Új Szó, 1994. március (47. évfolyam, 49-75. szám)

1994-03-16 / 62. szám, szerda

HÍREK - VÉLEMÉNYEK ,ÚJ SZÓ* Újra kell olvasni műveit DOBOS LÁSZLÓ, AZ ÍRÓ Az olvasó örül, ha általa fontosnak, nélkülözhetetlennek tartott könyvek íróját tisztesség éri. Ha még nem tette volna eddig, Dobos Lászlóra mostantól a magyar nemzet figyel. Olyan író vehette át a nemzet egyik legnagyobb kitüntetését, akinek pályája minden tekintetben azonos azzal a történelmi szakasszal, amit a Trianon után leválasztott nemzetrész a II. világháború után majdnem öt évtizede kényszerűségből él. A szlovákiai magyarság irodalmának harmadszori megteremtésében, intézményes kereteinek megalkotásában mindig vezető szerepet játszott. Nem véletlenül nevezi magát a szépírón túl irodalomszervezőnek és szerkesztőnek a Tóth Lászlóval 1977-ben és 1978-ban folytatott beszélgetésben (Vita és vallomás, 1981). Dobos László volt a Szlovákiai írószövetség 1956-ban megalakult magyar szekciójának első titkára, és ó lett az Irodalmi Szemle alapító főszerkesztője 1958-ban, amely folyóiratot tíz esztendőn át szerkesztette. Politikai meghurcoltatásának első esztendejében lett a Madách Kiadó igazgatója, majd az íróként való elhallgattatás következett. Egy mindeddig megíratlan küzdés a megaláztatásokkal szemben megőrizhető méltóságért, az írói létezésért. Dobos László nem a dacos elvonulások, a termékenyítő magány embere. Életművének darabjait ismerve szembetűnő a mindenkori közéleti szerepvállalás nyomában sarjadó írói ihletettség, a történelmi sors vállalásának irodalmi szintű megfogalmazása. Nincs egyedül a történelem és a társadalmi változások determinálta irodalom művelői között; nála az esztétikai szempontú megkomponáltság szándékán túlnő a kisebbségi sorsvállalás erkölcsi parancsa. A szlovákiai magyar ember mindennapjainak drámája, valamint az értelmiség bolyongása, az egyetemes értékek céltudatos vállalása és a kisebbségi irodalom olykor sárbahúzó gondolkodása foglalkoztatja. Ehhez természetes kötőanyagként járul magának az írónak a sorsa, melynek érvényes módon történt irodalomba emelésével születtek meg Dobos László regényei. Elsőként a Messze voltak a csillagok, (1966) melyről maga az író így vallott: „Élményem a megaláztatás: gyermek- és ifjúéveim legszebb történeteit elsötétíti ez a szó. Mindegy, hogy engem ért sérelem vagy családom, rokonságom, esetleg környezetem valamelyik tagját. A megalázottság beidegződik: él, hat nemzedékeken át. Tucatnyi embersors görcsölődött belém; Oktalanul tragikus sorsoké." Ez a hatalmas energiák feszítette élményanyag további regényeiben is meghatározó erőként működtette az író által az adekvát formakeresésben megmutatkozó esztétikai eszményt. Ennek legfontosabb eleme a nyelv. A Földönfutók (1967) és az Egy szál ingben (1976) kompozíciójában a szülőföldjén beszélt magyar nyelv szépségén túl megteremtette ígéretét az erdélyi irodalomban oly elementáris erővel működő nyelvi esztétikum felvidéki térnyerésének. Kétségtelen: amikor ezek a Dobos-regények íródtak, sorskérdésévé lett irodalmunk egészének a nyelvből kibontható formai újdonság. Tőzsér, Cselényi érett költészetével párhuzamosan Tóth László, Kulcsár Ferenc, Varga Imre és Mikola Anikó versei jelentették ennek az útkeresésnek a kiteljesedését. Sok tekintetben ezt bizonyítja a Hólepedő (1979) kompozíciója is. Ennek a regénynek az alapja ^i^HHH i

