Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-08-29 / 34. szám
CTüroilusz VILLAMOSSAL LISSZABONBAN Lisszabon egyetlen más európai fővároshoz sem hasonlítható. A mediterránokhoz sem. Egyik portugál rajongója a „hét halom városának” nevezte, azonban az egyre terjeszkedő Lisszabon ma már tizenhét dombot-magaslatot foglal magába és ugyanennyi kilátóhelyről gyönyörködhetünk panorámájában. Még akkor is, ha számos háza és utcája megkopott az elmúlt évtizedekben. De talán ez is hozzájárul az ódon város varázsához. Odiisszeusz alapította ? De hát mi adja Lisszabon sokak számára megfejthetetlen varázsát? Miért érezzük olyan jól magunkat az Atlanti-óceánhoz közeli városban? Miért tartjuk szépnek, barátságosnak és a turisták számára is otthonosnak? Mindenki mással magyarázza a vonzást, amelyet Lisszabon gyakorolt rá. Alighanem háromezer éves történelme is közrejátszik ebben. Szerepel a város az odüsszeuszi mondavilágban is. Ám nincs rá bizonyíték, hogy az ithakai király alapította volna. Az viszont bizonyos, hogy az első települést ezen a tájon - időszámításunk előtt 1200 esztendővel - a föníciaiak hozták létre. Görögök, karthágóiak, rómaiak jártak itt, s persze a luzi- tánok (a portugálok elődei), majd a vizigótok jöttek, akik fővárosukká emelték. Azután arabok szállták meg, akiket a keresztes lovagok űztek ki. És 1255-ben III. Alfonz az ország fővárosává és királyi székhellyé tette Lisszabont. Ezután következett a felfedezések kora és a „Tejo királynője” egy hatalmas birodalom gazdag fővárosa lett. Indiából, Kínából, Afrikából és Amerikából hozták az aranyat, selymet, fűszert Portugáliába. A portugál hajósok bejárták a világot. Templomok, paloták, várak őrzik e kor dicsőségét. Ezt a sorozatos földrengések utáni 1755. évi apokalipszis sem tudta eltüntetni a Tejo partjáról. Mindenszentek napján történt, Lisszabon templomaiban éppen miséztek, amikor borzalmas morajlással megnyílt a (Öld, hasa- dékok keletkeztek, amelyek elnyeltek embert, s házat... Lángra lobbantak az épületek, szökőár keletkezett, amely a mélybe szippantotta a kikötőben horgonyzó hajókat. Tizenkét percen át rengett a föld és negyvenezer ember életét követelte. Alfa ma varázsa Az újjáépítést és a rombadőlt Baixa negyed korszerűsítését - a tágas Commercio tér, s a széles utak kialakítását - Pombai márki irányította. Ma is lenyűgöző a városnak ez a tengerparti negyede. De utcái, bolthajtásos kis üzletei, vendéglői a Baixában is évszázadok hangulatát idézik. Mintha Európa „városi skan- zenjában” járnánk, ahol lépten- nyomon úgy érezzük, hogy minden ódon épület a világörökséghez tartozik. És magunkba szívhatjuk az olykor az észak-afrikai arab városok hangulatát is A Diadalkapu (Arco Monumental) a portugál felfedezők, hírességek dicsőségét hirdeti árasztó Alfama negyed vendégmarasztaló közvetlenségét. Joao Siiva építész barátommal egy alkalommal betértünk az O Poétába, hogy népi fado dalokat hallgassunk. Apró rákokat ettünk, s olcsó vermalho vinót ittunk. A vendéglős - érdeklődésünket látva - asztalunkhoz ült és egy újabb üveg borral marasztalt bennünket - éjfél után kettőig. Éjjel konflissal tértem vissza szállodámba. De nappal szívesen utaztam villamossal. Öreg zörgő-zakatoló sárga villamossal. A metró egyre inkább behálózza Lisszabont, azonban - küIonosén a külső városrészekben - a színes villamosok, a hegyoldalakon pedig a sárga sikló villamosokkal utazhatunk. Akadnak köztük százéves kocsik, igazi múzeumi darabok. Zsúfoltak és kényelmetlenek. Különösen sokan utaznak a Zötyögősön a reggeli, a déli és a kora esti órákban. De a villamos az, amelyen és amelynek ablakából könnyen a lisszaboniak hétköznapi életébe pillanthatunk. Lifttel a dombtetőre Külön élmény (olykor lélegzetelállító) a sok sikló valamelyikén felkapaszkodni a domboldalra. Egyedülálló dolog a város szívében 1901 óta működő lift, az Ele- vador de Santa Justa is. Eiffel mérnök, a párizsi EifTel-torony világhírű tervezője alkotta. Egy villamosjeggyel utazhatunk fel vele a Largo de