Új Szó, 1994. március (47. évfolyam, 49-75. szám)

1994-03-14 / 60. szám, hétfő

1994. MÁRCIUS 17. ÚJ szól MOZAIK 4 Parancsoló intelem 200 ÉVE SZÜLETETT BEM JÓZSEF TÁBORNOK Rejtélyes figyelmeztető üzenet kiolvasására indokul szolgálhat az életbén és a történelemben előadódó számos helyzet sorsszerűnek hitt összejátszása. Mintha múltból feltámadt baljós sejtelem előjeleként hatna most, a szabadságharc erdélyi főparancsnoka születésének centenáriumán, hogy nemrégen, közvetlenül a rendszerváltás után, 1990 tavaszán került elő egy tőle származó ismeretlen irat. A Magyar Nemzet hasábjain a lap munkatársa, Lőcsei Gabriella közzétette azt az 1848 tavaszán keletkezett, francia nyelvű levelet, melyről szakértők megállapították, hogy Bem tábornok keze írása áll rajta. A címzett a francia hadügyminiszter, akinek - személyes kihallgatást kérve — szeretné vázolni azokat a szolgálatokat, amelyeket „Lengyelország a köztársasági Franciaországnak jelen pillanatban óhajt tenni". A folyamodvány hátlapján szereplő titkári válaszból kiderül, hogy a felajánlkozás valószínűleg be sem került a miniszter íróasztalára. A levelet nyilván a személyes meghallgatás elhárítása juttatta vissza a feladónak, és majd száz év múlva került elő Erdélyben, s onnan adományként jutott magyarországi személyes megőrzésre. A közzétevő ismert hírlapíró természetesen a történészekre bízza a Bemirat értékelését, de kissé eltűnődik a „tárgyak rejtélyes életén és csodálatos maradandóságán". S azt a közvetlen jelentésréteget tartja nyilvánvalónak, hogy Közép-Európa már a múltban is csak a titkári előszobáig jutott Nyugat-Európában a maga forradalmi sz'olgálatainak felajánlásával. Hát igen, 1990. március 15-én íródott a fenti megállapítás, amikor már érződött, hogy az átalakuló Közép-Európa a Nyugattal szemben megint csak a kiszolgáltatottság állapotába kerül. S a nyugati érdekek által behatárolt integráció közép-európai szakadékokat nyitó geopolitikai következményei ugyancsak módot adhatnának a további fejtegetésekre. Messzire vezetne az ilyesfajta elmélkedés, szárnyakat adhatna a képzeletnek. Amikor egyébként is a magyar közgondolkodásban Törvénytelen Csúcs (Új Szó-információ) A legfrissebb Hofi-poén, amely tegnapelőtt este hangzott el az Élelem bére című naprakész műsorban: A Rádióban MDF-csuccsot hajtottak végre... A jelek szerint Csúcs László, a Magyar Rádió alelnöke nem elégedett meg eddigi ténykedésével és vasárnap délután budapesti információink szerint felkérte az intézmény sajtóarchívumát, hogy gyűjtse össze, miket nyilatkozott Mester Ákos, Havas Henrik, P. Szabó József és más neves személyiség az elmúlt hónapokban. A cél minden bizonnyal az, hogy több rádiós munkaviszonyát ne felmondással, hanem fegyelmi úton szüntesse meg, így azok nem kapnák meg a felmondással járó kedvezményeket, például a végkielégítést sem. Közben nyilatkozott Magyarország legfőbb ügyésze, aki szerint törvénytelen Csúcs László döntése, amellyel eltiltotta a munkavégzéstől a rádió 129 elbocsátott munkatársát. Borenich Péter, a rádiós Közalkalmazotti Tanács vezetője szerint ez az állásfoglalás is igazolja annak a pernek a jogosságát, amelyet az alelnök ellen indítottak. (szilvássy) legendák övezik Bem példaadó alakját. A történelem azonban végül is a maga meztelen valóságában megemésztve válik szemnyitó tanulságok forrásává. Valószínűleg így juthatnánk közelebb a mai megbolydult Duna-medencében, s az ismét hatalmi érdekek felülkerekedésével fenyegető Európában Bem apó — ahogy a magyarság szívébe zárta a tábornokot - alakjához. Egyénisége alighanem az eszményítéstől mentesülve válhat világító fáklyává. A történelmi nagyság ereje mutatkozik meg abban, ahogy a korabeli valóság