Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-06-27 / 25. szám
S i/asarnap Fé nybuborékot lebegtetett Woody Allen darabjában egy szemüveges, szorongással teli, göndör hajú kamasz. „Én nem tudok beszélni, csak ku-ku-kussolni, mint a halak“ — mondta félszegen és félrevonult gyakorolni, mert bűvésznek készült. Paul Pollack 1990 utolsó napján mutatkozott be a Játékszín deszkám, Görög László alakításában. Szerencséje volt. Az arc, a habitus, amelyet a végzős főiskolástól kapott, rögtön az első estén megszerettette őt. Görög László a Játékszínben felépített Villa Negra Diákjaként majd az Angyalbőrben című tévésorozat jó és rossz pontokat osztogató „olajbogyójaként“, indult a pályán, de Paul Pollack szerepével vált igazán ismertté. Két pécsi évad után 1989-berí szerződött a Radnóti Színházhoz, ahol az elmúlt hónapok alatt Milne, Marivaux, Moliére és Paul Portner darabjaiban adta tudása javát. Nyugodt lehetne, mégsem az. Amikor a tévébeli Glóbuszt és a Família Kft.-t is megemlítem neki, kifakad. Külön-külön, önmagában egyik szerepe sem zavarja, de együtt az összes már óvatosságra figyelmezteti.. „Szinte minden rendező ugyanazt a figurát látja bennem. A kedves, mókás, furfangos fickót, akit első látásra meg lehet szeretni. Ez a fajta szereposztás, a sztereotip gondolkodás mindig a színész ellen dolgozik. Türelemre intenek, amelyet nem biztos, hogy ki tudok fejleszteni magamban. Én a színészetet nem fogom megunni soha, ettől nem félek. Sokkal nagyobb veszélyt látok abban, hogy azok a szerepek, amelyeket mostanában kapok, gátolnak az előrelépésben. Nem mozgatják meg bennem azokat a rugókat, amelyeket a Lebegő fénybuborék, a Villa Negra, vagy a pécsi színházban játszott Csirkefej nagy örömömre alaposan megmozgatott. Ha mindig csak azt kérik tőlem, ami nekem jól megy, akkor az egy idő után egyre rosszabbul fog menni, és ha valami mást osztanak rám, azzal esetleg meg sem bírok moccanni. Ettől félek, ilyen gondolatok foglalkoztatnak. “ • Ha most zenében kellene megfogalmaznia magát, milyen lemezt tenne fel?- Sokféle zenét kedvelek. Tavaly, tavalyelőtt még négy-öt lemezzel is kibírtam, az idén más a helyzet. Másfél hónap alatt körülbelül negyven darab lemezt vettem; főleg filmzenéket, amelyek mögött ott a történet. Van persze más is. Mozart, Freddie Mercury és Monserrat Caballé. Hogy ezek mire képesek?! Tegnap is csak ültem és könnyeztem. • Romantikus alkat?- Nem mondanám, hogy olyan nagyon az vagyok. Amennyire a helyzet engedi. • És engedi?- Ritkán. Kell hozzá valami. Vagy valaki. A valaki legtöbbször a párom, de ha sokat dolgozik, akkor a romantikát is meg kell szervezni. Ha öt percre, hát öt percre, az is gyönyörű lehet. A valamivel köny- nyebb. A film, a könyv, a zene, segítségével gyorsan elkalandozom. Igaz, nekem ehhez már egy számítógép is elég. • Játék csak, vagy sokkal komolyabb a dolog?- Játék. Történelmi-stratégiai, ami engem nagyon érdekel. Ha felhagynék a színészettel, talán a számítógép rabja lennék. • Mit sejt még magáról? Mennyire térképezte fel legbensőbb énjét?- Tudok egy-két dolgot, de nem akarok mélyebbre menni. Inkább másokat szeretnék megismerni. Ha igaz a feltételezés, miszerint a lelkünk nemcsak itt a földön él, akkor százszázalékosan úgysem ismerhetjük meg magunkat. • Néha-néha azért megszokott lepődni önmagán?- Persze. De hogy mikor, azt nem akarom elmondani. • Ködösíthet.- Asszociációk. Tényleg csak azok. Hogy miről mi jut az eszembe, s hogy azt nem kellene. Nem azért, mert nem egészséges, hiszen minden egészséges, ami hozzátartozik az élethez, hanem mert tudom: úgysem lenne bátorságom megvalósítani. • Tehát vágyak?- Azok, de lépjünk egyet. • Mozart mivel fogta meg?