Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-11-21 / 46. szám
Hozzáértő műemlékvédők, ambiciózus üzletemberek tunk. Külső és belső építészettel foglalkozunk: a tervektől a megvalósításig - mondja Dobrocky úr.- Hogyan jött a Vigadó felújításának ötlete? Tudtommal önök meg is vásárolták az épületet, és saját maguk pénzelték, pénzelik a felújítását.- A Vigadó hosszú ideig a város legnagyobb romhalmaza volt. Az épület annyira rossz állapotban volt, hogy ha még egy-két évet vártunk volna a felújítással, akkor nehezen érhettünk volna el, érhetett volna el bárki olyan fantasztikus eredményeket, mint így. Hiszen mindössze egy éve annak, hogy hozzáfogtunk a rekonstrukcióhoz.- Milyen célokat szolgál majd a felújítás után?- Kereskedelmi központot szeretnénk benne létrehozni. Ami nemcsak azt jelenti, hogy földszintjén üzletek nyílottak, hanem elsősorban azt, hogy az üzleti élet központjává kívánjuk alakítani, elsősorban azt kihasználva, hogy Losonc a szlovák-magyar államhatár között félúton található. A Vigadó teret ad majd a vállalkozók, kereskedők találkozóinak, üzleti tárgyalásainak. Egy információs központot, sőt bankot is tervezünk ide. Kiállításokat szeretnénk szervezni, melyeket idővel majd áthelyeznénk abba a központba, melyet nemsokára elkezdünk építeni itt a városban. Távlati célunk, hogy Losonc ezáltal afféle vásárvárossá váljék. Természetesen a Vigadó épületében étterem, kávéház és színházterem is helyet kap. Ez utóbbit úgy alakítottuk, hogy konferenciákat, kongresszusokat is rendezhessenek benne. Klinko Róbert Az Arany utca - Losonc egyik büszkesége A felújított Vigadó - az üzleti és társadalmi élet majdani központja Kár, hogy Losonc címerében nem főnixmadár van a pelikán helyett, mert akkor az újságírónak nem kellene sokat gondolkodnia azon, hogyan is kezdje ezt a riportot. Egyszerűen azt mondhatná, nem hiába a címer főnixmadara, Losonc valóban feltámadt poraiból. Aki az utóbbi időben a városba látogatott, annak mindenekelőtt a megújult — hozzáértéssel restaurált — régi épületek szúrtak szemet. Pontosabban, gyönyörködtették a szemét. Mert az utóbbi évtizedekben bizony Losonc is porfészekké vált. Azzá változtatták, mint a többi hajdan nagy múltú várost. És ebből a porfészekből még egy főnixmadámak sem egyszerű felröppennie. Főleg nem egyszerű az ország mai gazdasági helyzetében. Ebből kifolyólag talán mégiscsak jobb, ha a pelikán a város cimermadara. Az önfeláldozás jelképe, aki saját testéből táplálta kicsinyeit. Ma a megújulás másképpen nem képzelhető el. Persze, azért az sem árt, ha ehhez némi szakértelem is párosul. Műemlékvédelmi kérdésekben nincs kompromisszum Krúdy Gábor a Losonci Műemlékvédelmi Hivatal igazgatója. Afféle régi vágású úriember. Lehet, hogy véletlen a Krúdy név - bár e felől sem érdeklődtem -, talán valami távoli rokonságban is állhat az ismert családdal, mely egy nagy írót adott a magyar irodalomnak. Annyiban azonban mindenképpen hasonlít Krúdyhoz, hogy tiszteli és szereti a régi világ megmaradt emlékeit. A műemlékvédelem kérdéseiben nem ismeri a kompromisszumot. S ez egyre inkább látszik a városon.- Mostanában szerencsére olyanok foglalkoznak a város átépítésével, akiknek nemcsak pénzük van, hanem érzékük is a város megmentésére. Mert a várost megmenteni minden polgárának elsőrendű feladata. Magam is egész életemet annak szenteltem, hogy megmentsem azokat a műemlékeket, amelyek megmaradtak. Hisz nagyon kevés van belőlük. A török hódoltság idején itt szinte minden elpusztult - mondja Krúdy Gábor.- Ön minden esetben egyetért azokkal az átalakításokkal és építkezésekkel, melyekre az utóbbi időben Losoncon sor került?- Én ebben hajthatatlan vagyok. Azért vagyunk itt, hogy megmentsük a műemlékeket és ne engedjünk olyan építészeti beavatkozásokat, melyek valamit is tönkretennének a műemléken. Nálunk már meg is szokták az emberek, hogy mi mindent ellenőrzünk. Szlovákiának sajnos van sok olyan vidéke, ahol ez nincs így.- Az önök kompetenciájába nem csak Losonc tartozik, hanem a Losonci és a Nagykürtösi járás egész területe. Az utóbbi időben milyen jelentősebb műemlékeket sikerült felújítaniuk ebben a régióban?