Új Szó, 1994. március (47. évfolyam, 49-75. szám)

1994-03-04 / 52. szám, péntek

5 KALEIDOSZKÓP m sr 1994. MÁRCIUS 4. Varjú János: Túlzott radikalizmussal nem lehet egyezkedni Az utóbbi hetek soma sok minden történt a hazai politikai életben, és napjainkban még mindig nem egyértelmű, hogy' ha meg is bukik a kormány, vajon mi fog következni azután? A jelenlegi helyzetről és a megoldás lehetőségeiről beszélgettünk Varjú Jártassál, aki a legerősebb ellenzéki erő, a Demokraktikus Baloldal Pártja parlamenti képviselőjeként részese m események alakításának. • Peter Weiss kijelentette, hogy szükséges a hatalom jellegének megváltoztatása. Miként képzeli el ezt a DBP? -Mi egyértelműen leszögeztük, hogy ez a kormány, ez a politikai hatalom képtelen kivezetni az országot a kátyúból, ezért nem fogjuk támogatni. A többi ellenzéki párttól eltérően azonban kissé másként vélekedtünk az ehhez szükséges lépések sorrendjéről. A privatizációs törvény tárgyalásakor mi a jó törvény elfogadására helyeztük a súlyt, nem akartuk azonnal leváltani a kormányt. Nem vagyok viszont meggyőződve arról, hogy a többi ellenzéki párt is azért támogatta a privatizációs törvény egész filozófiáját megváltoztató módosító javaslatainkat, mert egyetértettek volna azokkal. Ehelyett inkább arra számítottak, hogy ezek kapcsán a kormány is sorra kerül. Persze, mi is számoltunk a kormány felelősségre vonásával, de konkrét dolgokon keresztül, hogy így mindenki számára nyilvánvalóvá váljék mondjuk a gazdasági, külpolitikai vagy éppen a nemzetiségi koncepció hiánya. Ezután következett volna az ellenzéki pártok megegyezése a szükséges lépésekről, de úgy, hogy biztosítva legyen az előrehozott választások kiírása. A választások azért fontosak, mert a jelenlegi parlamenti politikai spektrum nem tükrözi a választások eredményét, ezért a nagykoalíció csak ideiglenes megoldásként jöhet számításba. Sajnos, ekkor nézetkülönbségek jelentkeztek az ellenzéki erők közt, mivel a többiek csak Mečiar eltávolítására összpontosítottak. Tudatosítani kell viszont, hogy a megoldás nem ennyire egyszerű, az ellenzék heterogenitása miatt szükséges legalább egy kompromisszumos kormányprogram kidolgozása és megegyezés a kormányfő-jelöltről. Számolni kell ugyanis azzal, hogy a kormány bukása után a köztársasági elnök újra a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalmat bízza meg a kormányalakítással, amely más kormányfővel és más pártokat is bevonva alakulna meg. • Sokak számára meglepően hatott a hír, miszerint ezekbe a tárgyalásokba nem vonták be a magyar parlamenti pártokat. Komolyan gondolták, hogy szavazataik nélkül végigvihető ez a folyamat? -Az ellenzék arra számított, hogy a DSZM-ből körülbelül húsz képviselő krlép, így a parlamentben a magyar koalíció nélkül is többségbe kerül. Ez végrehajtó bizottságunk ülésén is szóvá is tettem, mivel ők a Milan Kňažko és Ľudovít Černák körüli csoportosulással szemben legalább legitim parlamenti erők. Másrészt viszont egyáltalán nem véletlen, hogy ez így alakult. A magyar parlamenti koalíció elszigeteltségének egyértelmű jeleként fogható fel, hogy csak akkor tárgyalnak velük, ha szükség van a szavazataikra. A jövő szempontjából mindenképpen elgondolkodtató, hogy vajon kivel fognak megegyezni, ha erre a jelenlegi ellenzéki pártokkal sem képesek. • Ön szerint miért kerültek ilyen helyzetbe? -A politikában sajnos nem az a mérvadó, hogy az Együttélés vagy az MKDM hogyan értékeli saját politikáját, hanem azt, miként fogadja el őket a szlovák közvélemény és annak parlamenti erői. Hiába mutogatjuk például országnak-világnak, mennyire demokratikus volt a komáromi nagygyűlés, ha azt - és főleg az előtte kiadott felhívást - a szlovák politikusok túlságosan radikálisnak ítélik. Éppen ezt a felhívást tudta a DSZM nagyon ügyesen felhasználni az ellenpropagandára, nemcsak a magyar koalíció, hanem az egész magyar kisebbség ellen. A gond