Új Szó, 1994. január (47. évfolyam, 1-24. szám)

1994-01-18 / 13. szám, kedd

1994. JANUÁR 18. MOZAIK A nnyi a gond manapság - sóhajtozik fiatal és idős egyaránt, nagy egymásra mutogatások közepette per­sze. A fiatal állítja, neki na­gyobb szüksége van a pénz­re, hiszen nincs lakása, nem telik új ruhára, cipőre, netán utazásra - akkor mi a fené­nek nyíltak meg a határok, ha pénztelenség miatt idehaza kell kuksolni? - vagy esetleg diszkóra, és gyakori az is, hogy még állása sincs. A munkanélküli segély, a szociális juttatás pedig mire elég? — kérdezi és nem tagad­ja, fogytán a türelme. Az idősek arcán azért so­kasodnak a ráncok, mert egyre többen, hónapról hó­napra vagy azért várják oly türelmetlenül a nyugdíj t kéz­besítő postást, hogy anyagi­TŰRÉSHATÁR lag megszorult gyermekü­kön, unokájukon tudjanak segíteni, vagy azért, hogy megvehessék aznapi kenye­rüket, kiválthassák minden­napi gyógyszerüket. Legfőbb bajuk a kínzó betegség, a drá­ga gyógyszer és a pénztelen­ség persze. — Nemcsak a szívem rossz, a szemem is megbetegedett - panaszolta egy 80 felé kö­zeledő néni. - Ez idáig nem kellett fizetnem egyetlen gyógyszerért sem, de éppen ma a szemcseppekért közel 70 koronát kértek tőlem. Amikor azt mertem monda­ni, hogy néhány nappal eze­lőtt, másutt, nem kellett fizet­nem érte, s gyógyszerésznő rám ripakodott: mit húzom az időt, ha nem tetszik, menjek abba a patikába, ahol ingyen adták! Eltökéltem, inkább el­tűröm a fájdalmakat, mint ezt a megalázó, durva bánás­módot. A nagymamakorú hölgy felháborodásának jogosságá­hoz, ugye, nem fér kétség. Igaz, hogy a gyógyszertárak előtt hosszú sorok kígyóznak s a patikusok ettől, no meg a gyógyszerkategorizáció miatt idegesebbek a kelleté­nél. Az is tény, hogy kedély­állapotukra kihat a bizonyta­lanság, hiszen úgy hírlik, sok állami gyógyszertárat bezár­nak. De: mindez nem lehet ok arra, hogy ledorongolják a beteget, hogy kihasználják tudätlmságát és pénzt köve­teljenek olyan orvosságért, amelyet teljes egészében a biztosító áll. A létbizonytalanság, a rossz kedélyállapot, a ked­vezőtlen munkaviszonyok el­lenére (vagy éppen ezért?), az állami gyógyszertárak dol­gozóinak (s nemcsak nekik) végre tudatosítaniuk kell, hogy a gyógyszerre szorulók (s nemcsak ők) tűréshatára nem határtalan! PÉTERFISZONYA Levél a magyar szülőkhöz Sütő Andrással mi is valljuk azt az örök igazságú megállapítást, hogy jövőnk oda van letéve az iskola falai közé. Tudatosítjuk e téteľbel­ső parancsát, mégis mily sokszor fordítunk hátat az anyanyelvi isko­lának, s engedjük át gyermekein­ket egy idegen szellemiség, idegen kultúra idegen öntudat és idegen nyelv melegágyába! Közeleg az iskolai beíratások napja. Döntő elhatározás előtt áll ilyenkor minden magyar család, minden magyar anya, akinek isko­láskorúvá nőtt gyermeke beíratá­sáról kell döntenie. Vajon hitelt adjon-e a hamis próféták csábító ígéreteinek, s megfossza-e gyerme­két az anyanyelvi oktatás szépsé­gétől, kiszolgáltassa-e gyermeke fogékony lelkületét idegen istenek­nek, eszméknek és nyelvnek? Vagy ragaszkodjon-e az anyanyel­vi iskolához, a magyar hagyomá­nyokhoz, őseink emlékéhez, s a jö­vő érdekeit szem előtt tartva gyer­mekét írassa be minden csábítgatás és kicsinyhitűség ellenére magyar iskolába? A döntés súlya nem mindenkit nyomaszt egyforma erővel. A leg­több magyar szülő sziklaszilárdan kitart az anyanyelvi iskola mellett. Ezek nem szavakkal, hanem tet­tekkel bizonyítják, hogy hová, ki­hez tartoznak. Örömmel állapít­hatjuk meg, hogy a magyar szülők döntő többsége ebbe a táborba tartozik. Létezik azonban egy in­gadozó réteg is, amely úgymond, gyermeke „jobb érvényesülési le­hetősége érdekében" átengedi cse­metéjét az idegen iskolának, és ezzel a legtöbb