Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-08-08 / 31. szám
ED 1993. VIII. 8. Kulka János vágya Előkelőségek és értelmiségiek. Alább nem nagyon adhatja. Rendezői legalábbis tesznek róla. Hamlet volt Pécsett friss diplomával. Kaposváron Jágó, a Kurázsi mamában tábori pap, Erdman öngyilkosában Goloscsapov, a régi orosz intelligencia képviselője. Jól „képvisel“ 89-ben a kritikusok díját kapja érte. Még mindig Kaposvár: Mr. X a Cirkuszhercegnőben; Gusztáv, svéd herceg a Csárdás című Buday Dénes-operettben; Edwin, a méla arisztokrata a Csárdáskirálynőben. Ezek a szerepek sem pattannak le róla. Az Éjjeli menedékhelyben ő a Báró. Mélyben és sötétben az eleven ember. Budapesten, az Arizona színpadán James Joyce-hős a Számkivetettben. Richard Rowen, az író, aki nem akar az asszonyi szív gazdája lenni. A tévében, kéthetente: Maggenheim doktor, a Nagy Fehér Mentős, földi betegek mennyei orvosa. Kulka nélkül: papírmasé figura. Vele: tízezrek kedvence határon innen és túl. Vasárnap a vároldalban. Zöldarcú ház esőmosta ablakokkal, pici kis erkéllyel, fénnyel teli szoba szétdúlt ággyal, szanaszét könyvekkel. Hosszú karok, hosszú lábak, enyhe másnaposság. Hideg víz után kávé, de a hatás még várat magára. • Az a hatalmas kép, ott a falnak támasztva...- ... nem szeretem. Szenvelgés vagyok rajta. , • Szerintem kifejező. Tele van érzelemmel.- Tudom, hogy nem beállított, mégis úgy tűnik, mintha az lenne. Meg elmúlt már. Régen volt. • Biztosan egy másik arcát kedveli.- Miért? Hát hány van? Hogy mi milyen sokat röhögtünk ezen a Lang Györgyivel. Mécs Károly, a mostohapapája egyszer azt nyilatkozta: belenéz a tükörbe, és nem tudja, ki néz rá vissza. Jó, mi? Ennyi arca azért mégsincs az embernek. Nem igaz, még ha színész is, egy arca van csupán, amely jó esetben rengeteg szerepre alkalmas. Műfül, műorr, paróka jöhet, meg maszk is, de arcból senki sem kap kettőt. Egyébként készült rólam most egy egész jó sorozat, vigyorgok minden egyes képen... azokat szeretem. Ezt a falnak támasztottat viszont nagyon unom, ezen olyan bávatag vagyok. • A vonásaival sosem voltak gondjai?- Ferde az orrom, van benne egy S-kanyar középen, de ezért ma sem szenvedek. Szőke sem akartam lenni, meg göndör se, igaz, hogy kopasz sem. Tizenkilenc éves koromban, amikor csomókban kezdett hullani a hajam, megijedtem. Az furcsa látvány volt. Húszévesen tudomásul kellett vennem, hogy én most már ilyen leszek. Egy magas fickó tar golyóval a nyakán. Nem állítom, hogy olyan túlságosan tetszem magamnak, de elvagyok. Az arcát is meg tudja szokni az ember. • Kaposvár mennyire engedte, hogy olyan legyen, amilyen?- Nem bántottak ott engem soha. Azt hiszem, épp ez az egyik legnagyobb titka a színháznak, hogy az lehetsz, az maradhatsz, aki vagy. Ott senki sem kényszerít arra, hogy magadra erőltess egy viselkedési formát, amely idegen tőled. Ott a te egyéniségedet.próbálják a lehető legszélesebb skálán mozgatni. A határokat húzzák szét, ahogy csak lehet. • Nem akarták beilleszteni, „képbe“ helyezni?- Ilyesmiről szó sincs Kaposváron. Ott dolgozni kell. Tehetséggel, erővel, fegyelemmel. A meló, az a siker titka. A kőkemény meló. Másból nem születik semmi. • Miért hagyta akkor ott a kaposvári társulatot? Nem akart tehetséggel, erővel, fegyelemmel dolgozni?- Dehogyisnem. Csak úgy akarok. De másutt. • Megunta a régi helyet?- A régi életemet untam meg, a rengeteg kocsikázást. Tizenkét évig ültem az autóban, négy évig Pécsre, nyolc évig Kaposvárra jártam. Szeretnék már itthon is üldögélni az erkélyen. Jókat játszottam, sikerem is volt Kaposváron, de ezenkívül nem történhetett velem semmi. • Útközben sem?