az, hogy bizonyos politikusaink által folytatott, a szlovák politikai élet számára elfogadhatatlan, túlságosan radikális politika esetleg az egész magyar kisebbség kárára válik. • Ezzel kapcsolatban miként értékeli Duka Zólyomi Árpádnak lapunkban leírt állítását, amely szerint az MKDM hagyta magát belerángatni a DBP csalárd játékába? -Én logikátlannak tartom ezt az állítást, mert nem értem, mi abban a csalárdság, ha egyértelműen támogatjuk az előrehozott választásokat, csak épp a sorrendről mások az elképzeléseink. Az alkotmánytörvény elfogadása ugyanis egyértelművé tette volna az előrehozott választásokat, ezért nem lett volna érdekünk, hogy ez a kormány fennmaradjon. Hasonlóképpen logikátlan az állítás, hogy az Együttélés a kormány leváltását feltételek nélkül támogatja. Ugyanis ezután a DSZMből többen is csatlakoznának Roman Kováéhoz, így egyáltalán nem lenne szükség a magyar koalíció szavazataira. Tehát így sem lenne biztosítékuk arra, hogy teljesülnek a követeléseik, ráadásul Mečiarral és Slotával együtt maradnának ellenzékben. Azóta azért a magyar koalíciót is bevonták az ellenzéki kerekasztaltárgyalásokba, és én remélem, hogy ' tisztázták ezeket a kérdéseket. Mindenkinek tudatosítania kell ugyanis, hogy Mečiar leváltása után a felelősség a mi nyakunkba szakad, és egyáltalán nem mindegy, mit fogunk csinálni. • Ön szerint mi lenne a legjobb megoldás, mit vár az elkövetkező hetektől? -Nem hiszem, hogy a különféle jogi és egyéb problémák miatt a polgárok több mint a fele részt vesz a DSZM által indítványozott népszavazáson. Remélem, végül is sikerül megegyeznünk egy időpontban, aminek nem feltétlenül kell egybeesnie a helyhatósági választások időpontjával. Ha ez nem sikerül, akkor valószínűleg felkérjük a köztársasági elnököt, hogy ő írjon ki népszavazást a választásokról. • Akár tetszik, akár nem, a szlovák politika a magyar kisebbséget elsősorban a parlamentben ülő 14 képviselőjének munkáján keresztül ítéli meg. Ön szerint mit kellene tenniük annak érdekében, hogy legalább a jövőben várhatóan meghatározó szerepet játszó jelenlegi ellenzéki erőkkel javuljon a viszonyuk? - Egyértelmű véleményem szerint a magyar koalíciónak ott a helye az ellenzéki kerekasztal-tárgyalásokon. Viszont a magyar koalíció tagjai is elgondolkozhatnának azon, vajon miért is határolja el tőlük magát mindenki. Szerintem át kellene értékelniük radikális politikájuk súlyát. Igaz ugyan, hogy a nagypolitikában szükség van bizonyos fokú radikalizmusra, de nem szabad túldramatizálni a jelentéktelen dolgokat, vagy például úgy levelezni az Európa Tanáccsal, hogy azt az ittenieknek még csak a tudomására sem hozzák. Nem ártana a részükről egy-két politikai gesztus sem, például olyasmi, amelyet a komáromi nagygyűlésen igyekeztünk javasolni. Ők a megegyezés helyett mindig követelnek, ezért én nem látom úgy, hogy közelednének a szlovák politikai erőkhöz. Megtehetnék mondjuk, hogy a szlovák-magyar alapszerződés mihamarabbi aláírása érdekében nyilatkozatban támogatnák a határok sérthetetlenségének belefoglalását. A DBP ezt kimondta, és ugyanezt tette magyarországi baloldali partnerünk is. Másrészt viszont elismerem, hogy ebben az országban jelenleg a Magyar Polgári Párton kívül senkinek sincs alternatív nemzetiségi programja. Bár a DBP elsősorban a gazdasági és szociális értékekre összpontosít, mi, magyar képviselők kezdeményeztük, hogy adjunk választ ezekre a kérdésekre is. Most dolgozunk egy dokumentumcsomagon, amelynek lényege egy nemzetiségi alkotmánytörvény-tervezet. Ehhez viszont reálisan kell közeledni, és a mindent vagy semmit elve helyett azt is figyelembe kell venni, mit fogad el a szlovák közvélemény. A területi autonómiát például mi sem vetjük el teljesen, de tudatosítjuk, hogy erre belátható időn belül nincs esély. Amennyiben tehát ezt valaki erőlteti, akkor vagy nem képes felmérni a helyzetet, vagy a megegyezés helyett más célokat