Új Szó, 1994. január (47. évfolyam, 1-24. szám)

1994-01-13 / 9. szám, csütörtök

A rozsnyói példa EGY (MAGYAR) ISKOLATÍPUS LEÉPÍTÉSE? Válasz egy interpellációra Tisztelt képviselő úr, interpellációjával kapcsolatban, melyet a parlament 24. ülésén, 1993. november 18-án terjesztett elő a Rozsnyói Egészségügyi Szakközépiskolában nyitandó magyar tannyelvű szakosító osztály ügyében, a következő az álláspontom: Az egészségügyi szakközépiskolában - ezen iskolatípus transzformációjából kifolyólag - fokozatosan áttérünk az érettségi után választható szakosító oktatás rendszerére, a kétéves, esetleg a hároméves szakoktatásra, hogy a felkészítés az ifjúság szociálisan érettebb korcsoportjaiba történjék. Ezért minden egészségügyi szakközépiskolánkban már az 1993/94-es tanévben is nyitottunk ilyen szakosító osztályokat, melynek később majd felsőbb, talán főiskolai szintű szakképesítő jellege lesz. Az itt végzettek olyan bizonyítványt kapnak majd, mely a köztársaság egész területén érvényes lesz, úgy, hogy az abszolvenseknek nem kell majd külön nyelvvizsgát tenniük a hivatalos nyelvből. Az egészségügyi szakközépiskolákban a szaktantárgyakat szlovák nyelven oktatják. Mivel ez esetben egy olyan szakosító oktatásról van szó, melynek tantervében 90 százalékban szaktantárgyak szerepelnek, helyénvaló, hogy az oktatás szlovák nyelvű legyen. A szaktantárgyakat főként külső tanerők, orvosok tanítják, akik főiskolai képzettségüket szlovák orvostudományi karokon szerezték. A diákok rendelkezésére szlovák nyelvű tankönyvek állnak, hozzá szlovák—magyar szakszótár. Az egészségügyi dolgozóknak, az egészségügyi szakközépiskola végzettjeinek ismerniük kell a hivatalos nyelvű orvosi szakterminológiát, azaz a szlovák nyelvűt, és az egészségügyi ellátás minőségének érdekében S dokumentálást és az interperszonális kommunikációt is ezen a nyelven kell folytatni. A nemzetiségileg vegyes területeken arra van szükség, hogy az egészségügyi dolgozó képes legyen a kommunikációra azon a nyelven, amely az adott területen képviseltetve van. Feltételezhető, hogy a magyar iskolákban érettségizettek mind magyar mind szlovák nyelven képesek az ilyen korszerű kommunikációra. A nemzetiségileg vegyes területen lakó állampolgárok érdekében viszont az áll, hogy az egészségügyi dolgozók hivatalos nyelven tökéletesen fölkészüljenek szakmájukra, hogy a betegekkel mindkét nyelven tudjanak kommunikálni. ön az interpellációjában arról szólt, hogy a közvéleményt úgy informálták: a Rozsnyói Egészségügyi Szakközépiskolában szlovák és magyar tannyelvű szakosító osztályokat nyitnak. Sem minisztériumunk, sem pedig a rozsnyói iskola igazgatósága részéről nem hangzott el ilyen információ. Ezért azok a diákok, akik jelentkeztek ebbe a szakosító osztályba, nem is számolhattak azzal, hogy az oktatás magyar nyelvű lesz. így hangzik Irena Belohorská egészségügyi miniszter december 7-én kelt válasza, melyet Köteles Lászlónak, az Együttélés parlamenti képviselőjének adott, aki interpellációjában arra kérte még az előző minisztert, Viliam Soboňát, tegye lehetővé, hogy a következő tanévtől magyar szakosító osztály nyílhasson a rozsnyói egészségügyiben. A miniszter aszszony válasza immár ismert olvasóink előtt, érdemes azonban