Új Szó, 1994. március (47. évfolyam, 49-75. szám)
1994-03-12 / 59. szám, szombat
5 ÉRDEKESSÉG AT^NA 1994. MÁRCIUS 12. A gyerek verve jó? Már a Bundestag előtt van a német igazságügy-minisztérium törvényjavaslata, amely a családon belüli erőszaknak és a kiskorúak nyilvános megalázásának akar véget vetni. Ha a képviselők megszavazzák a tervezetet, akkor a jövőben az atyai - vagy anyai - pofon büntetendő cselekménynek fog minősülni, viszont elnéző lesz a szülőkkel szemben, ha csak itt-ott folyamodnak a popsira veréshez, mint fegyelmezési módszerhez. Ugyanakkor a törvény szigorúan lecsap azokra a szülőkre, akik barátaik vagy ismerőseik jelenlétében rendszeresen szidalmazzák csemetéiket, vagy állandó jelleggel eltiltják őket a tévézéstől. Az ilyen tetteket a törvény lelki bántalmazásnak tekinti és ilyeténképp bünteti. Csak akkor elnéző a törvény, ha a gyermek szinte kiprovokálja a fenyítést: jár neki a fenék kiporolása, ha - például - átrohan az úttesten. Vagyis a készülő törvény valóban minden esetben a gyerekek érdekeit tartja szem előtt. Erre szükség is van, hiszen az utóbbi időben tragikus események soráról számolt be a német sajtó. Nemrégiben azért halt meg egy öthetes csecsemő, mert az anyja naponta jeges vízben fürdette, hogy - úgymond - „megerősítse a szervezetét". A rendőrség már letartóztatta azt az apát, aki rendszeresen eltörte hatéves kisfia bal kezén az ujjakat, hogy így „szoktassa" őt a jobbkezes írásra. Az előbbi példáknál is megdöbbentőbb az a tény, hogy Németországban évente 300 ezer gyereket zaklatnak szexuálisan családtagjaik, és 20-30 ezer kiskorú kerül kórházba az otthoni verés következtében. (M-p) Sztárság tegnap és ma ÉL A NOSZTALGIA A MOZINÉZŐKBEN Mennyit ér a szűzhártya? Komoly összeget, 92 600 dollárt követel a Koreai Orvosi KamaEgy átlagos járókelőnek a szexepil szóról nem Sharon Stone és Tom Cruise neve, hanem a ma már hatvanegy éves Elizabeth Taylor és Elvis Presley jut az eszébe. A filmjelenetek közül is olyanokra emlékeznek szívesen, mint amikor Humphrey Bogait a Casablancában azt mondja, hogy: „Játszd újra, Saw", vagy amikor Scarlett Rhett Butlertől búcsúzik az Elfújta a szél című filmben. A néhai sztárokat éppen azért övezte dicsfény, mert meg lehetett őket különböztetni az egyszerű halandóktól. Cary Grantet és Grace Kellyt is azért bálványozták, mert a nagy állag csak álmodozhatott arról, hogy hőseik és hősnőik életét élhesse. Rég volt idők színészeinek rejtett magánéletéről csupán mostanában derülnek ki részletek. Ezzel szemben napjainkban kevés olyan sztár van, akinek életével, lakásával, testével ne foglalkoznának a lapok vagy egy tévéműsor. Ha valamelyikük eldönti, hogy márpedig ő meleg, Az elhízáshoz vezető ót fogyókúrával van kikövezve Itt a tavasz. S mi az idén is arról Ä GYÓGYÍTÓ IMP Már ki-kisüt. S persze sokkal jobban esik, mint íiyáron, bár most még csak arcunkat, karjainkat tesszük Id az áldásnak. Mert az. Testünknek és lelkünknek egyaránt szüksége van a napra. Hiszen a pszichológusok télen is fénykúrát ajánlanak kedélybeteg pácienseiknek. Még néhány hét, s szélvédett helyen már a mi tájainkon is kimerészkedhetünk amúgy nekivetkőzve napozni. Mert a napozás hatásos a depresszió ellen. Elég hetente háromszor 15 perc ahhoz, hogy javuljon