követ. • Az alkotmánytörvény kérdésében tárgyalni fognak a magyar pártokkal is? - Veszélyesnek tartanánk, ha egyszerre többen is beterjesztenének egy ilyen javaslatot. Azt is elismerjük, hogy a magyar politikai erők behatóbban foglalkoznak a kérdéssel, ezért nem zárkózunk el az egyeztetéstől. Az MPP e célból a köztársasági iroda mellett felállított állandó bizottságot javasol, szerintünk ezt egy majdani új kormány mellett kellene létrehozni. TUBA LAJOS EGY PANASZLEVÉL NYOMÁBAN Kit és hogyan hallgathat ki a rendőrség? A minap hosszú panaszlevelet kaptunk Komáromból. Ahogy kiderült, a levél írójának, B. Ilonának a helyi rendőrséggel gyűlt meg a baja. íme a történet kurtított változata. A panaszost január 31-én azzal hívta fel otthonában egy nyomozótiszt, hogy másnap, azaz február l-jén reggel 8-kor jelenjen meg kihallgatáson. A kérdésre, hogy miről van tulajdonképpen szó, a nyomozó telefonon nem adott választ. A hívott fél megígérte, hogy ott lesz a megbeszélt időben, ám később eszébe jutott, hogy pont akkor a munkahivatalba készült. Állás nélkül maradt, és be akarta magát jegyeztetni a munkanélküliek sorába. Űgy gondolta, előbb elintézi ezt a számára fontosabb ügyet, aztán eleget tesz a rendőrség kérésének. Ám másnap fél kilenc tájban ismét megszólalt a telefon, és az említett rendőrtiszt erélyesen megdorgálta, amiért nem jött el a megbeszélt időre. Ezért - kiabálta -joga van hatóságilag előállíttatni. A panaszos megpróbálta elmagyarázni a helyzetet, ám nem hagyták szóhoz jutni. A kiabáló férfinek a végén csak annyit mondott, hogy ilyen modortalan viselkedés után nem tesz eleget a felhívásnak. Ha akarnak tőle valamit, idézzék be írásban. És a válasz?. Küldöm a kollégákat, hogy állítsák elő. És valóban. Vagy tíz percen belül megjelent az ajtó előtt két rendőr. Levélírónk - szavait idézve - irtózott attól, hogy megszégyenítve rendőrkocsival szállítsák el, mint valami rablót vagy tolvajt. Ezért nem nyitott ajtót. A kinn lévők megpróbáltak bejutni. Sikertelenül. Az eset nagyon felzaklatta B. Ilonát, ezért elment a nyomozó után, hogy magyarázatot kéljen viselkedésére, meg arra is kíváncsi volt, miért akartak vele olyan sürgősen beszélni. Kétszer hiába kereste emberét, csak harmadszorra sikerült találkozniuk. Közben azonban felhívta a telefonáló főnökét, és elpanaszolta neki, milyen sérelem érte. Tőle azt a választ kapta, hogy a beosztottja törvényesen járt el. Ráadásul hazugnak nevezte a panaszost, aki aztán végső kétségbeesésében nekünk öntötte ki szívét. Mielőtt szót adtunk volna a Komáromi Járási Rendőrparancsnokság képviselőjének, megkérdeztük dr. Jaroslav Ivor ezredest, a szlovák rendőrség vizsgálati osztályának igazgatóját, vajon mit mondanak a törvények a tanú kihallgatásával kapcsolatban. - A beidézés általában írásban történik. Az iraton pontosan fel kell tüntetni, kit idézünk be, milyen ügyben, mi célból, mikorra, hová, s az írásnak a Büntető Törvénykönyv szerint arra is figyelmeztetnie kell a tanút, milyen következményekkel járhat, ha nem tesz eleget a beidézésnek. Ez az írásbeli forma a legmegbízhatóbb, legobjektívabb, mert kizár mindennemű félreértést. A Büntető Törvénykönyv kivételes esetekben - hangsúlyozom, kivételes esetekben - lehetővé teszi, hogy a tanút telefonon, táviratilag, faxon, vagy akár személyesen is beidézzék. Ez főleg akkor jön számításba, ha nagyon szorít az idő, vágy fennáll annak a veszélye, hogy a tanú vallomása később vesztenejelentőségéből. Ha a rendőrtiszt a beidézésnek ezt a formáját választja, akkor is tudatnia kell a tanúval, miért milyen ügyben kéreti, s egyúttal figyelmeztetni kell arra is, milyen következményekkel járhat indokolatlan távolmaradása. Úgy gondolom, a tárgyalás etikájáról, a viselkedés kultúrájáról felesleges beszélni. Annak minden esetben a kívánt szinten kell(ene) lennie. Ha valaki úgy érzi, sérelem érte, és nem bántak vele kellő tisztelettel, elégedetlen