Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-10-10 / 40. szám
dBUJBSBfl — Segítsenek! — szólalt meg kétségbeesetten. - Tudom, törvényt szegek azzal, bogy magamnál tartom a gyermekemet, de a fiam, noha magyar állampolgár, nem akar visszamenni az apjához. Itt nyaralt, eredetileg két hétre jött, s amikor búcsúzni kellett volna, sírva könyör- gött, maradhasson. Volt családommal mindezt közöltem, de persze hallani sem akartak arról, hogy Andráska nálam maradjon. A fiamat nem adtam vissza. Azóta a magyarországiak gyakran itt köröznek a lakásunk előtt. Félek attól, hogy ellopják a fiamat — fogta rövidre mondanivalóját a telefonba Kiss Katalin. Személyes találkozót beszéltünk meg. — Szülői engedéllyel mehettem csak férjhez, nem voltam még 18 éves. Komáromból Bábolna községbe kerültem az anyósomhoz. Eleinte új családom szeretettel fogadott, de amint véleményem ellentétes lett az övékkel, kezdődtek az összetűzések. Nemcsak az anyóssal, a férjemmel is. Pedig akkor már a kislányunk is megszületett. A helyzetet az anyóstól való elköltözéssel akartam menteni. A férjemnek, aki a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinátban telepvezetőként dolgozott, szolgálati lakást utaltak ki azzal a feltétellel, hogy három éven belül építkeznünk kell. Az eltelt évek alatt házasságom nem jött rendbe, ám ennek ellenére 1986-ban megszületett a kisfiam. Májusban belefogtunk az építkezésbe. Talán elmondani sem lehet, min kellett keresztülmennem. Rövid ideig voltam csak boldog. A férjem és az anyósom a hátam mögött döntöttek mindenről. Persze, nélkülem. Meséljek arról, hogy a féljem ütni, verni kezdett? Hogy a kislánnyal egyáltalán nem foglalkozott? Buta voltam, hagytam, hogy minduntalan megalázzanak. Nem is tudom, miért bíztam abban, hogy majd ha felépül a házunk, rendbe jöhet az életünk. Nem így történt. A férjem becsapott, terrorizált, vert. A házépítéshez pénzre volt szükség - emlékezett. Ezért ismét csellel rávették, hagyja ott a munkahelyét, a virágüzletet, és vegyen bérbe egy megüresedett presszót. Anyósa és félje fogadkoztak, hogy mindenben segíteni fogják. Elhitte? Talán nem, mégis kötélnek állt, hiszen valóban kellett a pénz a házra. Rövid idő mültán rá kellett döbbennie, ismét becsapták. Az anyósa, noha jártas volt a könyvelésben, hagyta, kínlódjon csak egyedül. Félje nagy könyörgés után váltotta fel esténként, hogy hazamehessen gyermekeihez. S mindemellett veszekedésekre, sőt tettleges- ségekre is sor került. A félj dühét,féltékenységét ütlegeléssel vezette le. Munkáját is elhanyagolta, ezért „lefokozták“. Telepvezetőből éjszakai őr lett a keltetőben. Mert ivott is... — Ekkor kellett volna szakítanom vele. Persze, ma könnyű okosnak lennem. Akkor azt hittem, egy kétségbeesett embert nem szabad elhagyni... Noha a házastársak kapcsolata egvre romlott, a közös otthon mégis felépült. Ám Katalin két gyermekével nem költözött bele. Amikor a férje ismét ok nélkül megverte, döntött. Egy este fogta magát és gyermekeivel együtt Győrbe szökött. A férje megkereste. Előbb könyörgött, majd megfenyegette... — 1990-ben a győri óvodából ellopta Bandi- kát. Kislányommal Bábolnára utaztam, de a férjem és az anyósom — a gyerekek szeme láttára - megvertek. Két hónapig nem láthattam a fiamat, hébe-hóba beszélhettem csak vele — telefonon. Igaz, irányították, igennel és nemmel válaszolt csupán, hallottam, hogy súgtak neki. A férjem meg bizonygatta, hogy Bandika fél tőlem és látni sem akar. Aztán taktikát váltott. Azzal jött, ha aláírom, hogy a kisfiú ideiglenesen nála maradhat, bármikor találkozhatom vele. Nem gondolkodtam, aláírtam én mindent, csak végre láthassam a fiamat. Aljas húzás volt ez is. Bandi elmondta, mit műveltek vele. Ha vendég érkezett, az asztal alá nyomták, s az idegennel közölték, hogy az anyjától fél. 1991 