Új Szó, 1994. március (47. évfolyam, 49-75. szám)

1994-03-09 / 56. szám, szerda

IÚJSZÓ

M MOZAIK Mi csak elhintjük a magot BESZÉLGETÉS SUNYOVSZKY SZILVIÁVAL, A POZSONYI MAGYAR KULTURÁLIS KÖZPONT IGAZGATÓJÁVAL 1994. MÁRCIUS 10

. Soros mércéjéhez közelítenek (Új Szó-tudósítás) Az Első Szlovák Befektetési Csoport Szlovákiából egyedül kapott meghívást a hannoveri CeBIT nemzetközi vásárra — jelentették be tegnapi sajtóértekezletükön a szervezet képviselői. A hannoveri rendezvény ugyan a világ egyik legnagyobb telekommunikációs vására, de kísérőrendezvényeként sor kerül keleti és nyugati befektetők találkozójára is. Igor Ďurič, az Első Szlovák Befektetési Csoport igazgatója szerint olyan partnereket keresnek, akik a tulajdonukban lévő részvénycsomagot szlovákiai részvényekkel szeretnék kiegészíteni. Erre a célra elsősorban azokat a vállalatokat fogják ajánlani, amelyekben az általuk igazgatott alapoknak komolyabb részesedésük van, és egyben részvényeik egy része a Nemzeti Vagyonalaptól megvásárolható. Elképzelhetőnek tartja, hogy míg a befektetők érdeklődése tavaly a cseh tőkepiac felé fordult, az idén hasonló jelenséget tapasztalunk Szlovákia esetében is. A befektetési társaság képviselői sikeresnek ítélték a tavalyi évet az általuk igazgatott alapok szempontjából is. Ezek átlagos évi hozama elérte a 44 százalékot, és ezzel a legjövedelmezőbb hazai alapokká váltak. Összehasonlításul elmondták, hogy ezzel megközelítették a Soros György által alapított és a világ legjobbjainak tartott befektetési alapok alsó jövedelmezőségi szintjét. (tuba) VESZETTSÉG POZSONYBAN (TA SR-hír) A Fővárosi Állategészségügyi Intézet jelentése szerint ismét felütötte fejét a veszettség. A dévényi tavaknál két, Záhorská Bystrica térségében egy, s Dévény községben pedig négy veszett rókát találtak. Az intézet szigorú állategészségügyi intézkedéseket foganatosított. Arra kérik a lakosságot, hogy jelezzék, amennyiben gyanúsan viselkedő állatokat észlelnek. I

gazam lett. Igen csodálkoztam volna ugyanis, ha mi, szlovákiai magyarok, mi, határon túliak kimaradunk valahogy a Magyarországon egyre hatalmasabb vitákat kiváltó rádiós újságírók elbocsátási afférjából. Kicsit odafigyeltem arra, ki mit mond, és egész jó dolgok derültek ki. Persze, a mi szerepünk is mindjárt az első argumentációk közt megvilágosodott. Úgy szólt a médiaalelnöki indoklás, hogy az elbocsátásokat végeredményben takarékossági okokból volt kénytelen eszközölni. „Csökkentsem talán a Kossuth adó sugárzási teljesítményét, hogy a határon túli magyarok ne hallgathassák?" Természetesen lehetetlen, viszont Mester Ákos, Bölcs István, Bolgár György és Barát József meg százhuszonöt társa issza most a határokon túliak levét, mert erről is mi tehetünk. Az már csak apró következmény, hogy a magyar parlamentben a napirend előtti vitában két óra hosszat tárgyalták az incidens - mellesleg a külföldi világlapok címoldalaira került ejnye-bejnye felhangú kommentárokban taglalt ügy — politikai hátterét. Igaz az is - s lelkiismeretünk megnyugtatására hadd erősítsem • Az általános pénzhiány leginkább a kulturális intézményeket sújtja, panaszkodnak is sokat emiatt. Úgy tűnik, mintha ez az Önök intézetét nem érintené, programjuk változatlanul gazdag és egyre több helyen rendeznek akciókat. - Mi sem dicsekedhetünk, a mi költségvetésünk is nagyon szűk, de igyekszünk úgy gazdálkodni, mint a jó háziasszony, aki megtanulta beosztani a rendelkezésére álló összeget. Nagyon meggondoljuk, mi az a minimum, amiből ki