a rendőrök viselkedésével, panaszt tehet a belügyminisztérium illetékes osztályán, ahol minden bejelentést kivizsgálnak. A panaszlevelet dr. Tóth István rendőrőrnagynak, a komáromi járási parancsnok helyettesének is megmutattuk, majd megkértük, mondjon véleményt az esetről. -Kollégánk, akiről a levélben szó van, bűnügyi nyomozó, tehát az operatív osztály munkatársa. Róluk tudni kell, hogy gyakran vannak időszűkében. Ezért nem áll mindig módjukban írásos idézéseket küldeni. Ha az ügy nem tűr halasztást, meg lehet kérni a tanút, fáradjon be a rendőrségre, esetleg, ha a körülmények megengedik, a lakásán vagy a munkahelyén is ki lehet hallgatni. Természetesen a telefonon való beidézés is megengedett, viszont a tanú jóakaratán múlik, eleget lesz-e a kérésnek, vagy sem. Nagyon bánt a levélíró panasza, vagyis hogy a kolléga elragadtatta magát és durván beszélt vele. Ha igaz, amit a panaszos állít, ez a mi szégyenünk. -Jogában áll önöknek valakit előállíttatni, úgy, mint az említett esetben történt, vagyis, hogy tíz perccel a telefonhívás után két rendőr csengetett az ajtónál, s ha a panaszos beengedi őket, valószínűleg bekísérik az őrsre, mint valamilyen bűnözőt? - Ha az ügy komolysága megkívánja, akkor jogunk van rá. Például akkor, ha letartóztatunk egy gyanúsítottat, akit maximálisan 24 órán át tarthatunk a rendőrségen. Ez alatt az idő alatt nincs módunkan levelezni. Sürgősen bizonyétékokra van szükségünk, és ezek nemcsak tárgyi bizonyítékok lehetnek, hanem tanúvallomásokból is állhatnak. Természetesen, ha az illető nem hajlandó velünk jönni - most nem a bűnelkövetőre, de a tanúra gondolok, aki nem volt a törvény által előírt módon beidézve - akkor nincs módunkban erőszakkal előállítani. Nem tudom, hogy ebben a konkrét esetben miről is volt szó. A panaszos azt írja, jelentéktelen eset miatt hívták. Lehet viszont, hogy a nyomozás első stádiumában az eset komoly ügynek nézett ki. -B. Ilona nem a beidézését sérelmezte, hanern a módszert. - Természetesen a rendőrségi etika kizárja a durva hangnemet. Ha igaz, arnit a panaszos írt, akkor egyértelműen szabálysértés történt. Még az elkövetővel sem szabad olyan hangnemben beszélni, ahogy a levélben le van írva, nemhogy a tanúval, akinek segítségére szükségünk van. Mert tanúvallomások nélkül a rendőri munka elakadna. Nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy a panaszostól a jövőben - ha netán bűncselekmény szemtanúja lenne - objektív tanúvallomást kapjunk. Még egyszer hangsúlyozom, nagyon bánt a dolog. Kár, hogy nem hozzám fordult sérelmével. - B. Ilona az illető rendőrtiszt felettesénél kereste igazságát... -Ha engem vagy a járási parancsnokot keresi fel, biztos, hogy meghallgattuk-volna, úgy mint eddig mindenkit, aki hozzánk fordult. Még senkit sem utasítottunk el. Sőt, van egy tisztünk, akinek munkaköri feladata a hasonló panaszok kivizsgálása. Hogy az egyes eseteket tárgyilagosan bírálja el, azt bizonyítják azok a fegyelmik, amiket kollégáink kaptak. Szeretném hangsúlyozni, az eddig elmondottak nem jelentik azt, hogy teljes mértékben igazat adok a levélírónak. Čsak akkor ítélhetem meg tárgyilagosan a tényeket, hogy úgy történt-e minden, ahogy a panaszos írja, ha kivizsgáljuk az esetet. Ilyen szituációkban gyakran az emócióké a főszerep. A polgárok még a közúti ellenőrzést is zaklatásnak veszik, hát ha még kihallgatásra hívják őket. -Ha beigazolódik a levélíró panasza, levonják belőle a következtetéseket? -Természetesen. Felelősségre vonjuk a kollégát. Megkérdem, miért nem próbált más módot választani, és ha már a telefonálás mellett döntött, miért volt ingerlékeny. Egyébként nem ez az első kritika, ami a sajtón keresztül eljutott hozzánk. A tévé és a rádió közvetítésével is panaszkodnak a polgárok. Ezúttal az Új Szó volt a címzett. Mi kivizsgáljuk az ügyet, majd írásban értesítjük a szerkesztőséget, hogy hogyan zártuk le az esetet. ORDÓDY VILMOS