Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-08-29 / 34. szám
1993. augusztus 29. XXVI. évfolyam Ára 5,50 korona O eptember elseje. Bár a naptar- tjZi ban külön nem jelölik, mégis valamilyen módon sokunkat érint ez a nap. A csengő a kéthónapos pihenés végét jelzi és gyermekek, fiatalok ezreit szólítja vissza az iskolapadba s hívja természetesen az újakat, az elsősöket is. Megkezdődik a mindennapos munka, amely kinek örömet, kinek küzdelmes harcot jelent. A szülőknek gondot, sok-sok együttizgulást; van, akiknek az első betű leírása, másoknak a felvételi vizsga vagy az érettségi miatt. Az ingyenes oktatás gyakorlata is tovatűnőben manapság, így a tanévkezdéssel járó anyagi kiadások sem csekélyek. A pedagógus számára minden tanév újabb kihívás: hogyan lehet még jobban, eredményesebben tanítani, hogyan lehet megfelelni a növekvő elvárásoknak, hogyan neveljen igazi emberi kapcsolatokat, valódi érzelmeket és értékeket kereső és tisztelő fiatalokat e rohanó, elanyagiasodott világban? Nézzük hát, mi várható az idei tanévtől, milyen körülmények közepette kell megbirkóznunk a fenti feladatokkal? Az oktatásügyi tárca irányítását jellemző, megdöbbentő tény: 1989 novembere óta már a negyedik személy áll annak élén. Tavaly tanévkezdéskor Pukkai László a Nevelés című szaklap köszöntőjében így írt: .. Reméljük, hogy az oktatási kormányzat az újabb „söprés“ után szakemberekkel töltődött fel, s erejét, tudását nem pártharcokra pocsékolja, hanem az oktatási folyamat két legfontosabb szubjektumával, a tanulóval és a tanítóval is foglalkozik majd...“ A minap pedig arról tájékoztatott az Új Szó, hogy tisztogat az új oktatásügyi államtitkár. Akaratlanul is felmerül az emberben a kérdés, tisztában vannak-e az illetékesek (?) azzal, hová vezethet ez az évek óta folyó játszadozás az iskolaüggyel? Meddig lehet minisztereket, államtitkárokat csupán politikai megfontolások alapján választani? Meddig lehet célok, koncepció nélkül, egyik napról a másikra rögtönözve tárcát vezetni? Lesz-e s ha igen, mikor — igazi megújulást hozó közoktatási reform? Mi, magyarok persze nem panaszkodhatunk. Az egymást sűrűn cserélő miniszterek mindegyikénél tapasztalhattuk a törődés, féltés jeleit érvényesülésünket illetően. Igaz, hogy magyar vezetőt, szaktanácsadót, tanfelügyelőt, kutatásban dolgozót csak nagyítóval lehet találni, de - szerintük - nem ez az elsődleges. A fő probléma: szlovák nyelvtudásunk gyenge, egyesek szerint gyalázatos szintje. Még szerencse, hogy van rá gyógyír: az ún. alternatív oktatás. Igaz, folyik még egy kis vita a tárcán belül, mi is lenne a jobb számunkra: ha a humán, vagy a reál tárgyakat oktatGONDOLATOK TANÉVNYITÓ ÜRÜGYÉN nánk szlovákul, esetleg az anyanyelven kívül mindent. Amíg odafent a kérdésben döntenek, mintegy negyvenezer szülő és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége tagságának túlnyomó része véleményt nyilvánított: köszöni, de nem kér az effajta oktatásból. Jövőnk alapja a magyar kultúra megismerése, ápolása, továbbfejlesztése. Ebből merítve, anyanyelvűnkön szerzett tudás birtokában válhatunk csak teljes emberré, magyarrá, európaivá. Számunkra ez jelenti az „érvényesülést“, nem pedig az identitászavarban szenvedő, igaz a szlovák nyelvet jól beszélő, de ősei kultúráját nem ismerő emberfők nevelése. Jogos a kérdés, van-e kiút ez elkeserítő helyzetből? Meggyőződésem, hogy igen. Ahogy ugyanabból a lisztből, ugyanabban a sütőben készülhet finom, ropogós kenyér, de rossz, ízetlen is - ugyanúgy lesznek a pénzhiány, a gondok, fondorlatok ellenére is jó, s persze gyenge iskolák is. Az iskolaügy siralmas anyagi helyzete, a koncepció hiánya, a fejlődést gátló központi utasítások, rendeletek alkotják a keretet. Az iskola azonban valami más: diákok - tantestület — szülők — község egysége, egymásra hatása. Számos példa bizonyítja, hogy ahol a tantestület megfelelő kapcsolatot tudott kiépíteni a szülőkkel, az önkormányzattal, ott megoldották a beázó tetőt, sőt még nyelvi laboratóriumot, számítógépes szaktermet is kialakítottak. Meghatározó tényező az iskola- vezetés, az igazgató személye, személyisége. Ma még talán kevesen vannak, akik felismerték: nincs mire várni, kezdeményezni, vállalkozni kell. Támogatni a lelkesedőket, az újítani akarókat. Elmenni a lehetőségek határáig (uram bocsá’, olykor talán egy rossz rendelet megkerülésének árán is), megfelelő pedagógiai programot állítani a nevelő- testület elé, ennek megnyerni a pedagógusokat, a szülőket, a községet is. Ilyen háttértámogatás mellett a tanügyi kiskirályokkal is fel lehet venni a harcot, nem beszélve a színvonalat visszavető, a munkájukat hanyagul végző beosztottakról. Még szerencse, hogy nem ezek vannak túlsúlyban, hanem azok, akik erkölcsi és anyagi megbecsülés hiányában is képezik magukat, tanulnak, hogy holnap jobban taníthassanak. M unkánk tehát nem könnyű. A diáknak birtokba venni a tudást, tanítónak, közösségnek óvni és építeni a magyar iskolát. Ebben a tanévben sem lesz ez köny- nyű feladat, de sosem volt az. Hitet, munkát, összefogást igényel. Fodor Attila a szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének ügyvezető alelnöke Kérjetek és megadatik Magyarbélen újra magyarul tanulhatnak a gyerekek Petrőci Bálint riportja egy újabb kisiskola megnyitásáról az 5. oldalon Villamossal Lisszabonban Sebes Tibor portugáliai útijegyzetei a 6. oldalon Dobszóló Patthelyzet A szőlő(pénz) odisszeája, avagy Szabó G. László ki issza meg a muzsiai gulag levét? beszélgetése T. Szilvássy László riportjában Bubik Istvánnal termelők és felvásárlók a 11. oldalon megoldatlan problémáiról olvashatnak a 9. oldalon
