Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-10-03 / 39. szám
1993. X. 3. m „A mentalitásom mégiscsak magyar... ‘ Gáti Kati mostanában feltűnt magyar színésznő. Grimwalsky Ferenc Goldberg-variációk című munkájában nyújtott pár perces alakításáért a filmkritikusok díját kapta nemrég. Angol akcentussal beszélő magyar nőt játszik a történetben, aki régi ismerősétől búcsúzik útban hazafelé. Pár szó, kényszeredett nevetés, aztán csend, hallgatás, majd egy mélyről jövő sóhaj után fájdalmas zokogás. Lüktet az egész jelenet, az elmúlt évek magyar filmművészetének egyik legérzékenyebb képsora ez. Nincs sok szövege Koltai Róbert Sose halunk meg című rendezésében sem. Nusit, a féltékeny könyvkereskedő csábos asszonyát formálja meg buja érzékiséggel. Finom kis hadművelet minden pillantása, minden rezzenése. Úgy játszik, annyira elevenen, hogy a vágyak sistergését is pontosan megmutatja. „Én a filmgyár büféjében figyeltem fel rá - meséli Koltai Róbert. - Akkor már hetek óta azon töprengtem: ki játssza Nusit? Nem bírtam eldönteni, kinek adjam a szerepet. Erre megjelent ő és a mosolyával, a vigyorgásával azonnal megfogott. Dettre Gábort, a férjét még Kaposvárról ismerem, egy sebészorvos fia, akiből amerikai filmrendező lett. Ügyes fickó, és Katiról is csak jót tudok mondani. Remek megérzései voltak a forgatás alatt, és mindig felkészülve jött. Ritkán elégedett meg más elismerésével. Fia úgy érezte, javíthat még a jelenetén, akkor kezdte elölről.“ A Koltai-filmet megelőzően a Közjáték bölcs gondolatokat idézgető amerikai tanárnőjét játszotta a tévében, aztán a Dettre Gábor rendezésében készült Intermezzo, majd a Jeles András-sál forgatott Senkiföldje következett. A Sose halunk meg hangos sikere után Az élet orfeumi táncosnőjeként nyújtott kiváló alakítást, amelyet Salamon András vitt képernyőre Bíró Lajos regénye nyomán. Két filmje vár most bemutatásra. Angyalait leső, életunt nőt játszik a Hiawatha expresszben, amelyet Thorton Wilder Hiawatha hálókocsi című színműve nyomán Sülyi Péter forgatott. Férje rendezésében, A színésznő és a halálban pedig édesanyjával kapcsolatos élményeiről beszél. Gáti Kati és Kathleen Gáti ugyanaz a színésznő. Egy temesvári születésű magyar karmester és egy budapesti operaénekesnő lánya New Yorkból. • Hogyan lesz egy amerikai színésznőből egyik napról a másikra magyar filmek főszereplője? Megunja kinti életét és hazajön, hogy itthon is megmutassa mennyit ér?- Nem untam meg semmit New Yorkban, máshogy kezdődik a történetem. Szomjas Györggyel dolgoztam 1986-ban a Mr. Universe-ben. Gáborral együtt voltunk az Amerikában forgatott film kinti gyártásvezetői. Hat hétig dolgoztunk együtt, és a végén én is kaptam egy kis szerepet a filmben. Gyuri akkor azzal búcsúzott: „Fogunk mi még együtt forgatni, meglátod!“ A politikai fordulat után Gáborral együtt mi is hazajöttünk, hogy lássuk, mi változott és mondhatom, furcsa érzés volt. A szüleim ötvenhatban politikai okok miatt mentek ki Amerikába, és elutazásuk után harminchárom évvel ott álltam a Szabadság téren. Szédültem. • Korábban nem is járt Budapesten? — De igen, gyakran jöttem, hiszen itt élnek, itt éltek a rokonaim, hetvenkilenc óta azonban most vagyok itt először. És akkor Grunwalsky megtudta, hogy hazalátogattam, megkeresett és azt mondta: volna egy filmszerepe számomra. Főszerep lett volna, de betegen nem vállalhattam, így kaptam aztán azt a pici kis epizódot, amellyel díjat nyertem. Ezután csináltuk meg a Közjátéksorozatot, amelybe minden kis bakit előre megfontoltan ékeltünk be, de úgy, hogy napi tíz-tizenkét órát tanultam a szöveget. • Kemény leckék lehettek.