Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-12-19 / 50. szám
FÜRI BÉLA gépészmérnök, egyetemi adjunktus, a Szlovákiai Magyar Tudományos Társaság alelnöke Nálunk kevés embernek adatik meg, hogy a magyar tannyelvű alap- és középiskola után a felsőfokú képesítését is az anyanyelvén szerezhesse meg. A Gutáról származó Füri Béla e kivételek közé tartozik. Mondja is: „Az én esetem rendhagyó. A nemzetiségünkhöz tartozó értelmiségiek legtöbbje a szlovák - az elmúlt időszakban szép számban a cseh - főiskolákon, egyetemeken szerezte meg szakképesítését. A magyar középiskolából kikerüld továbbtanulóknak ugyan pluszmunkát jelent a szlovák nyelven tanulás, de ez nem jelenthet problémát. Az iskoláinkban szerzett jó alapokra építhetnek, és tudásukat fejleszthetik más nyelveken. Többes számban mondom. Az ember bármilyen nyelven is tanulja meg a szakmáját, szerzi meg oklevelét, már a főiskolai tanulmányai alatt rájön, hogy a szlovákon kívül szüksége van még az angolra, a németre, ha nem is beszéli tökéletesen, de jobban gyakorolhatja a szakmáját. Ugyanakkor az anyanyelvűnket is művelnünk kell!' Gútai sors Füri Béla bérmunkás szülők gyermekeként 1948-ban született a Vág menti Gután. Már csak az édesanyja él, vele is kezdi emlékezését. Még a Monarchia idején létesített „hálógyárnak“ nevezett kisüzemben dolgozott, ahol a géppel kötött halászhálók beszegésén fáradozott. 1946-ban sok gütaival együtt az ő családjukat is Csehországba deportálták. S onnan szökdöstek vissza. így került sor arra, hogy Borka Mária 1947-ben Füri Béla felesége lett.- Apámék is bérmunkások voltak, halászok, vízimalmosok és ácsok is. A csóna- kukat maguk faragták, nálunk ladiknak nevezik. Idénymunkát is vállaltak a gazdáknál. Apámat tényleges katonai szolgálatát töltve az orosz frontra vitték. Szerencsésen hazajött... Az apa előbb a régi kultúrház gondnoka volt, később az új alapiskola mindenese lett, takarított, karbantartott. Ebben a család is segítette. Ötvenhétben végre rászánta magát, hogy „gútai módra“ házépítésbe kezdjen. A legtöbben napon szárított vályogtéglát használtak. A téli hónapokban „famunkára“ Csehországba mentek, a megkeresett pénzt fában fogadták el, idehaza feldolgozták, s meglett a házépítéshez szükséges gerenda, deszka is. Csak hatvanháromban költözhettek az új családi házba. S két év után kiöntötte őket a nagy árvíz. Az egyszerű vályogházak összedőltek, lakóik kulcsrakész új otthonaikba költözhettek. Füriék „szénporos“ háza kiállta a. víz nyomását, a biztosítótól csak kárpótlást kaptak... A legtöbbre vitte Nem valami rózsás viszonyok között indult az életbe a két Füri gyerek, az ifjabb Béla és az öt évvel fiatalabb Magdolna. A szülők szűkös keresete miatt - ami a legtöbb gútai család jellemzője volt - a gyerekeknek csak a legszükségesebbet adhatták meg. A legtöbb fiatal szakmát tanult, csakhogy mielőbb kenyérkereső lehessen. Béla a kilencéves magyar alapiskolát Gútán járta ki, ahol a kéméndi származású Bankházy Károly pályakezdő pedagógus a fiatal Bélával megkedveltette a fizikát és a matematikát, ami sorsa alakulását megszabta. A komáromi középfokú gépipari szakiskolában oktató kiváló magyar tanároktól újabb jó alapokat kapott ahhoz, hogy az érettségi után, 