Új Szó, 1994. február (47. évfolyam, 25-48. szám)

1994-02-24 / 45. szám, csütörtök

1994. FEBRUÁR 24. ÍŰJSZÓM PUBLICISZTIKA „Úgy dolgozunk, mintha sohasem halnánk meg" Tar Sándor feleségével, Jolán nénivel egy csallóközi faluban, Csilizradványon él. Az életének nyolcvanadik esztendejét taposó Sándor bácsit a környéken mindenki szorgos ezermesterként ismeri, a legkevésbé talán körzeti orvosa, akit, hál' Istennek, nem túl gyakran látogat. Találkozásunkkor épp teknőt vájt a családi ház mögötti kertben. Szerencsére néhány tavaszias, napsütötte napot adott az idei január, így kora délután a friss levegőn is tudott dolgozni. Mert megfelelő helyiség híján a teknőket csak a szabad ég alatt tudja kifaragni. TEKNŐVÁJÁS Szinte öröm nézni, ahogy a két világégést is megélt ember borotvaéles fejszével hasítja a nedves jegenyét, vagy gyalujával simogatja a fa egyenes részeit. Munkájából csupa erő és energia sugárzik. Korát meghazudtoló lendülettel formálja teknővé a kettévágott méretes ölfát. Még a magyarázásra, a kíváncsiskodó kioktatásra is jut ideje. - A teknővájásnál az első fejszecsapástól a legutolsó simogatásig vigyázni kell. Elég, ha az ember csak egy csapást elvét, máris oda a 2-3 napi munka, és a fa is - mondja Sándor bácsi. - Sokan vétik el manapság a csapásokat? -A, nem akaija ezt csinálni ma már senki sem. Nem ismerek a környéken olyan embert, aki valami hasonlóval foglalkozna. A fiatalok sem akarják megtanulni. - Sándor bácsi kitől tanulta ezt a mesterséget? - Vándorcigányoktól, amikor még a Dunán dolgoztam. Csináltam én ott mindenfélét, mindig azt, amire éppen szükség volt. Előfordult, hogy egy kotrógépen szakácskodtam, de ha az időjárás nem engedte a baggerozást, akkor a folyópartot tisztítottuk. Volt ott fa bőven, lehetett „babrálgatni". De már azelőtt is szívesen dolgoztam fával. Az iskolában olyan szép játékokat készítettem, hogy más is megcsodálta. Akkor még egyéb játék nem is létezett, nem úgy, mint most. Míg Sándor bácsival a saját készítésű játékok, vagy más használati tárgyak elértéktelenedése fölött búslakodunk, hűvösödni kezd. A szerszámos bódé egyre hosszabb árnyékot vet a kertre, így eltakarja a naptól a teknőt kopácsoló embert. - Mára ennyi elég, így is terven felül teljesítettem — mondja kipirult, mosolygó arccal, majd a kiskonyhába invitál, hogy valami mást is mutasson. SZATYORFONÁS Alighogy bemegyünk a családi házzal szemközt található nyári konyhába, Tar Sándor máris elővesz egy kézzel font bevásárló táskát, kezembe adja, és elárulja, hogy ezt is ő csinálta. - Valami hasonlóval már én is találkoztam -jegyeztem meg -, csak az egy erdélyi falucskában, Kiskenden volt, ahol nem műszálas fehér zsinórból készítették a szatyrokat és lábtörlőket, hanem csuhéból. -Volt, amikor én is abból csináltam - mondja Sándor bácsi, s máris előkap egy megbarnult táskát —, de hát látja, ez nem olyan tartós, nagyon hamar tönkremegy. Sándor bácsi közben megpiszkálja a kályha tüzét, tesz rá egy keveset, hogy legalább a kiskonyhában dolgozhasson. Elfoglalja megszokott helyét az ablak alatti dikón, és máris mutatja, magyarázza, hogyan kell a szatyorhoz fület fonni. — Mi az, ami még ilyen korban is hitet és erőt ad az embernek? -Nincs ebben semmi különös. Ha elhagyja magát az ember, akkor minden nap azt hiszi, hogy holnap már temetik. Nem szabad a sírra gondolni. Mi úgy dolgozunk, mintha sohasem halnánk meg. Igaz, a reggeli felkelés nehezen megy, mert fáj a lábam, de hát mit lehet tenni... — Milyen emtékek éltetik? — Nem volt könnyű életem, az biztos. Amikor 1914-ben megszülettem, édesapám a szerb fronton elpusztult. így aztán sohasem láttuk egymást. Öten voltunk testvérek, én a legkisebbik. Amint felcseperedtem, gazdáknál szolgáltam. Tehénpásztorkodtam, füvet kaszáltam, ökrökkel fogasoltam, vagy éppen valamilyen más házkörüli munkát végeztem. A katonaságtól éppen akkor szereltem le, amikor a Felvidéket Magyarországhoz visszacsatolták. — Hogyan emlékszik vissza az akkori időkre? -Nagy drágaság volt abban az időben, ráadásul katonának is többször behívtak. Én azt mondom, jobban éltünk a csehek alatt. A háború idején aztán még komiszabb lett a helyzet. 