ecsetvonásai képesek láttatni Bem és Petőfi eszmei magaslatokra emelt kapcsolatát. Az atyai—fiúi bensőséges viszonnyal átszőtt szellemi rokonság gondolatébresztő ihletése Fábry Zoltánt is magával ragadta. Bem halálának 100. évfordulójára emlékezve közölte az Új Szó 1950 decemberében a Bem és Petőfi című írását, mely éppúgy tükre a Fábry-i gondolatrendszer éles vitákat kiváltó értelmezésének, mint az eszmei indítékokhoz igazodó történelmi képalkotásnak. A Fábry-i képzettársítások olykor költői szárnyalású leleményei ezúttal is szinte lélektani meglátásokon is alapuló hasonlatokat szültek. A két egyéniség közötti vonzerőt Petőfi megértésre, szeretetre áhítozó árvaságában látja. S ehhez kapcsolódva kettőjük forradalmi következetességének öszszeforrasztó erejét felfokozva a szociológiai beágyazottság is szerepet kap. Csakhogy Bem forradalmisága a valóságban — ami árnyaltságra figyelmeztető történészi érveket váltott ki életrajzíróiban - inkább csak az abszolutizmus fegyveres erejének letörésére irányuló igyekezetben öltött testet. A társadalmi átalakulás iránti elkötelezettsége kimerült az egyébként nagy történelmi horderejű jobbágyfelszabadítással azonosuló magatartásban, a liberális polgári egyenjogúság kivívásában. A népforradalmi elszántság sokkal inkább az Európán végigsöprő lendületet jelentette számára, mintsem a forradalom letéteményeseinek érdekviszonyai iránti érzékenységet. S természetesen a lengyel függetlenség nemzetközi feltételeinek megteremtését szorgalmazó igyekezet is belejátszott. Tény, Bem tábornok célja az volt, hogy — amint Fábry írja - „a népet ütőerővé alakítsa". S a nép az abszolutizmussal szembeni széles körű harci öszszefogással azonosult. Fábry viszont kiemelt hangsúlyokkal utalt a nincsteleneknek földet ígérő Bem megnyilatkozásaira, amelyek, ahogy ez a tudományos kutatásokból kiderüli, valójában a román vidékre átnyúló székely betelepítés lett volna, s ezt Kossuth is határozottan elvetette. Talán e törekvés előterében rajzolódik ki igazán Bemnek az erdélyi népek közötti gyűlölködés lecsillapítására törekvő és a szlávokat a magyarsággal öszszebékíteni igyekvő programja. Persze, mindebben szerepet játszott a szláv népek sorsának öszszefonódása a lengyel szabadság kivívásának érdekeivel. Fábry is idézi a nevezetes, a román, szász és magyar templomi szószékekre szánt felhívást, mely szerint „mindenki, nemzetiségi-, vallásés rangkülönbség nélkül egyenlő". Bem alighanem látta és értékelte, hogy a polgári egyenjogúság kevés a megbékéléshez. Mégis, a könyörtelen harcok hevében képes volt alkalmazni a tolerancia szellemét, a kölcsönös megbocsátásra is kész megértő nagyvonalúságot. Cseres Tibornak az Én, Kossuth Lajos című képzeletbeli elszámoltató önéletrajza az irodalmi élmény erejével eleveníti fel, amint Kossuth Lajos elnéző mosollyal fogadja, hogy Bem a jóakaratról és jóindulatról akarja meggyőzni a magyar szabadságharc elleni lázadókat, olyan helyzetben, amikor Erdélyben és a délvidéken megcsonkított tetemek, gúlába rakott emberfejek gerjesztették a kölcsönös bosszúszomjat. A délszláv öldöklés mai poklában naponta érződik, hogy mennyire csak vágy a lélekmérgezés elleni ilyen higgadt és megfontolt magatartás, mely ugyan szélmalomharcnak tűnhet, de amiről nem szabad lemondani. Bem a teltekkel párosuló reményről egy pillanatra sem mondott le. Talán szelleméből így, nem titokzatos üzenetként, hanem példaképként sugárzik a lélekbe markoló és szinte parancsoló intelem. KISS JÓZSEF ITTHON TÖRTÉNT - 7 NAP ALATT MEČIAR ALKOTMÁNYA. Akkor, az alaptörvény parlamenti vitájának napjaiban számos politikus és jogász főképp azt kifogásolta, hogy a DSZM elnökének keze nyomát magán viselő alkotmányba