Új Szó, 1994. február (47. évfolyam, 25-48. szám)

1994-02-16 / 38. szám, szerda

1994. FEBRUÁR 16. lő/szól LAPOZGATÓ TEMELÍN KÍSÉRTÉSE Temelín az osztrák politikusok számára ugyanolyan kísértés, mint a cseh ellenzék esetéhen a szudétanémetek kérdése. Franz Vranitzky kancellár néhány nappal ezelőtt elmondta, mi mindent tesz a bécsi kormányzat annak érdekében, hogy megakadályozza az atomerőmű építésének befejezését. Mivel, úgymond, minden mindennel összefügg, nem kizárt, hogy a kancellár szavai bizonyos mértékben kapcsolódnak egy legutóbbi közvélemény-kutatás eredményeihez. Kiderült, hogy Vranitzky úr pártja, a szociáldemokraták a középmezőnyben végeztek. Az osztrák kancellár szavainak elhangzását követő napon a bécsi parlamentben csaknem mindegyik párt Temelín befejezése ellen szállt síkra. Csupán a néppárti Andreas Kohl engedte meg magának, hogy hozzátegye: „Kedvesebb nekem egy nyugati biztonsági színvonalon elkészülő Temelín, mint egy ódivatú, veszélyes erőmű." Hagyjuk most az osztrák belpolitikát... Hallgassunk a különféle közvélemény-kutatásokról., a legfelsőbb helyeken kipattant szerelmi ügyekről és a határon végrehajtott kommandóakciókról. Csupán Temelínről szóljunk. Az erőmű építése kapcsán meg kell jegyezni: valóban nagyon nehéz meglátni, hogy melyik a kisebb rossz a két rossz megoldás közül. A Temelín befejezéséhez ragaszkodó Václav Klaus kormányfő sem él bizonyára abban a hitben, hogy ideális projektet védelmez. Az ügy bonyolultságát azonban a legjoban Franz Vranitzky dokumentálta; egymás után kétszer is ígéreteit tett arra, hogy Ausztria ismét felajánlja a Cseh Köztársaságnak: Temelínt építsék át gázerőművé. Nos, egy gázra működő Temelín talán megfelelne a környezetvédőknek (és bizonyára azoknak az osztrák cégeknek is, amelyek örömmel vennének részt az átépítésben), de egyúttal kapuja lehelne egy politikai és gazdasági pokolnak. Emlékezzünk csak: a gáz most még egy olyan országból érkezik, ahol. az sem biztos, hogy tegnap tegnap volt, holnap pedig holnap lesz, az meg végképp nem, hogy ki nyeri meg a következő elnökválasztásokat. Erre az eseményre pedig csak két év múlva kerül sor. Ma ki meri kizárni azt a lehetőséget, hogy a legálisan megválasztandó új orosz vezérré nem válik-e egy rövidre nyírt hajú provokátor? Úgy tűnik, hogy választhatunk: vagy egy atomerőmű, annak minden kockázatával, de nyugati biztonsági standarddal, amely a rizikót jelentősen csökkenti, vagy egy gázerőmű, amely vitathatatlanul biztonságosabb, ám teljes mértékben a Keletről érkező gáztól függne. Számoljunk azzal, hogy a gázvezeték elején egy olyan ember állhat, aki akkor ugyanolyan blődségeket kiabálhatna majd, mint most - csakhogy akkor már kezét a gázcsapon tartva. Úgy tűnik, hogy könnyű a választás. Mil AN SLEZÁK Lidové noviny, 11. 4. A KÖZÖLT CIKKEK NEM FELTÉTLENÜL TÜKRÖZIK AZ ÚJ SZÓ VÉLEMÉNYÉT! A Slovenský denník február 4-i számában a lap munkatársa időszerű pénzpolitikai kérdésekről beszélgetett Vladimír Masárral, a Szlovák Nemzeti Bank elnökével. Az ANNA NAGYOVÁ által készített interjút az alábbiakban ismertetjük. SD: A magyar nagykövet és Sergej Kozlík miniszterelnök-helyettes találkozóján szó esett egy közös bank megalapításának a lehetőségéről. Részletezné az erre vonatkozó információkat? Masár: Erről nincsenek információim, de úgy vélem, hogy a fizetési ügyletek realizálása céljából nem lényeges azonnal létrehozni közös pénzintézetet. Fontos az, hogy a már működő bankoknak legyen know-how-juk, és az, hogy miképp tudják megoldani a konkrét fizetési, pénzügyi problémákat. SD: Jelentések szerint a cseh fél megváltoztatta a szlovák arany megőrzési helyét, de már több alkalommal is felajánlotta e hely ellenőrzésének a lehetőségét. A szlovák fél - állítólag időhiányra panaszkodva - eddig még egyszer sem élt ezzel...? Masár: Az erre vonatkozó anyagot a kormány is megvitatta. Én ekkor közöltem, hogy az információ nem felel meg a valóságnak. Természetesen a szlovák fél kész tárgyalni az arany további