Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-12-05 / 48. szám
Kristó Gyula — Makk Ferenc A király életének utolsó napjai nagyon szerencsétlenül alakultak. Az erődítési munkálatok ellenére a német seregnek Salamon hívei vezetésével sikerült átkelnie a gyepükön, és hozzákezdett a mosoni vár ostromához. Ezzel egy időben súlyos baleset érte az uralma sorsáért aggódó Bélát: dömösi kúriájában rászakadt a fatrónus, és félholtra zúzta. De még így is volt annyi elszántság benne, hogy jelentős nagyságú seregével a németek ellen vonuljon. Amikor azonban hírt kapott arról, hogy Moson eleste után a birodalmi haderő megindult az ország belseje felé, minden ereje elhagyta, és a Rábca egyik mellékvize, a Kőris-patak vidékén szeptember 11-én meghalt. Fiai: Géza, László és Lampert — reménytelennek tartva az ellenállást - elhagyták az országot, és lengyel földre menekültek, előbb azonban atyjukat az általa 1061-ben alapított szekszárdi bencés monostorban eltemették. I. Béla jelentős uralkodó volt, aki kemény kézzel védte meg a kereszténységet, s ezzel az új, feudális rendet is a múlt visszahúzó erőivel szemben. Külpolitikája határozottan arra irányult, hogy ne engedje érvényesülni az országban az idegen, a német befolyást. Rövid uralkodása elősegítette a királyság belső, gazdasági gyarapodását is. Nem véletlen, hogy a későbbi krónikások mind személyét, mind országlását - túlzásoktól sem mentesen — igen elismerő szavakkal illették. Ebben azonban az is szerepet játszott, hogy az utána következő királyoknak - Salamont kivéve - ő lett a koronás őse, akinek a származás révén a trónhoz való jogukat köszönhették. Béla halála után a német király Salamonnal együtt minden ellenállás nélkül érkezett meg Székesfehérvárra, ahol a korona a gyermek Salamon fejére került. SALAMON Talán a legkalandosabb életű magyar uralkodó volt. András király és Anasztázia orosz hercegnő gyermekeként született 1053-ban. Két törvényes testvéréről tudunk: nála jóval idősebb nővéréről, Adelhaidról és kevéssel fiatalabb öccséről, Dávidról. A krónika nagyon tömören - minden megrovó él nélkül - megjegyzi, hogy András király Marót faluból való szeretőt is tartott magának, s ezzel az ágyasával nemzette György nevű fiát. A György névadás különösen kedvelt volt bizán- ci-szláv területeken, így elképzelhető, hogy Salamon féltestvérének anyja eredetileg a Kijévből jött Anasztázia udvarhölgyei közé tartozhatott. Amíg Adelhaidról tudjuk, hogy II. Vratiszláv cseh fejedelem feleségeként külföldön élt, és 1062- ben halt meg, ugyanakkor Salamon fiútestvérei közül Györgyről a már említetteken kívül semmit sem szólnak forrásaink. Dávid életéről az a híradás maradt ránk, hogy 1090 táján az apja által létesített tihanyi apátságot - László király beleegyezését elnyerve - értékes adományokkal gazdagította. Ennek alapján arra lehet következtetni, hogy Dávid visszahúzódó, csendes életmódot folytatott, politikai ügyekbe nem ártotta magát, és ezért mind Salamon és Géza, mind László uralmát békés, nyugodt körülmények között élte át. Ismeretlen időpontban halt meg, atyja mellé temették Tihanyban. Ezzel szemben Salamon személye igen hamar politikai-diplomáciai események középpontjába került, majd háború is tört ki miatta, noha erről az alig néhány éves gyermek semmit sem tehetett. Fentebb már tárgyaltuk, hogy a magyar-német béke megkötésének feltételeként 1057-58-ban a négy-ötéves Salamont András hivatalos örököseként királlyá koronázták, s 