1967- től főiskolán folytathassa tanulmányait. Előbb tájékozódott, hová is menjen. Ismerősei Prágát dicsérték, ott jobbak a körülmények. — A híres prágai Cseh Műszaki Főiskolán nem volt különösebb gondom - mondja Füri Béla. - A sikeres felvételi után csehül kezdtem tanulni... Még az első évfolyamban felfigyelt egy buzdító hirdetményre: aki az első két szemeszterben sikeresen vizsgázik, a kulturális szerződés keretében ösztöndíjasként a budapesti Műszaki Egyetemen szerezheti meg mérnöki diplomáját. Több sem kellett egy gútainak. Füri Béla megpályázta az ösztöndíjat, s a vizsgák letétele után mehetett is Budapestre. S öt év múlva, 1973-ban okleveles hőerő-gépész- mémökként jöhetett vissza Szlovákiába. Bedobtak a mély vízbe... Hogy alakult nálunk annak az embernek a sorsa, aki felsőfokú végzettségét is magyarul szerezte meg? Egyévi katonai szolgálatát is letöltve rövidebb ideig a tol- mácsi energetikai gépgyárban és a gútai motorkerékpárgyárban dolgozott, 1975- től pedig a pozsonyi Energetikai Kutatóintézetben gyakorlati kutatási problémákkal foglalkozott. Már ekkor szakfolyóiratokban - szlovák és magyar nyelven - publikálta tanulmányait. Felfigyeltek rá. — A magyar iskola egy csöppnyi hátrányt sem jelentett, még a főiskolán sem - állítja Füri Béla, aki 1983-ban oktatói, adjunktusi tisztségben került a Szlovák Műszaki Főiskola Gépészmérnöki Karának hőtechnikai tanszékére. A főiskola 1990 áprilisától már mint egyetem működik. - Tudták, nem titkoltam, hogy magyar vagyok. Nem a származásra, hanem a hozzáértésre voltak kíváncsiak. Bedobtak a mély vízbe, s úsznom kellett. A hűtőgépekkel foglalkozom, a műszaki hőtant és a hőátszármaztatást oktatom. Elméleti, laboratóriumi és számítástechnikai gyakorlatokat vezetek, a hozzám osztott diákok diplomamunkájának vezetője is vagyok. A munkánk sokoldalú, mindig mást kell csinálnunk... 1986-87-ben ő is a hőszivattyúzással foglalkozott, hogy lépéseket tegyenek alkalmazására. Füri Béla már 1988-ban két szerzőtárssal, K. Mecarikkal és V. Havel- skyvel könyvben is megjelentették Tepef- né cerpadlá (Hőszivattyúk) címmel 327 oldalas közös tanulmányukat. Hasznos kiadványnak bizonyult, tankönyvként is használták, gyorsan el is fogyott. A mérnökjelöltek a hűtési technikát Füri Béla sokszorosításban megjelenő kéziratos jegyzetéből tanulják. És Pozsonyban újra összejött Bankházy Károllyal, aki a gútai alapiskolában megszerettette vele a fizikát és a matematikát. A nyolcvanas években a Pedagógiai Könyvkiadó szerkesztője volt. Füri Béla fordításában jelentette meg a magyar gimnáziumok számára a „Fizikai gyakorlatok“ (1986) és „A szilárd anyagok fizikája“ (1987) című tankönyvet. A vállalkozók kutatási megbízatásai Füri Béla is, akárcsak kollégái, az egyetemi oktató sajátos feladatának tartja a szakma műveléséhez szükséges szakirodalom felkutatását, a gépek, berendezések gyártóival a kapcsolattartást, hogy áttekintésük legyen arról, ki mit gyárt, s azon belül is valami speciálisat. Erre azért is szükségük van, mert az egyetemi oktató negyven százalékig maga állíthatja össze a tananyagot, hogy a hallgatók megismerhessék az újdonságokat is, a legújabb szakmai eredményeket, amelyek a tankönyvekben még nem találhatók meg. Az egyetemen is az élet diktálja a tempót. Nemcsak a növendékeikkel foglalkoznak. Gyakorló tervezőmérnökök is gyakran felkeresték őket, hogy tanácsot kérjenek, segítségükre legyenek új megoldások „kitalálásában“.