Új Szó, 1994. március (47. évfolyam, 49-75. szám)

1994-03-14 / 60. szám, hétfő

RIPORT . ÚJSZÓÄ 1994. MÁRCIUS 14. A múltkoriban egy másik írás kapcsán összefutottam ismerősömmel, a rozsnyói Roda István gyógyszerésszel, barlangkutatóval, aki tagja volt a gombaszögi barlangot fölfedező barlangászcsoportnak. Beszélgettünk, s mivel tudtam, bárom kollégájával, kedvtelésként és másodállásban Gombaszögön egy barlangkutató laboratóriumot működtetnek, rákérdeztem, hogy megy ott a munka. Meglepetésemre Roda István így válaszolt: — A laboratórium már nem működik. 1992-ben botrányos körülmények között bezárták. Zárját újra cseréltették, melytől mi, akik addig ott dolgoztunk, nem kaptunk kulcsot. Azóta be sem tehetfük oda a lábunkat. Megdöbbentem a közlés hallatán, és sajnáltam, hogy korábban nem jutott fülembe a dolog. Hiszen ez az írás akkor hamarabb megszülethetett volna, s talán segített volna valamit. Bár a manapság egyre szaporodó hasonló eseteket ismerve erről azért nem vagyok teljesen meggyőződve. Mindenesetre még most sem késő. Sajnos, az alább leírt példa az 1992-es parlamenti választások után afféle kortünetté vált. Megegyeztünk Roda úrral, hogy beszélgetésre hívja a laboratóriumban dolgozó barátait, s majd részletesen elmondják a történteket. Az ott dolgozó négy szakember közül hárman jöttek el. Csak Roda István fia hiányzott. Ott volt viszont Rajman László mérnök, aki Roda Istvánnal közösen, a hatvanas évek végén az említett kutatóállomást létrehozta. És a náluk jóval fiatalabb Ščuka Gyula, 1993 őszéig a Rozsnyói Járási Környezetvédelmi Hivatal elöljárója. Míg Jozef Zlocha környezetvédelmi miniszter mindenfajta indoklás nélkül le nem váltotta, s helyébe nem ültette a DSZM járási vezetőjét. Az a Jozef Zlocha, aki maga is rozsnyói származású, Ščuka Gyulához hasonlóan maga is geológus, s aki az előbbinek munkatársa, csaknem közeli barátja volt. És akinek nemcsak Ščuka Gyula leváltásában, hanem a gombaszögi laboratóriumból való „kiebrudalásában" is volt némi szerepe. Az alábbiakból majd kiderül, hogy milyen. Kezdetben volt a barlangterápia A gombaszögi laboratórium keletkezésének történetét Roda István kezdte mesélni: - Már középiskolásként, a háború befejeztével foglalkoztunk a barlangászattal, barlangkutatással. Egyik felfedezésünk éppen a gombaszögi barlang volt, az ötvenes évek elején. Ez a barlang nemcsak szépségével, érdekességével fogott meg, hanem egy másik vonatkozásban is érdekelni kezdett minket. Ott-tartózkodásainkkor tapasztaltuk, hogy a sebek könnyebben gyógyulnak benne, nem gennyesednek úgy el, a torokgyulladás is hamarabb elmúlik. Közben megtudtuk, hogy az akkor nyugatn ém e t országi Ku tter- barlangban egy orvos kísérletezett a légzőszervi megbetegedések barlangterápiás kezelésével és nagyon jő eredményeket ért el. Én megszereztem néhány munkáját, s azok alapján elkezdtük Gombaszögöt is vizsgálni: ez a barlang mennyire lehetne hasznosítható gyógyászati célokra. Tudomásunkra jutott az is, hogy néhány magyarországi barlangban is próbálkoznak hasonlóval. Ezért kezdtünk el e kérdéssel Rajman László barátommal is, Gombaszögön is komolyabban foglalkozni. A hatvanas években, a mi nyomásunkra is, a barlangok felügyelete a kulturális minisztérium hatáskörébe került. Az 1968-as változások idején pedig, egy átszervezés folytán a kelet-szlovákiai barlangokat a kassai kerületi múzeum irányítása alá helyezték. Miután ott jó barátaink is dolgoztak, a fölöttes szerveknél elintézték, hogy egy barlangkutató laboratóriumot hozzunk létre Gömbaszögön. - Ekkor még kimondottan a barlang gyógyhatásának kutatására? - Igen. Ezt megelőzően ugyanis hárman, Rajman László barátom, én és Klinko doktor, a rozsnyói gyermekosztály akkori főorvosa, hosszabb, könyvtató mellé két fiatal, ifj. Roda István és Ščuka Gyula csatlakozott. Az ifjabbik Roda a pozsonyi egyetem fizika szakát végezte el, Sčuka Gyula pedig geofizikát, geológiát és hidrogeológiát tanult a Károly Egyetemen. Mint elmondta, már barlangászként jelentkezett oda, s azzal a céllal, hogy megszerzett tudását itthon, a barlangok kutatásánál kamatoztatja majd. Csehországban megnősült. Cseh származású feleségével néhány évig ott éltek, a