- Nekem az első lemezeim egyike a Requiem volt. Pécsett, a főiskola elvégzése után irtózatos magány szakadt rám. Egyedül éreztem magam, s ilyenkor mindig a Requiem segített. Nem azzal, hogy sokat „Nekem is van dédelgetett tervem..." (Oláh Csaba felvétele) Görög László várakozása * • adott, hanem a hangulattal. Úgy éreztem, minden hegedű az én keservemet sírja, és ez megnyugtatott. Thornton Wildernek van egy írása, Mozart és a szürke vendég címmel, nagyon szeretem. Nem szól egyébről, csak arról hogy lázas betegen a Requiemet írja Mozart, már csak néhány taktus van hátra, amikor megjelenik nála a Halál. Hadd fejezzem be, kérleli őt Mozart, de a szürke vendég könyörtelen. Nem! - mondja és hiába minden küzdés, hadakozás, menni kell. De Mozart lelke még akkor is tele van, amikor tudja, hogy kész, vége, befejeztetett. Megható, nem? • Ha most Peter Shaffer Ama- deusát osztanák önre, megijedne?- Nem ijednék meg, de nem osztanák rám, tudom. Rómeót sem osztották rám, pedig sokak szerint azt a szerepet is el kellett volna játszanom. A színházi rendezők általában önmagukat akarják viszontlátni egy ilyen szerepben, nekem másfajta feladatokat adnak. Thybaltot sem fogom eljátszani, szinte biztos, pedig az ezerszer jobban izgat. Vagy Jágó. Az is találna. De ez is olyan figura, amelyet magas, vállas hőstípusok kapnak, én meg nem vagyok az. A legizgalmasabb szereposztással, szerintem, az élet lep meg bennünket. A legzordabb arc mögött a legjobb barát rejtőzhet, a legnagyobb hazugságokra pedig nem egy esetben a legkedvesebb arcok képesek. • A vonásai szerint...- Nekem más a véleményem magamról, én nem hiszem, hogy ilyen vagyok. Szerepben azonban örömmel lennék hamis vagy akár kegyetlen is. Miért ne? A fösvény Jakabjaként olykor nehezen ismernek fel a nézők a Radnóti Színházban. Az első felvonásban kétszer megyek át a színen, de egyszer sem fedezik fel bennem a Família Kft. Laciját. Csak a másodikban, ott viszont már éktelen visongással reagálnak. És attól kezdve sajnos, csinálhatok bármit, a nézők szemében én már másvalaki vagyok. • A Família Kft.-ben mégsem játszik minden héten.- Ritkán hívnak, mert a külsősöket, akik nincsenek odaszerződve, kevesebbet foglalkoztatják. A „családtagok“ mellett minden szereplő plusz költséget jelent a produkciónak, így aztán alaposan meggondolják, mikor, melyik részbe írjanak bele. • Mészáros Márta rendezésében, az Edith és Marlene televíziós változatában Marcel Cerdant, Edith Piai szerelmét alakította nemrég. Theo Sarapo szerepének nem örült volna jobban? Alkatilag mégiscsak hozzá áll közelebb, nem az ökölvívóbajnokhoz.- Eleinte én is fenntartásokkal fogadtam a szerepet, aztán hagytam, hogy rábeszéljenek. Cerdan középsúlyú bokszoló volt, s állítólag alacsony, nem túl izmos férfi. Nekem a papám volt válogatott ökölvívó, így nem esett tőlem messze a dolog. • Negyedik évadja után megtalálta számításait a Radnóti Színházban?- Eddig minden évadom azzal indult, hogy Bálint András, az igazgatóm elmondta: nagyon fontos színésznek és jónak is tart a színházban. Én úgy érzem, keveset játszom, jól jönne már egy komolyabb szerep. Szóljak? Színész és igazgató platformja sohasem egyforma. Ha én elégedetlenkednék, hogy többet akarok, ő azt felelné: jó, menj el! De hova menjek? Nincs jobb hely. A Radnótinak jó társulata van és talán kedveljük is egymást, ráadásul nálunk több a jó előadás, mint másutt és néznek is bennünket. Tudom, nehéz mindenkinek nagy feladatot adni, akár csak egyet is egy évadban, de az idő meg telik, a képességeimből pedig nem szeretnék veszíteni. Zsótér Sándorral találkoztam nemrég a szinkronban és azt kérdezte: munkál-e még bennem a vágy, hogy eljátsszak egy egészen különös szerepet, hajt-e a kíváncsiság, érzek-e még kellő akaratot hozzá? Hát, hogyne éreznék, feleltem. Akkor jó, mondta. És már szólt is, hogy Victor Hugo A király mulat című darabjában, amelyet ő rendez majd nálunk, az udvari bolondot fogom játszani. Van persze nekem is egy régóta dédelgetett tervem. Eric Bogosian és Stephen Singular Hívd a rádiót! című írásának főhősét szeretném eljátszani, aki éjszakai csevegéseket vezet a stúdióban. Oliver Stone filmje ez, a Talk Radio, amelyben a műsorvezető minden telefonálójának a leikébe lát. Hallatlanul izgalmas a történet, a végén megölik a fickót. Három hónapja már, hogy szóltam Bálint Andrásnak, szerezzék meg a darabot. Egyelőre nem léptek az ügyben. Talán, ha naponta rákérdeznék... de én sem vagyok az a mozgalmas típus. • Utolsó mondatait milyen zenével festené alá?- Vangelis muzsikájával, amelyet a Szárnyas fejvadászhoz komponált. Az is olyan zene, hogy felkapja az embert és csak órák múlva ereszti el. Szabó G. László #• Nemzetiségére nézve német. Vezetékneve cseh hangzású, de lengyel írásmódú. Szerepelt az amerikai Michael Cimono A szicíliai című filmjében, játszott a francia Serge Gainsbourg Equateurjében, és nálunk éppen most látható a dán Lars Von Trier Európájában. Négy nyelven beszél: németül, franciául, angolul és olaszul, s jelenleg éppen oroszul tanul. A lengyelt is töri egy kicsit. Hát persze, hogy Barbara Sukowáról van szó, a Fassbinder fölfedezte színésznők hosszú sorában az utolsó (természetesen csakis időrendileg), aki porcelánkék szemeivel most, negyven fölött is, igaz, bunuelesen diszkrét bájú jelenség. Karrierjét tulajdonképpen Makk Károly- nak köszönheti, aki a nyolcvanas évek elején a még teljesen ismeretlen színésznőre bízta az NSZK-ban forgatott, A vadászat című filmjének női főszerepét. Persze több sem kellett Fassbindemek, s máris Sukowáé volt a Lola főszerepe és a Berlin Alexanderplatz egyik fontos figurája. Ezután Margarethe Von Trotta vette át a stafétabotot, két jutalomszereppel: előbb a Baader/Mein- hof-csoport tevékenységét felelevenítő Ólomidő terroristanője, majd a Rosa Luxemburg címszerepe következett, utóbbiért méltán nyerte el a cannes-i filmfesztiválon a legjobb női alakítás díját. Egyik utóbbi nagy filmje az ugyancsak világhírű Volker Schlöndorff rendezésében, Max Frisch Homo Faber című regényéből készült Voyager, azaz Utazó. És még egy főszerep: Lars von Trier filmjében, az, Európában, amely az egyik legjobbja volt a hazai kínálatnak. A cím igazán illik Barbarára is. (tn) Tökéletesen megformálja Csehov, Scola, Fellini, Visconti, Monicelli, Taviani, Bellocchio, De Sica, Antonioni, Garinei és Giovannini figuráit. Marcello Mastroianni el tud játszani mindent: a csábítót, az elcsábította^ a gyengét, az ártatlant, fiatalt, öreget, a szerencsétlen flótást, a Válás olasz módra groteszk Feféjét és a Nyolc és fél elveszett Guidóját egyaránt. A legismertebb és talán a legelismertebb olasz színész külföldön. Párizsban például Cézár-díjjal jutalmazták. Hogy fogadta a párizsi közönség a díjátadó ünnepségen az idegent - a Gioia szerint -, a legolaszabb olaszt? Jelenlététől megbabonázva, állva tapsolta őt, akár egy franciát, teljesen megfeledkezve a francia földön szinte kötelező erős nemzeti érzésről - kommentálja az eseményt az olasz lap cikkírója. (Persze azért Mastroianni Franciaországban csak a Camu- regény alapján készült Visconti-film címszereplőjeként idegen, egyébként nem. Hiszen évekig élt együtt a legszebb francia asszonnyal, Catherine Deneuveu-vel. E szerelemből született Chi- ara nevű manöken lányuk.) Mastroianni mosollyal válaszolt az ovációra és szép szavakkal, amelyekből a törékeny emberi lélek ismerhető meg: „Rendkívüli a mi hivatásunk: a világban háborúk dúlnak, emberek ölik egymást, gyerekeket gyilkolnak, nőket erőszakolnak meg, és mi, színészek mintha csak egy erődítménybe lennénk bezárva, amely mindannak ellenáll, ami a falain kívül történik, és ahol mi egyre csak játsszuk és meséljük történeteinket. Köszönet a Cézárért... De jól tudom, holnap már senki se fog emlékezni rá, hogy ki kapta és miért.“ Mastroianni, a tökéletes ember és színész, még ezt is meg tudja bocsátani - állítja róla, minden bizonnyal megalapozottan, a Gioia. (tallósi) 1993. VI. 27. ■kqoHÉ
