Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-10-17 / 41. szám
Q Ilasúrnap Ev angélikus családban született Cáslavban,1932-ben. Kilencéves, amikor elveszíti szüleit. „Tartalékos tiszt volt az apám, mindig is tevékeny ember... előbb őt, aztán az anyámat vitték el. A németek végeztek velük, koncentrációs táborban.“ Náchodi évek jönnek, rokonoknál. „Csupa felnőtt vett körül és a bátyáim... az idősebbik meghalt már rég, hegymászó volt. A másik festő, Ausztráliában él.“ Pártfunkcionárius fia ellen elkövetett „megbocsáthatatlan“ csínytevés a podébradyi gimnáziumban; még mielőtt kicsapnák, iskolát változtat. Prágába kerül, de hogy állandó lakhelye is legyen, szobát kap a szüleitől elkobzott panzióban, Horné Splavyban. „Csak a nyarakat töltöttem ott. Tizenhét-tizennyolc évesen, egyedül. Pontosabban azokkal a lányokkal, akik elérhetőek voltak.“ Rendezés helyett dramaturgiát tanul a filmművészeti főiskolán. Forgatókönyvírást, amihez nincs sok kedve, de legalább nem kell katonának mennie. „Eredetileg színházi rendezőnek készültem, de nem vettek fel, maradt hát a dramaturgia. Nekem teljesen mindegy volt, milyen szakra vesznek fel, csak köze legyen a show- bizniszhez, és ne kelljen két évet a hadseregnek adnom. Két forgatókönyvem alapján film is született, a Meghallgatást, a Fekete Pétert, a Szö- szit és a Tűz van, babám'.-at pedig Ivan Passerrel és Ja- roslav Papousekkel írtuk.“ A folytatás: Oscar-díjak sora Hollywoodban. Szál a kakukk fészkére, Hair, Ragtime, Amadeus, Valmont. Milos Forman, a hatvanas évek cseh új hullámának egyik legjelesebb képviselője ma a világ egyik leghíresebb rendezője. New Yorkban lakik, Connecticutban pihen, a Columbia Egyetem vezető professzora. Amióta Amerikában él, kétszer dolgozott Prágában. Először 1980-ban, amikor Mozart-filmjét forgatta, másodszor pedig három évvel ezelőtt, amikor narrátora volt a Václav Havelrói készült kanadai-japán dokumentumfilmnek, amelyet Voj- téch Jasny rendezett. • Most ugye, látogatóba jött Prágába?- Igen, az unokámhoz, ő négyhónapos, én meg hatvanegyszer tizenkettő' plusz hét... az mennyi is? Mindegy. Nagypapa vagyok. • A biliárdasztal mellett is annak érzi magát? Mert itt a képen, ahogy a dákót fogja, jól belehajol.- Ez az én legnagyobb kedvtelésem, igen. Connecticuti házamban, ahova pihenni járok, egyedül is el szoktam játszogatni. • Jaroslav Papousek mesélte a régi szép hatvanas éveket idézve, hogy amikor az Egy szöszi szerelmeit és a Tűz van, babám!-at forgatta, a felvételek szünetében már akkor is így lazított.- Igen, ez volt az egyetlen hajtóerő számunkra. A biliárd. PapouSek, Passer és én azzal ösztönöztük egymást, hogy ha kitalálunk valami fergetegesét, vagy ha megírunk egy hosszabb jelenetet, megyünk azonnal játszani. Később ezen is változtattunk... hozattunk egy biliárdasztalt, hogy ott legyen a közelünkben. Szép, megnyugtató játék a biliárd. Ha nincs mellettem senki, önmagam ellenfele vagyok. Olyankor persze gyakrabban gondolok a régi barátokra. A biliárd mellett, főleg, ha egyedül vagyok, biztos, hogy rámtör a nosztalgia. • Forgatás közben, a kamera mellett nem válik olykor saját ellenfelévé?