a kedélyünk. Különösen azoknak ajánlott a napkúra, akiknek sötét a munkahelyük vagy a lakásuk, s így mesterséges fényben kénytelenek élni. Ha nem tartózkodnak eleget a szabadban, levertnek, fáradtnak érzik magukat. De már most hangsúlyozni kell: csak a normális, nem túlzásba vitt napozás erősíti a szervezet ellenállóképességét. rától egy 40 éves dél-koreai vénkisasszony, mivel egy orvosi vizsgálat során megsérült a szűzhártyája. A Csüng nevű hivatalnoknő azzal indokolja követelését, hogy az orvosok előzőleg nem figyelmeztették őt a veszélyre, mellyel a vizsgálat járt, s így — állítja — elveszítette azt, amit „az életénél is többre becsül". Az érintett kórház azzal védekezik, hogy semmilyen előírás sem kötelezi őket az előzetes figyelmeztetésre, a szűzhártya megsértése pedig egyszerűen elkerülhetetlen volt az adott vizsgálatnál. Még nem tudni, hogyan végződik ez a különös ügy, az azonban tény, hogy a patriarkális délkoreai társadalom minden nőtől megköveteli érintetlensége megőrzését a házasságig. Nagyon gyakori eset, hogy a vőlegény családja orvosi igazolást követel a házasságkötéskor a menyaszszony szüzességéről. Liz Taylor az ötvenes években Még Tom Cruise sem az igazi vagy hogy elválik, nem kell mást tennie, mini egy talk-show-ban (persze komoly dollárezrekért) egyszerűen közhírré tenni. Olyan videofilmek és könyvek is kaphatók, amelyek arról szólnak, hogy a sztár hogyan formálja testét, esetleg (csak nekünk) elárulja, milyen fürdőolajat tesz a kádjába. Az egykori sztárok sohasem mondták volna magukról, hogy Donald kacsához hasonlítanak, mint azt Michelle Pfeiffer tette, de Sharon Stone-hoz hasonlóan azt sem nyilatElvis Presley mindörökre sztár marad kozták volna magukról, hogy nem szexisek. Ők egyszerűen a maguk külön rétegéhez tartoztak, éppen oda, ahova egy sztárnak tartoznia is kell. S ez így volt rendjén... (M. N.) Dr. Popper Péter Sokszor mélyebbek a gyökerek. A pelenkáskorig visszanyúlnak, amikor a mama válasza csecsemőjének minden jelzésére az volt, hogy megetette. Később elhitette vele, menynyire örül, ha ezt vagy azt megeszi. A gyerek számára az evés biológiai szükséglet helyett a büntetés és jutalmazás eszközévé vált. A kövérség tehát csak tünet. Valami mélyen húzódó probléma megjelenése. Ezért a sok — éveken, évtizedeken át eredménytelenül megkísérelt - diéta. Popper professzor szerint ez távolról sem jelenti azt, hogy akkor már nem is kell fogyókúrázni. Ellenkezőleg, minden egészséges ember, aki néha meghízik pár kilót, válaszszon magának valami megfelelő, lehetőleg lassú fogyókúrát. De aki egész életén át hiába próbálkozik, álljon meg. Gondolkozzon el a sikertelen küzdelem okán. Ha kell, forduljon szakemberhez, s próbálják meg együtt megtalálni kövérségének igazi gyökerét. Hiszen mindenki tudja, aki megpróbálta már: lefogyni könnyű, a normális súlyt tartani azonban nehéz. Ezért állítja szent meggyőződéssel Dr. Popper Péter, hogy az elhízáshoz vezető út fogyókúrával van kikövezve. (Kiskegyed alapján: g) A SZÉP MANÖKEN KUKÁBAN TURKÁL Ha minden ruhadarabot ledobnak magukról, az újságok megtelnek fotóikkal, de a filmek nézőinek szemében ettől még nem nő a dicsőségük - írta a Today című lap napjaink sztárjairól, egy körkérdés nyomán. álmodunk, de jó lenne a