Új Szó, 1994. március (47. évfolyam, 49-75. szám)

1994-03-21 / 66. szám, hétfő

1994. MÁRCIUS 21. »0/szói HÍREK - VÉLEMÉNYEK Tapogatózó Lépések Öt kormánytag (Moravčík, Kanis, Dzurinda, Kukán, Janičina) jelent meg tegnap 13.10-kor a képernyőn. Az ellenzéket Miroslav Kóňa (SZNP) egyedül képviselte. Középen pedig - mint Mohammed koporsója az ég és a föld között - a 14 magyar képviselőt reprezentálva ott „lebegett" Duka Zólyomi Árpád, és jobban szerepelt, mint eddig bármelyik magyar politikus, akit 1993 január 1-je óta meghívtak a nemzetiek által meglehetősen elfuserált vitaműsorra. Hogy okos dolgokat mondott Duka Zólyomi, abban, persze, annak is szerepe volt, hogy olyan öszszetételű szlovák csapat ülte körül az asztalt, mint a Lépések 15 hónapnyi történetében még sohasem. Ugyanakkor az angyalarcú műsorvezető hölgy is megérezte és éreztette, hogy (legalább hat hónapra) más stílust és gyakorlatot ígér a szlovák politika, mint a korábbi érában, amely 16 hónapnyi megszakítással három esztendeig tartott. Igaz, Kóňa SZNP-s képviselő egy-két mondat erejéig még eljátszadozott a „magyar veszély" gondolatával, de fejtegetése nem talált visszhangra. Valóban igaz lenne, hogy új szakasz kezdődik a magyar-szlovák viszonyban? Ha többet nem is, annyit legalább tapasztalhattunk, hogy tisztességes lett az asztal körül véleményt cseré-lők hangneme. És az is új vonása a Lépéseknek, hogy a magyar honatyát nem kényszerű udvariasságból szólította fel véleménye kifejtésére a műsorvezető, hanem szinte Duka Zólyomi köré „csoportosult" a vita. Azt a következtetést is levonhatták a televízió nézői, amit egyébként mindannyian tudunk: tisztességesen feltett kérdésre a válasz sem lehet ormótlan. Egyébként semmi konkrétat nem tudtunk meg a szlovák-magyar viszony jegének olvadásáról, még a strasbourgi ajánlások létezésére is csak Duka Zólyomi figyelmeztetett, de hát az országlás többi vonatkozását is csak általánosságban vázolták a jelenlévők. Az azonban már most megjósolható, hogy a magyar-szlovák kiegyezés folyamatát teljesen és hosszú időre befagyaszthatja, ha ez a kormány is kisszerű lesz és szűk keblű e kérdésben. Mint ahogy a „Mindent, de azonnal!"szerű magyar okoskodás is többet árt, mint használ az ügyünknek. (tóth) Magyar tőkét Szlovákiába Pénteken A. Nagy László, a Magyar Polgári Párt elnöke és Vörös Péter elnökségi tag Keszthelyen idegenforgalmi konferencián vett részt. A. Nagy László előadásában arra bíztatta a magyarországi idegenforgalmi szakembereket és vállalkozókat, hogy bátrabban vegyenek részt Szlovákia idegenforgalmának fejlesztésében, mind programokkal, mind szabad pénzeszközökkel. Az elnök beszélt továbbá az aktuális politikai fejleményekről, illetve arról, hogy megváltoztak Szlovákia belpolitikai viszonyai és a magyar gazdasági partnereken is múlik, hogy Szlovákia jövője politikailag milyen irányban halad majd. Emlékest Losoncon Lehár Ferenc közvetlenül Bécsbe költözése előtt hosszú éveket töltött Losoncon, ahol ma este hétkor arra emlékeznek, hogy a később világhírűvé vált zeneszerző 100 évvel ezelőtt vezényelt utoljára a városban. A Vigadóban megrendezett emlékesten a helyi Kármán József Színkör tagjai mutatják be Lehár Ferenc legnépszerűbb dalait. A műsoron jelen lesz többek között Boros Jenő, Magyarország pozsonyi nagykövete, aki holnap, tehát kedden - ugyancsak a Vigadó épületében - megnyitja a Trade Center és az Ipari Kamara által szervezett kiállítással egybekötött kétnapos Expo '96 nevet viselő szemináriumot. (farkas) Lapzárta: 22.10 A HELYZET SÚLYOS, DE NEM MENTHETEILEN (Folytatás az 1. oldalról) forrás összevetéséből lehet megközelítő pontossággal megállapítani. Az általa felsorolt - szlovák részről nem szívesen hangoztatott - statisztikai adatok megdöbbentő képet adtak arról, hány magyar nemzetiségű gyerek jár szlovák alapiskolába. Pozsonyban és a Pozsonyi járásban ez az arányszám 54 százalék, a Nyitrai járásban 45,8 százalék, a Rozsnyói járásban 42,9 százalék, Kassán 41 százalék, a Kassai járásban 