Új Szó, 1994. február (47. évfolyam, 25-48. szám)

1994-02-11 / 34. szám, péntek

1994. FEBRUÁR 11. IÚJSZÔ* INTERJÚ 8 Az autonómia alapvetően jó Beszélgetés Szent-Iványi Istvánnal, az SZDSZ külügyi szóvivőjével Napjainkban egyre több szó esik a szlovák-magyar együttélést terheló' problémákról, melyek kiéleződése miatt sokan a balkanizálódástól tartanak. A helyzetet nehezíti az is, hogy a nemzeti kisebbségek és a hatalmi erők képviselőinek kommunikációja süketek párbeszédére emlékeztet, pedig megfontoltság, kompromisszumkészség hiányában nincs remény a gondok kulturált orvoslására. Magyarország jelenlegi második legerősebb pártja, a Szabad Demokraták Szövetsége úgy .véli, hogy a szlovák-magyar viszony romlása elsősorban a két ország vezető' eró'inek hibás politikájából adódik, ezért az SZDSZ kormányra jutása esetén új külpolitikai koncepciót alkalmazna. A szabad demokraták külügyi programja az MDF vezette kormány hibáinak korrekciójára összpontosít. Nézetük szerint az Antall-kabinet nem volt képes a magyar külpolitika két stratégiai területe - a nyugati orientáció és a határon túli magyarság iránt érzett felelősség - között megfelelő viszonyt kialakítani. Szomszédait aggasztotta azon igyekezete, hogy előttük váljon az euro-atlanti intézmények tagjává, ami terhelte a szomszédsági kapcsolatokat, félreérthető' kijelentései, fellépései viszont a nyugati partnereket bizonytalanították el Magyarország szándékait illetően. Ez egyebek között oda vezetett, hogy a kisebbségek helyzetében az 1989-90-ben beállt ugrásszerű minőségi változás után nem következett be további javulás - vélekednek a szabaddemokraták. • Melyek azok a meghatározó pontok, amelyek kormányra jutás esetén meghatároznák az SZDSZ külpolitikai aktivitását? - A külpolitikának, mint ismeretes, három fontos területe van: a biztonságpolitika, az európai integrációs politika és a szomszédsági politika. A biztonságpolitikában nagyon fontos, hogy megfelelő arány alakuljon ki a külső garanciák megszerzésére irányuló törekvések és az ország biztonságának saját erőből való megerősítése között. Ez utóbbiról beszélnék részletesebben, mivel ennek megvalósítására van önerőből nagyobb lehetőségünk. Ahhoz, hogy megváltozhasson a Magyarországról kialakult kép, meg kell változnia a kormány külpolitikai magatartásának. Egy olyan tárgyalókész, kompromiszumkész álláspontot kell képviselnie, amely higgadtan és világosan leszögezi prioritásait, ugyanakkor tartózkodik a szónoki túlzásoktól. Mi abból indulunk ki, hogy Magyarország biztonsági helyzetének megszilárdítását nem az ország fegyveres erejére kell alapozni. A haderőreform szükségességét természetesen nem kérdőjelezzük meg, ám rendkívül fontosnak tartjuk egyértelművé tenni: emögött a legcsekélyebb agresszív szándék sem húzódik meg. Biztonságpolitikánk két alapfeltételből indul ki: egyrészt Magyarországot jelen pillanatban egyetlen szomszédos ország sem fenyegeti, másrészt Magyarországnak sincs ellenséges szándéka egyik szomszédjával szemben sem. Meg kell győzni szomszédainkat arról, hogy tiszta szándékok vezetnek bennünket, és a térség stabilitásában vagyunk érdekeltek. A stabilitás egyik fontos elemének tartjuk ugyanakkor azt is, hogy a kisebbségben élő magyarok a gyakorlatban is érvényesíthessék jogaikat. A biztonságpolitika további fontos feltételének tartjuk továbbá azt, hogy Magyarország minél erőteljesebben beágyazódjon az európai intézményekbe. Itt nemcsak az Európai Unióra gondolok, hanem a külföldi tőkeberuházások minél erőteljesebb bevonására és a magyar gazdaságnak az európai országok gazdaságával való összefonódására. A leglátványosabb és legjelentősebb váltást