az ügy előzményeiről és a miniszteri döntés következményeiről is szólni. Lehetett volna magyar osztály is, ha... A Rozsnyói Egészségügyi Szakközépiskola immár harminc éve oktatja - szlovák és magyar nyelven - a meglehetősen nehéz ápolónői hivatásra készülő növendékeket. Az ország számos kórházában és rendelőjében teljesítenek szolgálatot az itt végzettek, mindenütt öregbítve az iskola jó hírét. Az idei tanévben - immár másodízben - szakosító osztályt is nyitottak, melybe zömmel magyar középiskolákban érettségizettek jelentkeztek. Majd mindenki abban a hiszemben, hogy magyarul fognak tanulni. Az oktatás nyelve azonban a szlovák lett! Vajon akkor mire alapozták reményeiket? Batta István, az Együttélés rozsnyói irodavezetője ismeri az ügy hátterét, hiszen ő volt az, aki segített a szakosító osztályba jelentkezők toborzásában, s aki maga is úgy hitte, hogy ezek a diákok magyarul (is) fognak tanulni. - A magyar nővérképzés ügye több ízben is napirendre került a rozsnyói és környéki Együttélés-szervezetek tanácskozásain. A járási konferenciánk tavalyi februári határoza-' tában is szerepelt, hogy elő kell segíteni ezen iskolában a magyar tannyelvű osztályok számának növelését. Április 2-án részletes megbeszélést folytattunk az iskola igazgatónőjével. Az iskola vezetése nem utasította el kérésünket, a legtökéletesebb egyetértésben kezdtük a dolgot érdemben tárgyalni. Az igazgatónő tett nekünk egy javaslatot. Elmondta: az 1993/94-es tanévre a minisztérium beiktatott nekik egy kétéves segédápolói tanfolyamot olyan fiúk részére, akik az alapiskola elvégzése után nem tudnak máshol elhelyezkedni. Mivel a tanfolyam iránt egyáltalán nem volt érdeklődés, az igazgatónő a következő ajánlatot tette: mivel a segédápolói osztály megnyitására -már úgyis megvan a pénz, megvan a tanterem és a tanárok is rendelkezésre állnak, ő a saját hatáskörében hoz egy döntést, hogy ezen segédápolói oktatás helyett egy érettségi utáni, szakosító osztály megnyitására használják fel azt. „Ha mi tudjuk biztosítani a megfelelő létszámot." Ha a dolognak lesz valami adminisztratív akadálya, ő azt majd elintézi. -Az igazgatónő magyar tannyelvű osztályra gondolt? - Mi azt természetesen így értelmeztük, hiszen arról tárgyaltunk. - ígéretét írásba is adta? - Sajnos, csak szóban egyeztünk meg. így utólag már azt mondom, ragaszkodhattunk volna az írásbeli ígérethez. - Milyen segítségre kérte önöket az igazgatónő? - Az igazgatónő azt mondta: akkor érdemes osztályt nyitni, ha a felvételre jelentkezők száma meghaladja a 20-25-öt. Én kitippeltem a környék összes olyan magyar középiskoláját, amelynek végzős növendékei abban az évben számításba jöhettek, végigtelefonáltam őket azzal a kéréssel, hogy a lehető legrövidebb időn belül értesítsenek minket arról, diákjaik részéről van-e érdeklődés a szakosító képzés iránt. Végül körülbelül negyven érdeklődőt találtunk. Erre fölkerestem az igazgatónőt, s elmondtam neki, hogy az előzetes felmérés eredményesen végződött. Megbeszélésünk után szétküldtem egy körlevelet ezekbe a középiskolákba, s arra kértem őket, küldjék el nekünk a magyar szakosító osztályba jelentkezők névsorát: 41 lány és 4 fiú jelentkezett. Április 26-án el is vittem az igazgatónőnek, aki