lehet hozni egyegy akciót, természetesen úgy, hogy színvonalas legyen. A nívó nem csökkenhet, ehhez ragaszkodunk, mert annak nincs értelme, hogy csak azért rendezzünk valamit, hogy kipipálhassunk egy akciót. • A koncepció változatlan? - Változatlanul az a dolgunk, hogy felvillantsuk, megmutassuk, mit értünk el, mivel rendelkezünk. Hogy aztán a látottakat, hallottakat hasznosítják-e a megszólítottak, az már nem tőlünk függ. Hadd mondjak egy konkrét példát: tavaly pünkösdkor elhoztuk a pozsonyi Szlovák Nemzeti Galériába a magyar organikus építészetet bemutató kiállítást. Mivel láttuk, óriási iránta az érdeklődés az itteni építészek részéről, elhatároztuk, hogy nemzetközi építészeti szemináriumot rendezünk erről a témáról. Ez már meg is valósult, először Zsolnán, s most nemrég Kassán. Kisebb bemutatót rendeztünk Túrócszentmártonban is. Hogy aztán hasznosítják-e a szlovák építészek Makovecz Imre ötleteit, kialakítanak-e szorosabb szakmai kapcsolatokat magyar kollégáikkal, esetleg születnek-e közös tervek, ez már nem a mi dolgunk. Mi csak elhintjük a magot, hogy aztán kihajt-e vagy sem, az már nem tőlünk függ. • Szlovák részről van pozitív visszajelzés? - Van és ez mindig nagy öröm számunkra. Nagyon érzékeny, nehéz terepen dolgozunk, ahol különböző előítéletek élnek. Emberközelbe hozzuk a magyar kultúrát, s ha szlovák részről meg azok érvelését, akik ezt állítják hogy egyáltalán nem kizárólag liberális, ellenzéki újságírókat bocsátottak el. Talán emlékszünk még - az Egyenlegügyben csapott rendrakás közben —, egy Babiczky Klára nevű szakember, mellesleg az adóalelnök kádere, kormányhűségét azzal bizonyította, hogy a műsoraikat letiltó jeles magyar írókat, - Esterházy Pétertől Mészöly Miklósig - röviden „huszadrangúaknak" minősítette. Nos a kirúgások sora bizony éppen ezzel a Babiczky Klárával kezdődött, persze az ő érdekében nem indult akkora hecckampány, mint a Meslerék védelmében. Igaz, a hölgy nem dolgozott vagy harminc évig a rádiónál, mint az előbb említett úr, vagy sok társa, hanem már-már három hétig, de ez csak a szőrszálhasogató munkaügyi jogászokat hozhatja izgalomba. Igaza van annak a pártvezérnek is, aki a Magyar Hírlapnak azt nyilatkozta: „Nem kell dramatizálni a helyzetet, a rádió emberi visszajelzés érkezik, ezt már sikerként könyvelhetjük el. Tehát ha valaki rájön, hogy tőlünk nem félni kell, nem visszautasítani, mereven elzárkózni, s úgy reagál, hogy ez még nálunk nincs, pedig milyen hasznos és jó lenne, akkor már megvan az emberi kapcsolat, amelyre építeni lehet. Soha nem felejtem el azokat a szlovák tanítónőket, akik a legnagyobb elragadtatás hangján köszönték meg azt az élményt, amelyet a Kodálymódszer tavalyi kassai bemutatása jelentett számukra. Egyáltalán nem ismerték, valóságos revelációként hatott rájuk. Ugyanígy fogadták a szlovákiai játékmuzeológusok a kecskeméti Szórakaténusz játékmúzeum alkotóműhelyének pozsonyi bemutatóját és az utána rendezett játékkiállítást. Saját kezdeményezésük volt az a kecskeméti exkurzió, amelyen a helyszínen ismerkedtek meg a múzeum munkájával, a gyűjtés, rendszerezés módjával. Szlovák részről is kapunk ötleteket, amelyeknek mindig nagyon örülünk. Nemrég felkeresett egy képzőművész. Bemutatkozás helyett letette elém az asztalra a névjegyét, majd elmondta, hogy szeretne létrehozni egy közös kiállítást szlovák és magyar üvegművészek alkotásaiból, ehhez kéri segítségünket. Kiderült, hogy a Ferko-család tagja, s a neve miatt talán elutasításra számított, mivel publicista