májusában Kissék házasságát a bíróság felbontotta. - A féljem eleinte abban mesterkedett, hogy a válást az én hibámból mondják ki. Aljas rágalmait bizonyítani nem tudta, ezért ismét taktikát váltott. Könnyen boldogult velem, mert szemétségeit hallgatva csak bőgni tudtam. Ráadásul az ügyvédem sem segített... A bíróság közös megegyezéssel választott el bennünket, az aláírásommal ellátott ideiglenes gyermekelhelyezési papírt pedig úgy értékelte, mintha ebben véglegesen megegyeztünk volna. A közös vagyon elosztása ügyében a bíróság kötelezte a férjet, hogy volt feleségét fizesse ki. A férj ígéretet tett arra - mivel nem rendelkezik készpénzzel - azonnal eladja a házat. Válóper után Az apa kisfiával az anyjához költözött, Katalin asszony kislányával Győrben maradt. Mindez nem tartott sokáig. 1992 nyarán Kiss úr összeveszett az anyjával, s az időközben szerzett barátnőjével és annak lányával be- hurcolkodott az eladásra szánt házba. Katalin asszonyban felmerült a gyanú, vajon volt férjének Bandika nem azért kell-e, hogy megtarthassa a házat?! Ezután kislányával egy időre haza, Komáromba, az édesanyjához költözött. — Tavaly nyáron a férjem nagy kegyesen beleegyezett abba, hogy Bandika egy hétig velünk nyaralhasson. Kisfiámat elhozta, de útlevelét magával vitte. Gyermekem minduntalan azt kérdezte, miért nem maradhat velünk? Azt hittem, megszakad a szívem... Az idén nyáron nem az apja, hanem annak élettársa hozta el azzal, hogy két hétig maradhat. Útlevelét persze elvitte. Nyaralni mentünk, de két hét elteltével a kisfiam sírva kért, maradhasson. Megszakítva az üdülést Komáromba utaztam azzal a szándékkal, hogy a volt férjemmel megbeszélem fiunk ügyét. De nem ő jött, hanem az anyja és az élettársa. Közöltem velük, hogy a fiam még két hétig nálam marad. Nem tagadom, féltem tőlük. Volt is nagy cirkusz, de talán először életemben nem hagytam magam... Az anya nem tagadta, félelemmel tett eleget gyermeke kérésének, amikor négy hét után sem adta vissza apjának. Harcolni kezdett anyai jogai visszaszerzéséért. Egy szép napon Kiss Katalin lakásának ajtaján, rendőrök kíséretében egy magyarországi férfi kopogott azzal, hogy beszélni kíván a gyerekkel. Azt állította, hogy ő Bandika keresztapja. — A fiamnak nincs keresztapja, csak keresztanyja (volt férjem húga). Ä hívatlan látogató volt sógornőm élettársa. Ezt közöltem a rendőrökkel is. Az „utólagos keresztapa“ ennek ellenére látni akarta ép-e, egészsé- ges-e a fiam. Mindkét gyerekemet kézen fogva beálltam lakásom ajtajába. Néhány perc (Méry Gábor illusztrációs felvétele) után véget akartam vetni a kínos színjátéknak, be akartam csukni az ajtót. A sógornőm élettársa lábával megakadályozott ebben. Dulakodni kezdtünk, hiszen Bandikát akarta elkapni. A rendőrök szótlanul asszisztáltak. Amikor látták, tervük nem sikerül, s nem tudják elvinni a fiamat, szóltak a magyarországi fiatalembernek, hogy nem megy semmire. Feljelentést tettem a rendőrök ellen, de persze, nem történt semmi. Ezután a komáromi bírósághoz fordultam, gyermekelhelyezés ügyében. Elutasítottak azzal, hogy a bíróság - mivel a fiam magyar állampolgár és nincs állandó lakhelye Komáromban - nem illetékes dönteni. Bandit édesanyja beíratta az iskolába, de mivel féltette gyermekét, kísérgette. Tájékoztatta az iskola igazgatóját a helyzetről, s megkérte, ne adják ki a gyereket senkinek. Észrevette ugyanis, hogy rendszeresen magyarországi rendszámtáblájú autó körözött lakása körül.- Vihar előtti csend ez - zokogott fel a fiát féltő anya. Előérzete igaznak bizonyult. Beszélgetésünket követő negyedik napon Kiss Bandit az iskolából - a tanulók és a pedagógus szeme láttára - egy idegen férfi elvitte. Az osztálytársak állítják, hogy Bandika sírt, az iskola karbantartója szerint nyugodtan ment a szőke hajú férfival. Az a kislány, aki az idegent elvezette Bandi osztályához, pénzt kapott. Kiss Katalin rohant a rendőrségre, hiszen a személyleírásból kitűnt, nem az apa vitte el kisfiát. A nyomozó felvette a jegyzőkönyvet, majd időt kért. Két óra múlva közölte a kétségbeesett anyával, hogy magyarországi kollégái ellenőrizték: Bandi az apjánál van.