karszt és a barlangok azonban hazahívták Rozsnyóra. Most azonban újra el akar menni, de erről majd később esik szó. - Ebben az időben sikerült elintéznünk, hogy építettek nekünk egy új, tágasabb faházat, s kaptunk egy méregdrága radonmérő műszert is — meséli Roda István. - Később egy ionrészecske-mérőt, és segítségükban az 1989-es változások után üzleti megfontolásokból már nem került sor. Szakmai irigység, vagy valami más? Amint az az írás elején már kiderült, a laboratórium már nem működik. Pontosabban igen, egy alkalmazottal, de gyakorlatilag nem történik ott semmi. Ennek megvan a maga előtörténete. A kutatóállomás dolgozói röviddel a környezetvédelmi minisztérium létrejötte után kérték, a laboratórium kerüljön át a kulturális szférából e minisztérium hatáskörébe. Gondolták, így több pénz jut majd a tevékenységre, műszerekre, fölszerelésre. Kérésüknek eleget tettek, így utólag azonban úgy látják, ezzel ballépést követtek el. - Egyszercsak tudomásunkra kön vásárolt nagy szakkönyvtár, a mérési eredményeink, semmit nem hozhattunk el. — írtunk egy tiltakozó levelet Zlocha miniszternek — veszi át a szót Ščuka Gyula —, aki valamikor barlangász is volt. Kértük, tegye lehetővé, hogy legalább a saját dolgainkat elhozhassuk onnan. A miniszter azt válaszolta, hogy a laboratóriumot a minisztérium két évre bérbe vette a barlangigazgatóságtól, hogy a Phare-program keretében kutatásokat folytathasson benne. Alkalmaztak is ott egy fiatal barlangász-mérnököt, de az nem csinál semmit, mert a Phareprogram Szlovákiában nem indult be. Pedig Zlocha miniszter fölkérésére a Phare Gombaszögre vonatkozó részét még mi készítettük elő. — Mit jelentett volna ez? — A Phare egy környezetvéREKVIEM EGY KUTATÓÁLLOMÁSÉRT Ments meg Uram engem a barátaimtól... Rajman László: „A Phare csak demokráciákat és piacgazdaságot támogat.'" ben is megjelentetett tanulmányt írtunk a barlangterápiáról, e gyógymód beteg gyermekeken való kipróbálása alapján. így adott engedélyt a múzeum igazgatója arra, hogy a gombaszögi barlang közelében, egy kis faházban barlangtani kutatóállomást rendezhettünk be. - Megvették nekünk a minimálisan szükséges műszereket - fűzi hozzá Rajman László —, s ez elég volt ahhoz, hogy nagy lelkesedéssel fogva a munkához, szerintem szép eredményeket tudjunk produkálni. - A laboratóriumban kezdetben ketten dolgoztak: Roda István és Rajman László. A barlangkutató állomás mindvégig afféle kedvtelése volt az ott működőknek, s bár később kaptak már érte havi néhányszáz koronát, ez éppen csak a szükséges szakirodalom beszerzésére volt elég. Ennek ellenére rengeteg mérést végeztek, több tanulmányt jelentettek meg. Külföldön is elismert szakembernek tartották őket, több nemzetközi szimpozion résztvevői voltak. - Igaz, ha a mai szemmel nézi az ember ezeket a kutatásokat, a hibákat is észreveszi. Ezek egyrészt a műszerek tökéletlenségének, másrészt a kezdeti tapasztalatlanságnak tudhatók be, de az ottani munka, szerintem, egészében véve nagyon jó eredményeket hozott — állítja Roda István. Eleinte tehát a barlang gyógyhatását vizsgálták, később azonban a barlangok komplex vizsgálatával kezdtek el foglalkozni, és sok más mellett karsztgenetikai kérdésekkel is. A kutatás akkor kapott űjabb lökést, amikor a két idősebb kuŠčuka Gyula: „Mivel ismertem Zlocha minisztert, lépése nem lepett meg." kel már komolyabb témákhoz foghattunk. Bár nagyon sokan megpróbállak gáncsot vetni nekünk, talán azért is, mert magyarok vagyunk, s talán szakmai irigységből, jó eredményeket tudtunk elérni. Egyet azonban el kell mondani: akik akkor Lipótszentmiklóson a karsztmúzeumban, illetve a természedvédelmi múzeumban vezető állásokban voltak, azok nagyon támogattak minket. -Ön milyen célokkal jött vissza Csehországból? - kérdezem Ščuka Gyulától. - Valamikor 1980-ban települtem haza. Rozsnyón akkor kitűnő barlangászcsoport működött, Gombaszögön barlangkutató laboratórium, ezekben kezdtem dolgozni. A gombaszögihez hasonló kutatóállomás ugyanis nemcsak hogy egész Csehszlovákiában nem volt, de Európában is kevés. Mi, fiatalságunkból adódóan, jobban meg tudtuk mászni a zsombolyokat, ezért több klímamérést végezhettünk, és a fizikai kémia tárgykörében kutattunk. Abban az időben környezetvédelmi szempontú számítógépes modellezést is végeztünk, például a szilicei jégbarlang vagy az Ochtinái aragonitbarlang megmentése érdekében. A szilicei jégbarlang ugyanis a világon a legalacsonyabban fekvő egész éven át eljegesedett barlang, sajnos azonban a jég évről évre fogyatkozóban van. Az ochtinái barlang a világ ritka aragonitbarlangjainak egyike, értéke rendkívül nagy. Megnyitása után azonban rohamos pusztulásnak indult. Mi, kutatásaink eredményeire támaszkodva javaslatot adtunk arra, hogy zárják be a nagyközönség előtt. Erre azonRoda István: „Mi többé be sem tehettük a lábunkat a laboratóriumba. " (A szerző felvételei) jutott, hogy a környezetvédelmi minisztérium átadta az állomást az ugyancsak Lipótszentmiklóson székelő barlarígigazgatóságnak. Azok pedig haragban voltak a karsztmúzeum liptói igazgatójával, s talán ezért, talán másért, ellenünk fordultak. Először hoztak egy olyan döntést, hogy minket kutatóként már nem engedtek be a megnyitott barlangokba. Még a gombaszögibe is csak turistaként léphettünk - panaszolja Roda István. - Ez 1992-ben, a parlamenti választások után történt. Pontosan nem tudjuk, miért lettünk kitiltva, csak feltételezésekbe bocsátkozhatunk. Talán azért, mert közvetlenül a kitiltás előtt olyan felfedezésekre jutottunk, melyek nem voltak jelentéktelenek. - A tiltás mögött mindenképpen a szakmai irigység is keresendő — fűzi hozzá Séuka Gyula. - Az akkori liptói igazgató, akit azóta leváltottak, így tudta megakadályozni, hogy befejezzük kutatásainkat. — Nem sokkal ezután, még 1992-ben megjelent Gombaszögön a liptói barlangigazgatóság egy alkalmazottja - folytatja Roda István. - Én akkor Rajman kollégámmal éppen a laboratóriumban voltam. Átvette a laboratóriumot, a táskájából kivett egy új zárat, kicserélte, és a kulcsot odaadta egy ott jelen levő szalóci férfinak, akinek egyébként semmi köze nem volt a dologhoz, pusztán annyi, hogy annak a hölgynek volt a férje, akit Baffy László halála után ideiglenesen megbíztak a gombaszögi barlang felügyeletével. Mi oda többé be sem tehettük a lábunkat! Ott maradt a saját pénzűndelmi kutatási program lett volna, s jelentősége rendkívüli - magyarázza Rajman László. - Mi végeztük volna a barlangkutatásra vonatkozó részét, kidolgoztuk a munkatervet, javaslatot tettünk a megvásárolandó műszerekre. A volt Csehszlovákia a Pharetól 1,5 millió ECU-t kapott, a szétválás után Szlovákiának 500 ezer jutott volna belőle. A tervek szerint a Phare vásárolta volna ä műszereket, a kutatásokat viszont hazai szakembereknek kellett volna végezni. Azért a sok volna, mert a Pharenak feltételei vannak: a támogatott országban demokratikus politikai berendezkedésnek, piacgazdaságnak kell működnie. Szlovákiában eddig egy fillért nem adtak, s kérdéses, adnak-e valaha. — Ščuka úr, bár nem tartozik szorosan a témához, de mint jelenség ide sorolható: hogyan történt leváltása a járási környezetvédelmi elöljáró székéből? Üzent a miniszter... — Jozef Zlocha miniszter mindenfajta indoklás nélkül egyszerűen üzent, hogy leváltott. — Mivel közelebbről ismerte, nem próbált meg tiltakozni, Vagy legalább magyarázatot kérni? — Mivel közelebbről ismertem, lépése nem lepett meg. Tiltakozni sem próbáltam, sőt azóta munkanélküli vagyok, állást sem kerestem magamnak. A család ugyanis úgy döntött, Csehországba települünk. Most már csak azt várom, hogy a fiam bejezze itt az iskolát, s nyáron aztán végleg búcsút veszek Rozsnyótól. Ščuka Gyulán látszik, fájó szívvel megy el. Roda István és Rajman László nem költöznek sehová, de róluk is lerí: azzal, hogy kitiltották őket a laboratóriumból, majdnem hogy életük értelmét vették el. — Tudja, panaszolta Ščuka Gyula ha ezeket a lépéseket olyanok tették volna, akiket korábban nem ismertünk, vagy akik egyáltalán nem értenek a témához, akkor jobban elviseltük volna. De így, hogy közeli ismerőseink, sőt volt barátaink tették ugyanezt, sokkal nagyobbat csalódtunk. Hallgatva őket egy régi mondás jut eszembe, melyről már nem tudom, hol és ki mondhatta. Ments meg Uram engem a barátaimtól! Az ellenségeimmel valahogy már magam is elbánok. Sajnos, ma is aktuális! KLINKO RÓBERT