Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-12-05 / 48. szám
A dunaszerdahelyi kórházban Bacuiákné di. Simon Veronika, a belgyógyászat főorvosa a Csallóközben is elterjedt rossz szokásokra, kórokozó szenvedélyekre hívta fel a figyelmet. Ez annál inkább is aggasztja, mert hozzájárulnak a szív- és érrendszeri megbetegedésekhez. Az általak okozott elhalálozások számát tekintve Szlovákia Európában a második helyen áll. Ennek elnyerésében a Csallóköz is „érdemeket“ szerzett. A kórokozó rossz szokások ördögi köréből csak úgy törhetnénk ki, ha lemondanánk róluk. De ez sok esetben reménytelennek tűnik, s az orvos mégis erre törekszik. Zugivó nők és más káros szokások- Az orvosnak nem a gyógyítás, hanem a megelőzés a legfőbb hivatása. így sok esetben lényegesen csökkenhet a különböző okokból keletkező szív- és érrendszeri megbetegedések száma - mondja a főorvosnő. A magyarok lakta legnagyobb régióban a civilizációsnak is nevezett betegség leggyakoribb előidézője a magas vérnyomás (többnyire genetikai eredetű), a cukorbaj (az ebben szenvedők erei tíz évvel öregebbek az átlagnál). S a harmadik helyre tornászta fel magát az alkoholizmus, amely gyorsítja az érelmeszesedést, rossz hatással van a zsíranyagcserére, nem szólva más káros kihatásairól. Az italfogyasztás a Csallóközben - főleg a középnemzedéknél — járványként terjed. A nők között is, akiket többnyire zugivókként emlegetnek. Társaságban nem isznak, otthon innál inkább. — Az ivókat hiába figyelmeztetjük a következményekre. Az alkoholizmus terjedése ellen erélyes lépéseket kellene tenni... Ehhez nincs sem joga, sem hatalma az orvosnak. Úgy vélem, másnak sem. Az állam a költségvetésben számol az alkoholra kivetett adóval. Sok haszon nincs belőle, mert a kórházak egyre több pénzt követelnek az alkoholfogyasztás következtében is beálló betegségek gyógyítására. A szív- és érrendszeri megbetegedést előidéző más rossz szokásról már könnyebben lemondhatunk. A főorvos asszony elsőként ezt javasolja: változtassuk meg táplálkozási szokásainkat. Térjünk vissza nagyanyáink szakács- könyvéhez, a Csallóköz — más régióban a vidék- régi ételeihez. Tartsunk hús nélküli napokat. Fogyasszunk több főzeléket - zöldséget, hüvelyeseket. Befőtt helyett hasznosabb az aszalt gyümölcs, torta helyett a kelt tésztából készült kalács. Együnk többfajta gyümölcsöt, ne csak Bacuiákné dr. Simon Veronika Méry Gábor felvétele almát, dinnyét, szőlőt, barackot, banánt. Felesleges a sok déli gyümölcs, drága is, s nincs annyi vitamin bennük, mint ami a kertjeinkben megterem. Itt van még a szeder, ribizli, naspolya, egres, s a ki tudja hová süllyesztett birsalma, amely aszalva még ízletesebb. A helyes táplálkozáshoz tartozik a tej is, de az utóbbi időben csökkent a fogyasztása. A tej hiánya - kalciumtartalma miatt — károsodást okozhat az emberi szervezetben, csontlágyulást, a már úgyis magas százalékban előforduló mozgásszervi, hátgerinci megbetegedéseket idézhet elő. Újabban divatba jött a majonézes étkezés. Ha nem akarunk hízni és hasmenést kapni, inkább szokjunk le róla. Amiről a legtöbb ember leszokott, az a rendszeres táplálkozás. A munkahelyi falatozással - a hazulról hozott kis csomagokkal - nem pótolhatjuk a napi ötszöri étkezést. Ha ezt nem tartjuk be, megbomlik a szervezet anyagcseréje. Az egészséges táplálkozást a háztartásban