1058 őszén eljegyezték vele a nyolcéves német király tizenegy éves nővérét, Judi- tot. Ennek nyomán több mint egy évtizedes ellenségeskedés után valóban létrejött a béke a két ország között, viszont súlyos belső válság robbant ki Magyarországon, Béla herceg, akit 1048 táján András trónja örökösének nyilváníttatott, ki- semmizve érezvén magát, 1060 őszén lengyel csapatokkal támadt a királyra. A harcból Béla került ki győztesen, ezért az elhunyt András özvegye és fiai három évig a száműzetés keserű kenyerét ették az ausztriai Melk várában. 1063 őszén újabb nagy fordulat következett be Salamon és hozzátartozói életében: német birodalmi sereg tört be az országba, Béla király meghalt, fiai külföldre menekültek, s a németekkel érkező Salamont 1063 szeptemberében Székesfehérvárott Magyar- ország királyává koronázták. Korabeli német forrás ezeket az eseményeket röviden a következőképpen értékelte: „1063-ban Henrik király (ti. IV. Henrik) azt a tartományt (azaz Magyarországot) alávetette magának.“ A valóságban azonban Salamon ekkor nem vált IV. Henrik vazallusává, királysága sem lett a német birodalom hűbéres tartománya, de nem kétséges, hogy Magyarország 1063 őszén a német királyság politikai-hatalmi övezetének részévé vált. A német politikai befolyás erősítését volt hivatott szolgálni az a jelentős esemény is, amely ekkor Salamon családi életében lezajlott. A koronázási ünnepségekkel egy időben ugyanis a tízéves király feleségül vette a tizenhat esztendős Judit hercegnőt. A katonai győzelem, a koronázás, az esküvő nyomán a fiatal király környezetében - családtagjai és hű emberei között — nagy volt az öröm. A hatalom új urai óriási hálát éreztek német szövetségeseik iránt. Hazai krónikás forrás megemlékezik arról, hogy a német uralkodó — és nyilván serege - Salamon bőkezűsége folytán Magyarország kincseivel elhalmozva tért haza. Gazdag ajándékokat kaptak a sereg vezérek is, közülük kiemelkedett Nordhelmi Ottó bajor herceg, a birodalmi had tényleges vezetője, aki Anasztázia királynétól — a német hagyomány szerint - a hunok egykori királyának, Attilának a kardját kapta meg. Feltehetően „Attila kardja“ alatt azt a pompás fegyvert kell érteni, amelyet ma Nagy Károly kardjaként a bécsi udvari kincstárban őriznek. (Az aranyveretes szablya X. századi magyar ötvösmunka, s talán egy magyar vezér - esetleg fejedelem — díszes fegyvere lehetett.) Az uralkodóváltás következtében nyilvánvalóan András régi vezetőrétege került ismét hatalomra, azok az előkelők, akik Béla alatt vagy elmenekültek az országból, vagy királyi intézkedés miatt kiszorultak az udvarból s ezzel együtt korábbi magas tisztségeikből, és a közélet peremére kerültek. Gyér számú forrásaink segítségével elég pontosan meghatározható azoknak a főembereknek a szűk köre, akik Salamon megkoronázásától kezdve — főleg amíg a király gyermekéveit élte - döntő szerepet játszottak az ország vezetésében. Első helyen lehet megemlíteni Anasztáziát, aki évekig fia legfőbb politikai tanácsadója, az ügyek tényleges irányítója volt. A Salamon uralmát támogató főúri frakció vezetői közé kell számítani Vid, Emyei és Ilia ispánokat, valamint a király legjobb vitézét, a párviadalok hősét, Bátor Opost. Közülük Vid és Emyei neve már olvasható az 1055-ös tihanyi oklevélben is, és így joggal lehet arra gondolni, hogy ők — talán Vid rokonával, Ilia ispánnal és Bátor Opossal együtt - azok közé tartoztak, akik 1060 őszén András utasítására elkísérték Salamont