- Ott is csak annyi, hogy meghalhattam volna. Én most élni szeretnék. Rámjött a hatalmas élhetnék, ehhez pedig változtatnom kellett. Egyik vidéki színházból a másikba menni, ez nem lett volna megoldás. Pestre kellett jönnöm, mert ide köt minden. A családom, a fészkem, minden. Érdekes, próbáltam én persze mindenféle sérelmet is összeszedni, hogy azért hagytam ott Kaposvárt, mert megbántottak, de nincs semmi. Hát nem rettenetes? • Valami oka mégiscsak volt, hogy most jött el.- Oka, oka... ezek olyan kicsi kis izék. Hogy miért mondta az Ascher, amit mondott... miért kiabált a Babarczy? Istenem, hogy fog ez még hiányozni nekem! • Idézné nekem Äschert? Mit mondott?- Valamit. • Titok?- Nem. Csak egy kínos megjegyzés. Ültünk a portán és azt kérdeztem tőle: Tamáskám, te vagy itt a rendező, szerinted mi a túrót fogok itt jövőre csinálni? Erre azt mondja: „Majdmeglátjuk. “ Aligha, mert én elmegyek. Nem bírtam visszafogni magam. És akkor úgy tűnt, nem is érdekli őt, hogy eljövök. „Jó, játssz a Radnótiban - felelte. - Vagy haknizz a Malek Andreával.“ Na, ez az egy mondat azért megviselt. Utólag, így visszanézve, nem is hiszem, hogy fontos voltam neki Kaposváron. Soha nem éreztette velem, hogy a kedvencei közt vagyok. Mellesleg nem is igen tudtam tehetséges lenni nála. Begörcsöltem. Féltem tőle. Meg akartam felelni neki. • Ezért félt tőle?- Tudom is én?! Féltem, mert én az Aschernál sosem voltam elég jó. Sőt. Nagyon sokszor nagyon rossz voltam. Annyira igyekeztem, any- nyira érteni akartam, hogy mit akar, hogy a sok megfelelni vágyástól a csődök tömegét mutattam fel. Neki meg arra volt szüksége, hogy jó előadás szülessen. Jó színészekkel jó előadás, és ez így van rendjén. Fütyüljön a görcseimre, felnőtt emberek vagyunk. Nem kell az én érzékeny lelkemet ápol- gatni, megedződtem már. Ha babusgatni kezdenek, azonnal átlátok a szitán. Tudom, hogy itt most törődés van, és az nagyon idegesít. • Babarczy László, az igazgató hogyan fogadta, hogy eljön?- Nem is tudom... • Marasztalta?- Igen, elmondta többször is, hogy hülyeséget csinálok. • Mintha csak a Szomszédoknak adná most magát! • - Azt azért nem! • A hírnevének sem tesz jót, hogy így döntött. Kaposi árról vagy a Katona József Színházba, vagy a Művész Színházba szerződjön a színész. • - Nem érdekel a hírnevem. Koltai Róbert, Csákányi Eszter, Jordán Tamás és Lázár Kati is eljöttek Kaposvárról, mégis jól megvannak. Különben Babarczy- val sem voltak késhegyre menő vitáink, veszekedéseink. Aprócska balhék, feszültségek igen. Megegyeztünk, hogy két darabban játszom, és akkor jött a harmadik, negyedik ötödik szerep, ez már sok volt, de ettől sem robbant szét a fejem. A Csárdáskirálynő volt az egyetlen darab, amelyből mindenáron ki akartam maradni, a végén aztán mégsem szálltam ki belőle. Babarczynak lett igaza, tényleg el kellett játszanom a szerepet. • A műfajtól irtózott? Az operett világától?- Más bajom volt. Nem akartam eredeti hangnemben énekelni, elvégre nem vagyok tenor. Mindegy. Hagytam, hogy meggyőzzenek. Ami pedig a Katona József Színházat illeti... meg lehetett volna próbálni, mégsem vettem fel a telefont. Most mondjam azt, hogy szeretnék odamenni? Kínos. Mellesleg abban sem voltam olyan nagyon biztos, hogy ott a helyem. Csak érzem, hogy a Katona és a kaposvári színház igényben is, tehetségben is, gondolkodásban is hasonló közeg. De ha valahol igazán szükség van rám, akkor hívjanak. És egy olyan mondat után, amelyet Aschertól kaptam, aki főrendező a Katonában, pláne nem megyek arrafelé. Olyan égető szükség ott sem lenne rám, vannak ott elegen. Csak azt a haknit ne mondta volna! Egyébként volt még folytatása is a dolognak. Nem sokkal a megjegyzése után szólt, hogy „Kocsival mész? Vigyél fel Pestre!“ Nem viszlek, feleltem. „Miért nem?“ Mégyek haknizni a Matekkal, szel- lemeskedtem. Hogy ő azt csak viccből mondta... • ön meg egy életre megjegyezte.