- Egy évvel korábban, a Közjátékot megelőzően nem ment még igazán jól sem az írás, sem az olvasás. Csak a beszéd nem okozott gondot, hiszen otthon, az anyukámmal mindig magyarul beszéltünk. Meghallgattam nemrég azokat a kazettákat, amelyeket Montrealból, majd később, amikor a Vancouver-szigetre költöztünk, Victoriából küldtünk a nagyszülőknek... kislányként nem is volt akcentusom. Később, ahogy iskolás lettem, s talán mert a nővéremmel és a papámmal is inkább angolul beszéltünk, kezdtem keverni a két nyelvet. Olyanokat mondtam, hogy megyek swimingolni... szörnyű, nem? Ma már nem követek el ilyen hibát és úgy érzem, az akcentusom is múlóban van. • Montrealban hogy élt a család? Miről meséltek a szülők, gyorsan megtalálták számításaikat?- Az első tíz év borzasztó nehéz volt nekik. Taxisofőrként dolgozott a papám, az anyukám pedig óvodát nyitott, de otthon, hogy velünk lehessen. Arra emlékszem, hogy szólt a zene, hogy mindig muzsikát hallgattunk, én meg örökké táncoltam. Victoriában is művészeti iskolába jártam, festeni tanultam és balettoz- ni. New Yorkban aztán, amikor a sérülésem miatt le kellett mondanom a táncról, nagyon depressziós lettem. Egy évig szenvedtem, miközben híztam és híztam. Kimaradt az életemből a napi nyolcórás gyakorlás és csak gyűltek, szaporodtak a kilóim. Időbe telt, míg összeszedtem magam, és ahhoz is évek kellettek, hogy a színészi pályán érjek el eredményeket. Zenész a papám, dirigens. Ha operaénekesként próbálkoztam volna, biztos, hogy minden gyorsabban megy. De így, kapcsolatok nélkül, irtó nehéz volt. Persze, ha az ember nagyon akar valamit, akkor azt el tudja érni. Én még ma is elbőgöm magam, amikor új szerepet kapok, nagyon hálás vagyok mindenért. Modellként is gyakran voltak gondjaim, mert nem igazán tudtam eladni magam. Visszahúzódó vagyok, majdhogynem passzív, és ez óriási hátrány ezen a pályán. Ha szöveget kapok és oda kell állni a kamera álé, akkor már nincs baj, a beszélőképességem egészen jól működik. Én egy szerepben sok mindent ki tudok adni magamból. • Egyébként Kanadainak, vagy inkább magyarnak érzi magát?- Bennem ütközik a kettő. Gábor például nagyon magyar, és az anyukám is az volt. Csak úgy röpködtek a kezéből a tányérok. Én meg sepre- gettem utána. Szépen, nyugodtan, csendesen. De kanadainak sem érzem magam, mert akkor nagyon- nagyon zárkózott lennék, és nem vagyok az. A mentalitásom talán mégiscsak magyar. Ha szenvedek, akkor iszonyúan, ha meg boldog vagyok, gondot okoz visszafogni magam. Nincs középút. Szomorúságból és vidámságból egyforma adagot örököltem. Néha úgy érzem, színes tűzijáték vagyok, máskor meg napokon át sírhatnékom- van. Százszor meghalltam és ezerszer felrepültem már. Ha lerajzolnám életem görbéjét, nagyon érdekesen cikázna. • Az nem történhet meg, hogy amíg Budapesten dolgozik, addig New Yorkban elfelejtik?- Minden megtörténhet, ez is. Néha elfog a félelem, hogy mi lesz, ha visszamegyünk, de remélem, nem kell mindent elölről kezdenem. Az ügynökségemre bíztam mindent, és fel is hívnak néha, hogy itt van egy ilyen és ilyen lehetőség... amit eddig kínáltak, azt sorra lemondtam. Minden héten amúgy sem ülhetnék repülőgépre, hogy próbafelvételekre járjak. Az ostoba kis prostikból, meg az okos jogásznőkből amúgy is elegem van, játssza el már őket valaki más. Ha a legjobb epizódszereplő díját kint, Amerikában kaptam volna, akkor biztos, hogy máshol tartanék a pályán. Ez ott óriási sikernek számítana. Itt, Pesten fél óra alatt elintézték; kézfogás, köszönjük szépen, jöhet a következő. Ennyi. Már ott volt a nyelvemen