Ausztriába, s vele töltötték a száműzetés idejét. A vezetőcsoport kiemelkedő alakja volt a fiatal királyné, Judit, aki főleg gazdasági ügyek terén játszott jelentős szerepet. Salamon uralkodása alatt ugyanis - a korábbiaktól eltérően - rendszeresen sor került pénzújításra, amely azonban pénzrontással (a pénz ezüsttartalmának csökkentésével és a nemesfém minőségének romlásával) is együtt járt. A pénzérméket német minták után verték: ez is a német befolyásra utal. A pénzügyi reform élén Judit királyné állt. A korabeli politikai élet mozgalmasságát, változékonyságát jelzi, hogy Salamon és hívei - bár még meg sem melegedtek igazán a hatalomban - máris újból sötét viharfelhőket láttak gyülekezni fejük felett. Géza herceg és testvérei 1063 őszén- megvárván a német hadak kivonulását - lengyel csapatokkal törtek be az országba. Lengyel források szerint II. Boleszló — II. Mjeskó unokája, Kázmér fejedelem fia- személyesen vezette a lengyel sereget. Rövidesen csatlakoztak Gé- záékhoz azok a magyar főurak, akik viszont Salamon uralma következtében veszítették el korábbi vezető pozícióikat, mivel Béla hívei voltak. A belső erők nagyjából egyenlően oszlottak meg a két fél között, de a lengyel segítség Géza számára biztosította a katonai fölényt. Ezt látva a király megkísérelte óriási pénzösszeggel megvesztegetni s maga mellé állítani a lengyel fejedelmet, aki azonban — állítólag a következőket üzente vissza: „Ocsmányabb dolog pénz által le- győzetni, mint csatában elbukni... Nem is illik, hogy a királyok kereskedői alkudozásokat folytassanak, nekik elsősorban fegyverekre, mintsem kincsekre van szükségük.“ Az elutasítás miatt Salamon és köre — egyházi főemberek, köztük Dezső püspök közvetítésével - tárgyalásokra kényszerültek. Ezek eredményeképpen 1064 elején a király és a herceg megosztozott az országon: Salamon megtartotta a királyság területének kétharmad részét, míg Gézáé lett a dukátos, amelynek vezetésébe bevonta testvérét, Lászlót is. A hercegek közül Géza feltehetőleg a nyitrai, míg bátyja megbízásából László a bihari részek irányítását látta el. Lampert herceg bizonyára Géza udvarában jutott szerephez. (Ebben az időben a herceg (dux) szónak a magyarországi latin- ságban több értelme volt: jelentette egyrészt a dukátus urát, de másrészt jelölte az Árpád-ház férfitagjait, a király rokonait is.) Miután - a krónika szerint - mindkét fél a maga kincstárából bőkezűen megajándékozta II. Bo- leszlót és seregét, a lengyelek hazatértek. A király és a herceg pedig Pécsre vonultak, ahol kibékülésük jeleként közösen ünnepelték meg a húsvétot. Itt a király húsvéti koronázását maga Géza végezte el, s ez nagy tetszést váltott ki a főemberek körében. (Ebben az időben az volt a gyakorlat, hogy az uralkodó a trónra léptekor használt koronát többnyire csak a nagy egyházi ünnepek alkalmával: karácsonykor, húsvétkor és pünkösdkor vette fel, egyéb esetekben más, egyszerűbb diadémot viselt, s általában azzal is temették el.) A gyanakvás és a bizalmatlanság még nem teljesen ült el közöttük, amit jelez az, hogy az ekkor támadt tűzvészt mindegyikük a másik merényletének vélte. A félreértések tisztázása után Salamon és Géza újból kibékült egymással, s ez már sokkal tartósabbnak bizonyult. Ettől kezdve egészen 1071-ig a király és a herceg békében élt egymással. Az erők megközelítő egyensúlyán alapuló kompromisz- szum időszaka volt ez, amelyet harmonikus együttműködés, kölcsönös bizalom és egyetértésen