Új Szó, 1994. március (47. évfolyam, 49-75. szám)
1994-03-24 / 69. szám, csütörtök
5 m MOZAIK Ha a privatizációs miniszter is úgy akarja Kuntapolcán a használt akkumulátorokra építenek „Ha a kormány március 25-ig nem fogadja el üzemünk privatizációs tervezetéi, valószínűleg lemondok igazgatói állásomról, s azokat a terveket, amelyeket itt kívántam volna megvalósítani, valahol.máshol próbáljuk majd realizálni" - mondta Mezei Viktor, a rozsnyói járásbeli Kuntapolcai Gépgyár igazgatója. Már mindent előkészítettek, s szerinte a kormány túlbürokratizálja az efféle döntéseket, fölöslegesen elnyújtva ezzel az állami vállalatok agóniáját. - Üzemünk 1993. január l-ig a Szlovák Magnezitművek vezérigazgatósága alá tartozott. A magnezitipar azonban ekkor szétesett, azóta önálló állami vállalat vagyunk. Teljesen „csupaszon hagyva" kezdtük önálló életünket. De ez még gyenge kifejezés... A volt vezetés, elsősorban volt vezérigazgatónk rossz döntései egy év alatt annyi kárt okoztak a vállalatnak, mint amennyi azelőtt tíz év alatt sem gyűlt össze. Utódja, egy Országh nevű úr pedig már teljesen likvidálta a vállalatot. - Önállósításuk után milyen helyzetben találták magukat? - Ľudovít Černák akkori gazdasági miniszter 1992. december 20a körül írta alá a magnezitművek tíz önálló üzemre való szétosztásáról szóló rendeletét. Karácsony és szilveszter között minden formalitást el kellett intéznünk, hogy január l-jével már önállóan dolgozhassunk. Miután a vezérigazgatók látták, mi lesz a magnezitművek sorsa, gyorsan még egy 300 millió koronás „elsődleges fizetésképtelenséget csináltak", amellett, hogy mintegy 2 milliárd koronás bankhitelük is volt. Ezeket a hiteleket salamoni módon szétosztották, s mi, akik évek óta nyereséges üzem voltunk, majd húszmilliós adósságot kaptunk, nem is alacsony kamatlábbal. De még milyen gazemberséget csináltak! Amikor már tudták, hogy Černák miniszter aláírta a magnezitművek felosztását, még gyorsan fölvettek 205 millió korona kölcsönt. A mai napig nem tudni, mire használták föl ezt a pénzt. Amellett a számítástechnikát, a vezérigazgatóság gépi berendezéseit, a bútorokat és egyéb dolgokat pazarló módon elkótyavetyélték. A saját hasznukra? Erre, persze, senki nem figyelt fel, se a minisztériumban, se máshol. Azt az épületet pedig, melyet az irányításuk alá tartozó vállalatok pénzéből építettek fel, most néhány ember saját zsebre adja bérbe ennek-annak, évente pár millió koronáért. Vajon milyen jogon, milyen határozatok alapján? Elkövettem egy nagy hibát: 1992 elején két napig itt ült nálam Jozef Belcák, az akkori gazdasági miniszter, hogy meggyőzzön, vállaljam el a vezérigazgatói posztot. Nem tudott rábeszélni. Pedig tudom, a magnezitműveknek nem kellett volna erre a sorsra jutnia, s talán tudtam volna segíteni a megmentésében. -A lubeníki magnezitüzem vezetése is azt állította a minap, hogy ók mindig nyereséget termeltek. Ha jól tudom, a lónyabányai is. Honnan akkor a volt konszern nagy vesztesége? - A 80-as években két új gyárat kezdtek építeni. Az egyiket Mačaván, a másikat pedig Kassán. Ennek a két építkezésnek pedig összesen kétmilliárdba kellett volna kerülnie. Végül a költségvetést jóval túllépték. És amellett, hogy az összes többi üzem nyereségét erre fordították, még kölcsönt is felvettek rá. Szerintem ráadásul a kassai