35,7 százalék. Még fenyegetőbb a helyzet az alapiskolai pedagógusképzés területén. A hatalom a hetvenes évek közepétől adminisztratív eszközökkel visszafogta a magyar pedagógusképzést, s míg 1964-ben 184 magyar pedagógus végzett a nyitrai Pedagógiai Karon, 1981-ben már csak 41, és ez a létszám 1990-ig alig változott. A tanácskozás során néhány felszólaló rámutatott arra, hogy oktatás-' ügyünk jelenlegi áldatlan helyzetének kialakulásához bizonyos mértékig a magyar pedagógustársadalom passzivitása is hozzájárult. Ez csendült ki Varga Sándornak, a pozsonyi Nemzetiségi Dokumentációs Centrum vezetőjének beszámolójából is. A dokumentációs központ 1993 májusában kérdőíves felmérést kezdeményezett, ám még mindig hiányoznak a szükséges adatok, mivel nem minden iskola tudatosítja a felmérés fontosságát és nem küldte vissza a kitöltött kérdőíveket. Svec Ilona az óvodák helyzetéről szólva szintén sürgette egy magyar módszertani szolgáltató hálózat megalakítását, és gyakorlati tanácscsal is szolgált létrehozására vonatkozóan; jelenleg 37 jövendő óvodai pedagógus tanul a Soproni Óvónőképző Főiskola komáromi kihelyezett központjában, ebből a magból lehetne kiépíteni a szaktanácsadó hálózatot. Az óvodák anyagi helyzete kétségbeejtő, már vannak helyek, ahol pénz hiányában bezárás fenyegeti az óvodákat. Heszt Anna az alapiskolákról szólva rámutatott, hogy az oktatási minisztériumban mára egyetlen főre zsugorodott a magyar oktatásüggyel foglalkozók száma, s míg az alkotmány szerint jogunk van beleszólni a bennünket érintő kérdésekbe, a tárca ontja a - ránk nézve gyakran diszkrimináló - rendeleteket. A fordulat után oly gyakran hangoztatott decentralizálás nem valósult meg, az oktatás továbbra is szigorúan központosított állami irányítás alatt folyik. Pék László a középiskolák helyzetét elemezve rámutatott arra az ellentmondásra, hogy míg iskoláink jogi értelemben önállóak, gazdaságilag teljesen függő helyzetben vannak. Transzparens költségvetésre és normatív támogatásra van szükség, a tárca végre állapítsa meg a fejkvótát, az egy tanulóra jutó állami támogatás arányát. Ádám Zita felszólalásában a paradigmaváltást, a döntési kompetenciák tisztázását, a menedzselő szakmai infrastruktúrák kialakítását sürgette. A nyitrai Pedagógiai Főiskola magyar pedagógusképzésében uralkodó állapotokat híven tükrözte a Nyitráról érkezett két vendég, László Béla és Sándor Anna felszólalása, amely két merőben ellentétes álláspontot képviselt. Tudva, hogy a nyitrai helyzet elemzése egy külön szemináriumot igényelne, senki sem fűzött megjegyzést a két felszólaláshoz. Gyurcsík Iván fogalmazta meg a legégetőbb kérdést, amely hazai magyar oktatásügyünk megnyugtató legitim rendezésének alapfeltétele: vajon ki az, akit a hatalom egyenrangú tárgyalópartnerként elfogad? Hogy ez megvalósuljon, egységes, egyeztetett álláspontot tükröző, közös koncepciót kell képviselni a tárgyalások során. Tudományos kutatómunka eredményeként létrejött tanulmányokra van szükség. Rendkívül fontos a külföldi kapcsolatrendszer kiépítése is, de nemcsak Magyarország felé. Bauer Edit képviselő elmondta, hogy a szeptemberig fennálló új kormányból nem hiányzik a jószándék, hajlandóságot mutat a tárgyalásokra, ezért igyekezni kell a koncepció kidolgozásával. A helyzet ugyanis jelenleg olyan, hogy a részletkérdések egyáltalán nincsenek tisztázva és ha például a kormány az önkormányzatok hatáskörébe utalná az iskolákat, tanácstalanul állnánk, mert nem vagyunk felkészülve egy ilyen lépésre. A hatalom karaktere nem változik, az ellenzéki párt, ha hatalomra jut, ugyanúgy centralizálni igyekszik, mint az általa bírált előző kormány. A. Nagy László, a Magyar Polgári Párt elnöke azt javasolta a tanácskozás résztvevőinek, szólítsák fel a hazai magyar pártokat és mozgalmakat, hogy - amenyiben elkészítették - hozzák nyilvánosságra oktatásügyi koncepciójukat és egyeztessék azokat egymás közt. Ugyanez vonatkozik a pedagógusok szövetségére is. Kétségének adott hangot, vajon helyes volt-e