nyugvó „koalíciós kormányzás“ jellemzett. Ezek azok az évek, amikor még mindkét fél egyaránt megelégedett azzal a hatalommal és területtel, ami az 1064-es osztozkodáskor neki jutott. Forrásaink arról tanúskodnak, hogy a király és a herceg kölcsönösen és érzékenyen ügyeltek: egymás tekintélyét és jogkörét meg ne sértsék. Így amikor 1065—66 táján a Somogy megyei Zselicszentja- kabon megtartották a - Salamon egyik bizalmi embere, Atha (Ottó) nádor által alapított - bencés monostor felszentelését, az ünnepségre nemcsak a királyt, hanem Gézát is meghívták. Hasonló eseményre került sor 1067 körül, amidőn a herceg hívei közé tartozó Aba nembeli Péter (Aba Sámuel fia?) - akinek birtokai zömmel a dukátus területén feküdtek — a Borsod megyei Százdon létesített kolostorát szenteltette fel. Az egyházi ceremónián a király mellett Géza és László is részt vett. Az országos jelentőségű eseményről tájékoztató oklevél szerint Péter egyaránt kapott birtokot a királytól és a dukátus urától, ami azt bizonyítja, hogy ekkor még teljes volt az összhang Salamon és Géza között. A „koalíciós kormányzás“ éveiben Salamon és a hercegek, illetve a körülöttük csoportosuló előkelők közös akarattal, teljes egyetértésben alakították a királyság külkap- csolatait. Az országra törő ellenségekkel szemben együtt indultak csatába, de közös hadivállalkozásba kezdtek akkor is, amikor külföldi szövetségesük megsegítéséről volt szó. Salamon és Géza először a velenceiek elleni dalmáciai expedícióban fogott közösen fegyvert a hercegek húgának, Ilonának férje, Zvo- nimir horvát bán kérésére. A Tren- csén vidékét pusztító csehekkel szemben indított bosszúhadjárat volt Salamon és Géza következő együttes katonai akciója. Bizonyára a király és a herceg egyeztetett döntése volt szükséges Ottó cseh herceg és Géza húga, Eufémia házasságkötéséhez a fegyveres konfliktus elrendezése érdekében. Géza legidősebb leánytestvére, Zsófia - jegyese, Weimari Vilmos korai halála után — ekkoriban lett Ulrik karantán őrgróf felesége, 1066—67 táján a király és a hercegek együttesen támogatták Rómanosz Dioge- nész bizánci hadvezér összeesküvését a konstantinápolyi császár ellen, de a terv árulás folytán elbukott. 1068-ban az erdélyi Doboka megyében, Kerlés mellett Salamon, Géza és László egyesített erővel verték szét a keletről betört nomádok (besenyők és úzok) seregét, amely előzőleg vandál módon a Kárpátoktól egészen Biharig dúlta fel a fél országot. A magyar krónika, amelyben Salamon, Géza és László történetét népi énekek, legendák nyomán és szemtanúk elmondása alapján meséli el, nem fukarkodik sem a hercegek, sem a király dicséretével. A leírások szerint mindhárman kiváló katonák voltak, elsők között rohantak csatába, bátran vállalták a párviadalokat, harcosaik példaképnek tekintették őket, vitézségük és győzelmeik híre bejárta az egész királyságot. Ez a békés, csaknem idillikus állapot a király és a herceg között Belg- grád (Nándorfehérvár) ostrománál véget ért. 1071-ben Salamonék megtorló hadjáratot indítottak a bizánci végvár, Belgrád ellen, mert a görögök segítették azokat a besenyő határőrcsapatokat, amelyek az év nyarán pusztító betörést intéztek a Duna—Száva közti Szerémségbe. (Folytatjuk) J^arnim c Mímvttctao anno ^ pofriunmrnimtima^/ßifö A kép felső részén: Nándorfehérvár ostroma. Az alsón: Vid ispán igazságtalanul osztja szét a hadizsákmányt a király, valamint Géza és László herceg között. Miniatúra Kálti Márk Képes Krónikájából.