sorsáról, és nem igaz, hogy elfoglaltságunk miatt nem reagáltunk egy olyan fontos ügyben, mint az arany kérdésének a rendezése. SD: A Szlovák Nemzeti Bank milyen formában kéri a kiadást, téglákról, tört aranyról vagy régi érmékről van szó? tikai megállapodásba vagy a volt föderáció vagyonának a felosztásáról szóló politikai egyezménybe szeretnék foglalni. SD: Állítólag várható a korona leértékelése. Megerősíti vagy cáfolja ezt az információt? Masár: A devalválásról nem nagyon szeretek beszélni, mivel erről a kérdésről szakmai szempontból kellene tárgyalni. Tudatában kell tesznek ki, az aranyal is beleszámítva még többet. A devizakörforgás lényegében nem változik - állandóan 1,8 milliárd dollár körül mozog. Ezeket az átutalásokat a Cseh Köztársaság nem tekinti rendkívüli dolognak. A Szlovák Nemzeti Bank pedig tudóit a passzív fizetési mérlegről. Eddig ez bele is fért a hitelkeretbe, most, a túllépés után sor kerül a közvetlen fizetésre. ARANY, ADÓSSÁG, LEÉRTÉKELÉS Masár: Erre szintén felhívtam a figyelmet. Hogy fel tudjuk osztani az aranyat - nem csupán téglákról van szó, tudunk történelmi szempontból nagyon értékes darabokról, amelyek között ritkaságok is találhatók -, pontos leírást kértünk a cseh féltől az egyes darabokról. Míg nem áll rendelkezésünkre egy ilyen jegyzék, addig lényegében nem tudjuk, mit vehetünk át. SD: Á cseh partner mutat hajlandóságot? Masár: Ennek a kérdésnek szakmai és politikai összefüggései vannak. Ami az előbbit illeti, ebben az esetben találhatunk megoldást, más dolog, hogy az arany kérdését polilennünk annak, hogy pénzpolitikai eszközként a leértékelésnek vannak előnyei és hátrányai is, nem kell úgy nézni rá, mint valami kimondottan negatív dologra. Ez az „eszköz" több esetben pozitívan hathat a gazdasági helyzetre, és ezt a jegybank kihasználhatja. SD: Mint ismeretes, Szlovákiának 45 millió dollárt kellett kifizetnie Csehországnak. A korábbi összeggel együtt több mint 80 millió dollárt... Mennyi ment rá erre a devizatartalékokból? Megfigyelők szerint 15 százalék. Masár: Ezt könnyedén kiszámíthatjuk. Jelenleg a nemzeti bank devizatartalékai 380 millió dollárt ENGEM NEM 'j ÉRDEKEL, HOGY MIKOR ^ JÖN A JÓLÉT, CSAK AZ, J HOGY MIT ESZEM MA VACSORÁRA... BRUNO HORECKÝ karikatúrája, Pravda. II. 8. ELISABETH REHN FINN VEDELMI MINISZTER: Csak a hallgatás veszélyes A finnországi választási kampány idején az országban folyó viták részét képezték az Európai Unióba való belépéssel és a skandináv állam jövőbeni biztonságával kapcsolatos kérdések. Helsinki jelenleg Béccsel, Stockholmmal és Oslóval együtt tárgyal az EU-tagságról. Nem egyszerű problémáról van szó, s bonyodalmat okoz Finnország, Svédország és Ausztria semlegessége. A finnek esetében a helyzetet még bonyolultabbá teszi, hogy országuk 1200 kilométeres szakaszon határos Oroszországgal. PETER KERLÍKNEK, a Národná obroda munkatársának a kérdésére, hogyan tekint Finnország EU-tagságára és az országnak az európai biztonsági rcnszerekhez való majdani csatlakozására, Elisabeth Rehn védelmi miniszter a következőket válaszolta (a miniszter asszony nyilatkozata a \ap február 8-i számában jelent meg): Összeállította: MADI GÉZA - Úgy gondolom, hogy ezt fokozatosan, lépésről lépésre kellene csinálnunk. Számomra az első lépés az EU-tagság elérése. Tudom, hogy ezzel nem kerülünk a paradicsomba, mivel az Európai Unió nem édenkert, de Finnországnak jó lehetőségeket teremt, amelyek túlsúlyba kerülnek a negatívakkal szemben, s ez az, amit várunk. Ezért pozitívan viszonyulok a tagsághoz. Nem bocsátom áruba országunkat, ahogyan a választások előtt néhány ellenjelöltem állította, de azt kívánom, Finnország valóban rálépjen a demokrácia útjára, viszont ne álljon hosszú ideig félúton a kibontakozó és a valódi demokrácia között. Ez nem jelenti azt, hogy katonailag is csatlakoznánk, mivel az Európai Unió nem ilyen tömörülés. De természetesen úgy gondolom, hogy kevesebbet kellene beszélnünk a semlegességről, mivel ennek jelenleg nincs nagy