Új Szó, 1994. március (47. évfolyam, 49-75. szám)

1994-03-24 / 69. szám, csütörtök

PUBLICISZTIKA 6 1994. MÁRCIUS 24. lú/szói Sorszámmal a kézben Amíg a kárpótlási jegyek tulajdonosaikhoz kerülnek Reggel nyolc felé jár az idő, Budapest sugárútjain tetőzik a csúcsforgalom. A járdákon siető tömeg hömpölyög, a nagyváros szokásos lüktető munkanapját éli. A Deák-térről a Deák Ferenc utcára fordulva ritkulnak ugyan a járókelők, túlsó végén, az 5-ös számú ház előtt azonban tömeg verődött össze. Itt van a Budapest Bank, amelynek leányvállalata, a Budapest Értékpapír és Befektetési Részvénytársaság az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal pályázatát megnyerve a kárpótlási jegyek elsődleges kiadását és kezelését végzi. Átfurakodunk a várakozók, áll-digálók között, igyekszünk bejutni a tiszteletet parancsoló, patinás banképület bejárati ajtaján. Civilruhás és fekete egyenruhába öltözött biztonsági emberek állják utunkat. - Csak a sorszámmal rendelkezők léphetnek he az épületbe! Elcsodálkozunk, csalódottan kérünk magyarázatot. Kiderül: reggel hat és hét óra között sorszámot osztottak a várakozóknak. Minden jel arra vall, hiába érkeztünk Szlovákiából, dolgavégezetlenül kell hazatérnünk. -Jöjjenek ide holnap korán reggel, és kapnak sorszámot ' - hangzik az. ítéletnek is beillő elutasítás. Üjságírói igazolványomnak köszönhetően végiil is megnyílnak előttem az ajtók. Bár nagy a sürgés-forgás, ügyfelek váltják egymást, Hatvani Péterné hálózati igazgató készségesen tájékoztat: Naponta négy-ötszáz személynek adjuk ki a kárpótlási jegyeket, s ezenkívül külföldi cégeken keresztül bonyolított csoportos igényeket is intézünk. Tudjuk, hogy ez mégis kevés, naponta jóval több ember várakozik épületünk előtt, mint ahányat lehetőségeinkhez mérten ki tudunk elégíteni. Hozzáteszi, hogy az előző hetekben még rosszabb volt a helyzet, az emberek, hogy kárpótlási jegyeiket kézhez kaphassák, több napot voltak kénytelenek Budapesten tölteni, az utcán éjszakáztak. - Úgy határoztunk: a Deák Ferenc utcai bankunkban adjuk ki a kárpótlási jegyeket, hogy az érdekeltek számára kulturált feltételeket tudjunk biztosítani - magyarázza az igazgató arra utalva, hogy a nemrég felújított Deák Ferenc utca, s az onnan nyíló Vörösmarty tér valóban kellemes környezetet biztosít a várakozásra, pihenésre. Persze, más kérdés, ha ez a várakozás nem órákban, hanem napokban mérhető. Bár számadatokat nem sorol fel, hangsúlyozza, hogy a kárpótlás nagyon sok külföldit, köztük szlovákiai családot, személyt érint. A külföldiek közül legtöbben mégis Romániából jönnek kiváltani kárpótlási jegyeiket. Rajtuk kívül szép számmal akadnak kárpótolt magyarok a volt Jugoszláviából és Kárpátaljáról is. Megszívlelendő tanácsokkal is szolgál: - Azt ajánlom, ha egy mód van rá, egyelőre ne siessének, ne rohamozzák meg tömegesen bankunkat. A kárpótlási jegyek kiváltásának ugyanis nem jár le a határideje, a jogerős határozat alapján bármikor kiadjuk. Ügy gondolom, hogy a tömeges érdeklődés hamarosan tetőzik, s akkor bárki, hazai vagy külföldi, gyorsabban, órákig tartó sorbanállás nélkül juthat kárpótlási jegyeihez. A kárpótlási jegyek szabadon átvihetők bármelyik országba, s tulajdonosa maga szabja meg, mihez kezd velük. Bankunkban ügyfeleink rendelkezésére állunk azzal is, hogy a hivatalos árfolyamnak megfelelően forintért megvásároljuk kárpótlási jegyeiket. Idegen valutában nem fizetünk értük. A kárpótlási jegyekért kapott forintjukat a külföldiek saját belátásuk szerint használhatják fel, de figyelembe kell venniük Magyarország és saját államuk vám- és pénzügyi rendeleteit. Az igazgatóval folytatott