azonban Magyarország szomszédsági politikájában kell végrehajtani. Egyértelművé kell tenni, hogy Magyarország a jó kapcsolatok kialakításában és ápolásában érdekelt, ám ugyanilyen fontosnak tartja a kisebbségek jogi helyzetének folyamatos javulását. Mivel azonban realisták vagyunk, látnunk kell azt is, hogy látványos, nagy fejlődésre csak akkor van mód, ha vannak hozzá partnerek. Napjainkban erre a legnagyobb készség Szlovéniában és bizonyos értelemben Ukrajnában tapasztalható. Romániában már kevésbé, ami pedig Szlovákiát illeti, azok a politikai erők, amelyek figyelemre méltó kijelentéseket tesznek - pl. a KDM és a DBP -, jelenleg nincsenek hatalmon. Ezek olyan realitások, amelyek arra késztetnek, hogy maximálisan kiaknázzuk a meglévő lehetőségeket, ami a gyakorlatias kis lépések, a kétoldalú szerződések, különféle egyezmények megkötésének politikája. Az efféle megállapodások, mint pl. a beruházásvédelemre, a kettős adózás eltörlésére vagy az új határátkelőhelyek megnyitására vonatkozóak, akkor is megkönnyítik az állampolgárok életét, amikor jelentős előrelépésre nincs mód. Mi tehát ezen az úton kívánunk haladni, miközben azt kívánjuk a szomszédok és az európai partnerek irányába sugározni, hogy Magyarország készen áll a kérdéskör átfogó rendezésére, de ehhez partnerekre van szüksége. • A szomszédsági viszony átfogó rendezésének legmegfelelőbb módja az alapszerződések megkötése. Szlovákia és Magyarország között azonban megrekedtek az erre irányuló tárgyalások. -Az alapszerződés nem cél, hanem eszköz a konfliktusok egy meghatározott és fontos körének kezelésére. Az alapszerződés megkötésének akkor van értelme, ha kompromisszumos megoldásokat tud felkínálni a két ország között felmerült konfliktusok lényeges pontjaira. Amennyiben Szlovákiában nem ütközik ellenállásba az európai normák bevezetése és gyakorlati alkalmazása, nem látom akadályát az alapszerződés aláírásának. Ebben mindkét országnak kötelezettségeket kell vállalnia egymással szemben, de a nemzetközi közösség előtt is olyan alapelvek betartására, amelyeket egyébként is be kellene tartania. Magyarország a területi klauzula esetében azt a hivatalos szándékát erősítené meg, amit a helsinki záróokmányban, a párizsi chartában már számtalanszor lefektetett: hogy a kisebbségi kérdés megoldását nem a határok megváltoztatásában keresi, és nem is törekszik azok megváltoztatására. Szlovák részről pedig azt a nemzetközileg kinyilvánított szándékot kellene megerősíteni, hogy a kisebbségi kérdésben tartják magukat az Európa Tanács által lefektetett alapelvekhez, többek kőzött az 1201-es ajánláshoz. • Szlovákiában azonban a hivatalos vezetés megkérdőjelezte az 1201-es ajánlás érvényességét. -Tudok erről, és rendkívül aggasztónak tartom, hiszen ez egy érvényes dokumentum, amit nem lehet megkérdőjelezni. Tény, hogy a miniszteri bizottság nem fogadta el, viszont attól a pillanattól kezdve érvényes, hogy a parlamenti közgyűlés elfogadta. Az SZDSZ nem emelne kifogásokat, ha a szlovák fél a Magyarországon élő szlovákok jogainak biztosítását alapszerződésbe szeretné foglalni olyan mértékig, ahogy mi bele akarjuk foglalni a szlovákiai magyarok jogait. Nem véletlen azonban, hogy a szlovák és a román vezetés nem ezen a vágányon halad, a kölcsönösséget nem ezen a területen akarja elérni, sőt, voltaképpen nem is akar erről a kérdésről beszélni. Mečiar úr azt mondta, soha nem ír alá olyan szerződést, amely tartalmazza ezt a kérdést, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy nem akar alapszerződést kötni. Én viszont nem hiszem, hogy mindig Mečiar úr lesz Szlovákia miniszterelnöke, ahogy nem hiszem azt sem, hogy idővel