1 jBH|jK| J 5 i £ m^mff u " Jtm - ' MKBffi >'. ••{ 'v

5* o*W \ JMBBMMB^^^P rV' Méry Gábor felvétele nem más, mint az egyén - az individuum - lelki, testi és társadalmi pokoljárásából komponált, sok tekintetben egzisztencialista hatásokat is mutató léttörténete. Főhősében - a vidéki tanítónőben - az író akkori létállapotához köthető erkölcsi törvények, lelki folyamatok munkálnak. Nem volt az véletlen, hogy az éppen kemény ideológiai diktatúrába forduló irodalompolitika nyomása alatt Dobosnak erről a regényéről, alig jelent meg számottevő kritika. Ki kockáztatta volna, hogy az 1969 óta éppen kitelt tíz esztendő tájékán, 1979-ben mélyfúrásos kritikát írjon, s az akkor is pártkorrifeusok alkalmankénti engedélyével publikáló írót egy ilyen értő elemzés jószándékával „feljelentse"? Emlékszem azokra a hónapokra. Újraolvasva a Hólepedőt, most is elővesz a gyomortáji remegés. Akkor is ilyen fiziológiai állapotban olvastam az író mondatait: „Ám alázata most lázadássá hevül. Dacot érez, dühöt azokkal szemben, akik csak nyugtatják, türelemre intik, s vigasztalásaikkal maradék testéről is lehorzsolnak egy darabot. (...) Mert meddig lehet folyton kitémi? A minden és mindenki elől kitérőkből lesznek a koldusábrázatú emberek. Az emberi szabadság megköveteli, hogy legelemibb dolgaink gyakorlásában ne gátoljanak. " Mi lehet egy író legelemibb dolga, amit végeznie kellene, ha nem az írás, amelytől eltiltották? De nemcsak ezt tették. Egzisztenciális veszélybe sodorták a szakadatlan rendszerességgel folytatott kihallgatásokkal... .Történelmietlen a kérdés: Milyen fejlődés következhetett volna Dobos László írói pályáján, ha nincs körülötte az a lelki terror? Nem tudjuk meg soha. Csak az a bizonyos, ami azóta szerencsénkre napvilágot látott. 1983-ban jelenik meg a Gondok könyve, benne az irodalomszervező, a szerkesztő és a kisebbségi irodalom létkérdéseit feszegető író esszéi, publicisztikai írásai. Aki értő olvasója volt, megláthatta az írásokban a leszámolás szándékát. A leszámolást egy kegyetlen korszakkal, amelyben irodalmat teremteni, jó és érvényes műveket írni egyenlő volt a felvállalt lassú testi halállal. Sztálinizmus, kommunizmus, művészetbeli sematizmus a lelkeket üszkösítette el. Az első húsz esztendő gondolati prózáját összegző kötet megmutatja a szlovákiai magyar irodalom esztétikai létkérdéseire is figyelő alkotót. Megdöbbentő aktualitása van az 1964-ben (tehát az 1968-as prágai tavaszt megelőző olvadás kulcsévében) írt Szélesebb irodalmi látóhatár és a Nem középiskolás fokon című esszéknek. Nem kevésbé jelentős a már említett beszélgetés Tóth Lászlóval (1977-78). Ezután jelent meg - hogy az „egyműfajúságot" szemére vető kritikusoknak se legyen igazuk - az Engedelmével című novellagyfijteménye. Témái ugyanazok, hősei között természetesen helyet kap a szlovákiai magyar értelmiségi, akinek gyökerei a paraszti félmúltba nyúlnak vissza, és jellemzője az eszmei útkeresés. Ennek nyomán erkölcsi és lelki elbizonytalanodással küzd. Dobos László nemcsak ebben a kötetében veti fel szüntelenül a kérdést: Mit kell tenni a munkás és paraszt hőseit elhagyó - mert erre kényszeríti tudásvágya - felvidéki magyar értelmiséginek? Erre nemcsak erkölcsi indíttatású választ ad. Válaszolni próbál az általa felvállalt irodalomeszmény megvalósításával is. Nem véletlenül írta róla Béládi Miklós: „ő a nemzeti érzést emberi érzésnek, emberi jognak tekinti, és azt vallja, hogy a kis irodalmak számára nincs külön mérték, és a hibákért nem jár erkölcsi elnézés: ezeknek az irodalmaknak is egyetlen mentsége a minőség lehet." Az 1984-ben megjelent Sodrásban című regényét egy trilógia első darabjaként vehette kezébe az olvasó. Ebben az önéletrajzi ihletettségű regénysorban több dolgot is sikeresen koncentrált az írói pálya már vázolt témáiból. De mégiscsak eredendően meghatározó' az esztétikai megközelítésben már megismert írói attitűd: kilépni a kicsinység elnéző igénytelenségének a bűvköréből. Kár, hogy Dobos Lászlót íróként évek óta nélkülözni vagyunk kénytelenek. Nem marad más számunkra, mint újra elolvasni és újraértelmezni regényeit. A most átvett Kossuth-díja jó alkalom erre. DUSZA ISTVÁN TKTincs még két olyan nagyváros, 1\ amely annyira közel van egymáshoz, mint Bécs és Pozsony. Ennek tudatában Ausztria - az eltérő ideológiák ellenére - már