jelentősége. Ha a semlegességre úgy tekintünk, mint a nagyhatalmak közötti konfliktusokba való be nem avatkozásra, akkor ez rendben van, de úgy vélem, hogy jóval fontosabb, ha élénk a külpolitikánk. Ezenkívül már több ízben is megemlítettem, hogy nagyon pozitívan viszonyulok a Partnerség a békéért programhoz, mivel keleti és nyugati kollégáimmal folytatott tárgyalásaim is azt támasztják alá, hogy ezzel a programmal Európa olyan pozícióba kerülhet, amikor egyesülhet, nem pedig ismét különválik. Nem kellenének határok, már volt elegendő fa! és vasfüggöny a különféle rendszerek között. A partnerség valami olyat adhat nekünk, ami békésebb Európát teremt. Finnország ehhez békehadtestek kiképzésével járulhat hozzá, ebben rendkívül jók vagyunk. De nem töltenek el túl nagy lelkesedéssel a közös hadgyakorlatok, és az sem, amire most Lengyelország és Németország készülődik. De ma már nem olyan az álláspontom, hogy valamit végleg megtiltsak magamnak. Mindig gondolnunk kell az adott helyzetre, és a jövőbe kell nézni. Egyúttal azt fontolgatom, mi történne, ha Finnország most nem csatlakozna ehhez a programhoz. Vajon ez azt jelezné, hogy nem érdekünk a béke megőrzése? Ezen is el kell gondolkodnunk. A teljes NATO- és EU-tagság a jövő kérdése, és ezzel kacsolatban ismét nem mondok végleges nemet. Szerintem nyitva kell hagyni egy kiskaput, és figyelni, milyen irányt vesz a NATO. Ha eljön a döntéshozatal ideje, múr magunk mögött kell tudnunk a különféle vitákat, mivel az Északatlanti Szövetség és a Nyugat-európai Unió sem egy monstrum, amelyről Finnországban nem szabad beszélni. Csupán azok a viták a veszélyesek, amelyekre egyáltalán nem kerül sor. SZERET, NEM SZERET... Ügy tűnik, a Demokratikus Baloldal Pártja a többi ellenzéki parlamenti politikai erővel együtt ragaszkodik ahhoz, hogy a végrehajtó hatalom elváljon a Nemzeti Vagyonalaptól, miközben a másik oldalon a kormány, illetve a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom és a Szlovák Nemzeti Párt koalíciója bizonyára nem tudja elképzelni a privatizálást e perszonális unió nélkül. Eltekintve attól, hogy Ján Čarnogurský egykori kormánya (és még előtte Vladimír Mečiar kabinetje) „fúzió" nélkül is képes volt beindítani ezt a folyamatot, az összekapcsolás politikai jelentőségét fokozza az a tény, hogy a jelenlegi jogszabályok értelmében az illetékes minisztérium megváltoztathatja a privatizáció módszerét is. Nézzünk meg két példát: 1. Bizonyos vagyon - előre kijelölt tulajdonosnak való - közvetlen eladására vonatkozó javaslatot a privatizálási miniszter (jelenleg Vladimír Mečiar miniszterelnök) versenytárgyalásra módosíthatja, miközben az eredményességről végérvényesen a Nemzeti Vagyonalap Elnöksége dönt, amelynek élén Vladimír Mečiar áll. Az érdeklődőnek, aki egy ilyen projektet javasolt, ez kellemetlenül megkeverheti a kártyáit. 2. A versenytárgyalásra vonatkozó javaslatot a privatizálási miniszter (ma Vladimír Mečiar kományfő) közvetlen eladásra módosíthatja egy előre kijelölt tulajdonosnak. Az ilyen javaslatot a kormánynak kell jóváhagynia, amelynek élén Vladimír Meciar áll. Bár a privatizálási módszereket tekintve két eltérő eljárásról van szó, közös nevezőjük az, hogy mindkét esetben egy ember játszik kulcsfontosságú szerepet. Azok esetében, akik beleszerettek Vladimír Mečiarba, ez teljesen rendben van, azok esetében pedig, akik a kormányfővel szemben megtartják azt a bizonyos pár lépés távolságot, ez ok lehet a törvénymódosításra. Más politikai realitások közé tartoznak azok az érvek, melyek szerint a kormány és a Nemzeti Vagyonalap Elnöksége kollektív szerv, és ezért nem történhetnek meg politikai visszaélések a privatizációval. A nagyprivatizálásról szóló törvény módosítására vonatkozó javaslat körül a parlamentben kialakult helyzet azt mutatja, hogy ma éppen egy új politikai realitásról van szó. Minden mögött az embert kell látni, de talán nem mindenütt mindig ugyanazt. IVAN ŠTULAJTER, Sme, II. 8. PAVEL JAKUBEC rajza, Národná obroda, If 8.