üzem soha az életben nem fog termelni. - Önállósulásuk után változott a kuntapolcai gyár termelési programja ? - Igen. Addig termelésünk 5060 százalékát a magnezitíparnak szállítottuk. Mára ez az arány 1020 százalékra esett vissza. Ezért gyorsan kellett intézkednünk. Már három évvel ezelőtt elkezdtük az oszlopgyártást is, mivel tudtuk, hogy mind Kassán, mind Besztercebányán, Zsolnán és Pozsonyban új trolivezetékeket fognak építeni. Saját magunk le is gyártottuk az oszlopgyártó gépsort, de ez olyan kapacitással dolgozik, hogy legalább harminc Szlovákiát el tudnánk látni. Csak ezen az egy termelési programon eddig mintegy 30 millió koronás forgalmat produkáltunk, és ez a gyártás ma is folyamatos. A közelmúltban víztisztító állomások gyártását is elkezdtük, most már tulajdonképpen bármilyen kapacitásúakat gyártunk. Most éppen Kassának. Ügy tervezzük, hogy a jövőben kulcsra építenénk ilyen víztisztítókat. A kassai azonban állami beruházás, és eddig valahogy nemigen akartak fizetni szállításainkért. , - Egyébként sokan tartoznak a gyárnak? - Jelenleg 33 millió koronával tartoznak nekünk a különféle megrendelők. - A privatizációs terv tudtommal nemcsak az imént fölsorolt termelési programokra épít, számol egy teljesen új termeléssel is. - Tavaly november 5-én kaptunk egy levelet a gazdasági minisztériumtól, hogy november végéig készítsük el privatizációs projektünket. Ezt idejében be is adtuk. Közvetlen eladással számoltunk, találtunk is érdeklődőt, aki megvásárolná a gyárat. A nevét egyelőre nem árulom el, annyit viszont el kell mondani róla, hogy pozsonyi szlovák külkereskedelmi cégről van szó, amely többek között azzal foglalkozik, hogy nyersanyagot szállít Dél-Amerikából Kelet-Európába. Ennek a cégnek több konkrét elképzelése van arról, hogyan lehetne a kuntapolcai gyárat nyereségessé tenni. Az egyik ilyen konkrét program a használt akkumulátorok újrahasznosítása, mégpedig egy környezetkímélő, hulladékmentes olasz technológia fölhasználásával. A beruházás értéke mintegy 75 millió korona lenne, s ha a kormány elfogadná a privatizációs tervezetet, egy éven belül be kellene indulnia a munkának. - Közben megtartanák a gyár eddigi termelési programját is? - Természetesen. Van azonban egy nagy csarnokunk, melyet jelenleg a gömörhorkai Mölnlycke bérel, itt kapnának helyet az akkumulátorokat újrahasznosító gépek. Sőt, a technológiát szállító olaszokkal úgy egyeztünk meg, hogy mivel nekünk a gépgyártás a fő profilunk, az akkumulátorfeldolgozó technológia egy részét mi magunk gyártanánk. Az olaszok szándéka, hogy Kuntapolcán egy mintaüzemet építenek ki, és ha az általunk gyártott gépek beválnak, a jövőben a világ más részein fölépítendő hasonló üzemekbe is a mi gépeinket szerelnék föl. Közben létrehozunk egy magyar-szlovák részvénytársaságot is. A használt akkumulátorok feldolgozásakor ugyanis az ólomport is újra kell regenerálni. Erre létezik egy svájci technológia, de- az ára csaknem 200 millió korona. Magyarországon egy Kéri nevű úrnak van egy módszere ugyanerre. Svájcban és Ausztriában is teszteltük, s számunkra nagyon megfelelő lenne. Az ára pedig 200 millió helyett csak 20 millió korona! - Mi is lenne tulajdonképpen ez az akkumulátorfeldolgozás? - Országunkban eddig senki sem foglalkozott a használt akkumulátorok újrahasznosításával. Ezeknek