Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)

1993-10-31 / 43. szám

Vasárnap 1993. október 31. A NAP kel - Kelet-Szlovákia: 06.23 - nyugszik 16.21; Kö- zép-Szlovákia: 06.30 - nyug­szik 16.28; Nyugat-Szlovákia: 06.36 - nyugszik 16.36 órakor A HOLD kel - Kelet-Szlová­kia: 16.41 - nyugszik 07.18; Közép-Szlovákia: 16.48 nyugszik 07.25; Nyugat-Szlo­vákia: 16.54 - nyugszik 07.31 órakor Névnapjukon szeretettel köszöntjük FARKAS - AURÉLIA valamint Cseke, Vulfia nevű kedves olvasóinkat • FARKAS - régi magyar személy­névből ered. A névadás indítéka: a szülők kívánsága az, hogy az új­szülött fiúgyermek olyan bátor, vak­merő legyen, mint a farkas. november 2. november 3. november 4. november 5. november 6. ACHILLES GYŐZŐ KÁROLY IMRE LÉNÁRD • 1908-ban született Karel STÉCH cseh grafikus (t 1982) • 1918-ban halt meg Egon SCHIELE osztrák festő (szül. 1890) • 1923-ban született Jo­sef PECA cseh festőművész (t 1982). A Vasárnap következő számának tartalmából GERINCÜK EGYENES, LELKIISMERETÜK TISZTA Péterfi Szonya riportja a királyhelmeci kórházból ANGYALOK ÉS BUDDHÁK Sebes Tibor bangkoki riportja GONDOLATOK A JURAKORI PARK SIKERFILMRŐL DÉR DENISSA BIZONYÍTÉKA Szabó G. László írása A POGÁNYÁK KERESZTELT GYERMEK Jankó Zoltán novellája NEVELŐK FÓRUMA AZ ÁRPÁD-HÁZI URALKODÓK ÁBEL ÉS ESZTER (20. rész) Nem hurrikán döntötte romba magát megnevezni nem kívánó „fehér“ férfi. - Vagy kétszáz ro­ma esett neki a fáiknak, törtek, zúztak, kitépték a csöveket, lesze­relték a fűtőtesteket, vittek min­dent, ami a kezük ügyébe került. Ám nehogy azt gondolja valaki, hogy szótlanul raboltak. Csak úgy zengett a környék. Persze, senki sem merészkedett a köze­lükbe... Az épületet őrzők egy fatörzshöz kötözve nézték a pusz­títást... Alexander Barabitstól, a Tőketerebesi Tanügyi Igazgató­ság igazgatójától a helyzet megol­dása iránt érdeklődtünk.- Semmi biztatót nem mondha­tok. Be kellene fejezni az új épüle­tet, ám erre öneró'ből nem vállal­kozhatunk. Félő, hogy a még befe­ll II EGYSZER EGY IOU MIMI Ha az ésszerűtlenséget díjaznák, szinte biztos, hogy előkelő helye­zést érnének el azok, akik a tőke­terebesi cigánytelep közepén is­kolát létesítettek. Az épület új ko­rában (1958-ban emelték) sem le­hetett az építészet remeke, ám az igazság az, hogy nem csupán az idő kezdte ki. Használhatatlanná tétele elsősorban a cigánygyere­kek műve. Amit tönkre lehetett tenni, tönkretettek, amit le lehe­tett szerelni, leszereltek, amit el lehetett lopni, elloptak. Az iskolában, szinte a kezdettől fogva bajok voltak a fűtéssel, a vízvezetékkel, hiszen a tanulók csak azt nem „küldték“ a csator­nába, ami nem fért bele a WC- kagylóba, a vízvezeték lefolyójá­ba. Ki tudná ma már összeszámol­ni, mennyibe is került az épület javíttatása! Csak 1991 óta a na­gyobb hibák eltávolításáért a ta­nügyi igazgatóság több mint 100 ezer koronát fizetett ki. Persze, nem csupán a műszaki hibák okoztak gondot. Az iskolát körülölelő cigánytelepen minden volt, csak nem rend és tisztaság. Noha a múltban senki nem be­szélt róla, köztudott volt, hogy a gyerekeken kívül a tantermekbe az egereknek és a patkányoknak is szabad bejárásuk volt. Amikor a helyzet kezdett tarthatatlanná válni, a város úgy döntött, hogy sürgősen új iskolát épít a cigány- gyerekek számára. 