Új Szó, 1994. február (47. évfolyam, 25-48. szám)

1994-02-11 / 34. szám, péntek

KULTURA XUSZÓ. 1994. FEBRUÁR 11. Milyen áron magyar iskolába? Mostanában, az iskolai beíratások előtt sokszor úgy érzem, valami hasonló áramlat szele csap meg bennünket, mint a politikai pártok kampányhadjárata előtt. Egészséges és egészségtelen propagandával egyaránt találkozni. Persze tudom, legtöbbször nem ajószándékban, hanem a kivitelezésben van a hiba. Soha nem tapasztalt aktivitást tanúsítanak az alapítványok. A hirdetések feladói mintha egymásra licitálnának. Egyikük szeptemberi kifizetéssel 200 szlovák koronái ígér az „öntudatos" szülőnek, másikuk a bejáró tanulók egész évi buszköltségét vállalja magára. Sőt olyan is akad, aki majd a tízhavi kosztpénzt téríti meg a tanulóknak. (Hogy miből, az egyelőre rejtély.) Az egyik felhívásban meg azt olvasom, hogy az új tanévben az iskola valamennyi elsős kisdiáknak biztosítja az ingyenes tankönyveket. Érdekes! Tudtommal az elsős kisdiákoknak minden valamirevaló igazgató megrendeli a könyveket, melyeket az állam valamennyi iskolájában még mindig ingyen kapnak, s szüleiknek még a 150 korona térítési díjat sem kell befizetniük. Ügy érzem, mintha félelmünkben vagy buzgóságunkban egy kicsit bezsongtunk volna. Aztán másokat is bezsongatunk. S mintha ebben az állapotban rosszul cselekednénk. Nem biztos, hogy jó, ha fejpénzzel csalogatjuk gyermekeinket az iskolába. Mert akinek a döntése pénzzel befolyásolható, az jövőre nagyobb összegért másképp dönt. Magyarságunk megtartása elsősorban nem pénz és iskolaközelség kérdése. Ma így gondolkodunk, könnyen sebezhetők és szétszórhatók leszünk. Manipulálható emberek: lelküket, hitüket és nyelvüket aprópénzre váltó magyarok, önmagunk Júdásai. Öntudatos magyar jelenvalóságunkban ott kell lennie az évezredes örökségnek és hagyománynak. Az anyanyelv ízének, a történelmi emlékezetnek, dalaink sokszínűségének, imáinknak, fohászainknak s a lelket egyensúlyban tartó hitnek is. A pénz jól jön, de - Tiborc szavai jutnak eszembe - adhatunk-e minden szűkölködőnek? S vajon annak kínáljuk-e, aki arra valóban rászorul? Azt hiszem, olykor kell tudnunk szenvedni, nélkülözni és áldozatot is hozni. A puhány, gyáva és számító nemzetiségnek nincs jövője. Sem az anyaországban, sem az új hazában. Ha nem muszáj, ne szoktassuk hát erre magunkat. Tudom, hogy az iméntiek ellenkezőjévé válni nehéz és tovább tartó folyamat. S közben sokan talán le is morzsolódnak. Ám a nemzet csak így válhat edzettebbé, tisztább lelkűvé. S az ilyenek számára aztán nem lehet kérdés, hogy melyik iskola felé induljanak. Oda mennek majd biztos, ahol nyelvük és hitük fenntartását látják lehetségesnek. A meggyőződés indítja majd őket. Ami belülről jön és erkölcsi parancs. S ezek sosem érzik majd magukat becsapottnak! CSÁKY KÁROLY Néha ilyen „áron" is Nem a vitázókedv miatt teszek néhány megjegyzést Csáky Károly gondolatmenetéhez, nem is azért, mintha kétségbe akarnám vonni hitét, mely, ismerve őt, szilárd. Bár darabkája jutott volna valahány eltévelyedőnek, anyanyelvéből, történelméből, kultúrájából oktalanul kitántorodó szlovákiai magyarnak. Nincs szándékomban az sem, hogy felrójak neki valamiféle helyzetfelismerési hiányosságokat, hiszen Karcsi barátom iskolaigazgatóként, néprajzosként, íróemberként igazán tudja, milyen erózió