esetben a beolva­dás, a nemzetvesztés poklának ka­puját is megnyitja előtte. Gyer­meked jövőjén, „érvényesülé­sén" aggódó magyar szülő, gondol­kozz! Ne higgy a csábításnak, mert nem a gyermeked javát, hanem egész nemzeted vesztét kívánja az, aki mondvacsinált ürüggyel meg akaija őt fosztani az anyanyelvi oktatás előnyétől! Jól tudjuk, hogy helyzetünk nem irigylésre méltó. Sokszor még az anyanyelvi iskolát vállalni kész magyar szülőnek is csaknem em­berfeletti nehézségekkel kell meg­küzdenie, főleg Pozsonyban, ahol a hatalmas kiterjedésű, félmilliós városban mindössze két magyar általános iskola működik, az egyik a belvárosban (Duna utca 13.), a másik pedig szinte egy külön városkának számító városrészben, Pozsonypüspökiben. A többi pe­remkerület és a lakótelepek ma­gyar iskolák nélkül vannak. A 6-7 éves kisdiákok reggeli beutaztatása a központi fekvésű belvárosi Duna utcai magyar isko­lába sok szülő számára megoldha­tatlan, vagy ha mégis, csak komoly nehézségek árán. Iskolánk igazga­tósága és szülői tanácsa éppen ezért ún. iskolabusz üzembe helye­zésével sietett az arra rászoruló szülők és gyermekek segítségére. 1993. november l-jétől bérelt au-. tóbusz szállítja be a reggeli órák­ban iskolánk kisdiákjait a lamacsi, dévényújfalusi, pozsonyhidegkúti és károlyfalusi lakótelepekről. Az autóbusz üzemeltetésének költsé­geit az Esterházy János Ala­pítvány, valamint a segítségünkre siető Márai Sándor Alapítvány és Video Alapítvány fedezi. Örömmel hozzuk a kedves szü­lők tudomására, hogy 1994. szep­tember l-jétől újabb iskolabusz üzembe helyezését tervezzük az Oroszvár, pozsonyligetfalusi lakó­telepek útvonalán. Az iskolabu­szokat elsős kisdiákjaink - szüleik­kel együtt - díjtalanul" vehetik . majd igénybe, a többiek pedig egy jelképes havi térítés ellenében. Az Esterházy János Alapítvány - amely a pozsonyi magyar nyelvű oktatásügy szolgálatára jött létre - többek között célul tűzte ki isko­lánk növendékeinek esetenkénti anyagi támogatását, illetve külön­böző tanulmányi ösztöndíjak és ju­talmak biztosítását. Ennek kere­tén belül alapítványunk vállalja, hogy a lakosság szociális helyzeté­nek romlására való tekintettel, az 1994/95-ös tanévben valamennyi elsős kisdiáknál átvállaljuk az isko­lakezdéssel járó költségek egy ré­szének fedezését, fejenként legke­vesebb 200-200 Sk összegben (tankönyvek, tanszerek stb. be­szerzése). Szeretettel várjuk jelentkezésü­ket a Pozsonyi Magyar Alapiskolá­ban (Dunajská 13.) a beiratkozás napján. Amennyiben e felhívással kapcsolatban bármilyen kérdésük volna, forduljanak bizalommal az Esterházy János Alapítvány Kura­tóriumához, vagy az iskola igazga­tóságához. Egyúttal értesítjük a kedves szülőket, hogy az iskola­köteles kort elért gyermekek be­íratására az alapiskola első évfolya­mába 1994. január 21-én (péntek) -14.00-18.00 óra között 1994. január 22-én (szombat) - 8.00-16.00 óra között. kerül sor iskolánk (Dunajská 13., Pozsony) 44-es számú tantermé­ben. Minden jelentkezőt szeretet­tel várunk. Dr. POPÉLY GYULA, igazgató Az árnyék szövettana A szlovák kultúra kilépett az árnyékból, állapította meg Dušan Slobodník, szlovák kulturális miniszter, a tárca múlt héten tartott, idei első sajtótájékoztatóján. Az „árnyékűzés" filozófiáját és ered­ményeit bizonyítandó, hosszú felsorolás következett azokról a nem­zetközi fesztiválokról és rendezvényekről, amelyeken tavaly a szlo­vák zene, képzőművészet, film, könyvkiadás, műemlékvédelem és egyéb művészeti ág, úgymond, a minisztérium feladatának eleget téve, igyekezett betörni a világba. Karlsruhe, Die, Leeds, Velence kétségtelenül európai csengésű nevek, a patina rajzolgatása mellett mindazonáltal az jutott eszébe az embernek, vajon a rongyrázás-e a fő feladata egy