Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-06-27 / 25. szám
* •* 993. VI. 27. ajon miért tartozik a határvidékhez Mohelnice és Libéchov, ugyanakkor miért nem Náchod és Domazlice? Mert a .határvidék' fogalmat abban az értelemben, amilyet az utolsó háború után nyert, nem lehet meghatározni az államhatár közelségével, hanem valami egészen mással. Ugyanis azokat a területeket takarja, melyeken német települések voltak találhatók, úgy, ahogy azok az évszázadok során kialakultak. Megállapodtak és meg is maradtak 1945-ig. Az akkori nemzetiségi térképre ma már csak az idősebb nemzedék emlékszik. Idézzük csak fel Masaryk lexikonéból, I. rész (1925), a címszó „Csehszlovákia (lakossági statisztika)“, 1057. old. és a köv: A cseh-német nyelvhatár - az ország belsejéből nézve - Domazlice, Stankov, Plzen, Manétín, Cistá, Louny, Trebenice, Roudnice és Mélník mögött húzódott Bezdézig és Jestédig, onnan Zelezny Brod és Dvúr Králové körül Náchodig, az Orlicei-hegységig, majd Zábéh, Olomouc, Lipník, Hranica és Prí- bor mögött Opaváig. Délen német többségű volt Nyrsko, Vimperk, Prachatíce, Cesky Krumlov, Slavonice, Znojmo, Hustopece és Valtice. A német nyelvterület kellős közepén népes sziget létezett, a mosti-duchcovi, melyen a csehek a lakosság harminc-ötven százalékát alkották, ugyanakkor a cseh területeken belül német szigetek voltak, a svitavyi- lanákrouni, a jihlavai és még néhány további szigetecske. Jelentős számú német kisebbség élt Brünnben és Olo- moucban. Egészében véve, a németek Csehország lakosságának egyharmadát alkották, és egynegyedét Morvaország lakosságának. * Már ez a futó pillantás jelzi, hogy a cseh föld két nemzet hazája volt. A cseh nacionalisták megfosztották a csehországi németeket honossági joguktól, betelepültöknek nyilvánítva őket. Csakhogy: már a cseh állam kezdetének időszakában éltek itt németek, ugyan nem nagy számban, de kiemelkedő szakmák művelőiként. A kulturális-civilizációs, valamint a politikai fejlődést tekintve, a német tartományok évszázadokkal jártak a csehek előtt. Ezért azok, akik onnan hozzánk jöttek, a mi elődeink szemében a Nyugat képviselői és a Nyugat kultúrájának közvetítői voltak. Szerepük van abban, hogy Európa részévé váltunk. Terjesztették nálunk a kereszténységet, és nemcsak tűzzel és karddal, mint az Elba mentén. Tevékenykedtek itt ír-skót és bizánci missziók, de a németek voltak a legkitartóbbak. A 12. századtól kezdve tömegestül érkeztek ide németek, mégpedig uralkodók, feudális főurak meghívására. Kijelöltek számukra helyeket, melyeket nem lakott senki. Itteni alattvalókká váltak, és tették, amit tudtak. Két emberöltő alatt városok tucatjait alapították, melyek az uralkodó hatalom gazdasági alapjává váltak. A Premysl-állam a 9. században keletkezett. A tömeges német betelepülés a tizenkettedik században kezdődött, de már korábban is jelentős tevékenységet fejtettek itt ki a németek. Ha valaki ma, a huszadik század alkonyán kijelenti, hogy a németek csaknem kezdettől fogva részt vettek a cseh állam felépítésében, akkor nehéz bármit is felhozni ez ellen. [...] valamilyen forradalmi hatalom meg akarja valósítani nagyképü utópisztikus álmát, kiürített helyre van szüksége az építkezéshez. Eltávolít mindent, ami nem válhat felemelkedésének eszközévé. A határvidéken fölöttébb segítette az utópia győzelmét az, hogy itt mindent a „nulladik évben" kezdtek kiüríteni, rombolni, bevezetni, betelepíteni, szervezni és építeni, amikor hirtelen el kellett mennie csaknem mindenkinek, akik ezelőtt itt laktak, itt nőttek fel, itt emlékeztek, akik gondozták a mezőket és erdőket, a kápolnákat és udvarokat, kastélyokat és fasorokat. Az ő kitelepítésük előtt, tulajdonképpen közvetlenül a háború befejezése után, érkeztek ide az ország belsejéből azok, akik elhatározták, kezükbe veszik itt a dolgokat. Hogy miféle emberek voltak, és milyenek az indítékaik? Kiknek a megbízottai lehettek azokban az első napokban? Melyik archívumban találhatók erről feljegyzések? Gondolkodjunk: az ország besejéből