évtizedekkel ezelőtt a valóban jószomszédi viszony fenntartására törekedett. S ha Pozsony szempontjából Ausztria valaha csak egy kis ablakot jelentett, akkor ma a Nyugat felé nyíló kapunak tekinthető. Ezen a kapun pedig Bécs szívesen segítené át Pozsonyt. Az egymáshoz közeledést, az összefonódást szorgalmazó szavakkal fogadta Thomas Klestil osztrák elnök azokat a szlovákiai újságírókat, akiket Michal Kováč államfő holnapra tervezett, ám a belpolitikai helyzet miatt későbbi időpontra halasztott ausztriai látogatása alkalmából hívott meg a Hofburgba, úgymond, magánvizitre. Minthogy Thomas Klestilnek, aki nemcsak elnök, de nagy diplomata is, nem szokása, hogy belebeszéljen más országok belügyeibe, nem véleményezi más országok belpolitikai helyzetét, bármilyen legyen is az, a beszélgetés során a kétoldalú kapcsolatokra, az európai kérdésekre, problémákra és az osztrákok „fájdalmaira" összpontosult a figyelem. Mindenekelőtt az atomerőművekre, amelyek jelenleg talán a legnagyobb fejfájást okozzák az osztrákoknak. Noha jelenleg szinte semmi sem árnyékolja be az Ausztria és Szlovákia közötti kapcsolatokat, egyáltalán nem lehet kizárni, hogy a mohi atomerőmű miatt Bécsnek kissé összeakad a bajusza Pozsonnyal, mint ahogy Prágával a temelíni erőmű miatt ez immár megesett. Az amerikai Export-import Bank épp az „audiencia" előestéjén döntötte el, hogy hitelgaranciát nyújt a temelíni atomerőmű megépítésére, ami ellen az osztrák politikusok a környezetvédőkkel karöltve tiltakoztak. „Azonkívül, hogy egynéhányszor beszéltem erről a témáról Havel elnökkel és Klaus kormányfővel, nem vettem részt sem a kormány akcióiban, sem a kabinet által Washingtonba menesztett osztrák küldöttség mostani közbenjáró akciójában. Megszólítottak a Zöldek is, forduljak Clinton elnökhöz, akadályozzam meg a hitelnyújtást... Realista politikus vagyok, csak azt teszem, amiről meg vagyok győződve, hogy menni fog" - válaszolta Klestil az Új Szó arra vonatkozó kérdésére, vajon miként fogadta a szövetségi elnök a washingtoni döntést, s milyen lépéseket tett. Megértéssel szólt arról, hogy nem lehet csak úgy, egyik napról a másikra leállítani a kiszolgált, veszélyessé vált szovjet típusú reaktorokat, ugyanakkor, azt is meg kell érteni: az osztrákok félnek Csernobil óta. Ezért kellene közös alternatív megoldásokat keresni. Ausztria immár többször felajánlotta segítségét Szlovákiának is, többek közt épp az energetika területén, mint ahogy az Európai Unió jövendőbeli tagjaként is szeretné segíteni, megkönnyíteni Szlovákia csatlakozását a nyugat-európai intézményekhez. Ám egyelőre még Ausztria sem EU-tag, várnia kell az Európa Parlament ratifikálására, a hazai népszavazásra, amelyek kimenetelére nyilván a tartományi választások is hatással lesznek. „Az ördög sem gondolhatta volna ki gonoszabbul, hogy épp most legyenek a választások és épp Tirolban, Salzburgban, ahol, ugye, aligha van esélye egy politikusnak, ha mondjuk a tranzitszállítás mellett foglal állást" - vélte Thomas Klestil. Vajon a Brüsszelt megjárt osztrák tárgyalópartnerek többet érhettek volna el Ausztria számára, ha - norvég mintára - kitartóbbak lettek volna? „Az osztrák küldöttség nagyon jó eredményeket ért el, meg vagyok elégedve velük. Természetesen szeretnénk, ha a norvégok is egyetértésre jutnának, ám tudni kell: mindenki saját maga nevében tárgyal. A svédek nem vártak a finnekre, a finnek ránk, s ha a norvégok nem egyeznek meg a spanyolokkal a halászat ügyében, mi akkor is tovább haladunk" - válaszolta az államfő a lap további kérdésére. Qzlovákia szempontjából e tolj vábbhaladás szükségességének a felismerése is igencsak időszerű lenne. Klestil elnök épp ezzel a kérdéssel összefüggésben szólt a kisebbségekről, a számára érthetetlen módon hónapokig húzódó névtörvény ügyéről, a Budapest és Pozsony közötti súrlódásokról, amelyek jövőbeni elkerülése miatt Bécs valamiféle közvetítői szerepet vállalhatna. Michal Kováénak javasolni szeretné, hogy közösen keressenek tárgyalási alapot a meglevő problémák rendezésére, a félelmek leküzdésére, hiszen Ausztriának ilyen téren jó tapasztalatai vannak - akár a dél-tiroliakkal, akár a karintiai szlovénokkal. Mert minek az ellenségkép, ha Európában is lehet liberálisan gondolkodni és toleránsán kezelni a dolgokat. URBÁN GABRIELLA 1994. MÁRCIUS 16. NÉHÁNY SORBAN P