nehéz kabáttal együtt a télen ránkrakódott súlytöbbletet is leadni! Persze, ez nem olyan könnyű. De vigyázat: nincs nagyobb szemfényvesztés, mint amikor - az „ilyen volt, ilyen lesz... " trükkel - arra próbálják rávenni az embert, hogy mindenáron egy recept szerint változtasson önmagán. Inkább bölcs, megnyugtató, eligazító tanácsra van szükség. Ilyennel szolgálhat Dr. Popper Péter pszichológus, a tel-avivi Ballan Egyetem professzora, aki nem csupán válaszairól híres. Zavarba ejtő kérdéseket is fel szokott tenni. Tudod-e, miért dohányzol? Sejted-e, mire kell a mámor, a szenvedély? Miért vagy kövér? Beszéljünk tehát a kövérségről! A professzor szerint a kövérségnek az ember életében mindig funkciója van. Hogy rájöhessünk, mi ez a funkció, néha elég megnéznünk, hogy a túlsúlyos ember hogyan eszik. Van, aki habzsolja az ételt, mint valami kábítószert. Nem iszik, nem dohányzik, számára az étel a narkotikum. Van, aki rettenetesen szereti, és az étellel örökké megjutalmazza önmagát. Az ilyen embernek rendszerint más örömökkel van valami komoly baja. Másoknál fordított a helyzet. Súlyos önértékelési zavaraik miatt gyűlölik, megvetik magukat. Szinte kéjelegve falnak. Egyél csak, legyél még rondább, mondják maguknak. Hercegné volt a barátnője Taszítson ki elhízott tested miatt is a társadalom, amely úgyse ért meg. co hercegével, Rainierrel. Esküvőjükön, 1956-ban, Carolyn volt a díszvendég. Ő tudta először, hogy a hercegnő gyermeket vár, megosztották egymással kismamai élményeiket. Caroline is a mama barátnője iránti szeretetből kapta a nevét. Nem sokkal később kezdődött a szörnyű tragédiák sora. Carolyn részegen vezetve autóbalesetet szenvedett, amelyben elvesztette második kislányát, aki alig hároméves volt. A lelkiismereti gyötrelmeket nem tudta feldolgozni. Amerika legelegánsabb asszonya teljesen összeomlott. Elvált, és a családi öröksége révén mindig is gazdag asszonyt egyre jobban közrefogták a Wall Street-i tőzsdecápák. Öröksége hamar elúszott a tőzsdén, mindenét elveszítette. Az utcára került. Büszkesége visszautasított minden támogatást. Senkitől nem fogadott el semmit. Lánya, Jyl Grace-hez fordult, aki azonnal legjobb barátnője segítségére akart lenni. De újabb tragédia történt: Grace meghalt egy autóbalesetben. Carolyn ennek hírére végképp elvesztette minden erejét, teljesen közömbössé vált, és olyan mélyre süllyedt, ahonnan már nem is akart felemelkedni. Most a hajléktalanok otthonában él, New York szemeteskukáiban turkál, járja az utcákat. S csak egy-egy fotóriporter ismeri fel benne az egykori csodaszép manökent. (Külföldi lapokból) Csavargó New York utcáin. A járókelők nem ismerik fel benne Carolyn Scottot, az egykori monacói hercegnő legjobb barátnőjét. A két szép lány - Grace Kelly és Carolyn Reybold - együtt érkezett New Yorkba, hogy meghódítsa a világot. Grace színésznő lett, Carolyn manöken, a Ford reklámügynökség legfelkapottabb sztárja. Elválaszthatatlanok voltak. 1950ben Grace volt Carolyn esküvői tanúja. Ez volt az év házassága. A gyönyörű modellt Malcolm Scott, egy reklámügynökség igazgatója vezette oltár elé. A következő évben Grace már Carolyn első lányának, Jylnek a keresztanyja. Grace-ből hamarosan híres színésznő lett. Ekkor találkozott MonaNew York utcáin él