1989 február­jában megkezdték a munkálato­kat, s az eredeti költségvetés kö­zel 14 millió koronás beruházással számolt. Csakhát azóta sok min- den(?) megváltozott, főleg az árak. Nem csoda tehát, hogy a tanügyi igazgatóság - külön dotá­ció híján - képtelen megbirkózni a feladattal, pedig az új épületre ez ideig 7 832 000 koronát fordítot­tak. A tanügyi igazgatóság veze­tői 1992-től, szinte havonta le­velet intéztek az oktatási minisz­térium felelőseihez, kérték a hiányzó pénz biztosítását. Az idén többször hivatkoztak arra, hogy az ügy sürgős. Közölték, megelégednének 2,5 millió koro­nával, amelyből befejeznék a tan­termi részt. A minisztérium nem tette meg a szükséges intézkedé­seket. Sőt, 1993. június 22-én írás­ban közölte a tanügyi igazgatóság­gal, hogy „nem ruházhat a fiatal roma nemzedék nevelésébe ott, ahol a szülők tudatosan rombol­ják a számukra épített iskolai be­rendezéseket“. Furcsa szemlélet, noha igaz, hogy a 70 férőhelyes félkész Pazitná utcai épületbe gyakran látogatnak hívatlan ven­dégek, s elemelik ami elmozdítha­tó. Közben az oktatás továbbra is a Krasko utcai épületben folyt... A tarthatatlan állapotok és a fertő­zésveszély miatt 1993. augusztus 19-i rendelettel a közegészség- ügyi szervek megtiltották az épü­let további használatát. Az indok­lás: a szennyvízzel együtt ürülék lepi el a padlót; a falakon egér- és patkányrágta lyukak nyoma stb. A tanügyi igazgatóság a kiala­kult helyzetet ideiglenesen úgy ol­dotta meg, hogy a kisegítő iskolá­ba irányította át a romatanulókat, de néhány osztálynyi gyerek - a kétműszakos üzemelés ellenére - a régi épületben maradt.- A telep közepén álló iskolá­ból szeptember 2-ról 3-ra virradó éjjel romhalmaz lett - közölte egy Rágcsálók tanyája volt jezetlen épület a lerombolt iskola sorsára jut. Nincsenek ép ablakai, számos tanteremből eltűntek a fű­tőtestek. Felháborító, hogy a fel­nőttek, a szülők, saját véreiket, gyermekeiket lopják meg. A romatelep közelében néhány sötét bőrű járókelőt a szeptemberi éjszakai hadjárat körülményeiről faggattunk.- Nem tudok semmiről. Éjszaka aludni szoktam - közölte nevetve az egyik asszony, aki körül gyere­kek lábatlankodtak.- Ha tönkre teszik a másik isko­lát is, hol tanulnak majd a kicsik?- Csak a „gádzsóknak“ kell ta­nulniuk, az élethez szükséges tud­nivalókat egymástól tanuljuk - ok­tatott ki bennünket, majd témát váltott.- Azt írják meg, hogy nem ad­nak munkát, meg segélyt sem. Mi­ből éljünk? Miből vegyünk tüze­lőt, miből ruházkodjunk? Bezzeg a fehéreknek nem kell turkálniuk a kukákban, nem kell guberálniuk! Van cigarettájuk! A tőketerebesi romák helyzete valóban nem könnyű, ám a töb­bieké sem az. A gyerekeket - a szlovákokat, a magyarokat, a ro­mákat - ennek ellenére oktatni kell. Az oktatáshoz pedig iskola kell. Sürgősen! Péterfi Szonya Méry Gábor felvételei BABONANAPTAR NOVEMBER - NYILAS HAVA NOVEMBER 11. Márton napja. Aki Márton-napon libát nem eszik, egész évben éhezik - tartja a nép. Ne saj­náljuk