1945 januárjában fogságba kerültem. Kényszermunkára vittek, előbb Magnyitogorszkba, majd Cseljabinszkba. Utcákat köveztünk ott. Napi 97 deka kenyeret kaptunk akkor, ha a tervet 125 százalékra teljesítettük. De jól még akkor se laktunk. Csak két és fél év orosz fogság után, 1947-ben kerültem haza. - De most csak kap valamilyen kárpótlást az oroszországi fogságért? -Nem kapok én semmit sem. Hiába adtam be kétszer is a kérvényt, nem fogadták el, mert sem papírokkal, sem szemtanúkkal nem tudom bizonyítani, hogy ott voltam. — Mennyi nyugdíjat kapnak? -A feleségemmel együtt 3300 koronát. Megélnénk belőle, éltünk mi már rosszabbul. Nem vagyunk hozzászokva a nagy költekezéshez. Mindig csak anynyit fogyasztunk, amennyire szükségünk van. Találkozásunkkor Tar Sándor megígérte, ha legközelebb meglátogatom, a kosárfonást is megmutatja, s ha a kedvem úgy tartja, meg is tanítja. így hát egy mielőbbi viszontlátás reményében vettem búcsút attól az embertől, akinek mozdulataira és életkedvére még sokat fogok gondolni. KOSÁR DEZSŐ (A szerző felvételei) # Őrnagy úr, vegyük sorba a felderítésre váró eseteket... -Sajnos, van belőlük elég, nem egy tettes még szabadlábon van. Például az a férfi is, aki a kassai Tip-top üzletközpont előtt, a járókelők szeme láttára fejbelőtt egy sorsjegyárust - az áldozat ismert valutaüzér volt -, elvette bőrdzsekijét, melyben nagy mennyiségű dollár, illetve korona volt, majd kerékpárra pattant és elhajtott. Az áldozat társa, saját bőrét mentve, elfutott. A súlyosan sebesült férfi két és fél nap után, anélkül, hogy magához tért volna, belehalt sérüléseibe. Egy további áldozat az az iglói üzletember volt, akit egy szemétdombon találtak meg négy lőtt sebbel. Egy további férfi is így végezte életét, azzal a különbséggel, hogy őt tőrrel szúrták agyon. A szeptemberben Bártfán végrehajtott pokolgépes merénylet még nem követelt emberéletet, ám egy hónappal később a rozsnyói vállalkozó már nem élte túl a robbanást. Nagy visszhangot váltott ki egy fiatal taxis rejtélyes halála, akit előbb leszúrtak, majd, gépkocsiját felgyújtva, elégették. • Több újságcikkben azt olvashattuk, hogy a 19 éves Rastislav, aki főiskolás lévén csak időnként vállalt fuvart, tulajdonképpen a véletlen áldozata lett. Balszerencséjére összetévesztették egy profi taxissal, aki gyanús kapcsolatot tartott a külföldi alvilággal. Ezt a szomorú esetet sokan összefüggésbe hozták egy 1990ben történt gyilkossággal is, amikor egy ismert kassai valutaüzért autójában ítéltek - máig is ismeretlen tettesek - máglyahalálra. -A két eset közti összefüggés A KELET-SZLOVÁKIAI RÉGIÓ BŰNESETEI Gyilkoltak sodrófával, robbanószerrel, méreggel... A kelet-szlovákiai régióban a múlt esztendőben 29 emberölés, illetve gyilkossági kísérlet történt. Nyolc eset még felderítésre vár. Minket - Zdeno Svetlík őrnaggyal a gyilkossági osztály vezető tisztjével beszélgetve - főleg a még megoldatlan, s igencsak kemény diónak bizonyuló bűnesetek érdekeltek. A rendőrfőnök adattárából kiderült, hogy - leszámítva az indulatból vagy a családi perpatvarok közben elkövetett emberöléseket - többnyire a bosszú, a nyereségvágy, a vetélytárssal való leszámolás, tehát a bérgyilkosság dominál. És az elkövetők eszközei, vagyis a gyilkos szerszámok? Igazán bő a választék. A késeken, illetve szuronyokon kívül a legtöbb tettes lőfegyvert használt. Két esetben próbálkoztak gépkocsira szerelt robbanószerkezettel ölni. Ugyancsak kétszer használtak a tettesek baltát. Egy ízben méreghez folyamodtak, sőt egyszer női fegyver, a sodrófa is szóhoz jutott. Egy további esetben üvegszilánkokkal öltek, s három ízben a gyilkosok megfojtották áldozatukat. nem kizárt, de nem is bizonyított. Mindenesetre a fiatal férfi halálával kapcsolatban sok taxis sejti az igazságot. Sajnos, mi egyetlen kézzelfogható nyomot sem