nem építettek be olyan rendelkezéseket, amelyek a köztársaság elnöke számára adott esetben lehetővé tennék a hatékony válságkezelést. így Michal Kováč nem teheti meg azt, amire a fejlett demokráciák alkotmánya úgyszólván mindenütt felhatalmazza az államfőt; elhúzódó válság esetén sem oszlathatja fel a parlamentet, és nem írhat ki új választásokat. Ennek az állapotnak az lett a következménye, hogy noha kisebbségbe került a kormánykoalíció, s noha naponta tapasztalható, hogy a gazdasági és társadalmi válsággal küzdő ország ügycinek intézése helyett a kormány a hatalmon levő párt pozícióinak megszilárdításával van elfoglalva, Szlovákiában nincs alkotmányos tényező, amely pártatlanul beleszólhatna a krízis megoldásába. így olyan helyzet alakult ki, amelyben a kisebbségbe került kormány diktálhatja, milyen módon kerüljön sor a válság megoldására. Mečiar a számára legelőnyösebb megoldást választhatta, éspedig az alkotmányra hivatkozva: az aláírásgyűjtést, illetve a népszavazás kiíratását. Ez ha másra nem, arra legalább jó, hogy a DSZM időt nyerjen, illetve hogy az országos ügyek intézését kivigye az utcára. Ez lett a következménye a „gyenge köztársasági elnök - erős kormányfő" jelszó érvényesítésének, amelyet annak idején azzal indokolt meg Mečiar, hogy Szlovákiának a kezdeti időszakban stabilizált viszonyok kialakítására van szüksége. E törekvésében egészen odáig jutott, hogy most már egészen kendőzetlenül az államfő leváltására, a politika utcáról való befolyásolására, az alpári intrikálás kormányzási tényezővé avatására törekszik. Ilyenre sikerültek nálunk a stabilizált viszonyok. A módszer nem egészen ismeretlen. Gottwaldék 1948-ban egyszer már alkalmazták. HOL VOLTAK A RENDŐRÖK? A szlovák parlamentarizmus nagyobb dicsőségére a bizalmatlansági szavazás után tettleg bántalmazták az MKDM két képviselőjét. Bugár Béla és Csáky Pál — látva a parlament előtt handabandázó felhergelt tömeget - rendőri védelmet kért a rendfenntartó egység valamelyik tisztjétől, aki minősíthetetlenül válaszolt a két honatyának. Ugyanabban az időpontban a belügyminiszter is a törvényhozás épületében tartózkodott. A végeredményt ismerjük, az újságok tárgyilagosan tudósítottak az esetről. A kommentárok azonban elmaradtak, sőt, még azt sem kérdezte meg egyetlen újságíró sem Tuchyňa belügyminisztertől, hogy miként vélekedik a felügyelete alatt működő rendőrök magatartásáról. Azt viszont már latolgatják némely publicisták, nem lehetne-e valahogy átcsábítani a belügyminisztert az átmeneti kormányba. Mielőtt ezt bármelyik politikus megtenné, mindenképpen meg kellene kérdezni Tuchyňát, felelősnek érzi-e magát a rendőrség magatartásáért. Mennyit írtunk arról, hogy milyen következményei lehetnek nálunk egy nemzeti ihletésű kocsmai verekedésnek! Ami Bugárral és Csákyval a parlament előtt történt, az ma Európában egy jobbfajta kocsmában sem fordul elő. EGYEMBERES PÁRT. A háromnapos parlamenti vitában kivétel nélkül minden DSZM-es, illetve SZNP-s képviselő felszólalt. Volt, aki félóránként hallatta a hangját, és ritkán fordult elő, hogy valami meglepőt mondott volna bármelyikük. Az érvkészlet szegényesebb volt, mint a pártállami parlament bármelyik ülésén. Ehhez képest az, amit a miniszterelnök produkált, nem mindennapi teljesítmény volt. Már-már az a sanda gyanú kezd az emberben mocorogni, hogy „központi bizottsági" határozatra szándékosan múlták alul magukat a parlamenti ékesszólásban a kormánypárti képviselők. Hogy annál inkább kidomborodjék Vladimír Mečiar vezéri mivolta. A DSZM elnöke tisztában van vele, hogy kikre építheti politikai jövőjét. A cseh-, magyar- és polgárosodásellenes kirohanásokat környezetével végeztette el, maga pedig a