hát el magunktól Mártonkor a ludat, már csak azért sem, mert állí­tólag akkor a legfinomabb a húsa. Aztán, ha elfogyott a pecsenye, te­gyük ki a melle csontját a pitvarra vagy az erkélyre. Ha reggelre kifehé- redik a csont, havas telünk lesz, de enyhe. Ellenben ha megbámul, ak­kor kevés hó lesz és nagy hideg. A Márton-napi lúd egyébként Szent Márton püspök védelme alatt áll, aki a libák közé bújt. hogy ne tudják püspöknek jelölni. A megjelenésétől agyon rémült ludak gágogása azon­ban elárulta rejtekhelyét, így a püs­pöki pásztorgyűrű minden szerénysé­ge ellenére az ujjúra került. NOVEMBER 19. Árpádházi Szent Erzsébet névünnepe. Ha Er­zsébet e napon megrázza pendelyét, esni kezd a hó. Viszont mivel Erzsé­bet a rózsalegenda hősnője, pártfo­gásába veszi a szerelmeseket, akik a napján rózsával ajándékozzák meg egymást. NOVEMBER 25. A Katalinok vé­dőszentjének, Alexandriai Szent Ka­talinnak a napja. Igen alkalmas a férjjóslásra. Ha a növendéklány be­lerúg a sertésól ajtajába, ahány röfö- gés odabentről a válasz, annyi év múlva megyen féijhez. A már eladó­sorba került lány meg törjön valami gyümölcsfáról Katalin-ágat (lásd de­cember 4. is), ha letörte tegye vízbe. Amenyiben karácsonyig kizöldül, esztendőre oltár elé viszi egy legény. Ha kíváncsi rá, ki lészen az illető, tegyen férfiinget az alvópárnája alá. és álmában meglátja. Katalin persze időjós is. Ha napján locsog, a kará­csony kopog, viszont ha Katalinkor hó van a rácson, fekete lesz a kará­csony. NOVEMBER 30. András napja. Ez is kedvez a házassági praktikák­nak. Csakhogy e napon legények lát­hatják meg álmukban a jövendő pár­jukat, feltéve, hogy reggeltől estig szigorú böjtöt tartanak, azaz koplal­nak. De a lányok is megismételhet­nek Andráskor minden Katalin-napi varázslatot, mert a bűvölés ezen a napon is hat. De dívott egykoron az András-napi ólomöntés és jósgom- bocfőzés is. Az utóbbinál minden gombócba belerejt a lány egy cédu­lára írt férfinevet. Amely gombóc a főzésnél először jön a víz felszínére, az abban lévő név lesz a neve férjé­nek. Hogy mi lesz az ura foglalkozá­sa, azt meg az ólomöntés öntvényei­ből olvashatja ki, már aki tudja. Hentes és mészáros, kenti. Egy méter hetvennyolc centi, Húsboltja kigyulladt, Butler úr begyulladt, Csupán az ír hóját menti. az államalkotó „kisebbségről“ A győztes nagyhatalmak minden háború után az etnikai határokra fittyet hányva ide-oda tologatják az országhatárokat és ezzel az anyaországtól elszakítva több százezres kisebbségek keletkeznek, ame­lyek örökös vitákat szülnek. Az államal­kotó nemzet burkoltan vagy nyíltan meg­kísérli asszimilálni a kisebbségeket, ame­lyek több-kevesebb sikerrel harcolnak nemzeti identitásuk megőrzéséért. Arról, hogy a Balkánon hová vezetett az etnikai határok körüli vita, a tiszta nemzeti állam megteremtésének illúziója borzalmas ké­peket láthatunk naponta a tévéhíradók­ban. Ezért nem csoda, hogy a kisebbségi problémák rendezését az Európa Tanács is földrészünk legfontosabb kérdésének tartja. A nagyhatalmak igyekeznek olyan nemzetközi rendszert kidolgozni, amely megőrzi valamennyi határon túl élő nem­zetiségnek