a megsemmisítése viszont gyakran történt törvényellenesen, s ami lényeges: jelentősen szennyezi a környezetet. Mind a savak, mind az ólom, mind a polipropilén. Az első szakaszban tehát az említett összetevőket elkülönítenénk, hogy újra hasznosíthatóak legyenek. Később, ha lesz rá piacigény, új akkumulátorok gyártásához is hozzáfogunk majd. - Hogyan kívánják megoldani a régi akkumulátorok összegyűjtését? Miként lehet ösztönözni a felhasználókat, például a magánautósokat, hogy kimustrált akkumulátoraikat Kuntapolcára küldjék? - Ennek több módja van. Nekem az a megoldás tetszik a legjobban, hogy szerződéseket kötnénk a benzinkutasokkal arról, hogy felvásárolnák, és speciális konténerekbe összegyűjtenék ezt a hulladékot, mi pedig rendszeresen elszállítanánk tőlük. Ezenkívül szeretnénk elérni, hogy a használt akkumulátorok kérdését törvény is szabályozza. Már tárgyaltunk is róla Zlocha környezetvédelmi miniszterrel. Kötelezni kellene például már magát a gyártót, hogy minden általa gyártott akkumulátor után egy bizonyos összeget fizessen be a környezetvédelmi alapba, a használt akkumulátorok újrahasznosításának finanszírozására. Ugyanígy azt is, aki árusítja ezeket. Az a vásárló pedig, aki visszaviszi a régit, kapjon az új vásárlásakor bizonyos kedvezményt. Sőt! A vállalkozóknál, vállalatoknál veszélyes hulladékként nyilvántartásba kellene venni az akkumulátorokat, és kötelezni a kiselejtezőket, hogy nálunk dolgoztassák föl. - Lesz elég használt akkumulátor ahhoz, hogy üzemük folyamatosan működjék? - Felméréseink szerint igen. És már arról is tárgyaltunk, hogy Csehországból és Magyarországról is hozzánk szállítanák az régi akkumulátorokat, mivel náluk ilyen feldolgozó üzem még nem működik. - Reméljük, terveik megvalósításához a kormány is zöldet ad majd! KLINKO RÓBERT LAKÓ-HÁZ-ÜGY P. Zs. : 70 éves múltam. A férjem halála óta egyedül élek egy kétszobás állami lakásban. Most lenne egy távoli rokon, aki gondoskodna rólam. Ezért szeretném tudni, hogyan tudnám átíratni rá a lakást, illetve azt, hogy a halálom után örökölhetné-e. Ha egykori állami lakásról van szó, az most feltehetőleg a község tulajdonában van, vagyis a község gazdálkodik ezzel a lakással. Ebből kell kiindulni, ami a lakásbérleti jog „átíratását", esetleg átszállását illeti. Alapjában véve a lakást átíratni nem lehet, hiszen ön nem tulajdonosa a lakásnak, csak a bérleti jog illeti meg önt. Ezt a bérleti jogot ruházza át (íratja át) lakáscsere esetében arra, akivel lakást cserél. Itt azonban nyilván másról van szó, a távoli rokonának nincs lakása, és az önről, illetve esetleg a közös háztartásról való gondoskodást annak fejében vállalná, hogy a bérleti jog átszáll majd rá. A lakásbérleti jog átszállásáról a Polgári Törvénykönyv 706-709. paragrafusai tartalmaznak konkrét rendelkezéseket. Ezek szerint a bérleti a jog a törvényben megnevezett rokonokra (gyermekekre, unokákra, szülőkre, testvérekre stb.) általában akkor száll át, ha az örökhagyóval annak halála napján közös háztartásban éltek, és nincs saját lakásuk. A távoli rokonokra akkor szállhat át a lakásbérleti jog, ha ennél szigorúbb feltételeket teljesítenek, nevezetesen: az elhunyt bérlő közös háztartásáról gondoskodtak, vagy eltartásukkal az elhunyt bérlőre voltak utalva, továbbá ha a bérlővel legalább három évig éltek