítja. Mivel a kérdező községi hivatal dolgozója, elmondanám, hogy a magyar hatóságok, pontosabban a Kárpótlási Hivatal elfogadja az olyan hitelesítést, amelyen a polgármester körbélyegzőjével és aláírásával igazolja, hogy hiteles a másolat. Erre viszont a polgármester nem kényszeríthető, a jóindulatán múlik, megteszi-e. Ugyanis senkinek nem felel, törvényt nem sért vele, a magyarországi hivatal pedig elfogadja. ÁSVÁNYI LÁSZLÓ TANÁCSOK - KÁRPÓTLÁSI ÜGYBEN