nem változik meg a szlovák álláspont. • Az SZDSZ külpolitikai programján belül önálló egységet képez a kisebbségi program, amely kimondja: a kisebbséghez tartozó egyének maradéktalan egyenjogúsága nem biztosítható a kollektív jogok megadása nélkül, és jogos a magyar kisebbségek autonómiára való törekvése is. Ez nemcsak Szlovákiában adhat aggodalmakra okot. - E kérdésben mi némileg eltérünk a klaszikus liberális állásponttól, és azt a korszerű liberális nézetet képviseljük, hogy a nemzeti kisebbségek számára bizonyos jogok csak kollektív jogokként adhatók meg, mivel egyéni jogokként való megfogalmazásuk rendkívül bonyolult. Vannak ugyanis olyan egyéni jogok, amelyek csak kollektív jogként gyakorolhatók, így pl. az egyesülési vagy a gyülekezési jog. Magyarországon én egyedül nem alakíthatok pártot, holott minden magyar állampolgárnak joga van a pártalapításra. Arról van tehát szó, hogy az egyéni jogok területén is van mozgáslehetőség, de sokkal egyszerűbb bizonyos dolgokat kollektív jogként megfogalmazni. Ez a lehetőség elsősorban az oktatás és a nyelvhasználat terén merül fel, és valóban csak meghatározott létszámú, meghatározott tradíciókkal rendelkező kisebbségekhez lehet telepíteni. Nem lehet azt mondani, hogy minden embernek mindenütt joga van a saját anyanyelvét használni, a saját anyanyelvén tanulni az óvodától az egyetemig, mivel vannak olyan egészen szűk kis csoportok, amelyeknél ez irreális követelés. Azt viszont ki lehet mondani, hogy bizonyos csoportoknak - a magyar törvény ezer főben jelöli meg a honos kisebbségek definícióját - automatikusan járnak olyan jogosítványok, amelyek az ennél kisebb lélekszámú kisebbségeket nem illetik meg. Látni kell azonban azt is, hogy a kollektív joggal szemben Európa több országában nagy az ellenállás. Ezeken a helyeken elsősorban attól tartanak, hogy a kollektív jogok elfogadása diszkriminációs problémákat vetne fel. Mi mindenesetre mindent megteszünk, hogy meggyőzzük partnereinket ennek az útnak a járhatóságáról, miközben látjuk azt is, hogy jelenleg az egyéni jogok útján gyorsabban tudunk előrehaladni. Ami az autonómiát illeti, mi nem kívánjuk meghatározni, hogy melyik autonómia a jó autonómia, hanem azt mondjuk, hogy az autonómia alapvetően jó dolog. Így nemcsak az etnikai, nemzeti kisebbségeké, hanem az egyetemeké vagy az önkormányzatoké is. A liberális társadalom a szabad emberek szabad társulásainak autonómiájára épül. A cél az, hogy minél több hatalom kerüljön az érintettekhez, és minél kevesebb maradjon a magasabb hatóságok, az állam, a hivatalok kezében. Minden kisebbségnek magának kell meghatároznia, hogy milyen autonómia felel meg leginkább az elképzeléseinek és céljainak. E tekintetben nagyok az eltérések. Más érdekei vannak a vajdasági, a szlovákiai, a romániai magyarságnak. A diaszpórában élők számára a területi autonómia teljesen járhatatlan, ők elsősorban kulturális autonómiában gondolkodnak. A vajdaságiak számára jobb a személyi jogú autonómia, és azokon a helyeken, ahol egy tömbben élnek a kisebbségek tagjai, evidens módon felmerül, miért ne élhetnének területi autonómia keretén belül. Azonban ott, ahol feszült belpolitikai légkör uralkodik, ahol a többségben nagyon erős a gyanakvás az ott élő magyarság iránt, nagyon óvatosan kell bánni a területi autonómia igényével. Tisztában kell lenni azzal, hogy a problémák nem kis részben a kölcsönös bizalomhiányból fakadnak, ami komoly konfliktusokat idézhet elő, amennyiben nem megfelelően kezelik ezt a problémát. • Kormányra jutása esetén mit tenne az SZDSZ, ha a szlovákiai magyarok képviselői azzal fordulnának a magyar kabinethez, hogy támogassa a területi