- Az illetékes magyarországi bíróságon gyermekelhelyezési pert indítottam, de addig is látnom kell a fiamat. Elkísérne Bábolnára? Miért nevelje idegen? Első utunk az iskolába vezetett. Noha az igazgató utasította a pedagógusokat, a gyerekhez ne engedjenek idegent, rövid eszmecsere után találkozhattunk Bandikával. Földbe gyökerezett lábbal, falfehéren nézett édesanyjára, majd átölelte. Egy üres osztályban ülhettünk le, s akaratlanul - az igazgatóhelyettessel együtt — belehallgattunk a párbeszédbe. Kiderült, hogy az a bizonyos szőke hajú férfi az iskolában egyik kezével hátra csavarta a kisfiú kezét, s amikor kiabálni akart, a másikkal befogta a száját. Az autóban viszont már az apja ült. A gyerek elpanaszolta, hogy apja élettársát anyunak kell szólítania. Nem merte elfogadni anyja ajándékait, attól félt „mit szólna az apu?“ — Mondd meg mindenkinek, biztosan hazamegyek - súgta Bandi a sírással küszködő anyja fülébe. Az iskola előtt várakoztunk az apára. Köszönés helyett, dühös felkiáltással - mit keresel itt? — üdvözölte gyermekei anyját, majd azonnal közölte, nem engedi, hogy a fiával szót váltson. Megszólítottam Kiss urat, hiszen választ vártam több kérdésemre: Miként, mivel érte el, hogy a komáromi rendőrök egy külföldi állampolgár szolgálataiba álltak? Mivel bírta rá a gyermekvédelmi osztály vezetőjét és előadóját, hogy külföldi állampolgárok kérésére terepszemlét tartottak volt felesége lakásában? Miért kényszeríti a kisfiát arra, hogy az élettársát anyjának szólítsa?! Nem folytathattam. Elhadart kérdéseimre Kiss úr arrogáns hangnemben, fenyegető kézmozdulatok közepette utasított arra, azonnal tűnjek el. Mivel nem tudott megfélemlíteni, az utolsó kérdésemet ismételtem meg. Annyit mondott, hogy elvégre élettársáról van szó, de pillanatokon belül azt állította, hogy Bandika önként döntött úgy, ahogy. Ezt persze ismét emelt hangon közölte, majd karon ragadta kisfiát, s elindult autója felé.- Az iskolából miért egy idegennel vitette el a gyereket? - igyekeztem szóra bírni.- En vittem el — hazudta.- Nem igaz, ön az autóban várakozott.- Honnan tudja? Azt szerettem volna mondani, hogy a lepénzelt kislány, sőt, a karbantartó is szőke, és nem barna hajú férfit emlegettek. A bábolnai látogatás rövid volt, hiszen Bandika apja nem volt hajlandó tárgyalni volt feleségével. Pedig az anyának joga van arra, hogy míg sor kerül a tárgyalásra, kéthetente péntektől vasárnapig kisfiával lehessen. Persze, nem biztos, hogy élhet törvényadta jogával. Volt férje ugyanis kijelentette, úgy döntött, a gyerek közelébe sem engedi. Hazafelé tartva nem tudtam szabadulni egy kínzó gondolattól. Eszembe jutott ugyanis, mihelyt a bíróság az édesanyának ítéli Bandikát, Kiss Katalin kérheti a már régen neki járó közös vagyon felét. De amíg a kisfiú sorsáról nem dönt a bíróság, az apa biztonságban érezheti magát. Hogy miért? A válasz nagyon egyszerű. Melyik édesanya adatná el gyermeke feje felől a tetőt?! Csak nem ez az apai szeretet és ragaszkodás valódi oka?!