Új Szó, 1994. március (47. évfolyam, 49-75. szám)

1994-03-08 / 55. szám, kedd

1994. MÁRCIUS 8. iWSZÓ* LAPOZGATÓ UTMUTATO Nemrég találkoztam egy sikeres vállalkozóval. Egy nagy termelővállalat tulajdonosával; a céget két é.vvel ezelőtt privatizálta. Magánkézbe jutása előtt az állami vállalat termelésének értéke nem egész 300 millió korona volt. Ma a részvénytársaságé ennek a kétszerese. Az alkalmazottak száma a korábbi 300-ról mintegy 450-rc nőtt. Azt mondják, hogy ebben nincs semmi rendkívüli? De mégis - az az érdekes ennek a fiatalembernek az esetében, hogy ő volt az első, akivel találkoztam, és nem panaszkododott a nagy adóterhekre, a rossz és bonyolult jogszabályokra, a hivatali bürokráciára. Arra a kérdésre, hogy mi volt számára a legnehezebb az átmeneti időszakban végzett kétéves kemény munkában, azt válaszolta - megtalálni a megfelelő embereket. Olyanokat, akikben megbízhat, akik bizonyítják szakmai rátermettségüket, rendelkeznek tapasztalatokkal és - úgymond - a jövő emberei. És akik akarnak dolgozni. Több mint egy évig tartott, míg megtalálta őket, dc őket is meg kellett győznie néhány alapvető dolog - például az önfegyelem és bizonyos műveltségi szint - szükségességéről. - Ha a válogatást már maga mögött tudja, és az alkalmazottak 8 órán keresztül valóban dolgoznak, .a szó pozitív értelmében spekulálnak, a sikerek további munkára serkentik őket, akkor ön a nyerő... Ez a példa is mutatja, hogy a foglalkoztatás és a pénzeszközök képzése szempontjából milyen helyet foglal el a vállalkozói szféra - ha sikeres - a nemzetgazdaságban. Természetesen nem tulajdoníthatunk túlzott jelentőséget egy esetnek, dc megmutathatja az utat... PETER VIŠVÁDER Hospodárske noviny, II. 25. A KÖZÖLT CIKKEK NEM FELTÉTLENÜL TÜKRÖZIK AZ ÚJ SZÖ VÉLEMÉNYÉT! Összeállította: MAD1 GÉZA SZERKEZETVÁLTÁS: SIETTÜNK, HOGY MOST VÁRAKOZHASSUNK? KI ÍRJA FEL A RECEPTET? Tele van ellentmondással - a nyilvánosság nagy része általában így vélekedik a gazdaságátalakításról. A sport szókincsét is használhatjuk: egy sima százméteres síkfutásról alkotott elképzelésekből maratón lett, és ráadásul jó magas gátakkal. A rajtvonalon kissé alábecsülhettük a folyamat bonyolultságát, mert hajtott bennünket a közeli cél - a piacgazdaság kialakítása - mielőbbi elérésének a vágya, de úgy tűnik, hogy csak délibábot kergetünk. És habozunk, bár azért keressük is a továbblépés útját. Köztudott, hogy senki sem ír ki receptet számunkra, hogyan vészeljük át fájdalommentesen a központilag irányított és a piacgazdaság közötti átmenet időszakát. Csupán némely általános, a világon már alkalmazott módszerek átvételével segíthetünk magunkon. De ezen eljárásokat is hozzá kell igazítanunk a szlovákiai valósághoz. A problémák oroszlánrésze a privatizálással függ össze. Ez a folyamat meghatározó módon befolyásolja a gazdasági reform további sorsát. A privatizálást a nyilvánosság általában a vagyonjegyes privatizációval kapcsolja össze. Sajnos, a kísérlet körül a vártnál is több a kérdőjel. Ezért a jövőben nagy szakszerűséggel, szisztematikusan kell hozzáfogni c bonyolult problémák megoldásához.. Visszatekintve az elmúlt néhány évre legalább azt a következtetést kellene levonnunk, hogy a politikai érdekeket ezentúl nem rendelhetjük a szakmai szempontok fölé. Az utóbbi időben (főleg közvetlenül a parlament legutóbbi tanácskozása előtt, amelyen a privatizálásról volt