szegény ország szegény kultúrájának, avagy - Rousseau-val élve - a hazai kert ápolgatása? Még mielőtt azonban az adathalmaztól elkábított újságírótársaság feltehette volna kérdéseit, egy újabb lehengerlő hadicsellel gyors ütemben felsoroltatott az idei hazai és külföldi rendezvények listája, amelyen a megszokott rendezvények mellett (zólyomi váijátékok, nyitrai színházfesztivál, pozsonyi dzsessznapok, stb.) újabb „látta­tást" szolgáló portyák szerepelnek, Sidneytől Bonnig, Felső-Auszt­riától Párizsig, mely város lassan kinyílik a szlovák kultúra előtt. Szerepel még a reprezentatív listán Cannes, Lipcse, Frankfurt és xP^king, Bologna és Budapest, és még sok más ..helyszín, ahol a szlovák könyvkultúra igyekszik bemutatkozni. Ezek után következtek volna a hazai, árnyékosabb oldalra vonat­kozó kérdések, ám a miniszter, parlamenti teendőire hivatkozva, elviharzott. Maradt a szűkebb vezérkar, Brezánsky és Jankovský urak, valamint a tárca új sajtófelelőse és az új szóvivő. S a nyugtala­nító kérdések halmaza, melyek közül is kiemelkedik a legfontosabb: hogyan fog gazdálkodni a minisztérium, ha idén 600 millióval kevesebbet kap a költségvetésből? Ami, persze, a minisztérium szerint nem igaz, hiszen 250 milliót kaptak még az új nemzeti színház építésére, s a márciusi költségvetés-átértékeléskor remélhe­tőleg további két-háromszáz milliót ad a pénzügyminisztérium a tárcának. Remények tehát vannak. És takarékossági intézkedések is, néhány intézmény összevonásával. Hogy melyekével, az egyelőre titok. Hogy miért kell például a szegény kultúra pénztárcájából fizetni az egyházakat (közel 300 millió), s miért nincs még ma sem egyházi törvény? Hogy miért nem írhatják le a vállalkozók adóikból a kultú­rának szánt támogatás teljes összegét? (Tervbe van véve a törvény.) Hogy miért maradnak központi felügyelet alatt továbbra is a múzeu­mok, könyvtárak? (Mert úgymond, az önkormányzatok felelőtlenül bánnának velük.) Hogy honnan lesz pénz a műemlékvédelemre? Hogy a Pro Slovakia alapítvány fele annyi összeget kap az idén? Hogy mi lesz a regionális sajtó sorsa? Hogy meddig sínylődik még a sajtó a hírlapterjesztő vállalat fojtogató ölelésében? Hogy a szép légvárak kinek a fejére omlanak majd az év során? Mindent támogattunk, amit csak lehetett, mondta a miniszter úr, távozása előtt. Tessék például összehasonlítani, hogy a nemzetiségi kultúra 116 millió 637 ezer koronát kapott tavaly, míg a magyaror­szági szlovákok csupán 23 millió forintot. És még mondja valaki, hogy elhanyagoljuk a kisebbségeket! Háľistennek, a sajtó képviselői nem haraptak rá a „hálás témára". Csöndben ültek, s talán azon méláztak, mi értelme van az ilyen sebtében megtartott tájékoztatóknak, ahol mindenről esik szó, csak a prioritásokról nem, s hogy az árnyék - amelyből az ország kultúrája, íme, főnix-madárként kilépett - egyre hosszabbra vetül. Legalábbis idehaza. KÖVESDI KÁROLY Városi közlekedés kontra tanításkezdet (TA SR-hír) A Kassai Városi Közleke­dési Vállalat a költségvetési források hiányára, illetve a reggeli csúcsforga­lom túlterheltségére hivatkozva azt kérte a város 2. számú iskolaszéké­től, hogy növeljék azon iskolák szá­mát, amelyek 8.00 és 8.30 óra kö­zött, vagy pedig 7.15 óra előtt kez­dik meg a tanítást. Dušan Cina, az említett iskola­szék igazgatója a szlovák saj­tóügynökség munkatársának azt nyi­latkozta, hogy az érintett gimnáziu­mok igazgatói tegnap határozottan elutasították a kérést, mivel ez to­vább növelné a diákok terhelését. Megértik a közlekedési vállalat ne­hézségeit, de nem tartják valószínű­nek, hogy a tanítás időpontjának módosítása megoldaná a gondokat. HIBA CSÚSZOTT A RENDEZESBE RÁCS MÖGÉ KERÜLTEK A FŐSZEREPLŐK Kiadja-A \ Ügyvezetőiéi, Adminisztráció­'EMENY