beszélgetés után elvegyülök a várakozók tömegében. Arról igyekszem meggyőződni, mit kell kiállnia annak a külföldinek, aki határozattal a kezében kárpótlási jegyért kopogtat (persze, ha idejekorán sorszámért is sorban állt) itt. A bank előcsarnokában és két oldalt nyíló helyiségeiben legalább ötszázan várakoznak. Többségük sorszámot tart a kezében, de vannak köztük megfelelő partnert kereső, jó üzletben reménykedő „brókerek" is. Nem kevesen szorongatják már kézhez kapott, külsőre is tetszetős kárpótlási jegykötegeiket, s beváltásuk miatt egy másik, rövidebb sorban várakoznak. A bejárattal szembeni terembe csak azok juthatnak be, akiknek a kárpótlásáról szóló határozatot már ellenőrizték. Aláírás ellenében itt kapják kézhez a kárpótlási jegyeket. A várakozók kisebb része kényelmes fotelekben ülve várhatja, amíg a hangosbeszélőn szólítják őket. Többségük idős ember, sokan közülük támaszt keresnek, enyhíteni próbálják a várakozás terhet jelentő óráit. Ősz hajú, pirospozsgás arcú férfi szenvedélyesen magyaráz két társának. Megszólítom, a kárpótlási jegyek kiváltásával kapcsolatos tapasztalatairól kérdezem. Borúlátó hangot üt meg: - Sepsimarosvásárról érkeztem még tegnap. Őszintén szólva én csalódtam: úgy érzem, itt sem néznek magyarnak bennünket. Ma reggel is azt kellett mondanom az egyik fiatal rendőrnek, hogy ne lökdössön. Embertelenül bánt velünk, amolyan kötelező rosszként kezelt bennünket. Meg lehetett volna jobban szervezni a kárpótlási jegyek kiadását. Tudok például székelyekről, akik egy papírraktárban két éjszakát voltak kénytelenek tölteni. A mellette álló marosvásárhelyi két ismerőse is (úgy nézem: apa és fia) osztja nem éppen kedvező véleményét. Sebes i Mihály édesapja kárpótlásáért kilincsel. Szászrégenbői érkezett az előző napon többedmagával. Ismerősöknél töltötte az éjszakát, már hajnali fél ötkor sorszámra várakozott. - A Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége sokat segített a kárpótlási kérvények intézésében. Most is részletesen tájékoztatott bennünket, hogyan válthatjuk ki a kárpótlási jegyeket. Az igaz, hogy a jegyek átvételét gördülékenyebben is meg lehetett volna oldani, de ez nem az RMDSZ hibája. Én nem panaszkodom, bár idősebbeknek vállalni mindezt, valóban próbatétel. Sorszámát szorongatva Horváth Irma, leányával, Judittal arra vár, hogy helyben eladhassa férje után kapott kárpótlási jegyeit. Ma zuhant a kárpótlási jegyek árfolyama, mindössze 57 forintot fizetnek 100 kárpótlási jegyért. A várakozók csalódottan mondogatják: kezdetben 67 forint is volt. Horváthné elmondja: már nyugdíjas, egész életében elárusítóként dolgozott. Ők is Erdélyből érkeztek autóbusszal. Az éjszakát a Nyugati pályaudvaron töltötték. - Azt hallottam, hogy néhány embert támadás ért az éjszaka folyamán, kisebb sérülések is történtek. így aztán örültünk, hogy a magyar rendőrök figyeltek ránk, védelmet nyújtottak. A sorbanállás elég nehéz volt, de leányommal váltakozva kibírtuk. Sokkal nagyobb megpróbáltatásokon is átestem életemben... - összegzi tapasztalatait, s lerí róla, örül, hogy hamarosan forintra válthatja a szép köteg ötés tízezres értékű jegyeket. Középkorú fiatalember fordul hozzánk: - Veszek hetvenért kárpótlási jegyet. Hatvanezret, de kérem a határozatot is! Mivel a körülállók válasza hosszú hallgatás, továbblép. Sokan azonban bedőlnek az álbrókerek ajánlatainak, akik nemegyszer alaposan megvágják a jóhiszemű kárpótoltat. - Erdélyből legalább harmincezer embert érint a kárpótlás - véli Kedves Imre, aki tíz évvel ezelőtt települt át Romániából, Sepsiszentgyörgyről Budapestre, ő éppen idősebb ismerősök kárpótlási jegyeit intézi, akik nála éjszakáznak. Már több alkalommal segített így egykori honfitársainak. - Itt, a Lánchídnáí dolgozom, s naponta látom, milyen tömeg gyűl. össze az épület előtt. A magyar kormány fokozatosan adhatta volna ki a kárpótlási határozatokat, így nem. rohamozták volna meg tömegesen a bankot. Találkoztunk több szlovákiai családdal is, akik hiába utaztak, egy nap alatt nem tudták kiváltani kárpótlási jegyeiket. Ők és erdélyi társaik pillanatnyi csalódottságát is enyhítette viszont annak a tudata, hogy megérhették: Magyarország nem feledkezett meg róluk, lehetőségéhez mérten kárpótolta őket is a háborúban elszenvedettekért. MÁZSÁR LÁSZLÓ A gyűlölet szócsöve N

éhány hónappal ezelőtt regionális lapjaink védelmében írtam cikket az Üj Szóba. Akkor még nem sejtettem, hogy rövidesen azért kell tollat ragadnom, hogy egy regionális lap ellen emeljek szót. A félreértések elkerülése érdekében le kell szögeznem, abban a bizonyos cikkben ugyan magyar lapok érdemeit méltattam, de ugyanilyen fontosságot tulajdonítottam a más nyelven írott járási, területi újságoknak is. Most azonban kezembe adta a sors azt a sajtóterméket, amire igen nehéz jelzőt találni. Egy biztos: ezt a lapot olvasva sietve visszavonom minden előző érvemet, s kijelentem ennek nem lenne szabad megjelennie. A részben kétnyelvű Slovenský Juh Szlovák Dél(!) ugyanis a mottónak választott versidézettől az utolsó sorig egy célt szolgál, gyűlöletet kelteni az itt élő magyarokkal szemben. S teszi ezt a lap leplezetlenül, nyíltan deklarálva a nemzeti kizárólagosságot, a konfrontáció keresését. A lap szerkesztői nem riadnak vissza az olyan állításoktól sem, melyeknek valótlanságát már más lapok régen bebizonyították. Ilyen például Miroslav Pius úr cikke, melyben „leleplezi" Duray Miklóst, miszerint a Szlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága nevében írt levelében állítólag - annak idején - a kétnyelvű iskolákat szorgalmazta volna. Hiába bizonyította be ennek ellenkezőjét az Együttélés elnöke, hiába felejtette már el a szlovák sajtó is ezt a gusztustalan támadást, a szerkesztők újratálalják, hátha akad valaki, aki elhiszi. Most pedig néhány írásról röviden. Miért a Szlovák Dél? - kérdezi Stanislav Bajaník a vezércikkben. A sok mellébeszélés után kimondja tömören: „... Szlovákiában új offenzívát (nem deffenzívát)) kell indítani a már korábban, vagy utoljára az ún. komáromi felhívásban megfogalmazott kérések ellen." majd később: „Emellett viszont szükséges, hogy az offenzív tevékenységből kivegye részét az újságírás is." A szerkesztőség nevében egy ismeretlen szerző még pontosabban fogalmaz: „Kéthavonta megjelenő lapot akarunk indítani, ennek feladata, hogy mindenki tudomására hozzuk, hogy a Dévénytől Királyhelmecig húzódó terület a Szlovák Dél volt, van és lesz." Néhány sor után folytatja: ,A Szlovák Északhoz" hasonlóan tárgyilagosan bizonyítani akarjuk, hogy a Tátra és a Duna közti terület szlovák, ahol mindig szlávok, majd később szlovákok laktak. Ezen a területen ezért nem jöhet létre olyan anomália, hogy a többségi nemzet tagjai saját földjükön kisebbségbe kerüljenek." Lehetetlen minden írást elemezni, de nem is fontos, hiszen mindből azonos gyűlölet sugárzik, azonos módszerekkel csúsztat, félremagyaráz hazudik. Például a SONOP elnöke állítása szerint „a jelenlegi magyar mozgolódás nem más, mint a régi magyar irredentizmus folytatása, melynek 1918 utáni propagálása, valamint Hitler és Mussolini hathatós támogatása eredményeképp a Horthy-féle Magyarország területe 93 ezer négyzetkilométerről 186 ezer négyzetkilométerre növekedett." A továbbiakban a komáromi nagygyűlést is a régi magyar irredentizmus folytatásának tekinti, melynek célja a békétlenség szítása egész Közép-Európában. Apropó! Komárom szelleme (mármint a szerzők által életre keltett rém) rátelepszik az egész lapra. Összeszámoltam: kilenc cikk foglalkozik vele közvetlenül, s szinte minden továbbiban rezonálnak az ott megfogalmazott gondolatok - persze elferdítve. Ez már diagnózis! Természetesen alkalmazzák a jól bevált receptet, szembeállítják a , jó" és a „rossz" magyarokat. Így a Fórum Alapítvány által megrendezett vitát mint a szlovák-magyar közeledés példáját emlegetik, szemben a konfliktust kereső többi magyar kezdeményezéssel. Magyarország is megkapja a magáét. Határtalan szemtelenségnek nevezik Lezsák Sándor kijelentéseit, melyeket szlovákiai körútján tett, Jeszenszky Géza, Für Lajos, MDF, magyar lobbi - csupa olyan név, fogalom, amit támadni lehet a lap szerint, hiszen - ahogyan ezt már más újságok is megírták, állítólag ők irányítanak minden szlovákiai magyar politikust. Rimaszombat és vidéke ismét terítékre kerül az alapítvány-ügy kapcsán. Az unalomig ismert vádaskodás, miszerint a magyar gyermekeknek nyújtott anyagi támogatás ellentéteket szül, a felhívás szövege pedig egyenesen fenyegető azon magyar szülőkkel szemben, akik szlovák iskolába íratják gyermeküket. Ez a megfogalmazás már-már nevetséges, csak ne ismerném a minisztérium intézkedéseit, a tanfelügyelői központ leveleit...! Az pedig már igazán abszurd következtetés, hogy ezzel a felhívással a Nagy-Magyarország egységét szeretnék visszaállítani a rimaszombatiak. „Demokrácia az irredenták szemével" így hangzik Viera Urbanová eszmefuttatásának címe Szlovákia területi felosztásával kapcsolatban. A sok badarság mellett figyelemre méltó a következő megállapítása: „Európában nem lehet két államalkotó magyar nemzet - az egyik Magyarországon, a másik Szlovákiában. A Szlovák Köztársaságban a szlovákok az államalkotó polgárok, Szlovákia a szlovák nemzet és a többi polgár állama." Tehát polgárok lehetünk, de államalkotó nemzet nem. Ivan Hudec úr számára természetesen a kollektív jogok jelentenek megoldhatatlan problémát. Majd két oldalon fejtegeti látszólag békésen, sőt békülékenyen, miért nem lehetnek az itt - itthon élő őshonos magyaroknak kollektív jogaik. Aztán a sorok közül előbukik: ,A rossz szomszéd olyan, mintha leégne a házad" - mondja az egyik közmondásunk. De nem gyújtjuk fel fejünk fölött saját magunk a tetőt, ezt mindenkinek tudatosítania kell. Ugyanúgy, mint elhatározásunkat - minden eszközzel védekeznünk kell. Igen, katonai eszközökkel is - ha ez elkerülhetetlen!" Itt már kiráz a hideg! Vajon mit takar az „elkerülhetetlen" szó, ki mondja meg, mikor elkerülhetetlen a fegyverhasználat? Alexander Dočolomanský teljesen nyíltan mondja ki, milyen jó lenne elfogadni Klepáč úr javaslatát valamiféle honvédő szabadcsapatok létrehozására, hiszen a váratlan, délről jövő katonai támadás esetén csak Közép- és Észak-Szlovákiában várható a mobilizáció sikeressége. Tehát ismét leírta valaki - Magyarország felől katonai agresszió fenyegeti Szlovákiát, s az itt élő magyarok megelőlegezett háborús bűnösök, mert várhatóan együttműködnének a támadókkal. A fennmaradó cikkek pedig mi másról szólhatnának, mint Bősről, vízlépcsőről, a szlovák határok sérthetetlenségéről és az örökös fenyegetettségről?! E

lnézést, lehetetlen minden publikált írásról véleményt mondani. Egyrészt túl sokszor olvastam már másutt, másrészt ennyire tömény, ellenséges, gyűlölködő légkört, ami a lapból árad, nem lehet elviselni. Ajánlom minden magyar olvasónak, vegye egyszer kezébe a lapot. Érdemes. DOLNÍK ERZSÉBET