- Bizonyos értelemben igen, hiszen van egy elképzelésem, amelyet szeretnék megvalósítani, s amikor vége a játszmának, rá kell, hogy jöjjek: hiába igyekszik az ember, a dolgok nem mindig úgy sikerülnek, ahogy igazán szeretné. Pontosan látom az összes képsort, még a papíron, a forgatókönyvben sincs hiba, aztán egy váratlan helyzet egészen más megoldást szül, amely a végeredményt is befolyásolni tudja. • Huszonöt évvel ezelőtt, amikor Párizsból tért vissza Amerikába, nem félt attól, hogy majd ön is csak egy golyó lesz a sors biliárdasztalán?- Először hatvannégyben jártam Amerikában, de akkor még nem foglalkoztatott a gondolat, hogy kint maradjak. Hollywood nekem is az álmok netovábbját jelentette. Ahogy egy festő Párizsba, vagy egy operaénekes a milánói Scala színpadára vágyik, úgy képzeltem magamat én is a hollywoodi stúdiókba. Ahhoz viszont, hogy kint maradjak, hatvannégyben még nem volt bátorságom. A Szöszi után, akkor már igen... láttam, hogy micsoda sikere van egy jókora New York-i moziban, aztán fotókat küldtek, hogy nézzem meg, mennyien várnak jegyre a pénztárak előtt... azok tényleg hosszú sorok voltak. A Fekete Péternek is nagy sikere volt, de azt még akkor nem forgalmazták, csak egy fesztiválon vetítették. Amikor láttam, milyen elszabadultan szórakozik ezeken a filmeken az ottani közönség, azt gondoltam, ezek szerint a látásmódjuk, a világképük is olyan, mint a miénk, akkor pedig meg kellene próbálnom. Ez volt tehát az első lépésem Amerika felé, de hogy a világképük nem igazán olyan, mint amilyennek én hittem, az már csak később derült ki számomra. • Mennyire változott meg azóta az ottani közönség? Ugyanúgy fogadná a filmet, mint annak idején, vagy ma már nincs is szüksége rá?- Ugyanabba a folyóba kétszer senki se léphet. Ez megismételhetetlen. Még akkor is, ha a földön, nem kis különbséggel, mindig minden ismétlődik. Egyetlen példa a moziból: a hatvanas években, amikor Londonban jártam, elmentem egy burleszkfilmre, amely Chaplin és Buster Keaton stílusát idézte. Tízmásodpercenként jöttek a gégék, mégsem nevetett senki. Ugyanezeken a komikus helyzeteken, váratlan fodulatokon pár évvel korábban még fetrengve röhögött a közönség. De ott és akkor, Londonban, a némafilm hőskora már rég a múlté volt. Ma Woody Allen az amerikai filmek Chaplinje, akit én magam is szeretek. Tele a humora életigazsággal, színtiszta tragikomédia minden megnyilvánulása. Elmúlt persze a francia romantika korszaka is, Marcel Camé, Gérard Philipe és a többiek rég elmentek már. Ma nincsenek „új hullámos“ filmek sem, és ha az amerikai westemt nézzük, az sem ugyanolyan, mint régen. A téma nem vész el, visszajön, csak a forma, az elbeszélés formája lesz más. Különben be is zárhatnánk a mozikat... a néző mindig valami újra, valami másra vágyik. Olyasmire, amit már látott, nem nagyon kíváncsi. • Visszatérve még a biliárdra: igaz, hogy Peter Shaffert, az Amadeus íróját egyetlenegyszer sem tudta legyőzni?- Nem győzhettem le, mert nem tudott játszani. Ez volt az én nagy bánatom... ot töltöttünk négy hónapot connecticuti házamban, hétfőtől péntekig napi tíz-tizenkét órát dolgoztunk, írtuk a forgatókönyvet és biliárdról szó sem lehetett. Jean- Claude Carriére-xeX aztán, a Val- mont forgatókönyvírójával minden este biliárdoztunk. Ő ugyanúgy élvezte a játékot, mint én. • És Tom Hulce, aki az Amadeus címszerepét alakította? Valahol azt olvastam: már a meghallgatások idején megkérdezte tőle, tud-e biliárdoz- ni?