- De ez is csak olyan műsérelem, amelyet azért ápolgatok magamban, hogy igazolva érezzem a döntésem helyességét. Nem kell engem félteni, hiányzott már nekem ez a másfajta élet. Kaposváron minden napom egyformán telt. Délelőtt próba, délután alvás,-este előadás, utána iszogatás... Pesten is be fogok rúgni párszor, tudom. Jólesik. Imádom a hangulatos kiskocsmákat, a bohémtanyákat, az eldugott kis görög éttermet... ilyen helyeken egyedül is jól elvagyok. Borozgatok szépen. Megiszom egy litert, aztán kész. Többet nem bírok, kipróbáltam. Fordult a föld alattam. Igen, az éjszakai dumákat nagyon szeretem. Hát még ha egy kikötői kocsma is lenne a környéken! • Szakmai vonalon hol szeretne kikötni?- Sehol. Se-hol. Na, még ez nyomaszt egy kicsit, hogy majd akkor ősztől mi lesz. Itthon vagyok, sütkérezem, bámulom a fákat, a kék eget... Most még élvezem, de holnap, holnapután lehet, hogy ezt is megelégelem. Megszoktam, hogy állandóan úton vagyok, tizenkét év az nem kevés. Ebből adtam nyolcat Kaposvárnak. • Kimutatni mit tud belőle?- Egy rosszul megoperált porckorongsérvet. • Azonkívül?- A szerepek elvesznek az időben. • Mivel ment annak idején Pécsről Kaposvárra?- Nagy várakozással és egy Daciával. • És mivel jött most fel Budapestre?- Volvóval. No, tessék. Annyit kerestem Kaposváron, hogy Volvót vettem. • S a várakozások?- Tehermentesítettek. Jó darabokban kaptam jó szerepeket. Ami viszont még ennél is több: megtanultam próbálni, és máshogy látok, máshogy gondolkodom, mint azelőtt. • A próba, mint olyan, külön tudomány?- Nem, csak olyan állapotba kell hozni magam, hogy minél hamarabb megszabaduljak a félelmeimtől. A szerep: ellenség. Ellenlábas, akit le kell küzdeni. Kekec- kedés, várakozás kizárva. Fel kell szabadítanod magad minden akadálytól, hogy meginduljon a fantáziád és a végletekig elmehess. Nekem az a bajom, hogy gyáva vagyok, a fantáziám pedig nem igazán ... milyen is? • Nem igazán buja?- Bujának buja, de a színpadon kikapcsolok néha. Talán azért, mert nem igazán éltem az életem. Keveset voltam társaságban, nem volt elég időm arra, hogy figyeljem az embereket. • Én meg jobbról is, balról is azt hallom: bezzeg a Kulka, ő aztán tudja, mi az élet.- Á, nem vagyok én olyan bátor. Tanulhatnék én a kalandhősöktől eleget. • Ha nem színész lenne, bátrabban élne?- Nem tudom, mert már azt is elképzelhetetlennek tartom, hogy másvalami legyek. Tessék, ez is a fantázia hiánya, hogy én csak színészként létezhetek. Pedig biztos lenne más megoldás is. Lehet, hogy nem ismerem magam? Az okos, jó szemű Babarczy szerencsére ismer. Sátáni megérzéssel tudta, hogy Edwin szerepét, még ha kapálódzom is ellene, nekem kell eljátszanom. • Szép az a keret a falon. Eredeti ötlet, mondhatom.- Ja, hogy üres? • Képzeljek bele azt, amit akarok.- Nekem is tetszik. Feltettem és otthagytam, de ritkán veszem észre, mert itt mindig minden vándorol, máshová kerül. Na, most magamat is áthelyeztem. Egyébként akkor határoztam el, hogy lépni fogok, amikor eljött Eszter. A Csákányi. Akkor jöttem rá, hogy micsoda rossz dolog barát nélkül maradni. Ültem a pultnál a klubban, és nem voltam képes odamenni senkihez. Nem éreztem én haragot senki iránt sem, csak a lábam... nem akart közéjük vinni. Megszoktam Esztert és hiányzott. Most megint közel vagyunk egymáshoz, tehát vége, nem rágódom már a régi dolgokon. • Fejezzük be akkor azzal, ami új. Ami ezután jön.- Egy szigorú; konzervatív rektort játszom majd a Radnóti Színházban, Ibsen Rosmersholm című darabjában. Oda szerződtem, de csak erre az egy szerepre. Aztán készül egy lemez is, francia sanzonokkal. Ehhez nagyon nagy kedvem van. Rendszeresen járt hozzánk egy idős svájci néni gyerekkoromban, ő vigyázott rám és a nővéremre. Négyéves lehettem vagy öt? Vitt a parkba és franciául tanított. Később az iskolában is franciául tanultam, ez most mind kapóra jön. Engem tényleg nem kell félteni, különben sem szeretem, ha aggódnak értem. Akkor jön fám a frász, ha azt hallom: vigyázz magadra! Vigyáztam már eleget. Élni akarok... Szabó G. László „ Vigyáztam már eleget... “ (Oláh Csaba felvétele)