zajlik a „végeken", például az Ipoly mentén. Ügy nyolcvan százalékban egyet is értek azzal, amit fölvet, csak a szigorát találom túlzottnak, amely megalapozott ugyan, ám mai állapotaink a múlt következményei, s az akaratgyengeséget, a rossz értelemben vett „hajlékonyságot" aligha szüntetjük meg szigorú diétával. Általános elszegényedésünkben, sajnos, néha éppen az a bizonyos pár száz korona dönt a családban, hová járjon a gyerek iskolába. Vagy az alapítvány támogatta iskolabusz a távoli lakótelepről, ahol nincs magyar iskola, óvoda. A 'munkahelyfeladás, változtatás sem adatik meg mindenkinek a munkanélküliség növekedésével. Vagy a tankönyvek díja, ha nagy a család, s csak az apa kereső. Vagy a többi, aprócskának tűnő körülmény, amit hosszú lenne sorolni. S ha nem járná be Dél-Szlovákiát fenyegető árnyként az alternatívnak hívott kísértet, amely, hála „bölcs" kormányunknak és parlamentünknek, meglehet, valóban Júdás-ezüstöket fial a százmillióból, a „hajlékonyak" jutalmazására. Van ok a nyugtalanságra, s értem, mire céloz Csáky Károly. Ám enyhüljön a szigor ott, ahol nem licitről és megvásárolhatóságról van szó, hanem a segély egy formájáról, amely esélyegyenlőséget „Egy csak egy legény van... " (Méry Gábor felvétele) Hogyan írjuk a helységneveket? A szlovák parlament a napokban tárgyalta a községnevek használatáról szóló törvénytervezetet; a kormányjavaslat - mint köztudott - a kérdést a település ún. hivatalos szlovák nevének lefordításával vagy a szlovák elnevezésnek a magyar, ukrán, illetve a német helyesírás szerint írt változatával kívánta megoldani. Ez utóbbi megoldással kapcsolatban a szlovák szövegekben a transkripcia főnév szerepelt, ennek hatására a szlovákiai magyar sajtó a transzkripció szót, illetve magyar megfelelőjét, az átírás-t használta. A szóhasználat is mutatja, hogy a kérdés politikai, s nem nyelvi jellegű, ugyanis a transkripcia-transzkripció szakszónak a fenti értelemben való alkalmazása egyik nyelv esetében sem helytálló. Mind a szlovák, mind a magyar helyesírási szabályzat külön fejezetben tárgyalja az idegen eredetű szavak írását; az alapelvek mindkét nyelvben lényegében azonosak: a meghonosodott idegen szavakat a magyar, ill. a szlovák helyesírás szabályai szerint írjuk, a latin betűs idegen szavak (elsősorban tulajdonnevek) esetében pedig megtartjuk az eredeti helyesírást. A szlovákban kivételt egyes magyar történelmi nevek képeznek, ezek ugyanis a szlovák helyesírás szabályai szerint írandók (pl. Ziči, Pázmaň, Rákóczi). Transzkripció-ról mind a magyarban, mind a szlovákban akkor beszélünk, ha nem latin betűs írásmódú nyelvekből származó szót kell leírnunk. Erről a magyar helyesírási szabályzat 218. pontjában ez olvasható: „Átíráskor az idegen hangsort (pl. a kínai esetében) vagy az idegen betű- és hangsort együttvéve (pl. az orosz, az arab, a görög esetében) nyelvenként szabályozott módon helyettesítjük magyar hangokkal, illetve az ezeknek megfelelő magyar betűkkel." Az új szerbiai nyelvtörvény is úgy rendelkezik, hogy a kisebbségek lakta településeken a szerb helységnévnek az adott kisebbségi nyelv helyesírása szerint írt változata használható. Mivel Szerbiában az utóbbi időben a latin betűs írás helyett a cirill betűset helyezik előtérbe, valóban a szerb név transzkripciójáról, vagyis átírásáról beszélhetünk. Ha jól értelmezem a tervezetet, a javaslat szerint a szlovák helységnévnek magyar helyesírással írt változata tekintendő a község magyar nevének. Ha ez így van, ennek írásmódját a magyar helyesírás szabályozza. Gondoljuk most tehát végig, mit jelent ez a gyakorlatban! A tervezet szerint elvben a személynévi eredetű Štúrovo1 magyarul Stúrovó-nak, a Sládkovičovo-l Szládkovicsovó-nak, a Gabčikovo-t Gabcsikovó-nak kellene feltüntetni. A javaslat kidolgozói előtt talán az a már említett szlovák helyesírási szabály lebegett, melynek értelmében a magyar történelmi személyiségek nevét szlovák helyesírással kell(ene) írni, a magyar szabályzat azonban szerencsére - ilyen megoldási módot nem ismer. A magyar helyesírás szabályai szerint a latin betűs írású nyelvekből átvett személynevek közül csak néhány közismert történelmi vagy irodalmi személyiség nevét használjuk magyarosodott formában (pl. Husz János, Kálvin János, Kolumbusz Kristóf), a többi esetében megtartjuk az erdeti írásmódot. Ha tehát helyesírási szabályzatunk idevonatkozó pontja szerint járunk el, a Stúrovó, Szládkovicsovó, Gabcsikovo-féle alakok a magyarban nem használhatóak. A nem személynévi eredetű helynevekkel is gondok vannak azonban. Az idegen eredetű tulajdonnevek közül egyeseket hagyományosan magyaros formában (pl. Párizs, Prága, Eperjes, Svájc stb.), másokat meg az idegen helyesírás szerint (pl. Buenos Aires, Dubrovnik, Loire) írjuk, legfeljebb - ha az írógépen vagy a nyomdában nincs megfelelő betű - a mellékjelet elhagyjuk (pl. megengedett a Capek, Moliere, Lódz írásmód). A szlovákiai magyarok lakta településeknek van történelmi magyar nevük, a magyar helyesírási szabályzat szerint tehát ezeket meghonosodott formájukban kell írni. Ha viszont egy magyar szövegben a mai hivatalos szlovák helynév fordul elő, szabályzatunk 214. pontja értelmében változtatás nélkül kell követnünk az idegen írásmódot. Mindebből következik, hogy a tervezet szerint „magyať'-nak tekintett helységnévváltozat ellentétes a magyar helyesírási szabályzat idevágó pontjaival. Az ún. „magyar" nevet szabályzatunk értelmében szlovák formájában kellene feltüntetni, vagyis azon a bizonyos táblán kétszer szerepelne ugyanaz a szóalak. Ennek pedig nyilván semmi értelme. SZABÓMIHÁ LY GIZELLA A

Duba Gyula teremtette világ nem más, mint a népek cselekedeteinek az összessége: a történelem abszolút és megtámadhatatlan pontjainak egészbe gyűjtése. A dinamikus nyelvi konstrukció az igazi műalkotás kiegyensúlyozott tere: a domináló elem, a <vezérszál> bonyodalma - Duba többszólamúsága. A szoprán-tenor szólamkicsengés a kísérő alt-basszus háttérrel azt az összbenyomást kelti az olvasóban, hogy mindig az egyes összetevők diszharmóniájában nyugszik az irodalmi nyelv, még annak ellenére is, hogy az ellentét-meghatározás a tiszta gondolatmenetet hozza létre. Duba gyakran beszél az igazságról, keresi, kutatja, megfogalmazza: „Súlyos dolog az igazság, sokszor nehéz megfogalmazni, pontosan kimondani, de érezni szinte mindig lehet." S ha kiragadjuk szövegeiből a <puszta igazságot>, észrevehetjük, „hogy a cél már benne van a mozgás minden pontjában ". (Ungvári Tamás) Van egy jellegzetes vonása a Duba Gyula alkotta regénynek: rejtett Duba Gyula igazsága szövegeket tartalmaz, melyek akár önálló szövegként is kiemelhetők lennének. Nézetek, költői