Új Szó, 1994. március (47. évfolyam, 49-75. szám)

1994-03-18 / 64. szám, péntek

lÚ/SZÓi KALEIDOSZKÓP JÓTETT HELYEBE SEMMI JÓT SE VÁRJ? Avagy: a nyugalom többet ér, mint a pénz 1994. MÁRCIUS 18. Vélemények a megyerendszerről MEG IS FELEL, MEG NEM IS A Középső Vágmente Régió nemrég egy szemináriumon ismertette az ország új területi felosztására vonatkozó elképzeléseit. A régió által kidolgozott tervezet megyerendszeren alapul. Történelmi, földrajzi gazdasági és egyéb szempontokat figyelembe véve 16 megyére osztaná fel az országot. Az annak idején lapunkban is közölt tervezetről kérdeztük néhány érintett véleményét. Pásztor István, a Csallóközi Városok és Falvak Társulásának elnöke: - A Középső Vágmente Régió elképzelése részben nekünk is megfelel. Véleményem szerint nem szabad ezt az anyagot eleve elvetni, mert nagyon jó tárgyalási alapot képezhet. Számunkra az a legkevésbé elfogadható, hogy ez a tervezet is különválasztja a Dunaszerdahelyi és a Komáromi járást. A terv kidolgozói kisebb-nagyobb változtatásokkal a történelmi magyarországi megyéket próbálják visszaállítani. Az egyik változás pedig éppen az, hogy a történelmi Komárom és Esztergom megyét, vagyis annak Szlovákia területére eső részét nem állítanák vissza. Hont és Gömör megye az ő felosztásukban is megfelel számunkra, de keleten Királyhelmecet nem Zemplénhez, hanem Abaúj megyéhez kellene kapcsolni, mert így Szepsivel együtt nagyon jó, organikus megyét alkothatna. Zemplén amúgy is túl nagy maradna, mert a tervezet szerint Királyhelmectől egészen Sztropkóig, Szvidnikig, a lengyel határig terjedne. Ebben lenne talán a legnehezebb megegyezni. Ha a Tőketerebesi járás kapcsolódna Kassa-vidékhez, valamint Szepsihez, akkor számunkra - már a lakosság nemzetiségi számarányát tekintve is - elfogadható, működő megyék jöhetnének létre. Azokban a megyékben pedig, amelyekben nemzetiségileg nem vagyunk érintettek, mi nem kívánjuk a szlovák kollégák helyett megoldani a problémát. A kormánnyal ellentétben ennek a tervezetnek a kidolgozói hajlandóak velünk is tárgyalni. Egyszer már találkoztunk velük Komáromban, s a megkezdett párbeszédet folytatni kívánjuk. Michal Sýkora, a Szlovákiai Falvak, és Városok Társulásának elnöke-. - Az említett szemináriumon csak betegségem miatt nem vettem részt, de az ott bemutatott tervezetet ismerem. A hatáskörök megosztását illetően hasonló véleményen vagyunk, nem érthetünk azonban egyet a területek számának meghatározásával. Hogy tizenhat, négy, nyolc vagy tizenkettő legyen-e, ezt majd egy további folyamat döntheti csak el. Egy másik kérdés, hogy az említett tervezet az államigazgatás terén járásokkal számol, az általunk véleményezett kormánytervezetben pedig körzetek szerepcinek. Ez a kérdés azonban szerintem idővel megoldható, nem lenne jó elhamarkodni a döntést. A tizenhat megyére való felosztást mi éppen olyan javaslatnak tartjuk, mint a három, hét, tizenegy vagy tizenkét területi egységet javasló tervezeteket. Ügy véljük, előbb a hatásköröket kell meghatározni, és csak annak alapján beszélhetünk majd a területek számáról. Roman Vavrík, a kormányhivatal államigazgatási osztályának vezetőjer: - Ez a terv alapvetően a 16 megyére történő felosztásból indul ki, nem beszél azonban az államigazgatási és a másodfokú önkormányzati szervek feladatáról. Nem foglalkozik a regionális önkormányzat és a helyi önkormányzatok közötti viszonnyal. Ráadásul néhány olyan számadatot is tartalmaz ez a terv, amely nem felel meg a valóságnak. Ilyen például az államigazgatásban dolgozó állami alkalmazottak száma. (gaál) Gyakran előfordul, hogy egy-egy meggondolatlan cselekedet álmatlan, lidércnyomásos éjszakákat és gyötrő nappalokat okoz az embernek. Sajnos, V. S.