Új Szó, 1994. február (47. évfolyam, 25-48. szám)
1994-02-23 / 44. szám, szerda
FOGYASZTÓI FIGYELŐ MŰJSZÓ EGY PILLANAT. ÉS KÉSZ A KÉP Érdemes megvenni a drága gépet? 1994. FEBRUÁR 23. Telefont, üzenetrögzítőt vagy faxot szeretne? Igazán nem panaszkodhatunk, hogy a felsorolt cikkekből hiányos a kínálat a piacon. A különböző színű, formájú telefonok, a szinte mindent tudó faxok közül itthon is nehéz választani, arról már nem is beszélve: ha a határainkon túlra utazunk, alig tudunk ellenállni a kísértésnek. Még mielőtt véglegesen elszánnánk magunkat a vásárlásra, nem árt, ha megszívleljük a szakemberek tanácsait. 1. Távközlési berendezéseket kizárólag a hazai boltokban vásároljunk és csakis megbízható eladóktól. Piacon vagy utcai árustól ne vegyünk telefonkészüléket, se komolyabb műszaki cikket. 2. Csupán olyan készüléket vegyünk, amelynek bekötése, illetve üzemeltetése a Szlovák Köztársaság távközlési hálózatában engedélyezett. 3. Az engedélyezett készülékek mellett a használati útmutatón kívül a távközlési hivatal jóváhagyásának is szerepelni kell. 4. Az engedélyen a hivatalos pecsétnek olvashatónak kell lenni. Ha kétségei támadnak az irat hitelességét illetően, inkább ne vegye meg a készüléket. 5. Mielőtt megvásárolná, tanulmányozza át az engedélyen feltüntetett feltételeket, Abban az esetben, ha a készülék csak meghatározott módon üzemeltethető, először tájékozódjon az állami távközlési felügyelőségen, hogy használhatja-e az ön által megadott körülmények közepette. 6. Ha olyan készülékről van szó, amelyet egyedül is beköthet - ez az említett engedélyen szerepel -, akkor az illető távközlési igazgatósághoz el kell juttatnia a bejelentőcédulát. 7. Előfordulhat, hogy csak utólag jön rá a fogyasztó, hogy nem engedélyezett készüléket adtak el neki, hamis iratokat csatoltak hozzá, és ezért a? illetékesek nem kötik be. A Polgári Törvénykönyv értelmében az adásvételi szerződést felbonthatja, magyarán jogában áll visszaadni az eladónak. 8. Külföldön ne vásároljanak távközlési készüléket. Ha a hazai hivatal nem hagyta jóvá, nem lehet bekötni és üzemeltetni. 9. Ne örüljenek, ha a külföldi partnerük távközlési készüléket ajándékoz vagy kölcsönöz. Ne nyugtassa meg, hogy a készülék a határon túl engedélyezett. Ez még nem ok arra, hogy nálunk is használható. Minden országban más a távközlési hálózat. 10. Az engedély nélküli rádiókészülékek - beleértve a drót nélküli telefonokat is - üzemeltetésével zavarhatják a rádió és a tévéadások vételét, valamint a mentőszolgálati, a rendőrségi és a légiforgalmat irányító rádióhálózatot is, és ez törvénybe ütköző cselekedet. 11. A nálunk nem engedélyezett készülék bekötése következtében meghibásodások jöhetnek létre, zavarhatják a telefonvonal-rendszert, de előfordulhat, hogy a telefonszámlán hirtelen felszökik az összeg, a számlálón bekövetkezett hiba miatt. 12. Aki engedély nélküli készüléket köt be és üzemeltet, a távközlési törvény értelmében félmillió koronáig terjedő büntetést kaphat. A közelmúltban a Polaroid cég Szlovákiában is forgalmazni kezdte legújabb termékét, a Polaroid Visiont. Mivel meglehetősen széles körűen és figyelemkeltően mutatták be az új terméket, a Szlovákiai Kereskedelmi Felügyelőség munkatársai úgy döntöttek, alaposan szemügyre veszik, mit is tud a csodás gép. S hogy legyen mihez hasonlítani az újdonságot, a régebbi Polaroid 636-os típust is megnézték: vajon ahhoz viszonyítva mennyivel tud többet az új termék. A Polaroid 636 bizonyára sokak körében ismert: ezzel készíthetők az azonnal kész felvételek. A képek 8x8 centiméteresek, és az alkalmazott film érzékenysége 23° Din (ISO 150). Elsősorban azoknak ajánlható ez a gép, akiknek nincs kellő tapasztalatuk a fényképezéssel, és gondot jelent számukra a távolság, a fényerősség beállítása. Ez a gép mindent elvégez helyettük: minden szükségeset automatikusan beállít. Tehát nem kell attól tartani, hogy nem lesz elég éles a kép, az expozíciós időt sem lehet kézzel „igazítani". Csupán az befolyásolható, hogy sötétebb vagy világosabb legyen a felvétel. A beépített villanó is automatikusan működik, de ha elegendő a fény, kikapcsolható. A vaku hatásköre hasonló, mint az egyszerű automata fényképezőgépeknél: 0,6 métertől 3 méterig alkalmazható sikerrel. A szakemberek első megállapítása pozitív volt. A tesztelt termék Az ország gazdaságának fellendítéséhez elengedhetetlenül szükség van a külföldi tőkére. Fontosságát nem győzzük hangsúlyozni, de sajnálattal kell megállapítanunk, nem áramlik az elvárt, a feltételezett mértékben. Szerencsére egy-két kivétel mégis akad. A közelmúltban a Pepsi Cola International cég bejelentette: az elkövetkező öt évben Csehországban és Szlovákiában több mint 115 millió dollárt ruház be. Célja, hogy ezekben az országokban az üdítőitalok gyártása terén jelentős helyet foglaljon el, miután Magyarországon, Lengyelországban és Oroszországban már megalapozta tevékenységét. A 115 millió dolláros beruházási program keretében, amely az üdítőital-gyártás terén a legnagyobbnak tekinthető, azzal számolnak, hogy Prágában felépítik a legkorszerűbb gyártórészlegüket, és szinte ezzel egyidőben az ország területén létrehozzák az elosztó és a kereskedelmi hálózatot. Az sem elhanyagolható tényező, hogy több mint 800 új munkahelyet teremtenek, sőt a dolgozókat nem csupán foglalkoztatják, hanem továbbképzésükről is gondoskodnak. F. David Jones, a cég kelet-európai és közép-ázsiai részlegének elnöke a beruházással kapcsolatban kijelentette: - Cégünk számára Csehország és Szlovákia nagyon fontos. Mindkét országban úgy szeretnénk jelen lenni, hogy a helyünk jelentős és stabil legyen a piacon. Ezzel természetesen azt is elérjük, hogy a termékeinkből az elkövetkező évek során egyre többet forgalmazunk. Az elnök szerint a két szomszédos államban viszonylag kedvezőek a makroökonómiai tényezők, aránylag alacsony a munkanélküliség szintje. Ügy véli, a Pepsi Cola teljes mértékben megfelelt azoknak a paramétereknek, amelyeket a gyártó a mellékelt útmutatón feltüntetett. Azt viszont a kedvező megítélés ellenére is érdemes hangsúlyozni: bár a gép automatikusan működik, a kezelését el kell sajátítani, és az új tulajdonosnak meg kell tanulnia, hogyan működtesse. A gyorsan elkészülő, várva várt fénykép minősége attól függ, hol készült a felvétel. Hiába jó, szinte tökéletes az automata, a fehér falú helyiségekben nehezen „méri fel" a környezetet. Erre az ellenőrök is rájöttek. És nem csupán a helyiségekben, hanem a szabadban, enyhe ködben készített felvételek értékelésekor is ugyanezt tapasztalták. A másik készülék - az említetthez hasonló a működési elve - kivitele jóval vonzóbb, érdekesebb. Összeszerelt állapotban ugyan nagyobb, mint a klasszikus fényképezőgép, de a korábbi Polaroidokhoz képest kisebb helyen elfér. A Polaroid Visionnak üveglencséi vannak, nem pedig speciális műanyagból készültek, mint a 636os típusé. Érdekes újdonsága, hogy az „ablakon" keresztül nézhetjük, hogyan készül el a fénykép: tehát az előhívása szemünk láttára történik. Az új típusban alkalmazott filmek mérete kisebb: a képek is csupán 7,5x5,5 centiméteresek. Ez utóbbi hátrányt viszont kárpótolja a felvétfelek minősége és a szenzációs International pár év alatt 40 százalékkal növelheti a gyártást, és 1996ban mindkét piacon az üdítőgyártók élvonalába kerül. A cég tervei alapján a következő öt év folyamán Csehországban hat, Szlovákiában pedig négy százalékkal bővül az üdítők választéka. Robert Simson, a szóban forgó két ország cégének alelnöke pontosabb adatokkal érzékeltette a Pepsi-fogyasztás alakulását. Magyarországon 183, Lengyelországban 108 üveggel iszik meg évente egy-egy lakos. Az osztrákok ennél jóval többet: 341 üveggel fogyasztanak el. Nyugat-Európában a norvégok szeretik legjobban, évente átlagosan 391 üveg pepsit hörpintenek fel. Azt várja, nálunk legalább az évi 200 üvegnyi fogyasztást sikerül elérni. S hogy mit valósított meg e neves külföldi cég a merész terveiből? Csehországban, pontosabban Prágában Vysočany városrészben megvásárolt egy üzemet, jelenleg az átalakítási munkálatokat végzik. Ebbe az épületbe a legkorszerűbb színek. Az automata is lényegesen jobban működik, sőt olyannyira jól, hogy a felvételek készítésének rosszabb körülményei sem tükröződnek a képeken. A gyártó termékleírása igaznak és pontosnak bizonyult. A Polaroid készülékek érdekessége, hogy az elemet a film kazettájában kell elhelyezni, tehát a film cseréjekor automatikusan új elemet teszünk a készülékbe. Minket, fogyasztókat persze az érdekel a legjobban, érdemes-e megvásárolni ezeket a gépeket. Kétségkívül nagyon vonzó bennük, hogy az általuk készített felvételt azonnal kézbe vehetjük. Az előhívás nem egészen három percig tart, és ráadásul ezt a folyamatot végignézhetjük. Nem kell laboratóriumot keresnünk, ahová beadjuk a filmet, majd bizonyos idő után kiválthatjuk a képeket. Ha kényelmünk szempontjából mérlegeljük a vásárlást, és azt is szem előtt tartjuk, milyen egyszerű a kezelése, tehát a laikusok is sikeresen dolgozhatnak vele, mindenképp mellette voksolunk. Azt is jól tudjuk, mindennek van hátránya. A szóban forgó készülékekkel kapcsolatban végül is az ár a döntő. A Polaroid 636-os típust a boltokban 1700-2100 korona közötti áron kínálják, az újdonságért, a Polaroid Visionért viszont 5000 korona körüli árat kérnek. A filmek sem olcsók. A 2x8, illetve 2x10 felberendezések kerülnek, és a termelést még az év vége előtt beindítják. A prágai központi nagyraktáron kívül további hatot létesítenek, tehát valamennyi kerületben lerakatok lesz. A 200 Pepsit szállító tehergépkocsi mozgását a számítógéppel vezérelt információs központokból irányítják majd. Szlovákiában kissé más a helyzet. A volt Csehszlovákiában ugyanis már 1973-ban megjelent a Pepsi-Co cég, és továbbra is a szlovákiai partnereivel együttműködve, illetve nálunk gyártják ezt a közkedvelt üdítőt. Ezért itt elsősorban a kereskedelmi hálózat bővítésére törekednek. Rövid időn belül legalább három elosztóraktárat létesítenek, és az országban 200 teherautó folyamatosan szállítja majd a Pepsit a fogyasztóknak. A gyártók feltételezik: akik még nem ismerték kellőképpen ezt az üdítőt, azok is bizonyára megszeretik. Ezt szeretnék elérni az üzletekben rövidesen felfedezhető Pepsipultokkal, amelyekből kellemesre hűtötten vásárolhatjuk majd meg. vételt tartalmazó 490-től 700 koronáig kapható. Könnyen kiszámíthatjuk: egy-egy kép 30-50 koronába kerül. Ha pedig valamelyik jól sikerült felvételből még egyet szeretnénk készíteni, olyan laboratóriumot kell találnunk, amelyben a pozitív képről tudnak másolatot csinálni. Ezért érdemes meggondolni, megéri-e számunkra ilyen gépet vásárolni. Alkalomszerű használatra ugyan a lakosság többségének túlságosan drága mulatságnak tűnik a Polaroid, a vállalkozók, a jól menő lapok munkatársai, de a rendőrök is bizonyára szívesen alkalmazzák munkájuk során. Számukra a ráfordítás előbb-utóbb megtérül, mivel gyakran csak 3-4 felvételre van szükségük, mégpedig a lehető legrövidebb időn belül. A klasszikus filmet, ha két-három kép miatt ki kell vennünk a gépből, a költségek ez esetben is magasak, szinte kiegyenlítődnek. És végül arról is érdemes szólni, milyen élmény egy-egy vissza nem térő pillanat megörökítése, s hogy ezt rövid időn belül a kép láttán ismét felidézhetjük. Ha pedig nem tetszik a beállítás, netán éppen rossz irányba néztünk, vagy a mosolyunkat kevésbé vonzónak találtuk, egy újabb kattantással mindezt helyrehozhatjuk. A tesztelő szakemberek végkövetkeztetése: akinek a pénztárcája megengedi, ne mondjon le a pillanatkép-készítés öröméről. CASH AND CARRY Egyre több helyen látjuk ezt a rejtélyes idegen nyelvű feliratot. Akik nem tudják, mi rejtőzik e korábban szokatlan cégtábla mögött, eláruljuk: a nagybani kereskedelem egyik formáját jelenti. A privatizáció következtében többszörösére emelkedett a kereskedők száma, s természetesen a korábbinál jóval többen foglalkoznak az áru beszerzésével, szállításával. Az is tény: a vállalkozók egy részének néhanapján elfogy a pénze, és „megfeledkeznek" arról, hogy a számlákat illik kiegyenlíteni. Sokszor már értékesítik is a hitelbe elvitt portékát, de a fizetéssel nemigen igyekeznek. A Cash and carry nagyraktárak éppen az ilyen feledékenyek számára működnek, illetve azok látogathatják rendszeresen, akiknek jól forog a pénzük. Ezekben a raktárakban ugyanis az iparengedéllyel rendelkező kereskedők vásárolhatnak. A csarnokokban maguk választhatják ki az árut - ugyanúgy, mint a vásárlók az önkiszolgáló boltban. A termékekért helyben készpénzzel fizetnek (cash), és az árut saját vagy az általuk bérelt közlekedési eszközzel szállítják el. Ez utóbbit jelenti az elnevezésben a carry szó. Több márkás üdítő kerül a piacra A Pepsi cég szlovákiai beruházásairól