- Nem voltam és nem vagyok egy bátor, erélyesen fellépő típus. A volt féljem és családja mindezt tudta rólam és ezzel is sakkban tartottak. De a körülmények hatására megváltoztam. Miért nevelje gyermekemet egy idegen asszony? Miért éljenek a testvérek egymás nélkül? - közölte könnyeivel küszködve Kiss Katalin. - Harcolni fogok a fiamért ... Péterfi Szonya 5 1993. X. 10. Villamoson hallottam e különös történetet. Őszhajú idős néni mesélte a barátnőjének. Az asz- szonynak érces, erős volt a hangja, minden szava odaszáUt hozzám, nem bújhattam el előle. A házban, ahol lakik, a második emeleten egy elvált fiatalasszony él pöttömnyi kislányával. Van annak az asszonynak egy kisfia is, nagyobbacska, hat- vagy hétéves, de öt a bíróság váláskor az apjának ítélte. Az apa ragaszkodott hozzá, aki igen jó anyagi körülmények közt él özvegy édesanyjával, a gyermek gondozójával. Szép családi házban laknak, a gyermeknek külön szobát rendeztek be, sok játékkal, zenegéppel, színes faliképekkel, puha szőnyeggel, pe- helypaplanos ágyikóval. Egyszóval a kisfiúnak mindene megvolt, amit szeme, szája megkívánt, egyedül az édesanyja hiányzott, akiről a válás után csakis otromba szidalmakat hallhatott, s ez még inkább zárkózottá, szótianná tette. Nem értette, mi történik körülötte. Ettől kezdve életének igazán boldog napjai egyedül azok a hétvégek voltak, amikor havonta egyszer édesanyjánál alhatott. Ilyenkor ismét kacaj csendült az ajkán, hancúrozhatott kicsi hú- gocskájával. De ami a legfontosabb, este belefekhetett a széles családi ágyba. Átölelte édesanyja A kisfiú sírt, toporzékolt. Nem akart visszatérni a rideg házba, ahol túl sok volt a csend, a rend és kevés a szeretet. De az anyja ráfüggesztette bűvölő szemét, s ó leszegett fejjel elindult apja nyomában. Este aztán, amikor a nagyvárosi ház már elcsendesedett és a felvonó motorja se búgott többé, fellopakodott az édesanyja ajtajához. Az ajtó előtt puha lábtörlő hevert, mintha édesanyja neki terítette volna oda fekhelyül. Rádőlt, összeHarmadnap már nem érezte az éhséget. A szűk dobozban rázárult az örökös szürke félhomály. Lassan vánszorgott az idő. Este, amikor ismét fellopakodhatott a bűvös ajtóhoz, úgy tűnt, odabentről édesanyja motozását hallja. Szíve kalimpálni kezdett. Már-már megnyomta a csengőgombot, de a félelem, hogy most már örökre elszakítják édesanyjától, legyőzte vágyakozását. Leroskadt a lábtörlőre, és mély kábulatba hullott. Reggel a szomszédasszony pillantotta meg, amikor munkába indult. Összekuporodva szunyókált a lábtörlőn. Szeme vörös volt, arca papírfehér. A szomszédasszony tudott a kisfiú eltűnéséről. Nyomban becsöngetett az édesanyjához. így ért véget a szomorú történet. Ha ugyan véget ért. Mert a végső szót ismét a bíróság mondja ki: hová kerül majd a gyermek? De ezen a reggelen ki gondolt a mogorva bírákra? Édesanyja úgy ölelte magához kisfiát, hogy az mindvégig az álom gyöngéd, lágy, bársonyos fészkében maradt. Szőke József nyakát, érezte illatát, melege elárasztotta egész testét. Boldogan merült bele a mindent feledtető álomba. És a nyár, amikor két hétig lehetett együtt vele, az maga volt a mennyország: Minden zsongott, fénylett körülötte, s a napok egyetlen nagy ünneppé olvadtak. Szegény, gyermekfejjel nem tudhatta, hogy ez a nagy sziporkázás egyedül az ő boldogtalan gyermekszívéből robbant ki. Aztán jött a búcsúzás ideje. Azon az estén sírva aludt el, és éjszaka is felriadt. Másnap szótlanul megreggelizett, kiment az udvarra játszani, és nyomtalanul eltűnt. Keresték mindenütt, mindenfelé. Eredménytelenül. A rendőrök felkeresték anyja házát is, s miközben hangos szóval ott tanakodtak a lépcsőházban, ő egy nagy televíziós dobozban lapult az épület elhagyatott alagsorában. Félt, hogy vissza viszik az apjához, akinek csupán azért kellett, hogy az egykori feleségét keserítse. kuporodott, s odasimult a meleget adó ajtóhoz. Odabenn már néma volt minden, de ő akár a hűséges kiskutya, szívszorongva figyelt minden zajra. így ment ez három napig. Este fellopakodott, s egész éjjel ott szunyókált édesanyja ajtaja előtt, reggel pedig, mielőtt a ház felébredt volna, leosont az alagsorba, belebújt a dobozba. Ott gubbasztott kuporogva. Nem evett, csupán vizet ivott a mosókonyha vízcsapjáról. Fázott és gyakran sírdogált.