Carmonára, ahonnan nagyszerű kilátás nyílik a mozaikkövekkel kirakott Rossióra és a Nemzeti Színházra. A iisboeták - a lisszaboniak - villamosbérletükkel utaznak a hat emelet magasságba emelő liften. Ez ma éppúgy a város egyik jelképe, mint a Tejo felett átívelő hatalmas függőhíd (óceánjárók is elférnek alatta), amely a Salazar-diktatúrát megdöntő 1974. április 25-i forradalomról az „Április 25. híd” nevet kapta. Jelkép a híres Belém-to- rony is, ahonnan 1497-ben Vasco de Gama négy hajóval Indiába indult a Jóreménység-fok megkerülésével. A Felfedezők Emlékműve is a portugál hajósokat dicséri és szintén Lisszabon jelképe. Mi mindent kellene még megnéznie az idegennek, hogy megismerje a portugál fővárost? A Jardim da Estrelát, vagyis a csillagkertet, ahová a legtöbb ifjú pár elsétál esküvő után, a násznép kíséretében. Azután - kinek mi van a pénztárcájában - a környék valamelyik vendéglőjében, avagy otthonukban látják vendégül a népes rokonságot. A turista, meg a sétáló pedig elégedjen meg a Csillagkertben egy marékra való sült gesztenyével, castanhas-szal, amit az utcai gesztenyeárusok kínálnak... Joao Siiva barátom is sült gesztenyével és vörösborral fogadott először Alfamában lévő otthonában. Nála töltöttem utoiFogaskerekü villamosok kapaszkodnak a főváros domboldalaira só lisszaboni napjaimat. Családja és kis építészeti tervező irodája valóságos keresztmetszetet adott Lisszabon mai lakosságából. ö tősgyökeres portugál, aki katonaként szolgált Mozambik- ban és ott ismerte meg mozambiki születésű portugál feleségét. Házvezetőnőjük Mozambikból menekült és Portugáliába települt fekete lány. Sofőrjük angolai, az irodaszolga pedig a Zöld- foki-szigetekről települt Portugáliába. A két építészmérnök, akikkel Siiva társult, ugyancsak portugál, a műszaki rajzoló pedig macaui, aki kínaiul is jól beszél. Siiva kínai megrendelésekben reménykedik... Az elveszett portugál gyarmatokról betelepült retornados-ok egyre többen vannak, ök képezik az olcsó munkaerőt... trombitás hozza a halat Éjfélkor még javában beszélgettünk az iroda feletti lakás tágas nappalijában. Az élet ugyanis ilyenkor még javában zajlik Lisszabonban. A fél tízkor kezdődő színházi előadások éjfél tájban érnek véget, az utolsó mozielőadások pedig még később. Baixa és Alfama utcáin Uyenkor - élvezvén a tenger felől érkező hűsítő szellőt - nagy a tolongás: sokan még betérnek egy bárba, vagy étterembe. Illetlenség lenne tehát most jó éjszakát kívánni vendéglátóimnak... Tovább beszélgettünk Lisszabon életritmusáról: itt később kelnek az emberek. Hétkor hozzák a tejet, kenyeret az üzletekbe, s ekkor érkeznek vidékről a szamár- és öszvérfogatokkal a zöldséget és gyümölcsöt termelő parasztok, vagy a szállítók teherautóval. Azután csend lesz és Baixa utcáin csak kilenckor Jelennek meg a nyakkendős bank- tisztviselők s a titkárnők. Az üzletek többsége azonban csak tízkor nyit. Ilyenkor hallom reggelente ablakomból a trombitaszót: a triciklis halárus fiú ezzel adja hírül, hogy megérkezett a friss hal, rák, polip - s lehet vásárolni! Délben lesz a legnagyobb zsúfoltság: a bankok, a hivatalok és az üzletek ebédidő alatt bezárnak és az alkalmazottak haza, vagy a bisztrókba sietnek. Silvá- éknái kettőkor szolgálják fel az ebédet. A menü ma füstölt sonka sárgadinnyével, zöldségleves oli- vával (tegnap fűszeres kenyérleves volt), sült lepényhal hagymás burgonyapürével, majd gyümölcsös fagylalt, s persze bor: rozé. És kávé. Silváék ebéd után szundítanak egyet, én villamosra szállók, hogy megnézzem a Campo Pe- quenót - a kör alakú bikaviadai- arénát és jegyet váltsak szombatra. A bikaviadal itt nem jár az áüat leölésével, mint a szomszédos Spanyolországban. 1927. június 12-én volt az utolsó bikahalál az arénában. Azóta elég, ha főidre teperik a bikát, de nem ölik meg. 1993. Vili. 29. A szegény negyedek deszkaházainak helyén egyre több bérház épül Középkori ágyú a Tengerészeti Múzeumban Panoráma az egyik dombról (A szerző felvételei) Sebes Tibor portugáliai riportja