közös háztartásban annak halála előtt, és, végül nincs saját lakásuk. Ehhez még hozzá kell fűzni, hogy a közös háztartásról való gondoskodás, a közös háztartásban élés többet jelent annál, mint hogy ugyanabban a lakásban élnek, mivel többek között azt feltételezi, hogy közösen gazdálkodnak a pénzükkel, közösen fedezik a kiadásaikat stb. Persze van egy másik lehetőség is, mégpedig az, hogy megveszi a lakást (ha a község hajlandó azt eladni), és azzal aztán már a saját belátása szerint rendelkezhet. Eladhatja a rokonának, végrendeletben kinevezheti őt a lakás örökösének, vagy eltartási szerződést köthet vele. Itt szeretnénk azonban figyelmeztetni önt arra, hogy ha a lakást megvenné, és azt rövid időn belül átruházná rokona tulajdonába, nem illeti meg önt a részletfizetési kedvezmény. A lakások és a nem lakáscélú helyiségek tulajdonáról szóló törvény ugyanis lehetővé teszi, hogy a lakásbérlő a törvény szerint kiszámított lakásár 15 százalékáért szerezze meg a tulajdonjogot, persze, csak azzal, hogy a fennmaradó 85 százalékot a lakás átruházásáról szóló szerződés aláírásától számított tíz éven belül törleszti rendszeres kamatmentes részletfizetéssel (azaz az említett tartozás után nem számítanak fel kamatokat). A törvény kifejezett rendelkezése szerint ezt a kedvezményt veszti el az, aki a szerződés aláírásától számított tíz éven belül valaki másra ruházza át a lakást, mint a saját gyermekére, unokájára vagy házastársára. dr. P. D. 1994. MÁRCIUS 24. KALLIGRAM BIBLIOTÉKA A szembejövő Szinte a meglepetés erejével hat, ha túlkoros, az örökös megkésettség jeleit magán viselő irodalmunkban jelentkezik egy fiatal költő, és pimasz magányát, érettségét s ugyanakkor felkészültsége kiérlelt darabjait teszi az asztalra. Z. Németh István, még innen a harmincon, már harmadik kötetét publikálja gyors egymásutánban. Gyermekversek és szerelmi líra után ezúttal négy év alatt írt és publikált legérettebb verseivel jelentkezett, amelyek a költői eszköztár bőségével lepik meg a recenzenst és az olvasót. Mert ki látott már olyat szégyenlős, sokszoros áttételeken gördülő líránkban, hogy valaki szerelemről merjen írni, krisztusi pózba vágja magát, s ugyanakkor meglepően korszerű, helyenként meghökkentően szokatlan képzettársításokat alkalmazzon, leginkább a posztmodernnek nevezett irány felé oldalazva. Bár a posztmodern, hál' istennek, leginkább meghatározhatatlanságával határozza meg önmagát, s így költőnket nem kell igazán félteni, hogy útvesztő lesz az út vége. Z. Németh ehhez túl határozott egyéniség, és sejthető, hogy eleget tud a „szakma" mesterfogásaiból is. Nem fél az egyszerűségtől, a közérthetőség nem zavarja, s váteszi bátorsággal mer szinte a közhelyig csupaszítani mondanivalót és költői eszközt. „Nézzétek törölközik a lány / beletörli hófehér testét /a föld szürke göröngyeibe / és megpuhulnak a szögek / letérdelnek a szobrok / öröme begyógyítja / a ti sebeteket is", írja például a Pléhkrisztus című versében, vállalva az életöröm kimondását, amivel a mai lírában oly fájdalmasan ritkán találkozik az olvasó. Másutt meglepően merész, feszültségtől szikrázó helyzeteket teremt, nem várt szókapcsolatok támadják a gyanútlan olvasót. A kötet szerkesztése is értő kezekre vall: a hármas tagolás rendszert ad ennek az ízléses kivitelezésű verskötetnek. (k-y)