az identitását. A kisebbségek fogalma világos, nem igényel kölönösebb magyarázatot. Az utóbbi időben azonban egyre gyakrabban szerepel a szlovák saj­tóban egy másik, mondvacsinált „ki­sebbség“: az államalkotó szlovák nemzet­hez tartozók, akik a magyartöbbségű etni­kai területeken kisebbségben élnek. Szinte naponta jelennek meg okoskodások, kro­kodilkönnyeket hullató uszítások arról, hogy mi lesz ezzel a kisébbséggel? A konk­rétumokat nélkülöző jajveszékelések sze­rint itt elmagyarosítják a szlovákokat. Ezt pedig meg kell akadályozni! A Literámy tyzdenník egyik régebbi számában Ján Podolák megállapította, hogy a magyarok demonstratívan elutasít­ják az ott élő szlovákokkal a kommuniká­ciót szlovákul és még arra is képesek, hogy a helyi önigazgatási szervekben magyarul tanácskozzanak. Ilyen körülmények kö­zött az etnikailag vegyes területeken két lehetőségük marad a szlovákoknak: vagy alávetik magukat az agresszív magyarok integrációs törekvéseinek, és lemondanak nyelvi, etnikai identitásukról, vagy szem- beszállnak a magyar asszimilációs törek­vésekkel és akkor kiteszik magukat annak, hogy rájuk fogják a tolerancia hiányát. Hogy ez a szélsőséges heccelés hová vezet, arra elegendő elolvasni a Smena 239. szá­mában egyik ismert „nemzetmentő“ törté­nelmi megállapítását, miszerint a délen élő több szlovák arra gondol, hogy elköl­tözik erről a vidékről, mivel a tervezett nacionalista magyar önigazgatás lehetet­lenné teszi őket. Ettől már csak egy lépés a Republika szeptember 15. számában megjelent olva­sói levél, amelynek szerzője követeli, hogy végre parancsoljanak megálljt a magyar irredentáknak, ús képviselőiket fosszák meg mentelmi jogaiktól és űzzék ki őket a parlamentből. Éljen a demokratikus Szlovákia! Az elvakult szlovák „hazafiak“ bujto- gatása ellenére az én megítélésem szerint az államalkotó „kisebbség“ magyon jól érzi magát a magyar többség körében is és megértik magukat mindkét nyelven. Sőt össze is házasodnak és akár az elmúlt évtizedekben folyik a természetes és köl­csönös asszimiláció. Az íróasztaloknál, szerkesztőségekben kiagyalt „elmagyaro- sításra“ pedig fütyülnek. Összeköti őket a mindennapos gond, a falvakra, régiók­ra nehezedő gazdasági válság, munkanél­küliség. A lakosságnak az a 45 százaléka, amelyik elutasítja a jelenlegi politikát és nem bízik a kormányban, hála istennek keserűségét nem a nemzetiségi torzsalko­dásban, nem a gyűlölködésben vezeti le. Természetes, hogy a kisebbségnek min­denütt alkalmazkodnia kell a többséghez. Jó lenne, ha azok a nemzetféltő urak, akik megpróbálnak a kákán is csomót találni ott, ahol egy magyar többségű faluban né­hány szlovák család él, megnéznék azt is, hogy mi a helyzet ott, ahol fordított az arány. Talán rádöbbennének arra, hogy az államalkotó kisebbségnek mindig ösz- szehasonlíthatatlanul jobbak a lehetőségei identitásuk megőrzésére, tanulásra, érvé­nyesülésre, mint mondjuk az 560 ezer szlo­vákiai magyarnak. Már csak azért is, mert nem kell naponta hadakozniuk ostoba uszításokkal, méregkeverőkkel. Szűcs Béla 1993. október 31.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents