Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-10-24 / 42. szám
I 32 oldalas ingyenes színes MAGAZIN Heti tévéés rádióműsor KUMARI, AZ ELŐ ISTENNŐ NEPÁL FŐVÁROSÁNAK UTCÁJÁN Szent István uralkodásának rövid története Az Árpád-házi -uralkodók sorozatban a 8. oldalon Miről árulkodnak az anyajegyek? Exkluzív tesztjátékunk a magazin 6-7 oldalán 1993. október 24. XXVI. évfolyam Ára 5,50 korona A búza a hombárban, zsákokban, vagy dohogó malomban pariik fehér arannyá, a krumpli elvermelve, pincék mélyén, kukorica a padláson, szétterítve, szebbje koszorúba fonva, párjában függ a gerendákon, s már a szőlő is leszüretelve, forr az újbor, az alma ládákban, a tisztaszoháhan birsek illatoznak, jöhet a családi kör, a ki-ki nyugalomban, az Arany János-i őszi derű, a hosszú téli esték mesélése, pajkos udvarlások a fonóházban, szövés, fonás, ennek-annak javítása, a csöndes készülődés. Úgy hangzik mindez, akár a mesében. Az ember megy az utcán, gyanútlanul, s egyszer csak elébe vitorlázik egy árva ökömyál, mintha a távoli múltból lebegne elő, régi gyerekkorok őszéből, akár egy kedves, rég látott ismerős, félre sem hajtod a fejed előle, csak gyengéden odébb hessented, hadd ússzon tovább a vénasszonyok nyarában, a fáradó napsütésben. Végül is, ha nagyon keresi, az ember az utcán is találkozhat az idillel. Feltéve, hogy még maradt benne némi fogékonyság az élet derűsebb oldala iránt, avagy, be tudja hunyni egyik szemét a kiábrándító valóság előtt. Mert a valóság azért más volt mindig is. Sem tudom, milyen lesz idén a földműves ősze. A fenti meséhez aligha lesz köze, talán már földműves sincs a régi értelemben, kimosták két-három generáción keresztül a jelen időben íródó történelem lapjairól; fiait, unokáit elbotozták a földtől, igaz, hallhattuk évtizedeken keresztül, a fene sem kívánja vissza a robotos múltat, gyerekfejjel a marokszedést, takarást, a „hendergőzők“ is maradjanak meg fába faragva a naiv szobrász keze között, a kutyának sem kell a régi világ. Sem tudom mosoly nélkül olvasni a lelkes tudósításokat, amelyek fáradt gebékkel szántogató paraszt- emberről szólnak, aki, íme visszatalált a rég elvesztett földhöz, a gyökerekhez. úgymond. Sovány illúziók bodorodnak elő, szociálde- magógiával Jelöittve, folyik az új ideológiák földfoglalása, miközben, ha nem vagyunk észnél, új telepesek ülnek belé a készbe, hála a hibbant törvényhozóknak, miközben a mindent túlélő vörösbárók kapaszkodnak a táblák szélébe, amelyek tán sosem voltak övék. Szinte háborús állapot. Amely olykor már tettleges- séggéfajul. A bérlő nem akar fizetni, a beadott földet újra meg kell venni, kiváltani, drága a nafta, a műtrágya, a vetőmag, meg egyáltalán, ki a francnak kell az egész, ilyen áron, ilyen körülmények közt? A termést lelopják, a gazdát megverik, új maffiák bújnak elő, miközben meg-kéne-gazdagodni, de minél gyorsabban. Az árva ökörnyál meg úszik magának az őszi verőfényben, rátapad arcodra, a gyerek bámészkodik melletted, s egyszeresük megkérdi: az ökömyál, az ökörnek a nyála? Egyáltalán, m i az, hogy ökör? Élnek még ökrök? Igen, biztosan, morgod kelletlenül, s arra gondolsz, egyre több a szamár is. Kövesdi Károly A szőlőhegyek mögötti erdőket már „kezelésbe“ vette a világ legcsodálatosabb piktora, a természet. A rozsdabarna, vöröses és sárga színárnyalatok hihetetlen tobzódásában gyönyörködünk. Lassanként felszáll az őszi köd, s átadja a terepet a már bágyadt, de még simogatni vágyó napsugaraknak. Igazi vénasszonyok nyara fogad. A füvön harmatcseppek csillognak, a levegőben ökörnyál úszik, s a szőlőtőkék felől szüreti nótát hoz a szél. „Megérett, megérett a fekete szőlő, ne menj arra pirosbarna kislány, megfog a kerülő.“ A szüret, melynek kellős közepébe csöppentünk, a földkerekség egyik leghíresebb és a maga nemében egyedülálló bortermő vidékén - Tokajban zajlik. (Mily szerencse, hogy egy kis része hazánkba is átnyúlik.) Itt terem az a nedű, mely XVI. Lajos szerint a borok királya és a királyok bora. Petőfi kehelybe zárt arany lángoknak nevezte a tokajit, melyről Schubert dalt komponált, s mely álb'tólag sohasem hiányzott Rossini zongorájáról, mikor halhatatlan melódiáit alkotta. Geraszimov orosz profesz- szor az egyik nemzetközi borkóstolón így jellemezte, fejezte ki tiszteletét a nedű iránt: a tokajit mindig fedetlen fővel és állva iszom. Lehet, néhány olvasónk már kissé késeinek tartja ezt a riportot, hiszen a szüreti munkák már rég befejeződtek. lit J^tíi r«i w * • TEREM