azt mondta, ez nagyszerű. Én azt hittem, ezzel az ügyet részünkről le is zárhatom. - Tehát a dolognak folytatása is következett?! - Kicsit furcsállottam, hogy áz igazgatónő néhány nap múlva megkért, telefonáljam végig az iskolákat, s kérjem meg őket, küldjék el hozzájuk a hivatalos jelentkezőlapokat. Holott ez az ő dolga lett volna! Végül ezt is megtettem. Június végén aztán megtartották a felvételiket, melyek ezen diákok számára magyar nyelven folytak. Augusztus végén aztán pótfelvételikre is sor került. Ezeken a felvételiken 35-en vettek részt, ebből 27 diák magyar nyelven felvételizett, a felvételin 22-en jelentek meg. - Még ekkor is úgy volt, hogy az osztály magyar tannyelvű lesz? - Valamikor június-július táján fülünkbe jutott, hogy az iskola vezetése nem kívánja megtartani adott szavát. Augusztus 23-án Köteles László parlamenti képviselővel fölkerestük az igazgatónőt, aki azzal állt elő, hogy az ügyben elkéstünk. Neki ugyanis, ha ilyen nagy változást kíván eszközölni iskolájában az induló tanévben, azt februárig jelentenie kellett volna a minisztériumban, hogy engedélyt kapjon rá. E találkozón végül két dologban egyeztünk meg: egyrészt, hogy mi egyelőre az ügyet nem fogjuk nagy dobra verni, másrészt pedig abban, hogy az igazgatónő Köteles Lászlóval együtt fölkeresi az egészségügyi minisztérium illetékesét, és távlatilag rendezik a dolgot. Hogy-hogy nem, az igazgatónő nem jelent meg a megbeszélt találkozón. Állítása szerint ott volt a minisztériumban, de valahogy „véletlenül" elkerülték egymást. Az ügy azóta sem rendeződött, az oktatás ebben az osztályban szlovák nyelven folyik, holott állítom: ha nincs a mi segítségünk, a kevés jelentkező miatt idén egyáltalán nem tudtak volna osztályt nyitni! Októberben sor került egy tanácskozásra, melyen az Együttélés részéről én magam vettem részt, s melyen az iskola és a helyi kórház képviselőin kívül jelen volt egy Závodná nevű hölgy a minisztériumból. Míg a többiek általában korrektül nyilvánítottak véleményt, a minisztériumi hölgy kemény kirohanásokat intézett ellenem, mondván, Szlovákiában vagyunk, és én a szlovákokat ne akarjam átképezni. A tanácskozás akkor sem hozott számunkra kedvező eredményt. „Erről csak a minisztérium dönthet!" Dr. Katarína Kopecká, az iskola igazgatója sajnálatos félreértésnek véli, ha Batta úr és az Együttélés több képviselője abban a hiszemben intézkedtek: neki, mint igazgatónak, jogában áll a magyar tannyelvű szakosító osztály megnyitásáról dönteni. - Erről csak a minisztérium dönthet - állítja. - Tanáraink vannak, akik képesek magyarul is oktatni, s ha lesz kellő érdeklődés és minisztériumi jóváhagyás, akkor semmi akaPrikler László illusztrációs felvétele dálya a magyar szakosító oktatás beindításának. - Nem fél éve vagyok igazgató, s tudom, hogy ilyesmiről nem dönthetek - teszi még hozzá. - A szakosító osztályok minden szlovákiai egészségügyi szakközépiskolában szlovák tannyelvűek. Még Dunaszerdahelyen is! Nem tudom, miért éppen csak a mi iskolánkkal van probléma? En Batta úr felmérése alapján - azt kérvényemhez csatolva - az elmúlt tanévben folyamodványt nyújtottam be a minisztériumba, hogy engedélyezzék a magyar tannyelvű szakosító osztály megnyitását is - a szlovák mellett -, de ők ezt nem tették meg. Ennek ellenére azok számára, akik magyar iskolákból jöttek, lehetővé tettem, hogy magyar nyelven felvételizhessenek. Hasonlóan, mint az előző tanévben, amikor első ízben nyitottunk szakosító osztályt, és ugyancsak voltak jelentkezőink magyar iskolákból is. - Úgy tudom, nemrégiben - a parlamenti interpelláció után - a minisztérium egy felmérést végeztetett a szakosító osztály első évfolyamában, hogy a diákok közül ki kívánna magyar nyelven tanulni. Milyen eredménnyel járt ez a felmérés? - Huszonnégy diák válaszolt írásban erre a kérdésre, egy tanuló éppen hiányzott. Az eredmény fele-fele lett. Olyan eset is volt, hogy magyar iskolából jött diákok kérték a szlovák nyelvű oktatást, mivel ezt célszerűbbnek látják, főleg akkor, ha továbbtanulási terveik valóra válnak. Nekem, mint igazgatónak, mindegy lenne, hogy a diákok magyar vagy szlovák nyelven tanulják a szaktantárgyakat, a diákok szempontjából, érvényesülésük szempontjából viszont ésszerűbbnek látom, ha a szakoktatás szlovák nyelven folyik. „Elmegyünk a legmagasabb, akár nemzetközi fórumokig is" Köteles László novemberi interpellációját nem csupán az MKDM-Együttélés parlamenti klub tagjai, hanem a DBP magyar képviselői is támogatták. Megkérdeztem tőle, hogyan fogadta a miniszter válaszát, s kíván-e még ez ügyben lépéseket tenni. -A szlovákiai ápolónőképzés alkalmazkodni kíván a nyugat-európai normákhoz. Ennek alapvető tétele, hogy felnőttkorukat még el nem érő emberek nem lehetnek olyan közegben, ahol emberek halnak meg vagy kiszolgáltatott helyzetben vannak. Ilyen viszonyba csak érettségi után, teljes jogú állampolgárként léphetnek, azaz ápolónői szakképesítést csak szakosító képzéssel kaphatnak. E törekvéssel egyet tudok érteni, azzal azonban nem, hogy a szakosító képzés csak szlovák nyelvű legyen. Hiszen itt végül is egy magyar iskolatípus leépítéséről van szó. Rozsnyón a magyar mozgalmak ígéretet kaptak egy magyar tannyelvű szakosító osztály megnyitására. Annak ellenére, hogy az oda fölvett diáklányoknak több mint a fele magyar iskolát végzett, ismét csak szlovák osztályt nyitottak. - Rozsnyó nem az egyetlen hely Szlovákiában, ahol magyar tannyelvű egészségügyi szakközépiskola van. Miért csak a rozsnyói ügyében interpellált? - Én Rozsnyót precedensnek tartom. Ha ott sikerülne a magyar nyelvű szakosító osztály megnyitása, akkor nem lehet akadálya, hogy akár Dunaszerdahelyen vagy Érsekújvárban nyíljék hasonló. - ön tehát nem ért egyet a miniszter asszony válaszával. Mit lehet és mit szándékozik tenni ezek után? - A válasszal nem érthetek- egyet, hiszen alkotmányban is lefektetett jogunk az anyanyelvű iskolák létrehozása. A válasznak az a kitétele pedig, mely gyakorlatilag azt állítja, hogy elég, ha az ápolónők konyhanyelven beszélik a magyart, végképp elfogadhatatlan. Hiszen az egészségügy van a lakosokért és nem fordítva! Az emberek fizetik a betegbiztosítás díját, már csak ezért is joguk van a teljes ellátásra! Mivel nem értünk egyet a válasszal, az ügyet a legmagasabb fórumokig kívánjuk vinni. Ez az ország kötelezte magát az^Európa Tanács ajánlásainak megtartására. Ha itthon nem találunk meghallgatásra, akkor nemzetközi fórumokra visszük a kérdést. KLINKO RÓBERT