kaptunk tőlük. Pesze, azon a kritikán kívül, hogy még nem sikerült elkapnunk a tettest. Négy szálon folytatjuk a nyomozást, szeretnénk remélni, hogy igyekezetünket végül is siker koronázza. Még egyszer hangsúlyozom, munkánkat igencsak hátráltatják azok a taxisok, akik kapcsolatban állnak az alvilággal és minden bizonnyal tudnak is valamit, de hallgatnak."Az eddig beérkezett jelentések 99 százaléka valótlannak bizonyult. • Ha jól tudom, csak hajszálon múlott, hogy nem jegyeztek be rendőrgyilkosságot is. -Igen, és a hajszálat ebben a konkrét esetben golyóálló mellények jelentették. Tavaly nagyon elszaporodtak a földműves-szövetkezetekbe való betörések. A tettesek - a nyomok után ítélve minden esetben ugyanazokról az elkövetőkről volt szó - a páncélszekrényekre irányították figyelmüket. A legtöbb helyen, okulva a tapasztalatokból, riasztóberendezéseket szereltettek fel. A palíniak is rákapcsolódtak erre a rendszerre, így amikor a rendőrőrsön megszólalt a jelzés, egy motoros járőr azonnal a helyszínre sietett. Embereink látták, hogy a tettesek az ablakon át hatoltak az épületbe. Felszólították őket, adják meg magukat, azok viszont tüzelni kezdtek. Az egyik mellényről a golyó lepattant és viselője lábába hatolt. A másik rendőr haslövést kapott. A betörőknek sikerült elmenekülniük. Azóta abbamaradtak a szövetkezeti „látogatások". • A mérgezéses emberölést ugyan sikerült bizonyítaniuk, de a tettes kilétére aligha fog már fény derülni. - Valóban nem lehetünk túl optimisták. Két férfi holttestet még a múlt év márciusában a Varannó melletti erdőben találták meg. A tetemeket rókák és más erdei vadak már alaposan kikezdték. Az orvosszakértő ugyan nem talált külsérelmi nyomokat, ám a boncolásnál kiderült, a két külföldi férfit - Indiából jöttek, valószínűleg Pandzsábból, és Németországba vagy Skandináviába tartottak - kamarinnal, egy ízetlen, szagtalan anyaggal mérgezték meg. A szakemberek teljes bizonysággal kizárták az öngyilkosságot, tehát semmi kétség sem férhet ahhoz, hogy valaki vagy valakik szándékosan tették el őket láb alól. • A felderített gyilkosságoknál hány esetben voltak a tettesek romák? Az áldozatok vagy elkövetők közt akadtak külföldi állampolgárok is? -Érdekes jelenség, hogy ezúttal az elkövetők között mindössze három roma férfi található. Egy esetben viszont csak a szerencsés véletlenen múlott, hogy egy cigány fiatalember nem ölt meg három embert. Egy bártfai kocsmába betérve felfedezte egyik haragosát. Odament hozzá és hátulról belevágta a kését, mely csak milliméterekkel kerülte el a szívét. Amikor a pincér a vendég védelmére kelt, őt is kétszer szívtájon szúrta, majd menekülni akart. A vendéglő tulajdonosa fel akarta tartóztatni, de őt is súlyosan megsebesítette. A véres eseménynek vagy húsz szemtanúja volt, a tettes mégis váltig tagad. Egy külföldi állampolgárt, egy magyar férfit is letartóztattunk. 0 szóváltásba került vetélytársával, akiről azt hitte, a felesége szeretője. Negyven késszúrással végzett vele. • Volt egy igen furcsa öngyilkossági kísérletük is, mely kis híján tragikusan végződött. Abban az esetben viszont egy újabb felderítetlen gyilkosságot könyvelhettek volna el. - Valóban egyedi esetről van szó. A járókelők rábukkantak egy súlyosan sérült férfire, akiről kiderült, hogy börtönőr. Az elmondta a vizsgálótisztnek, hogy egy ismeretlen férfi megtámadta, dulakodás közben elvette fegyverét, hátba lőtte, majd elmenekült. Nyomozni kezdtünk gyilkossági kísérlet ügyében, ám később kiderült, hogy az eperjesi börtönőr öngyilkosságot akart elkövetni. Családja, ismerősei előtt azt a látszatot akarta kelteni, hogy valaki lelőtte. Saját fegyverével vesénlőtte magát, szerencsére sikerült őt megmenteni. • Lefogadom, a nyújtófás gyilkos feleség volt. - Nem feleség, de egy fiatal elvált asszonyka, aki úgy cserélgette partnereit, mint más a fehérneműjét. Védelmére csak azt tudta felhozni, hogy barátja úgy bánt vele, mint egy kutyával, vagyis hűséget követelt tőle. ORDÓDY VILMOS