szó) elsősorban a tömegtájékoztató eszközöket bírálták amiatt, hogy sokat foglalkoznak a kérdéssel, ez felesleges, mivel a privatizáció nem cél, hanem csak eszköz a piacgazdaság megteremtésében. Ha elfogadjuk ezt a kétségtelenül helyes következtetést, akkor már csupán egyetlen kérdés marad, úgymond, a levegőben: Milyen körülmények között lehet egy tökéletlen, kimunkálatlan módszer felhasználásával eljutni a helyes célhoz? A CÉL ISMERT, AZ ESZKÖZÖK NEM. A fokozatosan kialakuló piacgazdasági rendszer még nem hordozza magában azt a képességet, hogy át tudná hidalni a transzformációs folyamat minden neuralgikus pontját. A szlovákiai nemzetgazdaság rengeteg égető problémával küszködik, amelyek megoldása közvetlen, pontos, jól kimunkált gazdaságpolitika érvényesítését követeli meg. Minden érintett a kárát látja, hogy még mindig „hiánycikk" egy ilyen fontos reformstratégiai dokumentum. Mindenekelőtt azt kell eldönteni, hogy az állam milyen szerepet vállalhat a mostani átmeneti időszakban. Az államnak meg kell teremtenie a működés makroökonómiai keretét - meg kell határoznia az egyes gazdasági és irányítási láncszemek hatásköreit. Ez egyúttal „ onmc/;hajtó" mechanizmusnak is tekinthető, mégpedig az új vállalatok és az állam szempontjából egyaránt. Ez utóbbinak elsősorban meg kell tanulnia, hogy vállalkozó módon viselkedjen. Ha ugyanis azt mondjuk: privatizáció, de egyszersmind nem mondjuk cl, hogyan fogjunk hozzá, akkor a varázsszó (privatizáljunk!) nem sokat segít. Ha pedig a csődökről beszélünk, akkor mindent definiálni kell, ami összefügg vele. Az állam köteles jogszabályokat kidolgozni a környezetvédelemről, az oktatásügyről, a szociális védőháló kialakításáról. Viszont minden a lehetőségektől függ, és Szlovákia szinte semmiben sem bővelkedik legyen az a magánszektorra vagy az állami szférára vonatkoztatva. Gyakran elhangzik, hogy beteg a gazdaság, és gyógyítani kell. Napjainkban az orvos szerepét az államnak kell magára vállalnia. És nemcsak fájdalomcsillapítókat kell felírnia, hanem műtétekre is vállakoznia kell, hogy a beteg - a gazdaság lábra tudjon állni. OLDŔIŠKA LUPTÁKOVÁ Slovenský Profit, 7. szám (II. 15.) SZLOVÁKIA IPARPOLITIKÁJA Út Európába A VÁLLALATOK EGYHARMADA A MOZDONY SZEREPÉBEN HITELEZŐK: Ml LEGYEN A VESZTESÉGES CÉGEKKEL? A Szlovák Köztársaság iparpolitikájának alapelveit tartalmazó javaslat értelmében az ipari ágazat egyes szektorai már az ezredfordulón képesek lesznek integrálódni az európai gazdasági struktúrákba. Ami a tervezetet illeti - védnöke a gazdasági minisztérium -, kiindulási alapanyagnak szánják az ágazati transzformáció, a szerkezetváltás és termelésfelélénkítés stratégiájának a kidolgozása során. A dokumentumot nemrég hagyta jóvá a kormány gazdasági tanácsa... A javaslat a szlovákiai iparban végrehajtandó szerkezetváltásban látja a recesszió sújtotta nemzetgazdaság termelésének a fellendítését. A gazdasági tárca hatáskörében maradt 390 vállalat közül jelenleg 140 működik az úgynevezett első kategóriában, ami annyit jelent, hogy képesek exportálni, törleszteni a hiteleket. Gyártmányaik értéke összesen mintegy másfél milliárd koronára tehető, s termékeik 50-70 százaléka kivitelre kerül. Az iparpolitikai javaslat szerint ezek a cégek lennének az ágazat mozdonyai. A vállalatok további 20-25 százalékát a tervezel perspektívnek minősíti, dc rögtön azt is megállapítja, hogy az ebbe