-Eddig voltak külső megbízatásaink, csak nem éleződött ki a helyzet annyira, mint most - mondja Füri Béla. - Már nem az az érdekes, hogy az egyetemen ki mit csinál, hanem az, hogy lesz-e munkánk. Pár évvel ezelőtt még kötelező volt a kutatás. De az Állam bácsinak kiürült a zsebe, nem ad pénzt a sokba kerülő, a leendő mérnökök neveléséhez is igen szükséges egyetemi kutatásokra. Átmeneti időszakban vagyunk. El kell tudni adni magunkat, a vállalkozók megbízatása által kiharcolni a kisebb-nagyobb kutatási lehetőségeket. Az egyetem ezt engedélyezi, csakhogy a jó szakemberek ne hagyják el. Az iskolának ez jelenleg csak erkölcsi hasznot jelent. De ha a nyugati mintára, jogilag is tisztázottan, az ügyvédi tanácsadói szolgálathoz hasonlóan kialakul a mérnöki tanácsadói szolgálat, ez már nagy hozzájárulás lenne az egyetem költségvetéséhez is, s ugyanakkor az egyetemi oktatók-kuta- tók aszerint prosperálnak majd, ki hány megbízatást szerez magának... Ez már az egyetem hallgatói számára is távlatbővítést eredményezhet, mert a jövőben magánkézben levő mérnöki tanácsadó irodák nyitására is lehetőségük nyílik. Szellemi életünk gazdagítása Füri Bélához hasonlóan a peredi származású felesége - akit Szutyáni Erzsébetként ismert meg - szintén magyar iskolából került a prágai Cseh Műszaki Egyetemre, ahol nukleáris mérnöki diplomát szerzett, és fizikusként a pozsonyi onkológiai intézetben dolgozik. Két gyermekük is a szülők útját követi, a Duna utcai magyar iskolába járnak: a tizenhat éves Zoltán gimnazista, Zsolt pedig az alapiskola ötödikese. Úgy nevelik őket, hogy hozzájuk hasonlóan az életben magyarként is megállhassák a helyüket. Az apa és az anya is példakép számukra. De Füri Béla másokkal is előhozakodik.- Csupán a mi egyetemünkön szép számban vannak magyar oktatók: Buko- veczky György, Hulkó Gábor, Agócs ZolOten ültek a vonatfülkében, öt régi jó barát, aki hosszú-hosszú évek óta ismerte egymást. A vonat nagy nekilendülésekkel futott állomástól állomásig, vonszolta magát a korán érkezett télben, a fagyos szélviharban, melyből az utasok mit sem éreztek a jól fűtött vagonokban. Az öt férfi könnyedén* diskurált, már sorra vették a katonaélet emlékeit, hiszen mindannyian voltak katonák, aztán a diáksors került terítékre, majd a nők, a mulatozások, a nagy utazások, a politika, amelytől szinte észrevétlenül siklottak az emberi élet furcsaságaira, ezek közt is a titkolózásra. Nem tudták eldönteni, hogy mostanság vagy régebben titkolóztak többet az emberek, s abban se voltak bizonyosak, hogy miért is kényszerül titkolózni az emberi nem. Nagy-nagy férfielfogultságukban csupán abban értettek egyet, hogy a nők képtelenek titkot tartani, mert a női természet olyan, hogy mindent kibeszél, semmi sem marad meg benne. Bizarrabbnál bizarrabb történetek hangzottak el, még Seherezáde is megirigyelte volna azt a mesélőkedvet, amely e meglett férfiakon úrrá lett. Mind úgy kezdte a történetét, hogy „a barátom felesége“, holott a maga feleségéről szövegelt, bizonyítva ezzel is, hogy a férfinép született titoktartó, és semmi olyasmit nem mond, ami a családi fészek csendjébe tartozik.