ezúttal egy külön bizottságot létrehozni a koncepció kidolgozására, amikor vannak már megfelelő fórumok: az SZMPSZ, az Oktatási Tanács, valamint a pártok oktatási bizottságai. Fodor Attila az SZMPSZ titkára is megkérdőjelezte a bizottság létrehozásának indokoltságát, szerinte is az Oktatási Tanács feladata lenne a koncepció kidolgozása. Sidó Zoltán és Dolník Erzsébet ezzel kapcsolatosan arra kérte a tanácskozás résztvevőit, bízzanak a megalakult bizottságban, amely minden hasznosítható ötletet szívesen fogad, bárkitől származik is. Csáky Pál, a találkozó egyik főszervezője zárszavában hangsúlyozta: az együttgondolkodás, az optimális megoldások keresése nem fejeződött be a tanácskozás lezárásával. A Lévai Találkozó végére nem pontot, hanem pontosvesszőt tegyünk, mert az igazi munka csak most kezdődik. A koncepciónak el kell készülnie, hogy mire szeptemberben megalakul az új kormány, legyen egy biztos kiindulópont, amely a tárgyalások alapját képezi. VOJTEK KATALIN A KOSSUTH-ÉVFORDULÓN Centenáriumi megemlékezések (Budapesti tudósítás) Kossuth Lajos tevékenységét mély magyar küldetéstudat hatotta át, és emléke előtt az egész civilizált Európa tiszteleg - hangoztatta Kossuth halálának 100. évfordulóján rendezett megemlékezés alkalmából írott levelében Giovanni Spadolini, az Olasz Szenátus elnöke, aki betegsége miatt nem tudott Budapestre utazni. A Kerepesi temetőben levő Kossuth mauzóleumnál tegnap megrendezett ünnepségen a levelet a szenátus alelnöke, Giorgio di Giuseppe olvasta fel. A kegyeleti megemlékezésen részt vett a magyar parlament elnöke Szabad György, az államfő Göncz Árpád, Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere és számos érdeklődő. Beszédében Szabad úgy értékelte: Kossuth életműve azt példázza, hogy a nemzeti és a demokratikus törekvések elválaszthatatlanok egymástól, míg Demszky a legnagyobb magyar ellenzékinek nevezte Kossuthot. Az ünnepség elején megérkeztek a mauzóleumhoz azok az olasz és magyar katonák, akik fáklyával Torinóból, Kossuth halálának helyéről futottak a magyar fővárosba. A délelőtt folyamán a parlament előtti Kossuth téren Kossuth Lajos halálának centenáriuma alkalmával ünnepélyesen, katonai tiszteletadás mellett, felvonták a Magyar Köztársaság lobogóját. Ezt követően a legfelsőbb magyar állami méltóságok megkoszorúzták a Kossuth szobrot. A centenárium alkalmából az utóbbi napokban országszerte Kossuth megemlékezések voltak, s több érdekes kiállítás is nyílt, amely a nagy magyar államférfi életét és munkásságát mutatja meg. (Kokes) Politikai ellentétek a VMDK vezetőségében (Újvidéki tudósítás) Az utóbbi időben rendkívül feszült helyzet alakult ki a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének vezetőségében. A VMDK csúcsvezetésében áthidalhatatlannak tűnik a politikai megosztottság, ettől is nagyobb gond az, hogy kirobbanással fenyeget egy pénzügyi botrány is. Nincs kizárva, hogy a március 27-i tisztújító értekezleten személyi változásokra kerül sor, esetleg a szervezet pártokra szakad. Vékás János alelnök ezzel kapcsolatban azt a nézetet vallja, hogy a VMDK autonómia-követelesében a szervezet tulajdonképpen egységes, csupán az autonómia megvalósításának módszerében vannak különböző elképzelések. A másik alelnök, dr. Hódi Sándor viszont kemény vádakat sorakoztatott fel Ágoston András, a VMDK elnöke ellen, akiről azt állítja, hogy módszerei diktatórikusak és a hatalommal egyezkedik. Vékás szerint kétség kívül vannak, akik a VMDK négyéves fennállása alatt csalódtak, mást vártak a szervezettől. (gyarmati) BŐSI ERŐMŰ Eldugult a Duna (Új Szó-információ) Ma már nyilvánvaló, hogy a bősi vízi erőmű jobboldali hajózsilipjében februárban balesetet szenvedett ukrán hajót nem sikerül időben eltávolítani, emiatt a hajóforgalom csak a baloldali zsilipen keresztül bonyolódott. Tegnap késő este azonban megbízható forrásból a tudomásunkra jutott, hogy vasárnap délután megrongálódott a baloldali zsilip alsó kapuja, így a berendezés működésképtelenné vált. Az