győztes fegyverekkel rátermett férfiak érkeztek, ugyanakkor a Szudéta-vidéken sok férfi nem volt: fogolytáborokban voltak vagy az elesettek között. Mi történt ott abban az időben? Még manapság is élnek mindkét oldalon emlékezők. Ha nem hunyod be a szemed az igazság egésze előtt, nincs rá okod, hogy ne hallgasd meg őket. Bizonyára észreveszed, hogy itt is, ott is valaki felejteni akar. A legelőször érkezettek közül nem egy beépült annak az új hatalomnak a struktúrájába, mely ma is uralkodik. Miután kihajtották a németeket, jöttek ide volhmiai csehek, Magyarországról és Romániából áttelepített szlovákok, cigányok, még görög menekültek is, de mindenekelőtt csehek az ország belsePetr Príhoda jéból, többnyire a szegényebb rétegekből. Egészében véve tehát gyökereiktől megfosztott vagy a mai napig lebegő emberek. Számukra a határvidék „olvasztó tégely" volt. De nem olyan, amilyen az Egyesült Államok az Európából betelepültek számára. Amerika könyörtelenül rákényszeríti minden betelepülőre az ő formáját, melyet már előre elkészített. Itt nem volt mibe belelőni. Itt halogatni kellett. Itt mindenki egyéniségének feladására kényszerült, mert hirtelenjében nem tudta, mi lesz vele. Valakinek ez egész könnyen ment. És sikeresebb volt az, akinek egyáltalán nem voltak egyéni vonásai. A betelepültöknek nem volt, nem is lehetett semmiféle belső vonzalmuk ahhoz, ami itt a korábbi időkből megmaradt. Egyébiránt hihetetlenül könnyen jutottak vagyonhoz. Csak akarnod kellett - és volt házad. Nem tetszett neked benne? Könnyedén elpazaroltad a megszerzett vagyont? Kérem, kaphatsz másikat. Az embereknek olyan fajtája alakult itt ki, „aranyásóknak" mondták őket, akik a letelepedés ürügyén érkezve „megpakolták" magukat, aztán visszamentek az ország belsejébe. De igazából azok sem kötődtek új lakóhelyükhöz, akik akkoriban úgy döntöttek, hogy maradnak. Minden, ami korábbról itt maradt, hirtelen eltűnt. Meg aztán: csak nagyon nehezen lehet kialakítani igazi otthont, ha tudod, hogy annak, aki felépítette a házat, melyben laksz, kevéssel a te érkezésed előtt nem önszántából kellett elmennie. Ezért az emberek jöttek és mentek. A spontán módon vagy szervezett formában „utólagosan betelepülők" hullámai egymás után, újból és újból meghódították ezt a már korábban megvert vidéket. Tartósabb letelepedésről a hatvanas évektől kezdve lehet beszélni, amikor felnőtt a háború utáni első nemzedék. Minthogy az új emberek nem éltek együtt bizalmasan ezzel a környezettel, így az nem inspirálhatta, nem is fékezhette őket. Mint TABULA RASA, hagyták aztán, hogy lényükbe beíródjék az, amit másutt gondoltak ki és határoztak el előre. Vajha érkezett volna közéjük valaki, aki érthető módon elmondja nekik, például azt, hogy: A szél hozott ide titeket a legkülönfélébb tájakról, mindenféleképpen megdolgozott benneteket az élet, ennek ellenére próbáljátok kölcsönösen megérteni egymást - hogy mindenki megértse saját magát; talán felfogjátok, hogy osztoztok valamiben, amivel többek vagytok, mint eddig voltatok; és emlékezzetek a számúzöttekre, akiknek a hajlékaiba betelepedtetek, és akikkel osztoztok abban a valamiben; és ha nem is vagytok okozói az ő fájdalmuknak, ne nézzétek le őket, legalábbis ne felejtsétek el olyan könnyen, hogy nektek is szükségetek van és lesz az igazságra; gondoskodjatok tehát erről a műről, melyet nekik el kellett hagyniuk, műveljétek ezt a földet. Senki ilyen ember nem jött. Ismered azt a szlenges kifejezést, hogy: „csontvázig lenyúzni"? A gumisok használják, akik a gumiabroncsok felújításával foglalkoznak. Azt jelenti, hogy a gumiréteget egészen a drótmerevítöig le kell dörzsölni. - Mi maradhatott itt? Minek kedvez itt igazán? Annak, ami ugyan minden ember számára közös, de nem feladat, hanem pusztán eleve adottság: olyan életnek, mely a csontvázig le van nyúzva, azaz az alapvető vitális szükségletek szintjéig. Kenyér és játék. A teljesség kedvéért tegyük hozzá: munka is, mely azonban ma már nem szeretett, nem alkotó, lélektelen és értelmét