rokonai általában nem a leghízelgőbben nyilatkoznak a magyarokról. Mi azonban örömmel fogadtuk az ötletet, s áprilisban már meg is valósul a kiállítás, először Budapesten, majd azt követően Pozsonyban. Ez az eset is megerősítette optimizmusomat: igenis, van a munkánknak eredménye. Amit elront a nagypolitika, nagyon nehéz munkával megpróbáljuk, ha nem is helyrehozni, de legalább úgy korrigálni, hogy ne a negatívumok, hanem a pozitívumok kapjanak hangsúlyt. Közben, persze, akadnak visszautasítások, pofonok is, de ez mitsem változtat álláspontunkon. # Visszautasítások? - Olyanokra gondolok, mint tavaly, augusztus huszadikán, amikor a magyar nemzeti ünnep alkalmából díszhangversenyt rendeztünk a pozsonyi Szent Márton-dómban, de a koncert előtt egy nappal az illetékesek sajnálattal közölték, hogy nem lehet belőle semmi. Ez ugyanis profanizálás lenne, mert cimbalom nem való templomba. Pedig a 16. században sok helyen ez az ősi hangszer szólt az istentiszteleteken, orgona híján ezzel kísérték a zsoltárokat. István királyunk pedig a katolikus egyház szentjeinek egyike, tehát emléknapja megünnepelhető a templomban. Mindezt levélben közöltük a koncert ellenzőivel, személyes postacserével, mivel az idő sürgetett. Közben az újságírók szinte megrohamoztak bennünket, kíváncsiak voltak a fejleményekre. Amikor azonban győztek az észérvek és az ünnepség minden incidens nélkül lezajlott, alig írtak róla, ez már nem volt szenzáció. Pedig jó lenne, ha a sajtó a sikerekről is beszámolna. • A szlovák sajtó hogyan viszonyul munkájukhoz? - Érdekes módon, mivel rendezvényeinken mindig sok a szlovák újságíró, csak éppen az újságokban nem jelenik meg semmi. Persze, vannak kivételek, de az utóbbi félévben inkább az előbbi a jellemző. • Látom, hogy nagyon szűken vannak. Mi történik a központ tervezett új épületével? - A Vajanský rakparton, a Szlovák Nemzeti Múzeummal szemben van a telkünk, 1989 óta várjuk az építkezési engedély megadását. A késlekedést az illetékes szervek azzal indokolják, hogy a telek mögött álló bérház lakásai nem kapnák meg az 1989. évi törvény által előírt egyórányi napfényt, s a lakók bírósághoz fordultak, hogy tiltakozzanak az építkezés ellen. Azonban az utcaképet rontó csúnya foghíjat előbb-utóbb be kell építeni, így vagy kivételt tesznek esetünkben, vagy pedig irodákká alakítják át a lakásokat, azokra ugyanis nem vonatkozik a szóban forgó előírás. • Milyen műsorral készülnek a nemzeti ünnepre? - Március 15-én három helyszínen - Pozsonyban, Nagykaposon és Érsekújvárott tartunk megemlékezést. Pozsonyban részt veszünk a ligetfalusi Petőfi-szobor előtt rendezett hagyományos koszorúzási ünnepségen, majd délután fél hatkor a központban a Duna utcai Magyar Gimnázium diákjai bemutatják Herczeg Ferenc Híd című drámáját, amely Kossuth és Széchenyi első találkozásáról szól. Érsekújvárott és Nagykaposon Feltámadott a tenger címmel tartunk ünnepi műsort. A magyar szabadságharc időszakához kapcsolódik Bem József alakja. Születésének kétszázadik évfordulója alkalmából a Lengyel Kulturális Központtal közösen rendezünk egy megemlékezést, amelynek része a szabadságharc csatáit bemutató grafikai kiállítás. Hadd említsem további márciusi akcióinkat is: 19-e és 26-a között rendezik meg Ostrblieban a Filmklubok Téli Találkozóját. Ezen olyan magyar filmekkel szerepelünk, amelyekben a most jubiláló neves szlovák színész, a kitűnő Jozef Kroner játszik. Ugyanezeket a filmalkotásokat bemutatjuk a pozsonyi Charlie Centrumban is, a nemzetközi