első információk szerint a visszacsapó hullámok miatt a jobboldali zsilip alsó kapuja is megsérült, így a bent megfeszített erővel dolgozó mentőhajók nem várt nehézségekkel szembesültek. A bősi vízlépcsőben folyó munkákról egyébként tegnap a Szlovák Televízió esti híradójában annyit közöltek, hogy a mentés során a Zernograd megsérült, emiatt mintegy 500 liter olaj kiömlött, amit merülőfalak segítségével sikerült felfogni. (tuba) A SZERBEK NEM CSATLAKOZNAK? (Folytatás az 1. oldalról) nánk, hogy a szerb nemzeti érdek nem más, mint az összes szerb államalakulat egyesítése, amelynek a horvát-muzulmán szövetség esetleg útjában is állhat. Koljevics máris tisztában van azzal, hogy a szerbek félelmetes nyomásnak, zsarolásnak és fenyegetésnek lesznek kitéve, de „nem fognak fejet hajtani, s nem mondanak le a Szerb Köztársaság egyetlen részéről sem". Clinton elnök, aki a „történelmi dokumentum" aláírásánál is jelen volt, beszédében arra helyezte a hangsúlyt, hogy a szerbeknek újabb területi engedményeket kell tenniük. Franjo Tudjman horvát elnök (aki a zágrábi sajtó szerint óriási diplomáciai sikert könyvelhet el) máris sejti, hogy a boszniai szerbek nem csatlakoznak a szövetséghez. Szerinte az lenne a reális, ha a szerbeknek megengednék, hogy valamiféle konföderációra lépjenek Szerbiával. Tudjman tulajdonképpen a horvát érdekek szempontjából megoldottnak tekinti a boszniai kérdést, neki sokkal jobban fáj Krajina. Azt sem bánná, ha a boszniai szerbek azonnal csatlakoznak Szerbiához, de Krajina az más, mert Horvátország integrális része, s „addig Boszniában sem lesz béke, amíg a krajinai kérdés meg nem oldódik". A megoldás pedig nem lehet más, minthogy Krajina visszatér Horvátország alkotmányos és jogi rendszerébe. Hogy valóban a béke kezdetét jelzi a horvát-muzulmán megállapodás, az még a jövő titka. A horvátok és a muzulmánok mindenesetre békülékenységüket bizonyítják, a washingtoni aláírás másnapján már meg is kezdődött a minden eddiginél nagyobb méretű hadifogolycsere. A szerb sajtó szerint „végre igazat beszél az ENSZ-főtitkár és az igazság hangja hallatszik az East River partjáról". A nagy lelkesedést Butrosz Butrosz Ghalinak az a jelentése váltotta ki, amelyben elismeri, hogy az UNPROFOR nem teljesítette feladatait a volt Jugoszlávia térségében (de megakadályozta a nagyobb öszszetűzéseket) és több ízben nem tudta megvédeni a krajinai szerbeket a horvát agressziótól. GYARMATI JÓZSEF Az IMF a hogyant Pozsonyra bízza (Folytatás az 1. oldalról) hogy milyen konkrét intézkedésekről lett volna szó, mindössze annyit mondott, hogy egy részük a deficitprobléma megoldására, másik hányaduk pedig a Szlovák Nemzeti Bank pénzpolitikájára vonatkozott volna. A-mostani megbeszéléseken a két fél abban egyetértett, hogy az említett mutatók túllépése megengedhetetlen, de az IMF elvben elfogadta, hogy a pozsonyi kormány ezek teljesítését esetleg más intézkedésekkel kísérelje meg elérni. Emléktábla-avatással fejeződtek be a Kazinczy-napok Kassán (Folytatás az 1. oldalról) homlokfalán leleplezték Kazinczy Ferenc bronz emléktábláját, melyet a neves szobrászművész, Bartusz György készített. A táblaavatáson Máté László, a Csemadok Országos Választmányának titkára köszöntötte az ünnepi gyülekezetet, majd Czine Mihály budapesti irodalomtörténész, Peter Kucharský, Kassa főpolgármester-helyettese és Koncsol László esztéta méltatta Kazinczy Ferenc elévülhetetlen érdemű munkásságát. Jelen volt Rózsa András, a magyar köztársasági elnök megbízottja, Boros Jenő, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott szlovákiai nagykövete, Sunyovszky Szilvia, a pozsonyi Magyar Kulturális Központ igazgatónője, Bauer Győző, a Csemadok Országos Választmányának elnöke, Pomogáts Béla, az Anyanyelvi Konferencia elnöke, Dobos László, a Magyarok Világszövetségének alelnöke, Süli János, Kassa óvárosának polgármestere, valamint több más hazai és magyarországi kulturális intézmény illetve párt képviselői, akik megkoszorúzták az emléktáblát. (szaszák)