csak az anya tudja megszervezni. Ehhez az szükséges, hogy visszatérjünk a családi asztalhoz, az anya szerepének visszaállításához. — A szív- és más betegségeket előidéző helytelen életmódhoz tartozik a mozgás hiánya is - folytatja a tanácsadást Bacuiákné dr. Simon Veronika. - A csallóközi ember sokat dolgozik, sajnos csak egy testhelyzetben... Segíthetünk ezen? Sportolással! Hogy így legyen, anyagi forrásokhoz kellene juttatni a községeket is. A szponzorok ne csak az élsportolókat dotálják, hanem a népsportot is, az önszervező sportklubokat. A sportolás terén elhanyagoljuk a falusi gyerekeket is. A mozgás hiánya mozgásszervi bántalmakhoz vezethet, később a szív- és érrendszeri megbetegedések egyik komoly tényezőjévé válhat. Már a gyerekkorban az egészséges életmódra kell nevelni a fiatalokat. Iskoláinkban nagyobb teret szentelhetnének az egészségügyi nevelésnek, ha beillesztenék valamelyik tantárgyba (a biológiába?). A családokban alig tapasztalható ilyen jellegű törekvés. Leggyakrabban a televízió sugároz hasznos tanácsokat, de ez kevés, és nem mindenki nézi. A nikotint s az alkoholt kedvelők ilyenkor bosszankodva ki is kapcsolják a tévét. Idős korban is örüljünk az életnek Beszélgetésünk során ehhez a megállapításhoz kellett kilyukadnunk, mert még sok minden hiányzik ahhoz, hogy az öregek valóban örülhessenek az életnek. A főorvosnő az idős- korúakkal való törődést is a megelőzésre szeretné alapozni. Az éveket nem adhatja vissza, a korral járó, tornyosuló bajokat sem igen korlátozhatja, s mégis lehetségesnek tartja az életkedv elsorvadásának megakadályozását. Manapság olyan életkörülmények alakultak ki, amelyek leginkább az idős embereket sújtják. Szaporodnak a szociális esetek. Több helyen már a kórház is szociális intézménnyé válik, mert nincs hová küldeni a magukra maradt koros ápoltjaikat. Az öregek otthona kedvezőbb számukra, de lehangoló ott az életük, a testileg is megtört emberek nap nap után csak egymást nézhetik, s az ismétlődő panaszhullám elszomorítja, fullasztja őket. Egy ilyen intézmény fenntartása sokba is kerül, s nem hozza meg azt az eredményt, amit elvárnak tőle. Milyen lehetőséget lát a doktorasszony ennek orvoslására?- Gyakran sajnálom, hogy nem tudok cigányul is, hogy őszintébben eltársaloghassak a romákkal, nem is azért, mert a szociális réteghez tartoznak, hanem a tapintatosságuk miatt - mondja Bacuiákné. — Tisztelem bennük, hogy körükben nagyobb az öregek megbecsülése, ami a „fehérek“ társadalmában kiveszőben van, hovatovább olyan méreteket ölt, hogy zsúfolva lesznek a szociális intézetek. Kívánatos lenne, hogy a családok az öregek mellé álljanak. De a társadalom átesett a ló másik Az orvos számára fontosabb a megelőzés, mint a gyógyítás □ Térjünk vissza nagyanyáink szakácskönyvéhez C Több mozgással is meggátolhatjuk a civilizációs betegségeket □ Ne rázzuk le magunkról az öregeket, védjük őket, mint a gyerekeket oldalára. Imádják a gyerekeket, s az időseket lerázzák magukról. A csallóközi helyzetet ismerve megoldható lenne az öregek ellátása. Az új családi házak több generáció számára épülnek. A megoldás kulcsa: a nyugati mintára tervbe vett háziorvosi hálózat mielőbbi kiépítése és a szociális nővérek szolgálatának kiterjesztése ... A mai rosszabbodó életkörülmények miatt is egyre nagyobb szükség van az emberközeli orvosra. A családok szabadon választhatják meg a háziorvosukat, akinek nagyobb hatásköre lesz, mint a mostani körzetieknek. A háziorvos kezeli az egész családot, megismeri problémáikat, s így sokkal több tanácsot is adhat. Ugyanakkor vezeti és irányítja a szociális nővéreket, akik az időskorúakkal törődnek, és szükség esetén a háztartási munkában is segítséget nyújtanak. A nővér fel tudja mérni a család helyzetét, s az orvosnak jelenti, hogy érzi magát az „öreg“. Van elég nővér - sajnos már munkanélküli is -, csak mielőbb ki kell bővíteni az idős embereknek segítséget nyújtó hálózatukat. Mert jobb nekik odahaza, mint a kórházban vagy az intézetben. S az ilyen ellátás az állam számára sokkal olcsóbb is, mint a szociális intézmények fenntartása. — A jól kiépített háziorvosi hálózattal a kórházak megszűnnének szociális intézmények lenni, és csak gyorsan diagnosztikáló, kezelő intézmények lehetnének, amivel lényegesen csökkenthetnénk az egészségügyre fordított állami kiadásokat is — állapítja meg a főorvosnő. — Az öregeket úgy kell védenünk, mint a gyerekeket. Rá kell nevelnünk a lakosságot, hogy ne rázzák le magukról az idős embereket. Ha munkába is járnak, benéznek majd hozzájuk a szociális nővérek, akik az elárvult családi házban maradó öregek gondját is viselnék, csakhogy megszokott környezetükben az életet is szebbnek, értelmesebbnek tartsák. De ez még a jövő problémája... Az a fontos, hogy van elképzelés, amire építeni lehet. Van lehetőség az időskorúakat is érintő megelőzés valóra váltására. S jobb közérzettel élhetnek majd a családtagok is, mert nem fognak utólag rágódni amiatt, hogy nem tettek meg mindent, amit megtehettek volna szüleik érdekében, akik értük aggódva, gyakran súlyos gondok közepette is szeretettel nevelték őket. Ezt megelőzhetik, ha nem akarnak ők is a saját kárukon okulni. Petrőci Bálint Balázsné gondtalanul lépett ki lakása ajtaján, hogy átvegye a nevére érkezett ajánlott levelet. Amíg a postásnővel bajlódott, enyhe légáramlat futott végig a lépcsőházon, s becsapta mögötte a félig nyitva hagyott ajtót.-Jesszusom! - kiáltotta riadtan, jnert a lakáskulcsot nem vette magához, s most egy szál háziköntösben, papucsban künnrekedt a lépcsőházban, másfél éves kisfia pedig odabenn játszadozott az autóival. Hétköznapi történet. Európa nagyvárosaiban naponta számtalanszor megesik, és legtöbbször nem is okoz különösebb gondot. A pórul járt lakó becsönget a házmesterhez, s az hozza a pótkulcsait, kinyitja a bezárult ajtót. Ha pótkulcsai nincsenek, akadnak megfelelő szerszámai, és szakszerűen feltöri a lakás ajtaját. Ez minden. Csakhogy ahol Balázsné lakott, nem volt házmester. Ósdi intézményként eltörölte az idő, avagy a haladás, amelyről már Svejk is megmondta: „Makacs haladásvágyunk fogja ránkszakítani az eget!” Szegény Balázsnéra most valóban rászakadt az ég. Nagy riadalmában azt se tudta, mihez kapjon. Lenge háziköntösében tehetetlenül szorongatta az ajtógombot, böködte az ajtót, de az nem nyílott. Csakhamar pityeregni kezdett, kapkodta a< levegőt, mint aki mély vízben elfelfedett úszni. A postásnő is lelkiismeret-furdalást érzett, hiszen ő csalta ki szegény asszonyt a lakásból. Téblábolt, végül eszébe jutott, hogy egy emelettel feljebb odahaza van Simkóné is. Futott utána, riasztotta, aztán indult a maga dolga után. A nagy, kövér, bojtoijánszappan- szagú Simkóné ugyancsak háziruhában csoszogott le a tetthelyre, ahol Balázsné már szipogva könnyezett. Miután tájékozódott, továbbindult a földszinten lakó Bobáknéhoz, akinek volt telefonja. ők hárman tartózkodtak napközben otthon az egész lépcsőházban. Három egymásra utalt asszony. Bobákné telefonon hívta a házke- zelőséget, amely a modern világban a házmestereket helyettesíti. Csak hát éppen délidő volt, a házkezelőség alkalmazottjainak ebédszünet. Nem vette fel senki a telefont. Simkóné meghagyta Bobáknénak, hogy tovább próbálkozzon a telefonnal, s ment vissza a szerencsétlen asz- szonyhoz, hogy beszámoljon. Balázsné most már nem csak szipogott, de csukladozva nyögdécselt, odabent a kisfia visított. Mégis megpróbáltak józanok maradni. Balázsné arra kérte Simkónét, hívják a férje hivatalát, s megadta a telefonszámot. Simkóné ismét lecsoszogott Bobáknéhoz, hogy hívja a férjét. Csakhogy a hivatalban is ebédszünet volt, a férjet nem találták. Ekkor Simkónénak eszébe jutott, hogy a ház mögött, a garázsoknál mindig bütyköli néhány lakatosféle az autóját, azok biztosan segítenek. Talált is egy kulimá- szos embert, de az nem állott kötélnek, mondván, hogy nekik törvény tiltja az ajtónyitogatást. Csalódottan ballagott vissza, amikor megpillantotta a városi kertészet embereit, akik a lehullott lombot gyűjtötték össze. Az az ötlete támadt, traktorukkal odaállhatnának Balázsné első emeleti balkonja alá, s fölkapaszkodhatnának oda. A kertészek oda is vonultak, de a balkon magasan volt, s a munkavezető nem engedte, hogy a keze alatt dolgozó fiatalember a veszélyes feladatra vállalkozzék. Ezalatt a lakásba záródott gyermek toporzékolni kezdett. Hallotta édesanyja hangját, s nem értette, miért nem jön be hozzá, meleg karjaival miért nem öleli magához. Szorongató, kegyetlen rémület lett úrrá rajta. Édesanyja előtt. js' elködlött a világ. Tehetetlenül roskadt a lábtörlőre, és egy percnyi rettenetes hallgatás után megfoghatatlan nyugalom szállta meg. Tenyerét rászorította az ajtóra, és szelíd, duruzsoló hangon szólon- gatni kezdte kisfiát.- Misi, Misikém, kisfiam... Ne sírj!... Hisz itt vagyok... melletted. Hallod a hangomat. Nyugodj meg! Az asszony bűvölő, szelíd szavai átjutottak a silány ajtón, és a kisfiú felismerte édesanyja cirógató hangját. Szipogva, könnyeit törölgetve, vágyakozva bújt ő is közelebb az ajtóhoz. Ekkor a hang újra megszólalt.- Kicsikém, tündérem..., hallasz engem?- Igen! - lehelte pihegve most már a kisfiú is, s kaparászni kezdte az ajtót.- Jól van, angyalkám! - dicsérte az anyja. — Én is hallak téged. Most ahol megkopogtatom az ajtót, szorítsd oda kicsi kezed, én is odaszorítom. És kipp-kopp, a kopogás felhangzott, aztán megismétlődött. A kisfiú szemében csillagocska gyűlt, örömmel szorította könnytől maszatos kezét a hangok helyére. És ekkor odaát- ról ismét felbúgott a hang.- Érzed édesanyád kezének melegét?- Nem, nem érzem.- Szorítsd erősebben! A kisfiú arca kipirult, erőlködve szorította az ajtót, s ekkor megérezte édesanyja kezének melegét. Fényes, kerek öröm gyúlt a szemében. És már nem félt, és már dobolt az ajtón, amely eddig falként választotta el édesanyjától. S a varázslat folytatódott, száz ötlettel folyt tovább a játék, míg csak a hazasiető édesapa kulcsai fel nem tárták az anya és kisfia közé szorult ajtót. Szőke József