a csoportba tartozó cégeknek hosszabb, többnyire 2-4 évig tartó rcvitalizáción kell átesniük. Egyúttal különleges finanszírozási és hitelezési módot követelnek meg, ami részben ellentmond azoknak a lehetőségeknek, amelyekkel Szlovákia a diszponíbilis hitel- és tőkeforrások kiaknázása terén rendelkezik. Az új iparpolitikai alapelvek érvényesítése szempontjából ezért nagyon fontos a vállalati szféra nem hatékony termelésének és fizetésképtelenségének a leküzdése. Az iparvállalatok harmadik csoportjába - a veszteséges cégekébe - napjainkban a gazdasági szubjektumok 30-40 százaléka tartozik. Felszámolásuk azonban lassan halad, miközben a szóban forgó iparpolitikai javaslat nem tartalmaz kiutat a folyamat meggyorsítására sem - például egy kézlegyintéssel történő likvidálássukkal. Ha nagy mennyiségű vagyon jelenne meg a piacon, akkor ezáltal csökkennének az árak, s a hitelezők, elsősorban a bankok kinnlevőségeinek oroszlánrésze egyszerűen elveszne. A pénzintézeti veszteségek ezek után a hitelnyújtások korlátozásában nyilvánulnának meg, a hiányzó hitelek miatt viszont a vállalkozóknak lesz kevesebb lehetőségük arra, hogy vásárlással hozzájussanak a felszámolásra kerülő üzemek vagyonához. A közép- és hosszú távú célok elérése keretében az iparpolitikai javaslat az infrastruktúra fejlesztését helyezi előtérbe. Nagy jelentőséget tulajdonít az energiaipari rendszerek fejlesztésének is, mégpedig a termelési szerkezetváltásra, ökologizációra, illetve az energiaigényesség csökkentésére. JOZEF PROSNAN, Trend, 8. szám (II. 23) Külföldi tőke JOBB A KOMMUNISTA SZLOVÁK, MINTA TISZTESSEGES MAGYAR Modern kereszténydemokráciára várva „Nem volna nehéz megvonni a bizalmat a kabinettől, a legnagyobb probléma azonban egy olyan új kormány megalakítása, amely nem lenne ráutalva a magyar képviselők szavazataira." Ján Čarnogurský Slovenský denník, 11. 19. 1991 őszén, Vladimír Mečiar menesztése után a Polgári Demokrata Unió, a Kereszténydemokrata Mozgalom, a Magyar Polgári Párt és a Demokrata Párt részvételével, Ján Čarnogurskýval az élen kisebbségi kormány alakult Szlovákiában. A monolitikus nemzeti szocialista blokk - Demokratikus Baloldal Pártja, Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom, Szlovák Nemzeti Párt — azonnal kísérletet tett a visszavágásra, és a parlament legközelebbi ülésén kezdeményezte az Szlovák Nemzeti Tanács Elnökségének a leváltását. Az újnak (a parlament elnöke Oľga Keltošová lelt volna) aztán vissza kellett volna helyeznie tisztségébe Vladimír Mečiart. Noha a koalíció kisebbségben volt, ez a terv mégsem valósult meg. A Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és az Együttélés koalíciója ugyanis szembehelyezkedett vele. A magyar pártok csendes támogatásának köszönhetően Szlovákiában még egy évig zavartalanul folytatódhatott a szerkezetváltás. Kizárólag az ő szavazataiknak a segítségével akadályozták meg a privatizálás elleni frontális támadást - az Ivan Miklós miniszter leváltására vonatkozójavaslat jóváhagyását. Ezzel szemben a DBP, a DSZM és az SZNP is támogatta a tárcavezető menesztéséi. Az akkor még két elnöki (kormány, KDM) tisztséget betöltő Čarnogurský a „politikai primitivizmus " és „ bűncselekménybe illő hazardírozás" megnyilvánulásának nevezte a Viliam Oberhauser által megfogalmazott szuverenitás íny i latkozat-ja vaslatot. Sőt azzal fenyegetőzött, hogy lemond, ha elfogadják. Hogy