- Egyszer a barátom furcsamódon tette próbára a feleségét - kezdte történetét az ablaknál ülő szemüveges férfi. - Késő este autóval ment haza, és az erdőből váratlanul elibe ugrott egy őzike. Már nem tudott lefékezni, s a szerencsétlen állatot elütötte. A kocsi megrongálódott, az állat kiszenvedett. Nem volt mit tenni, az őzikét bepakolta a csomagtartóba, miközben a kezét is, a ruháját is alaposan bevérezte. így érkezett haza. Amikor a felesége meglátta, rémülten ugrott fel a tévé elől. — Jézusom!... Mi történt veled? Megsebesültél? — Nem, nem!... Semmi az egész — tette hozzá bizonytalanul. — Az Istenért! - folytatta az asszony. - Mondd már, mi történt!? — Nem mondhatom el senkinek. Neked sem. — De hát miért? Talán attól félsz, hogy elmondom másoknak?- Na, jó! Előtted úgysem titkolhatnám el az ügyet, de ha valaki megtudja, akkor végem!-Szegénykém!... Mondj el mindent, te is megkönnyebbülsz.- Elütöttem valakit! - füllentette a férfi.- De hát kit?- Nem tudom. Becipeltem az erdőbe, a bokrok közé, s betakartam ágakkal.- Ez szörnyű! — kezdett siránkozni az asszony. - Most mi lesz velünk?- Nem tudom. Holnap kimegyek az erdőbe, és elásom. De te is maradj az eszednél, mert ha valakinek elmondod, mindnyájunknak vége. Az asszony egész éjjel nem tudott aludni. Miközben a férje vígan horkolt, ő töprengett. Reggel már korán kiment a kertbe, s hogy megnyugodjon, gyomlálgatni kezdett. Meglátta a szomszédasszony, akivel igen jóban volt, az rögtön észrevette, hogy valami baja van, mert igen kurtán felelgetett. Faggatni kezdte, mire az visz- szakérdezett:-Tudsz titkot tartani?- Már hogyne tudnék! - felelte a szomszédasszony. - Elmondtam én valaha is valamit, amit nekem mondtál?!- Nem, nem!- Hát akkor? Az asszony végül is elárulta a szörnyű titkot. A szomszédasszonya vigasztalta, bátorította, hogy majdcsak jóra fordul a dolog, ne keseregjen! Ezután elváltak, s mindkettő ment a maga dolgára. Időközben a félj is felébredt, az asz- szony reggelit tett eléje, de mielőtt egyetlen falatot is lenyelhetett volna, a kutya szörnyen ugatni kezdett. Kiment a gazda, s látja, hogy az utcaajtóban a falu csendőre áll a polgármesterrel. Rögtön tudta, honfán, Élesztős Pál, Prikkel Károly, Vincze Kálmán, Szívós József, Bánki Gyula, Sza- lay György, Lapos József. S még mások is, és másutt is! Egyiküknél sem jelentett problémát, hogy magyar iskolából indultak az életbe... De Füri Béla abban már problémát látott, hogy nem volt olyan szervezet, amely támogatta volna nemzeti kisebbségünk tudományos közéletének kialakulását, értelmiségieink összefogását, az itt élő magyarság szolgálatát, szellemi életének gazdagítását, tudományosságának fejlesztését. Erre csak a nyolcvankilences rendszerváltás után nyílott lehetőségük. S Füri Béla Hulkó Gábor docenssel együtt 1990-ben egy ilyen szervezet megalakítását kezdeményezte, amely végül is a Cse- madok egyik szakmai társaságaként - akkor még Csehszlovákiai Magyar Tudományos Társaság elnevezéssel (ma már természetesen a Szlovákiai előnevet viseli)- alakult meg és működik. Füri Béla az egyik alelnöke, a másik kezdeményező, Hulkó Gábor pedig a társaság választmányának tagja. . Már az induláskor, a felmérések készítésekor sem feledkeztek meg azokról az értelmiségieinkről sem, akik nem tiszta magyar közegben dolgoznak, hanem olyan munkakörökben, ahol nincsenek közvetlen magyar kapcsolataik, hogy tudásukkal, tapasztalataikkal ők is hasznára váljanak nemzeti közösségünknek. Füri Béla arra is felhívja a figyelmet, hogy együttműködnek a külföldi tudományos szövetségekkel, intézményekkel is.