Magyar Kulturális olenického l/a) •a Napja alkal­meghív min­it 1994. ja­~'sete Ildi­fásának 'ikoz­< is. Vít élvezettel fújta a drága cigaretta füstjét, és újabb konyakot rendelt. Kivételesen megenged­hette magának azt a fényűzést, hogy első osztályú presszóban meditáljon a jövőjéről. Zsebében ott lapult egy köteg ezerkoronás, amit jövendőbeli sógorától kapott. Persze, csak kölcsönbe, hogy a közelgő esküvőjére megvehesse a jegygyűrűket, egy elegáns öltönyt, cipőt... Rendészeti fizetésé­ből legfeljebb csak a kiárusításon vehetne magá­nak valamilyen ruhát. De jó lenne megforgatni a pénzt, hogy jusson is, maradjon is! Például olcsón valutához jutni és haszonnal eladni - mor­fondírozott magában. Péter, aki meghívás nélkül mellé telepedett, megértő társnak bizonyult. Igaz, még alig töltötte be huszadik életévét, de már - ahogy előszeretet­tel állította - sokat tudott az életről. Újdonsült barátja gondjait a sajátjának tekintette, s biztosí­totta őt, hogy Pöstyénben igazán nem nagy gond valutához jutni. - A szállodák tele vannak éjsza­kai pillangókkal, biztos akad köztük olyan, aki - csakhogy átvágja a stricijét - eladja a dolcsikat. Esetleg megkörnyékezünk néhány részeg ara­bot. .. Meglátod, sikerülni fog - biztatta asztaltár­sát. Közben persze főleg magára gondolt, hiszen munkanélküli segélyéből nem nagyon ugrálha­tott. Még szerencse, hogy a szociális osztály biztosított számára egy ágyat a munkásszállón. Átvonultak az Édenbe. Ott Vít átadott társá­nak 22 ezer koronát, helyet foglalt, s figyelte ténykedését. Péternek már az első kísérlete be­jött. Egy turbános férfitól 200 dollárt vett. Ám korai volt öröme. A többi potenciális ügyfél nem mutatott hajlandóságot a pénzváltásra. - Máshol kell szerencsét próbálnom. Nyakam­ba veszem a várost, majd holnap este találko­zunk, és akkor elszámolunk javasolta a fiatal valutaüzér, és üzlettársa beleegyezett. Másnap Péter ugyan megjelent a randevún, ám sajnálattal közölte, se dollárt, se márkát nem hozott. Ráadásul Vítnek mindössze 7000 koronát adott vissza. - A maradék 8000 koronát - tárta szét sajnálkodva kezeit -, elköltöttem. De semmi vész - igyekezett megnyugtatni sápadó barátját -, a hiányzó részt 24 órán belül előteremtem. Vít legszívesebben a falba verte volna a fejét, hogy részegségében ilyen könnyelmű volt. Ké­sőbb úgy határozott, felkeresi Pétert, s ha kell, erőszakkal is, de behajtja tőle tartozását. Ez azon egyszerű oknál fogva nem sikerülhetett, mert új hmótipnak. nem 'vúti tígý ífrýflígjfc "voii. így adósságát nem törleszthette, ám a munkás­szállón egy közös tervet agyaltak ki, melynek alapján a két fiatalember úgy gondolta, nemcsak a hiányzó összeget szerezhetik meg, hanem még plusszjövedelemhez is juthatnak. * * * A 72 éves néni azért utazott föl a fürdőváros­ba, hogy ismerősei tanácsára megtakarított pén­zének egy részét valutába fektesse. Egy üzletköz­pont előtt ácsorgott, amikor diszkréten megszólí­totta egy fiatalember. - Mama, nem akar márkát venni? - Mennyiért kínáló^ fiam? - harapott a csali­ra az idős nő. - Tizenkilencért. Ilyen olcsón máshol nem jut hozzá. A néni 500 márkát akart venni, és már szedte is elő pénzét, hogy leszámolja a kért összeget. Ekkor váratlanul eléjük toppant egy fegyveres bandita és „pénzt vagy életet" felkiáltással kikap­ta a reszkető nő kezéből a bankókat, majd futásnak eredt. A néni tárgyalópartnere utána vetette magát, ám a rabló eltűnt az utca forgata­gában. Vít és Péter „előadása" ugyan jól sikerült, ám a rendezésbe egy kis hiba csúszott. A jelenetnek volt néhány szemtanúja, és hála nekik, a két főszereplő még aznap rács mögé került. A vőle­gényjelöltet két évre, társát harminc hónapra ítélték. (ordódy) \

Next

/
Thumbnails
Contents