filmklub-találkozón. Március 23-a és 25-e között a Szlovák Zenei Únióval közösen rendezzük meg A középeurópai barokk zene összefüggései című zenei konferenciát, amely úgyszintén arra mutat rá, ami bennünket, a Kárpát-medencében élő népeket összeköt. Március 29-én Iglón, a Szepességi Galéria udvarán szoboravatási ünnepséget rendezünk. Abban a városban áll majd ezentúl Kerényi Jenő Csontváry-szobra, ahol a zseniális művész egy belső sugallat hatására elhatározta, hogy a festészetnek szenteli magát. Ez is egy összekötő kapocs: Csontváry erről a vidékről indult, számos gyönyörű képén örökítette meg az itteni tájat, megérdemli, hogy legalább egy szobor őrizze emlékét . VOJTEK KATALIN nem szünteti be adását...' Persze, volt egy drámai pillanat, amikor a szombati 168 órát délben még bekonferálták, aztán, eljővén az adásideje, szakmai bravúrral a Petőfi műsorát játszották be a Kossuth adón, teljes zavar keletkezett az intézményben. Ezt megkönnyítendő vezették be alighanem a Bródy Sándor utcai székházban a kék szalag viselését. Aki egyetért a tiltakozókkal, tehát a kirűgottak pártján áll, az kék szalagot tűz A helyzet nem drámai AVAGY A Ml FELELŐSSÉGÜNK egy órán keresztül. Ennek a háttere aztán kiderült. Mesterék szabályosan elkészített műsorukkal szabályosan stúdióba indultak, munkavégzés céljából, de az adást letiltották, hiszen az elbocsátottak már nem szerepelhettek. Az ellen-168 óra stábja nem tudta idejében összeszedni a kívánt anyagot, szóval nehézségeik támadtak, mert például egy Csoóri Sándorral készült, a hétfői vallási műsor számára fölvett beszélgetést akartak sebtiben berakni, ám a jeles költő megtudván a cselt, nem járult hozzá. Drámai, azaz tragikomikus volt, amikor másnap, vasárnap, a már kirúgott Bölcs István vezetésével készült Gondolat — Jel adása teljes terjedelemben elhangzott. Kicsit kapkodhattak a rádiós vezetők, hogy ilyen zűra ruhájára. Már a parlamenti képviselők egy része is fölszalagozottan hallgatta a miniszterelnök feddő szavait arról, vajon tűrheti-e nemzet, hogy egy közszolgálati intézményben ilyen zűrzavar uralkodjék, a folyosón rohangáljanak és hangosan ordítozzanak egymással a munkatársak. Igaz, hogy alacsony a magyarországi kormánykoalíció tetszési indexe, és érthető, ha a kormányzat igyekszik a választások előtt mindent megtenni azért, hogy valami módon mentse még a menthetőt. Nincsen abban semmi, ha népszerű rendelkezésekre ragadtatja magát, csak azon kell elgondolkozni, vajon az erre kiválasztott szakember csakugyan elérte-e célját, amikor kirúgta a rádiós újságírókat, méghozzá szakmai és etikai elégtelenségre hivatkozva. Vagy a nyugodt választási kampány volt az egésznek a célja? Igaza volt Mester Ákosnak, aki azt mondta még kirúgatlan kollégáinak, hogy ne álljanak föl szolidaritásból, ne könnyítsék meg az alelnök dolgát, mondjon föl egyenként mindenkinek, s kerüljön minden fölmondás munkajogi vizsgálat elé. A történelem nem szereti a piszkos ügyek tanúit, mondta egyszer egy neves politikus, s bár itt nem igazán történelmi dolgokról van szó, piszkos ügyről talán mégis. Nem szeretnék egyik „tanú" bőrében sem lenni. Már most csütörtökön sem például, amikorra a rádióban ülősztrájkot hirdettek, megfékezendő a folyosói rohangálásokat. Miközben a Múzeum körúton majd délelőtt csengetnek a villamosok, és dudálnak a buszok, taxisok, meg mindenki lármázik, aki nem ért egyet a kormányzat e népszerűsítő intézkedésével. Lehet, hogy a helyzet tényleg nem drámai. De akkor mitől lesz ott rend? BROGYÁNYI JUDIT