-ék esetében is ez következett be. A házaspár tizenkét évig nyugodt körülmények között élt; nevelte fiát. Udvardon felépítettek egy szép családi házat, s úgy tűnt, boldogságukat, harmonikus együttlétüket semmi sem zavarhatja meg. Aztán jött az a bizonyos múlt évi áprilisi nap, mely rövid időn belül pokollá tette életüket. A férfi pszichiátriai kivizsgálás után jelenleg betegállományban van. Felesége valamivel jobban viseli a lelki megpróbáltatásokat, ám ő sem látja a kiutat abból az ördögi körből, amelybe tulajdonképpen segítőkészségük miatt kerültek. A történet, amelyről röviden már február 22-i számunkban beszámoltunk: az említett házaspár kezességet vállalt egy ismerőséért, aki kölcsönt vett fel egy magánszemélytől. Barátjuk megkapta a félmilliós összeget, de mikor törleszteni kellett volna, eltűnt, mint a kámfor. A kölcsönadó emberei most V. S.-éken akarják behajtani a pénzt. Azzal fenyegetőznek, ha nem fizetnek, felrobbantják házukat. Legutóbbi látogatásukkor tőrrel és géppisztollyal fenyegették meg a ház urát. I. A korszerű családi ház alagsori vegyesboltjában beszélgetünk a megfélemlített házaspárral. A bajuszos férfit szemmel láthatóan megviselték a történtek. Határozottan elzárkózik a fényképezés elől, sőt felesége tanácsára még a nevük közlésébe sem megy bele. Az ellen azonban egyiküknek sincs kifogása, hogy napvilágot lásson ez a szomorú, ám igencsak tanulságos történet. Annál is inkább, mert a faluban összevissza pletykálnak, pedig kevesen ismerik a teljes igazságot. - Egész kálváriánk azzal kezdődött, hogy a múlt év tavaszán felkeresett egy régi ismerősöm, s arra kért, segítsek neki - emlékszik vissza a férj. - Az illető vállalkozni akart, de nem volt meg hozzá a kellő tőkéje. Apróhirdetés útján talált valakit, aki hajlandó volt kölcsönadni a szükséges 500 ezer koronát. A feltételek igencsak kemények voltak, hiszen H. úr, egy pozsonyi üzletember uzsorakamatot, havi 30 százalékot kért. Ez azt jelentette, hogy 900 ezer koronát kellett volna visszafizetnie. Figyelmeztettem barátomat, hogy borzasztó nagy terhet vállal magára, ám ő leintett, ne féljek, idejében fog fizetni. Az ember ilyen hatalmas összegnél jól meggondolja, kinek megy el kezeskedni. V. S.-éket nem lehet könnyelműséggel vádolni, hiszen B. J.-t évek óta ismerték. Megbízható barátjuk volt, aki maga sem zárkózott el a segítségnyújtás elől. - Felesége postás volt, ő hordta hozzánk az újságokat, leveleket. Rajta keresztül hamarosan a férjjel is megismerkedtünk, összebarátkoztunk, rendszeresen összejártunk. Amikor építkezni kezdtünk, elég volt megemlíteni, Bohuš, nem jönnél segíteni? És máris jött. II. A pénz nemegyszer negatívan befolyásolja az emberek jellemét. V. S.