- Ápoljuk a szakmai kapcsolatot a külföldi magyar szervezetekkel. Két évvel ezelőtt a mi társaságunk a Magyar Orvosok Világszövetségének részvételével Komáromban rendezett konferenciát. Hasonló az együttműködésünk a Magyar Mérnökök és Építészek Világszövetségével is. A jövő év elején nálunk, Szlovákiában kerül sor a mérnökök nemzetközi találkozójára ... A konferencia időszerű témája bizonyára országos és nemzetközi érdeklődést vált ki: Milyen hatással van a mérnöki és kutatói munkára a rendszerváltás? Ezzel kapcsolatban milyen pályamódosítások szükségesek?- Mindehhez sok mondanivalónk lesz nekünk is - hangsúlyozza Füri Béla.- A Nyugaton élő mérnöktársainktól hasznos tanácsokat kaphatunk, ötletbörzét nyithatnak számunkra. Náluk a gazdasági helyzettől függően a szakemberek gyakran változtatják profiljukat, a hanyatlást átképzéssel vészelik át, hogy amint újra beáll a fellendülés időszaka, már más munkakörben, az elsajátított újabb modern technológiát alkalmazhassák a gyakorlatban. A rendszerváltásig nálunk az volt szokásban, hogy az ember élete végéig ugyanabban a szakmában dolgozott. A bekövetkezett gazdasági kényszerítő körülmények hatására már mi is felvetjük a kérdést: miért kell nekem életem végéig ugyanazt csinálni?! Ez az, ami most izgat bennünket. S erre keressük majd a jövő év elejére tervezett konferenciánkon is a választ: milyen összefogásra és anyagi támogatásra van szükség ahhoz, hogy a tudományos dolgozók a volt kommunista országokban, a váltás okozta felgyülemlett szakmai problémáikat ne kilincselgetések- kel, hanem intézményesen oldhassák meg. Petrőci Bálint (A szerző felvétele) nan fúj a szél. Az asszony is hófehér lett, megértette, hogy nagy hibát követett el, s most már mindennek vége. Beengedték a csendőrt és a község polgármesterét, s azok nyomban faggatni kezdték a férjet, hogy mi történt az este. A félj kezdetben nem adott válaszokat, de miután a csendőr közölte, hogy mindent tudnak, s a felesége sírva futott a lakásba, ő is megenyhült. Odavezette látogatóit a garázshoz, felnyitotta az autó csomagtartóját, és mosolyogva mutatott az áldozatra. A hivatal emberei először meglepődtek, aztán szidalmazni kezdték, amiért jóvá tette őket. Ekkor a férj őszintén megvallotta, hogy csupán a feleségét akarta próbára tenni, igaza volt-e apjának, amikor számtalanszor figyelmeztette: nem mondhatsz el mindent még a hozzád legközelebb állóknak sem.- Hát igen - fűzte hozzá a polgármester. - Azt a titkot őrizhetjük meg a legjobban, amelyet magunk se ismerünk. Azóta a szomszédasszonyok nem beszélnek egymással. De lelke mélyén a férjet is bántja, hogy ily csúf módon tette próbára a hozzá legközelebb álló embert. A bizalom ugyanis olyannyira szent, hogy nem érdemes vele játszadozni. Szőke József