ezt nem kellelt beváltania, ez a magyar koalíció szavazatain múlott. Ezzel szemben a „bűncselekménybe illő hazardírozást" támogatta a DBP, a DSZM és az SZNP. Az úgynevezett milovyi szerződés esetében az MKDM-Együltélés megint csak kiállt a kormánykoalíció politikája mellett. A magyarok támogatták a feddhetetlenségi törvény szlovák változatát is, amely lehetővé tette az átvilágítást magában a parlamenben és például a rendőrségnél is. Talán már nem is kell hangsúlyozni, hogy eltérően a DBP-től, a DSZM-től és az SZNP-ló'l. Hasonló vagy szinte azonos helyzet alakult ki több tucat törvény esetében, amelyek előbbre vitték Szlovákia társadalmi és gazdasági átalakulását. Summa summárum: Kizárólag az MKDM-Együltélés nemzetiségi koalíciónak köszönhető, hogy a Szlovákia elleni nemzetiszocialista merénylet nem 1991 áprilisában, hanem csak 1992 júniusában kezdődött. Szükséges még megjegyezni, hogy a magyarok (nélkülük Čarnogurský egyszerűen nem lehetett volna miniszterelnök, és bármikor bukhatotl volna) vitális támogatásukért a kormánykoalíciótól nem kaptak semmit (csak ha nem tekintjük a köszönet megnyilvánulásának, hogy akkor még legalább nem szedték le a tábláikat), és például Bős ügyében még figyelembe sem vették véleményüket. Nos, ez van. Teljesen érthető, hogy a DBP, továbbá Ľudovít Černák „nemzeti demokratái", Milan Kňažko demokratáinak szövetsége és Jozef Moravčík „alternatív realistái" magyaroktól mentes koalíciót tervezgetnek. Mečiar, Weiss, Kňažko, Moravčík vagy Černák róluk elmondható, hogy ugyanazon tartalom, csak más-más formában. Az exminiszterelnök azonban rendkívül nehezen tudja lenyelni, hogy kormánya - nem győzöm ismételgetni, de már szinte a lehetetlen határát súrolta - egy évig csak a magyar képviselők támogatásának köszönhetően maradhatott hatalmon. Čarnogurský úrnak azokból a szubjektumokból és egyénekből összeálló új, „széles nyomtávú" kormány konstrukeója kedves és kívánatos, amelyek, illetve akik a maguk idejében el akarták távolítani kormányát, és egy évvel korábban szerették volna elkezdeni Szlovákia devasztálását, mint ahogy ahhoz Mečiar hozzálálott. Viszont nem kívánja „ráutalni magát a magyar képviselők szavazataira", tehát azokéira, akikre ő ráutalva sohasem lett volna kormányfő. Ezenfelül, és ez a legrosszabb, a legszembetűnőbb az egészben, hogy a KDM egy ilyen „proszlovák" kormány természetes, integráns részének tekintené magát. Čarnogurský számára elfogadható koalíció egy olyan szubjektummal, amely a szocialista internacionálébeli tagságra törekszik (ott pedig kommunista eredete miatt nem is nagyon kívánják), továbbá politikailag meghatározhatatlan alakulatokkal. „Nem szeretné azonban ráutalni magát" annak az MKDM-nek a szavazataira, amely megfigyelőként foglal helyet az Európai Demokratikus Unióban. Ugyanabban az EDU-ban, amelybeli tagságát úton-útfélen a KDM és a civilizált Európa kompatibilitásának a bizonyítékaként emlegetnek. De hogyan vehetnénk komolyan a Čarnogurský-mozgalom EDUtagságát, mikor politikai és értékrendi szempontból teljesen eltérő irányt követő erőkkel kíván koalícióra lépni, és annak az egynek a támogatására, amelyhez a legközelebb kellene állnia, „nem akarja ráutalni magái". (...) Összegezve: a KDM-ben még mindig működnek sötét nacionalista szárnyak, amelyeknek nincs sok közük a kereszténydemokrácia modem értelmezéséhez. PETEK SCHUTZ Domino efekt, 8. szám