-ék szerint barátjuk is alaposan megváltozott. Az első részletben 150 ezer koronát az ő nyomásukra még letörlesztett, ám aztán nyoma veszett, s azóta senki sem tudja, hol tartózkodik. Udvardon meg hamarosan jelentkeztek H. úr pénzbehajtói. - Decemberben jöttek el először. Hárman voltak, és 350 ezer koronát követeltek. Hiába magyaráztuk, hogy nincs pénzünk, azt válaszolták, az a mi gondunk. Teremtsük elő az összeget a megadott határidőig, mert kicsinálnak bennünket és levegőbe röpítik a házunkat. - Jelentették ezt a rendőrségnek? - Akkor még nem. Nagy nehezen összekapartunk 50 ezer koronát, és azt átadtuk H. úrnak. - Kértek nyugtát az összegről? - A rendőrök is ugyanezt kérdezték, amikor bejelentettük nekik az esetet. Nem, nem kértünk nyugtát, mert H. úr éjfélkor a pozsonyi pályaudvaron kívánta átvenni a pénzt. Abban az időben ott csak néhány csavargó és cigány tartózkodott. Ha látunk rendőrt a közelben, talán meggondoljuk magunkat, és nem fizetünk. De egyet sem láttunk, H. úron viszont látszott, hogy mindenre elszánt. Egyáltalán nem lehettünk biztosak benne, hogy ha nem fizetünk, és beülünk az autóba, haza is érünk. V. S.-ék félelmükkel magyarázzák, hogy nem kérték rögtön a rendőrség segítségét. Itt a ház körül - mutatja a feleség - még csak kerítés sincs. Csak az nem jön be, aki nem akar. - Az emberek meg általában olyanok, hogy ha valaki bajba kerül, hátat fordítanak. Pletykálni viszont tudnak. Már nem bírom hallgatni az olyan kérdéseket, hogy mire vettünk fel annyi kölcsönt, amikor az Új Szóban világosan le volt írva, mi csak kezesként szerepelünk ez ügyben. Már azt is hallottam a férjemről, hogy kockára tette családja életét meg hogy piszkos ügybe keveredett. Később persze jelentettük a rendőrségen, hogy voltak nálunk, és 350 ezer koronát követeltek. A gorillák pár nap múlva ismét megjelentek, és ezúttal már 750 ezer koronát akartak. Miért nem B. J.-tó'l kérik, hiszen ő vette fel a kölcsönt? - érveltünk. Azt válaszolták, őket B.J. nem érdekli. A lényeg az, hogy tudják, hol van a házunk, és ha nem fizetünk, kinyírnak bennünket. Ez egész logikusan hangzott, hiszen ha minket kicsinálnának, a házunkat könnyen lefoglaltathatnák. Van egy 12 éves fiunk, reggel visszük iskolába, délben érte megyünk. Félünk egyedül hagyni, nehogy bántódása essék. Ha valaki csönget, máris ugrom ajtót nyitni. Ha netán lőnének, inkább engem öljenek meg, mint az ártatlan gyereket - mondja a feleség, s hangján érződik, hogy amit mond, komolyan gondolja. - Szerencsénkre - folytatja - az incidens idején fiunk a nó'véreméknél volt, úgyhogy nem látta a történteket. III. Azt a január 30-ai vasárnapot az udvardi házaspár nem felejti el egyhamar. A gengszterek H. úrral az élükön a férfit az ebédlőbe vitték, feleségét pedig a konyhában tartották. - Körbefogtak, aztán leültettek meséli a férj. - Mögöttem egy fegyveres állt - beszéde és kinézése alapján jugoszláv állampolgár volt az illető. Géppisztolyán hangtompító volt. H. úr lesodorta a polcról a poharainkat, közben a fegyveres férfi - bizonyítva, hogy nem ismernek tréfát - a karosszékbe eresztett egy golyót. Társa tőrrel hadonászott, és követelte a pénzt. Próbáltam nekik megmagyarázni, nincs pénzünk, és hogy az alagsori üzlet sem a miénk, hanem újvári ismerősünké, aki a bérleti díj fejében alkalmazza a feleségemet, mert egy fizetésből nem tudunk megélni. Nem akarták elhinni, és a fegyveres ismét meghúzta a ravaszt. Erre azt mondtam, otthon ugyan nincs pénzünk, de lent a boltban van pár korona. - Levezettek az üzletbe, és követelték a pénzt - veszi át a szót a feleség. - Mutattam, hogy a kasszában csak 190 korona van. Azt felelték, férjemtől tudják, van pénzünk. Ekkor kihúztam a pult alól a kézikasszát, és odaadtam nekik, ami benne volt, 7940 koronát. Hogy közben mi történt az ebédlőben, arról csak később szereztem tudomást. - Mielőtt elmentek volna, figyelmeztettek, hamarosan visszajönnek, de akkor már az egész összegért, 750 ezer koronáért - mondja ismét a férj. - H. úr megfenyegetett, mondván, ő biztosít magának alibit, emberei pedig felrobbantják a házunkat és kinyírnak bennünket. Tudták, hogy nincs telefonunk, ezért megparancsolták, negyed óráig ne mozduljunk ki a házból. Én sokkot kaptam, remegtem és még ma sem tudom egyfolytában végigaludni az éjszakát. Feleségem úgy ahogy rendbe tette a lakást, és rábeszélt, menjünk el a nővéréhez, aki ugyancsak Udvardon lakik. Amikor elmeséltük neki a történteket, azt mondta, azonnal hívjuk a rendőröket. A nyomozók kijöttek, fényképeztek, ujjlenyomatokat kerestek. A pozsonyi vállalkozót, H. urat letartóztatták, de ő állítólag tagad. Attól tartunk, kiengedik, és akkor biztosan bosszút akar majd állni. IV. - Két hétig a nővéremnél laktunk - veszi át a szót a feleség. - Férjem, aki sofőr, kivett egy hét szabadságot, ám olyan állapotban volt, hogy kezelésre szorult. Jelenleg már harmadik hete betegállományban van. Fiunkat féltjük valahova is elengedni, de az nem megoldás. A faluban elterjedt, hogy bujkálunk. Ezt már csak azért sem tesszük, nehogy valaki távollétünkben kirabolja az üzletet vagy a lakást. Nem mondom, hogy sok mindenünk van, de amit szereztünk, azért nehezen megdolgoztunk. Még mindig törlesztjük a házra felvett kölcsönt. Gyermekünk asztmás, és a gyógyszerek drágák. Azt pedig nem várhatjuk, hogy állandóan az anyám vagy az anyósom támogasson. - Mit tudnak volt barátjukról? Sejtik, hol tartózkodik? - Annyi biztos, hogy Szlovákiában. Volt feleségének rendszeresen küldi a gyermektartást, de más jelek is bizonyítják, hogy nem tartózkodik külföldön. Rengeteget nyomoztunk utána, sok kilométert autóztunk, de nem sikerült elcsípnünk. - Hogy látják jövőjüket? - Ez nagyon nehéz kérdés. Fogalmunk sincs, mi minden vár még ránk. Már azon is gondolkodtunk, hogy eladjuk a házat, s kifizetjük B. J. adósságát, mi pedig bérházba költözünk. De hát azért gürcöltünk, hogy most más élvezze munkánk gyümölcsét? Olyasvalaki, akinek semmi köze a házunkhoz? Viszont félelemben, bizonytalanságban sem lehet a végtelenségig élni. Anyósomnak - mondja a feleség - van egy hétvégi háza, melyet talán elad. Abból az összegből esetleg kifizethetnénk a tartozást, mert a nyugalom többet ér, mint a pénz. Viszont azzal is tisztában vagyunk, ha mi fizetünk B. J. helyett, tőle a pénzünket már sohase kapjuk vissza, mert nincs köztünk írásbeli megállapodás, melynek alapján visszakövetelhetnénk tőle az összeget, melyet helyette törlesztettünk. Egy biztos mondja szomorú zárszóként a feleség ha valaki még egyszer segítségért fordul hozzám, és az ajtómban ájuldozva egy pohár vízért fog esdekelni, tőlem egy cseppet sem kap. ORDÓDY VILMOS