- Tudott, de nem igazán, úgyhogy ezek sem voltak nagy csaták. Mozart volt a biliárd bolondja, de ő is inkább vesztett. írja is a leveleiben, hogy rengeteg pénzt vert el, mert átkozottul rosszul játszott. Hiába volt biliárdasztala, nem volt sohasem jó játékos. • Első amerikai filmjével, az Elszakadással önnek sem volt szerencséje.- Nem volt, mert nem lehetett. Elkövettem ugyanis egy hatalmas hibát: ugyanolyan filmet akartam forgatni kint is, mint Prágában. Cseh filmet Amerikában. Ilyen nincs. Ez két különböző világ, különböző kultúra, különböző mentalitás. Egy amerikai más szemmel nézi az életet, mint a cseh, a lengyel vagy a magyar. Ő másra figyel, neki más kell a moziban is. Olyan filmet, mint a Fekete Péter vagy a Szöszi csak ott forgathat az ember, ahol felnőtt, ahol a gyerekkorát töltötte. Egy olyan országban, ahol igazán otthon van. Amerika, bármekkora szabadságot biztosít is számomra, nekem mindig idegen marad. Nem ott születtem, nem ott voltam gyerek, nem oda kötnek a gyökereim. Prágában ugyanazzal a természetességgel beszélek, mint ahogy lélegzem. Amerikában ebben is különbséget érzek. Nem okoz nekem gondot az angol, nem azt akarom mondani, de mégis! Érzem, hogy nem ez az anyanyelvem. Minduntalan azt tapasztalom: nem élek a legfinomabb árnyalatokkal. Egyszerűen elő sem jönnek nálam. A szlenggel pedig kimondottan hadilábon állok. Nem megy. Mintha nem tudna rám ragadni. Pedig tanulom, figyelem huszonöt éve. • A zöld kártyát, vagyis a letelepedési engedélyt hogyan kapta meg annak idején? Nehéz volt kiharcolnia?- Nagyon. Eredetileg nem is akartam emigrálni. Én csak egy filmet akartam forgatni Amerikában. Hatvanhetet írtunk, gyorsan megkaptam a kiutazísi engedélyt. Semmi akadékoskodás, vagy kérdezősködés. Kiengedtek. Aztán elkészült az Elszakadás, én meg vártam a kirobbanó sikert, hogy diadalmasan jöhessek visz- sza Prágába. Csakhogy a siker helyett hatalmas bukás következett - ingem- gatyám ráment a filmre, nyereség meg semmi. Ott álltam egyetlen dollár és repülőjegy nélkül. Itthon közben bejöttek az oroszok, és amikor levelet írtam Prágába, hogy hosszabbítsák meg a kinntartózkodási engedélyemet, azt válaszolták: jöjjek haza és intézzem el személyesen. Tudtam jól, mire gondolnak. Hazajövök, aztán kész, vissza már nem engednek, írtam hát egy újabb levelet, hogy a szükséges pecsétet Washingtonban, a czehszlovák nagykövetségen is meg tudják adni, ezért nem fogok hazarepülni. Erre kidobtak a barrandovi filmgyárból. Elküldték a papírt, hogy megszüntették a munkaviszonyomat. Végül is maga a rendszer kényszen- tett arra, hogy kint maradjak, a New York-í emigrációs hivitalban azonban hiába kértem a zöld kártyát, nem akarták megadni. Azt mondták? hazudtam nekik. Igen, és miben? - kérdeztem. „Ön azt írta a nyomtatványra, hogy sohasem volt a kommunista párt tagja... Itt a bizonyíték, hogy igen.“ Es valóban ez állt a Prágából kapott jelentésen. Itthonról akarták megnehezíteni az ottani életem. Ügyvédet kellett fogadnom, aki hat hónaMr. Fekete Péter pig „nyomozott“, amíg be tudta bizonyítani, hogy a Csehszlovák Belügyminisztérium „téves“ információkat adott rólam. Be is hívtak utána rögtön, hogy közöljék velem: „Formán úr, ön sosem volt a kommunista pártban.“ Öt év elteltével aztán az amerikai állampolgárságot is megkaptam. • A rendszerváltás óta többször is hazalátogatott már. Mit tapasztal, mi a véleménye az azóta történtekről?