autonómia megteremtésére vonatkozó törekvésüket? - Alapvetően abból kellene kiindulnunk, hogy ez a kérdés ebben a formájában belpolitikai kérdés. Mivel azonban emberi jogi vonatkozásai is vannak, megfogalmazása pillanatától kezdve a nemzetközi közösség számára is fontos kérdést jelentene. Magyarországnak mint a nemzetközi közösség tagjának mások megnyerésével el kell fogadtatnia, hogy olyan jogokról van szó, amelyek hatékonyan szolgálják a kisebbségek identitásának megőrzését. Meg kell azonban győzni a szlovák felet is arról, hogy felesleges aggódnia a későbbiekkel kapcsolatban, nem kell attól tartania, hogy ez az elszakadáshoz vezető első lépés lenne. Meggyőződésem, ha Magyarország egyértelművé teszi, hogy nincsenek ilyen szándékai, amit az alapszerződésben is hajlandó megerősíteni, akkor javulnak az autonómiatörekvések támogatására vonatkozó pozíciói. HORVÁTH GABRIELLA A korlátozások erősen visszafogják a dunai hajózást Embargó alatti csend Meglehetősen sivár valóság és szürke egyhangúság fogadja a komáromi kikötő területére lépő emberfiát. Az egy évvel ezelőtti zajos hétköznapokat és munkával teli éjszakákat mostanság inkább a kínokkal teli csend uralja, melyet időnként csak egy-egy hajókürt figyelmeztető hangja vagy a javítóuszályból kihallatszó zörejek törnek meg. A kikötő területén található acéllemezkötegeket a rozsda marja, a daruóriások pedig lehajtott fővel várják az egyelőre még kételyekkel teli munkavéezés pillanatát. - Az 1992-es év végén kezdődött ez az állapot, melyet az ENSZ jugoszláviai embargója tett kritikussá - mondja Vígh István, a kikötő termelési igazgatóhelyettese, majd így folytatja: - Az ENSZ szigorú korlátazásait megelőzően nagyon sok árut raktunk közvetlenül Jugoszláviába induló hajókba. Mint ismeretes, az embargó most ezt kizárja, és a tranzitforgalmat is szigorú ellenőrzés alatt tartják. Minden egyes Jugoszlávián áthaladó teherszállító hajónak rendelkeznie kell az ENSZ New York-i központjának engedélyével. Ennek megszerzése pedig roppant időigényes. Ugyan nem a kikötő feladata, hanem az exportőré vagy a fuvarozást biztosító vállalaté, de végső soron a kikötő munkáját hátráltatja, illetve a berakodást késlelteti. - Felmérték már a kiviteli tilalom következtében keletkezett károkat? - Veszteségeinket anyavállalatunk, a Slovenská plavba dunajská összességében vizsgálta, mert a korlátozó intézkedések a miénknél sokkal nagyobb forgalmat lebonyolító pozsonyi kikötőt is erősen sújtják. Becslések szerint a termeléskiesés mintegy 60-70 százalékra tehető. - Önök miként ellensúlyozzák a nagyfokú csökkentést? - Tavaly június végén a kikötő 330 alkalmazottjának 10 százalékát elbocsátottuk. Drasztikus csökkentést nem kívántunk tenni, mert bízunk a jugoszláviai helyzet mielőbbi rendezésében, s ha ez megtörténik, akkor minden alkalmazottunknak lesz elég munkája. - Mostanában hova irányulnak a szállítmányok? - A vágsellyei Duslo műtrágyát küld Németországba, ukrán uszályosoknak a kassai vasműből származó fémárut rakunk, az ENSZ segélyakciója keretében pedig kladnói szenet töltünk Jugoszláviába induló taherhajókra. - Milyen megoldást Iái ön a veszteségek csökkentésére? - Időmegtakarítást jelentene, ha az ENSZ által kiadott engedélyeket a hajók rövid időn belül megkapnák. De igazi megoldást csak a jugoszláviai háború megszűnése, illetve az embargó eltörlése jelenthet. Az utóbbi megállapítással egyet lehet érteni, de azzal már kevésbé, hogy a több hónapon át tartó jelentős termeléskiesést a vállalat nem képes hatékonyan ellensúlyozni. Mert arra várni, hogy a helyzetet forrófejű balkáni politikusok oldják meg, azt hiszem, nagy felelőtlenség. KOSÁR DEZSŐ