- Talán a füleki várral kezdeném, melynek felújítása már évek óta tart, s idén végre sikerült átadnunk a nagyközönségnek. Nem volt elég pénzünk arra, hogy teljes mértékben elvégezzük a tervezett javításokat. A további munkálatokat már abból a pénzből tervezzük végezni, mely a vár látogatóitól folyik be. Húsz éve dolgozunk már a somoskői vár felújításán is, de erre az utóbbi időben a Pro Slovakia Alapítványtól nem kaptunk pénzt. Ez egy egészen kicsiny vár, de nagyon híres, mert bazaltkőből épült, s ez Európában nagyon ritka. Most egy alapítványt szeretnénk létrehozni a vár felújításának finanszírozására, melybe hál’ Istennek az anyaországi magyarok is belekapcsolódtak. Épülőben van a divényi vár is, melyet körülbelül 15 éve javítgatunk. A fontos, hogy ezeket a várakat megmentettük az enyészettől. Mert különben benőtték volna a bokrok, fák és teljesen tönkretették volna. Losoncon legutóbb a Vigadó monumentális épülete újult meg az Avant cég jóvoltából, akik nagy hozzáértéssel újították fel nemcsak ezt az épületet, hanem a város több más műemlék- épületét is.- A magánvállalkozók szeretnének mindent gyorsan megcsinálni, nem figyelve közben a műemlékvédelemre. Nem - mondtam erre. - Ez egy életre szól, s ha valamit most elrontunk, akkor azt az utánuk jövők már csak tovább ronthatják.- Most szemmel láthatólag jól megy a losonci műemlékfelújítás. Az utóbbi évtizedekre azonban éppen az ellenkezője volt a jellemző. Keletkeztek-e ezekben az évtizedekben jóvátehetetlen károk?- A mi városunkban nemigen, mert itt nem volt mit tönkretenni. De azért lebontották például a nagyon szép Korzó kávéházat, s néhány múlt században épült lakóházat. A Korzó helyén most autóparkoló van, s van egy cég, melyet megpróbálok rábeszélni, hogy a régi megmaradt dokumentációk alapján visszaállítsák a Korzó kávéházat. Mert az valamikor a legjelesebb felvidéki kávéház volt.- A műemlékek felújítása költséges vállalkozás. Losoncon javarészt ezt a munkát magánvállalkozók és magánvállalatok finanszírozták. Mit tudnak tenni azokkal az épületekkel, amelyek iránt nincs ilyen érdeklődés?- Egyrészt alapítványokkal próbákozunk, másrészt sponzorokat keresünk. Van, amit még az állam finanszíroz, mint például a zsinagóga megmentését. A városháza felújítását a város pénzeli. Az állami hozzájárulás manapság rendkívül alacsony, a legtöbbet viszont a magánszféra invesztál. Van is nekik miért, hiszen az épületeket maguknak javítják, nekik lesz hasznuk belőle. Losonc vásárváros lesz? A losonci Avant kft. az utóbbi időben több nagy műemlékfelújító munkát végzett el Losoncon. Nemsokára elkészülnek a főtéren álló Vigadó restaurálásával, melynek földszintjét már október elején megnyitották, a teljes befejezést pedig decemberre tervezik. Néhány hónapja az Avant egy bevásárlóutcát épített fel Losoncon, az Arany utcát. Nemrég őket bízták meg Rimaszombat főterének rekonstrukciójával is. A kft. igazgatójáról, Juraj Dobrocky mérnökről Krúdy Gábor is elismerően nyilatkozott, mondván, annak előtte náluk dolgozott, s neki a legkedvesebb tanítványa volt. Fölkerestem hát a fiatal mérnökigazgatót, hogy elbeszélgessünk az ambiciózus Avant cégről. A Vigadó Losonc egyetlen palota jellegű épülete. 1810, azaz a felépülte után fél évszázadon keresztül az úri kaszinónak adott helyet. A tervek szerint a Vigadó mostani teljes újjáépítése után ez az úri kaszinó is újra megkezdi majd működését. A Vigadó 1849-ben leégett, majd Franz Wieser bécsi építész tervei alapján helyreállították és némileg átépítették. A múlt század 60-as éveitől újra élénk társadalmi élet színhelye lett. Az 1890-94-es években Lehár Ferenc is koncertezett itt. Több ismert személyiség is látogatást tett a losonci Vigadóban, például Tompa Mihály, Madách Imre, Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Mikszáth Kálmán, Jókai Mór, de Csontváry Kosztka Tivadar, Szinnyei Merse Pál, Bartók Béla, Hubay Jenő is. S a következő sorokból majd kiderül, hogy minden jel arra vall: a felújítás után a losonci Vigadó ismét visszanyeri régi fényét.- Cégünk főként a városok történelmi magjának felújításával foglalkozik. Nemcsak Losoncon dolgozunk, hanem Szlovákia több városában. Munkáink zöme azonban eddig Magyarországra koncentrálódott, ott is főként Budapesten és Miskolcon dolgozCsak aki nagy néha maga is elmereng a múlton, tudhatja, mily névtelenek azok az érzések, amelyek elfognak, midőn az emlékezés hídján a régi időkbe átballagunk. Hogy mi szólít meg odaát, miféle emlék kezdi kibontani szárnyát, azt ideát aligha tudhatjuk. Valahogy így voltam a minap én is, amidőn két régi barátommal végigko- csikáztunk a Csallóközön, s miközben a múlt emlékeit élesztgettük, az autó ablakán át gyönyörködve néztük az őszi tájat, a citromsárga nyárfákat, a gyászruhás varjakat, legfőképp persze a szépen rendezett földeket, a búzatáblák posztózöldjét és a simára egyengetett szántásokat, melyen a vizslató szem egyetlen csorbát, a hanyag munka egyetlen foltocskáját sem fedezhette fel, az egyik barátom elmélázva megjegyezte:- Ha az elmúlt negyven év másra nem, arra mindenképpen jó volt, hogy a földművelő ember mesterien megtanulta a gépek használatát. Ezek a szavak persze az én emlékezetemet is oldalba bökték, s valami olyat kezdtem fejtegetni, hogy egy emelettel feljebb ugyanoda jutottunk vissza, ahol már voltunk, mert a parasztember hajdan is úgy szántott, pontosan, szépen vonta a barázdákat, ahogy a középkori királyok írnokai rótták gyöngybetűik sorát szépséges okirataikra.- De a parasztember igát vonó lovai, barmai is valódi csodalények voltak, épphogy meg nem szólaltak - folytatták a szavam, aztán mindnyájan elhallgattunk, bólogattunk. Kinek-kinek az emlékezete külön utakra tévedt, más zugokban vert tanyát, s engem máig is bánt, hogy hagytam beszélgetésünk fonalát itt elszakadni, mert már akkor is mocorogni kezdett bennem az a történet, amit most pótlólag papírra vetettem. Valamikor az ötvenes évek végén népfelvilágosító előadást rendeztek az egyik csallóközi faluban az angol-amerikai imperializmus népelnyomó szerepéről. A neves előadó Indiáról szólva elmondta, hogy ott az angol imperialisták oly szörnyű sötétségben tartották a népet, hogy az indusok még ma is hisznek a lélekvándorlásban. Elhiszik, hogy az ember lelke amikor meghal, belebújik holmi éppen akkor születő állatba, bogárba, s ezért az emberek nem merik eltaposni a legkártékonyabb bogarat sem, nehogy véletlenül az elhunyt nagyapjukat tapossák el benne. De ami még ennél is különösebb, a hinduk szent állatként tisztelik a tehenet is, nem fejik, nem dolgoztatják, s nem vágják le, miközben ezrek pusztulnak éhen. Ez az értesülés váratlanul nagy érdeklődést váltott ki a jelenlevőkben. Főleg a lélekvándorlás mibenlétére lettek kíváncsiak, és ez kínos helyzetbe hozta az előadót, akinek fogalma se volt a buddhista hitről, miszerint az igazhívő buddhisták számára a hold a mennyország kapuja, ahol az elhunytaknak bizonyos kérdéseket tesznek fel, s ha azokra megfelelnek, továbbmehetnek, ha nem, esőcseppé változnak, s visszahullanak a földre, ahol tudásuknak megfelelően különböző állatokként születnek újjá, S lesz belőlük hernyó, hal, vadszamár vagy akár ökör, és így folytatják fájdalmas körforgásukat a földi létben, melynek sansora a neve. Hát ez a sansora szörnyen megtetszett a falubelieknek, záporoztak a kérdések, az előadó meg dadogott, nyögött, verte a veríték, hogy valamiképpen megmagyarázza azt, amit maga se értett. Különösen egy öregedő, szikár szövetkezeti tag jeleskedett a kérdezésben, akinek huncutság csillogott a szemében, és már többször humorizálta a hasonló fejtágító előadásokat. Most is minden válasz után további száz kérdése támadt a szorult helyzetbe került előadó nagy keserűségére, aki végül is azt találta mondani, hogy Indiában is úgy van, mint nálunk a mesében, ahol a róka azért ravasz, mert egy ravasz ember lelke költözött beléje, a macska pedig azért oly hízelgő, mert asz- szonylélek bújt a belsejébe s dorombol is, ha megcirógatják. No ezt a magyarázatot most már mindenki megértette. Az izgága gazdaember is elhallgatott, s csupán any- nyit mondott sűrűn hunyorogva jóváhagyólag, hogy lehet a dologban valami, mert neki is volt hajdanán két oly művelt ökre, hogy azokra sohase kellett ostort emelni. Ha kiment szántani, csak ráállította őket a föld végére, s azok úgy végighúzták rajta az ekét, mintha zsinór mellett haladtak volna. Nem volt abban egyetlen ténfergő görbület vagy oldalra lépés sem. Maga is csodálkozott akkor rajtuk, de most már sejti, hogy ezekbe az ökrökbe annak a két földmérőnek a lelke költözhetett, akik a falu határát a háború után tagosították, mert ők is épp ilyen pontos munkát végeztek. Ezen a megállapításon mindenki jót kacagott, és boldogan tért haza. Maga az előadó is felderült, mert a jelentésébe beírhatta, hogy az előadásával óriási sikert aratott, ami a maga módján igaz is volt, de hát némiképp kifordítva. Mert akkortájt szorult helyzetében valahogy ily módon készült a történelem. Szőke József