- A legnagyobb változást abban látom, hogy mindenki szabadon élhet, szabadon mozoghat, és anélkül, hogy bajba kerülne, bármiről véleményt mondhat. Ez gyönyörű dolog. Ahhoz, hogy a társadalom erőre kapjon, erre nagyon nagy szükség van. A változások persze nem olyan gyorsasággal zajlanak, mint ahogy azt elképzelték egyesek. Ez időbe telik. Hogy közben káosz van? A természet nem egy fegyelmezett katonai egység. A rendnek, a látszólagos szervezettségnek is megvan a maga „eredménye.“ Negyven évig itt mindenki olyan nyugalomban élt, hogy még a fejlődés is megállt. A káosznak mindig is megvolt a maga funkciója. Dzsungelben élni vagy állatkertben, az nem ugyanaz. Aki nyugalomra, biztonságra vágyik, az engedje meg, hogy rázáiják a ketrecet az állatkertben. Ött nem támadja meg a tigris, nem maija meg a kígyó, nem szívja ki a vérét a pióca, ott nem történhet nagy baja, mert rácsok mögött él. A dzsungel egészen más. Az a teljes szabadság. Aki ketrecben él, erről álmodik. Hogy oda megy, ahová akar, és azt szakít le a fáról, amire étvágya van. De számolnia kell a támadásra kész fenevadakkal is. Amerika dzsungel. Minden szabad ország dzsungel. Én most itt lép- ten-nyomon azt hallom. Csehország és Szlovákia gazdasági helyzete nem valami ragyogó. Hogy nem mindenki él azon a színvonalon, amelyen szeretne. Ez mindig így volt, és így is lesz. A kettészakadást természetesen én is értelmetlennek tartom. Ennek nem lett volna szabad bekövetkeznie. A gyűlölködés, a belső feszültség vezetett ide, amiről negyven évig azt állították, hogy nem létezik. Tessék, mégiscsak létezett. Nekem az az érzésem, itt már az önálló gondolkodástól is elszoktak az emberek. Egyszerűen megszokták, hogy mások döntenek helyettük. Ma ezen a felfogáson is változtatni kell. • Bizonyára tud róla: a csehországi, szlovákiai, lengyelországi és a magyarországi, de már talán az oroszországi mozikat is valósággal elárasztották az értéktelen amerikai filmek. Azen a táján Európának a kommersz ellen harcolnak most a kultúra őrei. Amerikában ez aligha lehet napirendi téma.- Amerikában most a rajzfilmekben fellelhető erőszak ellen küzdenek. Rájöttek ugyanis, hogy már a legfiatalabb korosztály is fertőzött e tekintetben. Ezen akarnak hát változtatni a lehető leggyorsabban. A kommersz térhódításáról pedig az a véleményem: senki sem kényszeríti a nézőket, hogy huszadrangú amerikai filmeket nézzenek. A választás lehetősége adott, ez bizonyítható. Meg fogja unni az amerikai mozit is a közönség, most ez kell neki, mert erre van kiéhezve. • Ha Prágában jár, '-öbizonyára gyakran megkérdezik öntől: fog még valaha cseh filmet forgatni? Vannak ilyen szándékai?- Én nem gondolkozom ilyen kategóriákban... hogy cseh film, meg amerikai film. Én jó filmet és rossz filmet ismerek. Nekem mindig az alapanyagon múlik. • Tehát, ha megfelelő forgató- könyvet kapna...- ...de az sem elég. Én már elszakadtam az itteni válóságtól, se fülem, se szemem nincs már hozzá. Amit az ilyen háromnapos útjaim során látok- hallok, az nagyon kevés. • Akkor azt kérdezzem: mikor kezdi elforgatni legújabb amerikai filmjét?- Az idén már biztosan nem. Minél idősebb vagyok, annál lassabban dolgozom. Egy új munka két-három évet is elvesz az életemből. Meg kell hát gondolnom jól, hogy mi legyen az. Szabó G. László Huszár Tibor felvétele