rágában tegnap kezdődött meg az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet második gazdasági fóruma, melynek résztvevői az egyes tagországokban végbemenő transzformációs folyamatokról cserélnek véleményt. Vitát folytatnak arról, miként lehetne megteremteni a lehető legjobb feltételeket a vállalkozói tevékenység, a kölcsönös kereskedelem, a külföldi beruházások számára. M

inszkben tegnap a belorusz parlament képviselői szavazattöbbséggel hagyták jóvá az új alaptörvényt, amely elnöki rendszert vezet be az országban. A DPA hírügynökség szerint Mjecsiszlav Grib parlamenti elnök kijelentette: az új alkotmány „fordulatot jelent Belorusszia történetében". A nemzeti és a demokratikus ellenzék, ámely nem ért egyet az elnöki rezsimmel, bojkottálta a parlamenti szavazást. J

icchak Rabin izraeli kormányfő tegnapra virradó éjszaka az Egyesült Államokba utazott, ahol ma fogadja őt Bili Clinton elnök. A miniszterelnök ugyancsak találkozik Warren Christopher külügy- és Wiliam Perry védelmi miniszterrel. Közben Simon Peresz izraeli külügyminiszter a rádiónak adott nyilatkozatában kijelentette: a PFSZ vezetői túl nagy fontosságot tulajdonítanak a Biztonsági Tanács azon határozata elfogadásának, amely elítélné a hebroni mészárlást. A határozat elfogadásával lényegében semmi sem változik meg, mondotta Peresz, majd megismételte: nem ért egyet azzal a gondolattal, hogy nemzetközi erőket helyezzenek el a megszállt Gázai övezetben és Jerikó térségében. E

rich Mielkét, a volt keletnémet titkosrendőrség, a Stasi egykori vezetőjét állítólag ismét bíróság elé állítják a német hírszerzés egyik tisztjének 1955-ben történt elrablása miatt - tájékoztatott a DBP. A berlini ügyészség a személyi szabadság korlátozásával vádolja Mielkét. 1993-ban a bíróság hat évi börtönbüntetésre ítélte a Stasi főnökét két rendőr lelövéséért 1931-ben. H

elyi forrásokra hivatkozva tegnap tájékoztatott az ITARTASZSZ hírügynökség, hogy a kazahsztáni Bajkonur űrállomás térségében tűz ütött ki, s ennek következtében 3 milliárd rubeles anyagi kár keletkezett. M

oszkvában tegnap közvélemény-kutatási adatokat tettek közzé, amelyek szerint az orosz parlament minden ötödik képviselőjének meggyőződése, hogy az Egyesült Államoknak vissza kellene adnia Alaszkát Oroszországnak. Oroszország 1867-ben adta el Alaszkát az USA-nak, mégpedig 7,2 millió dollárért, ami nagyon előnyös ár volt a kőolajban gazdag vidékért. A First Lady beismerése (TA SR-hír) Hillary Clinton, áz amerikai First Lady tegnap Denverben beismerte, hogy a Whitewater ügygyei kapcsolatban több nagy hibát követett el. „Az élet során azonban állandóan tanul az ember" - idézte az AP hírügynökség Hillaryt, aki elmondta: nem kellett volna beruházásokba bocsátkozniuk, s most „nagyon szomorú" Webster Hubbellnek, hajdani kollégájának, az amerikai főügyész helyettesének lemondása miatt. Hillary mintegy ötezres tömeg előtt mondott beszédet a coloradói fővárosban rendezett nagygyűlésen, amelyen a Demokrata Párt egyik helyi képviselője azzal próbálta megvádolni a republikánusokat, hogy a First Ladyt tönkre akaiják tenni. Hillary Clintont legújabban azzal vádolják, hogy annak idején rövid távú egészségügyi kötvények eladásából jelentős anyagi eszközökre tett szert. Minek az ellenségkép? A HOFBURGBAN, THOMAS KLESTILNÉL 3