sorok, melyek sem a főhőshöz, sem a szöveg szüzséjéhez nem kapcsolódnak szorosan. Függetlenül létezve állják az idő megpróbáltatásait, nevelő hatásúak, gondolkodásra késztetve, alapvető és tipikus mozzanatokra támaszkodva. Egy-egy mondat önállóan, ám mégis beépítve van jelen: „A tárgyak létének jellegzetes vonása, hogy mozgásuk öntörvényű." (Aszály, 24. o.), vagy „A nagy ijedtség, jól tudjuk, a kisebbségtudat és a tapasztalatlanság következménye, az ijedtség nem más, mint az apró gyerek nagy és kétarcú - mert kíváncsisággal is telített -félelme az ismeretlentől." (Aszály, 27. o.), továbbá: „Az erdő nem halhat ki, mert örök életű, szükség van rá lakóinak, az állatoknak és madaraknak, az ezernyi rovarnak és az aljnövényzetnek, mohának, gombának és páfránynak, a haraszt alvilági nyüzsgésének és az erdei hangyáknak, férgeknek és gilisztáknak; szüksége van az erdőre a tájnak, az éghajlatnak és a csapadékviszonyoknak, az évszakoknak, forró nyaraknak és dermesztő teleknek, s nem kevésbé az embereknek, akik meleg nékül nem tudják elképzelni az életüket, és szerszámfa nélkül földnyúzó munkájukat." (Örvénylő idő, 125. o.) És sorolhatnók tovább, ezeket az úgymond alapigazságokat, miben nem találunk semmi ördöngösséget, tudjuk, ismerjük, de mégis, hatnak ránk. Megannyi meghatározott helyzet, melyek egyszerűeknek tűnnek, mégsem mondjuk ki, fogalmazzuk meg őket. A Duba-próza állandó mozgásban van, nyugtalan, de nem elhamarkodott, kitartó, örökmozgó és önmérséklő. Jelentőségét felismerve, látni kell nagyságát. Ennek bizonyításául vajon a szlovákiai magyar regény megvilágított területéről miként vall az író(?): „A szlovákiai magyar regény akkor ér (ért?) révbe, amikor tudatosítja(tudatosította?) a jövőbe - jövőjébe vetett hitét. Nyugodt lélekkel megteheti - meg kell tennie! - az idő neki dolgozik. - Az időnek olyan a természete, hogy hajamos támogatni az alkotás vágyát és élni akarást. Megjegyezzük azonban, hogy az élni akarás tejtestvére a tudatosság, összevonva a fogalmakat, a tudatosított élni akarás. Olyan valós életerő és magasabb szintű cél, amely különbözik az ösztönös mozdulattól, mellyel az életveszélyben levőa fuldokló - kap mentő támpont, szilárd fogódzó után." (Európai magány, 82. o.) A tudatos építkezés már csak a spontán alapgondolat megszületése után kezdődik. Egy folyamat ez, mely a jellegzetes Duba-komplex-kompozíció megvalósulását hívja életre; a Duba-munkásságot négy alaptételre bonthatjuk: humoreszkek, szatírák-1959, novellák, ebeszélések-1963, a regény-1969, és különálló részként a szociográfia, a Vajúdó parasztvilág-1974. Ennek a folyamatnak a kvintesszenciája lényegében három irányra összpontosul: 1. nevelő hatás, 2. többszólamúság, 3. puszta igazság. A fentebb említett gondolatsort górcső alá véve megállapíthatjuk, hogy a cmeghamisíthatatlan pontok örvényében> dolgozik a szerző. V

égezetül meg kell állapítanunk, hogy a Dubaalkotás sokszínű komplexum, mely „nemcsak abból fakad, hogy az akadályok itt nem valódiak, hanem éppen abból, hogy a valóság lényeinek (irodalmi tényeinek) önálló jelentése is van." (Ungvári Tamás). És Duba a szlovákiai magyar irodalom önálló jelensége, „Duba tehát realizmust követel, de realizmusával példát is mutat irodalmunknak" - írta volt Koncsol László 1988-ban. Duba Gyula sokarcúságát élvezni kell! TURCZIÁRPÁD