a kérdés, hogy elnézést, nem lehetne ezt egy kicsit tovább húzni? Nekem ez csodálatos érzés, amely önbizalmat ad. New Yorkban persze nemcsak az ünnepség, hanem a stressz is nagyobb. Még be sem fejezi az ember a filmet, de már arra gondol, hogy jaj, istenem, holnap meg holnapután vajon mit fogok csinálni? Kint hiába van menedzsere valakinek, akkor is nyomulnia kell. Pesten én nem érzem ezt a fajta feszültséget, itt magától jön a munka, egyszerűen megtalál. New Yorkban mindenki kapkod, siet, hajt, előz, tapos, hogy hamarabb odaérjen, mert meg akarja fogni az isten lábát. Odamegyek egy válogatásra és kétszázan ülnek a szobában, de pontosan olyanok, legalábbis külsőleg, mint én. Itt nincs ilyen. Básii Juli, Tóth Ildikó, Udvaros Dorottya, Haumann Péter vagy Lukáts Andor persze kint is az élvonalba tartozna, mert valóban kivételes tehetségek, de hogy sztárok lennének-e, azt már nem tudom. A sztárok mögött ugyanis óriási gépezet működik, amely nem mindig a legtehetségesebbeket kapja fel, hanem inkább azokat, akik által a legtöbb pénzt, a legnagyobb nyereséget tudja elkönyvelni magának. Meryl Streeptől én mindig ugyanazt kapom, nekem Liv Ullmann és Jessica Lang a kedvencem. Ők finomak, képlékenyek és gyönyörűek. • Dettre Gáborral hol, milyen helyzetben ismerkedett meg?- New Yorkban forgattam egy stúdióban és szóltak, hogy itt van két magyar fiú. Köszöntem nekik, de nem nagyon érdekeltek, mert jártam már egyszer egy magyar sráccal és amikor szakítottunk, azt mondtam, kész, elég volt. Pár nappal később azonban újra találkoztam Gáborral; ő angolul akart tanulni, én meg magyarul, a szerelemnél pedig nincs jobb szótár. Hetedik évé, hogy együtt élünk, de ha az ő filmjében játszom, még ma is rettenetesen izgulok. Nagyon ért a szakmájához és ha nem tetszik neki valami, engem sem kímél, azonnal véleményt mond. Rengeteget tanultam tőle, aminek azért is örülök, mert van legalább egy kis önbizalmam. Amerikában azt mondják, ha nincs munkád, nem is vagy jó. Van benne valami. Ha nem dolgozom, nem is tudom, ki vagyok. Szerepek nélküli színésznő? Tornázgató, kertészkedő olvasgató háztartásbeli? Ha csak erről szól az életem, akkor már zuhanok is lefelé. Én akkor érzem igazán jól magam, ha dolgozhatok. Olyankor úszom az örömben. • Akkor most igazán boldog lehet, mert tálcán kapja a lehetőségeket.- Mérgesen néznek rám sokan, tudom. Azt hiszik, elveszem előlük a szerepeket. Hát lett volna itt egy ilyen husikás Nusika, mint én? Ugye, hogy nem?! Én minden magyar színésznőnek szívből kívánom, hogy próbálják meg külföldön is, menjenek ki Amerikába és ha szerepet kapnak, nem fogja tőlük irigyelni senki. • Mégis mit gondol, meddig lesz érdekes a magyar filmrendezőknek? Nem tart attól, hogy előbb utóbb megunják és új arc után néznek?- Nem tudom, meddig tart ez az örömünnep, lehet hogy már holnap azt mondják: kösz, viszlát, elég volt belőled. Akkor hazamegyek és ott folytatóm. Annyi szépet kaptam én már az élettől! Szerintem az édesanyám keze lehet benne, ő irányít, fentről. Amerikában a színészek ki- lencvenhét százaléka évek óta szerepre vár. Én azok közé tartozom, akik folyamatosan dolgoznak, és erre nagyon büszke vagyok. Woody Alléiméi találkoztam legutóbb, amikor otthon voltam, és meséltem neki a filmről, amelyet Koltai Robival forgattam. Megkért, hogy küldjem el a kazettát neki, mert kíváncsi rá. Most fogja megkapni. Ki tudja, lehet, hogy ez is jelent valamit. A csodák mindig váratlanul jönnek. Szabó G. László Szabados Mihállyal Kottái Róbert filmjében gjst «-#«"»■ gr *iss£, ,„tí V“n;*”„cítkefc«,« i-*.-- lebe«^ s£^*-~*r meUbe-