bölcs, mindent könnyedén megoldó nemzetvezető szerepében produkálhatta magát. Megkezdte a választási kampányt, és lényegében ott folytatja, ahol 1992 júniusának elején abbahagyta. TÓTH MIHÁLY PARLAMENTI LEVÉL Véget ért egy felvonás a szlovák parlamentben, amelyről a rádió és a televízió révén az állampolgárok érdeklődő része is saját képet alkothatott. A történtek kapcsán utólag, érzésem szerint, három kérdésről érdemes szólni. Az első a történések színfalak mögötti mozgatórugói, a második a magyar koalíció álláspontja, a harmadik pedig a várható fejlemények. Köztudott, hogy az ellenzék hetek óla tárgyalt egy esetleges alternatív kormány létrehozataláról, kevés sikerrel. Elmondhatom, hogy ezeken a tárgyalásokon az új koalíciós csoportosuláson belüli vezető posztokról és politikai befolyásról is szó volt, s itt gyakorta keresztbe tett egymásnak a DBP és a KDM. Azt sem érdemes titkolni, hogy a DBP pozíciója a szavazásig kétes volt, s mindannyian tudtuk, hogy az utolsó pillanatig kétfelé tárgyaltak: Mečiarral is és az ellenzékkel is. A DBP szavazatai nélkül viszont az ellenzék képtelen volt az aktív cselekvésre; a DBP hozzáállása miatt nyúlt el a parlamenti vita is három napig, bár nem biztos, hogy ez a dolog kárára volt. A magyar koalíció teljesen kapcsolatban Filkus úr és a Demokraták Szövetsége tanúsította a legnagyobb megértést, a legelutasítóbb pedig a KDM és Roman Kováč úr volt. Az események kedden este gyorsultak fel, amikor a köztársasági elnök beszédét megkaptuk, s ezzel kész helyzet elé Az idegek harca egységes álláspontot képviselt, s egy héttel ezelőtt létre is jött a megállapodás. A koalíció a tárgyalások elején egyértelműen kinyilvánította, hogy a „támogatást posztokért" elv helyett a „támogatást konkrét politikai lépésekért" elvet fogja szorgalmazni - tehát nem óhajt belépni az ideiglenes kormányba. Pár hónap alatt ebben a kormányban csodákat nem lehet tenni, ugyanakkor fölösleges kitenni az átmeneti kormányt is és magunkat is célpontnak a parlamenten belül és kívül egy olyan időszakban, amikor mi a kedélyek megnyugtatásához szeretnénk hozzájárulni. El kell, hogy mondjam, a magyar javaslatokkal kerültünk. A magyar koalíció nagyban hozzájárult az események felgyorsításához; a bizalmatlansági indítvánnyal kapcsolatos aláírásgyűjtést is a koalíció kezdeményezte. Máig különböző nézetek léteznek az ügyben, fel kellett-e szólalnia a koalíciónak a vitában vagy sem. Nyilvánvaló, hogy ez egy válsághelyzet volt, amihez, ha felnőtt módon akarunk viszonyulni, el kell mondanunk a véleményünket. Annál is inkább, mert - ellenünkre - titkos szavazást rendelt el a parlament, s a suttogó propaganda már előre elkészítette a terepet az esetleges sikertelen szavazásra. Nekünk „megsúgták", hogy a DBP és a KDM egy része nem fog igennel szavazni, nekik ugyanezt sugallták rólunk. A DBP, mint mondtam, még pénteken reggel is tárgyalt a DSZM-mel; s mivel a szerdai nap után teljességgel világos volt, hogy itt az ellentétek áthidalhatatlanok, a magyar koalíciónak egyértelmű véleményt kellett mondania parlamenti szinten is. A szavazás végül is pozitív eredménnyel zárult - de szeretnék mindenkit figyelmeztetni arra, hogy a válság nem oldódott meg. Az ország helyzete gazdaságilag is tovább fog romlani, 1994-ben további társadalmi feszültségekkel keli számolni. Az előrehozott választásokban sem láthatunk csodaszert: valószínűleg a baloldal megerősödéséhez (ez alatt a DBP-t és a DSZM-et értem) fognak vezetni, s világos, hogy ez az ország még hosszú és nehéz út előtt áll. Most még megállítottuk a DSZM-egyeduralom betetőzését, de ha ősszel újból győznek, nagy esélyünk lehet egy albán „perspektíva" felé való menetelésre is. CSÁKY PÁL