veszítette. Gyár, kocsma, futballpálya - az elveszett lelkek három gyülekezőhelye. A határvidék kilátástalan vidékké kezdett válni, senki földjévé... Senki földjévé?! Minden azt sugallja az embernek, hogy megengedjen ilyen kijelentést. Pedig mégiscsak a mi földünk! A másik oldalon, a szudétanémet honfitalálkozó szónoki emelvényéről ugyanez hangzik: Igen, mégiscsak a mi földünk! - Mielőtt tudatosítanám horde- rejét ennek az ellenpontnak, valami összeszorul bennem, és egyszerre, ahogy szokott, ráfordul a figyelmem - és lélekben már pereg is előttem a film: a nürnbergi Parteitag, München, 1939 márciusa, gestapo a Peckárnában, kobylisi lövölde, Lidice, az olyan lassú, de baljósán feltartóztathataltan ritmusú nevek, mint Buchenwald - Mathausen - Ravensbrück - Oswiecim; 1945 májusa, mint amikor cintányért ér az ütés, és abban a zajban „visszavágó" vérfürdők Dél-Morvaországban és Krásne Breznó- ban; és mindjárt erre 1948 februárja, és már szanaszéjjel Jáchymov, Bory, Leo- poldov, szintén Poznan és Budapest 1956, 1968 augusztusa stb., stb.: inkább legyen elég! Ezt is elmondták már sokszor - s meg lehetett alaposan vitatni. Hiszen ebben a gyökereiből kiforgatott földdarabban Európa, sőt az egész világ nyomora meglátható; és ha úgy akarod, saját múltbéli és jelenkori nyavalyáink tompa tükreként szolgál számunkra. Talán azokra a jelenkoriakra kellene néznünk a leggyakrabban. A mi földünk ez, felelősek vagyunk érte. Hogy a magukénak vallják azok is ott a másik oldalon? Hiszen innen származnak! És ebben az ellenpontban vélem látni a feladatot. A miénket is, az övékét is. [...] r É vszázadokon át a mi közös földünk volt ez. Legnyugatibb sarka a maga idejében Schlick- birtok. Cheb és Jáchymov vidékének urai talpig német férfiak voltak, de ugyanígy a csehek is. Stephan Schlick 1526-ban halt meg az ifjú királlyal, Lajossal, Mainznál, amikor Csehországot és Európát védte a törökökkel szemben. Rokona, Joachim Andreas úr száz év múlva fellázadt Csehország törvényes uralkodója ellen, akit a született csehek is elutasítottak. 1621 júniusában, az Óváros piacterén a fejével fizetett ezért. Sőt a huszonhét cseh, német úr és polgár közül elsőként lépett a kivégzőhelyre. Nem sokkal odébb, a Hasistejnán laktak Lobkowitzék, akik szerteágazó főnemesi családból származtak. Hagyományosan széles látókörükkel tűntek ki, mely túlmutatott a cseh horizonton. Bohuslav úr, aki a Hasistejnán született és ott is halt meg, beutazta Európát, művelte magát valamennyi akkori tudományban, és itt, az Érchegység lejtőjén könyvtárat létesített, melyhez hasonló messzi tájon nem volt. Még távolabb, Jezeríben, a maga korában tekintélyesnek számító színház- és zeneművészeti központot hoztak létre Lobkowitzék; még Bécsből is jártak oda. Abban a légkörben nőtt föl Christoph Wilibald Gluck, a helyi erdész fia. Décínben éltek Thunék. Tirolból jöttek ide, de vásároltak birtokot Szászországban is. Néhányan ebből a családból kimondottan csehbarátok voltak. Sőt Josef Matthias úr lefordította németre egyik szerencsétlen kézirathamisítványunkat ... a világ, melynek rendje kedvezett Csehország mindkét népe zavartalan együttélésének, visszavonhatatlanul elmúlt. Kőtanúi pusztulnak, eltűnnek. Barangolok ezen a földön, s látom Ronov, Hasistejn és Ryznburk romjait, az osecki és broumovi templom halott testét, Cer- veny Hrádok és Jezera lemállott vakolatát. Úgy nézek ki, mint a keresztény középkor szerelmese, aki Kis-Ázsiában járva azt mondja: itt lakott Galatea, itt Efezosz, Pergamosz, ott Laodicea... Bodnár Gyula fordítása A Kalligram kiadó gondozásában a napokban jelent meg magyarul Petr Príhoda A cseh kór című könyve. A fenti részletek az Elveszett történelem című esszéből valók, mely először sza- mizdat-kiadásban látott napvilágot 1984-ben, német fordítása egy évvel később. A kép nem sokat árul el a kitelepített németek igazi tragédiájáról, az internáló táborokról, a három és fél kilós csomagokkal menetelő kiüzöttekról, az ún. forradalmi gárdák kegyetlenkedéseiről. (ÓTK felvétele) ELVESZETT TÖRTÉNELEM*