Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-07-11 / 27. szám
. tílső rft egy kur- .X levelet. Különös amely családi bajokra, ^iiemetlensége kre céloz homályosan, de nem magyaráz meg semmit. Hány kedves napot töltöttem a házukban, az erdei magányban! Régi emlékeim mélyéről csak most buknak fel bizonyos apróságok, amelyek akkor köznapinak, jelentéktelennek tetszettek. S egyszerre csak előttem vannak. Egy nyárról például — na- gyon-nagyon régen, évekkel a háború előtt történt, akkor láttak másodízben vendégül Co- rióék — ez a jelenet tér vissza emlékezetembe: Már visszavonultam a kertre néző második emeleti sarokszobába - aztán is minden évben ott aludtam -, és készültem lefeküdni. Akkor gyenge neszt hallottam, halk kapirgálást a küszöb felől... Ajtót nyitottam. Aprócska egér surrant át a lábam alatt, átfutott a szobán, és a fiókos szekrény alatt keresett menedéket. Esetlenül futott, bőven ráértem volna agyonütni. De olyan kedves volt, olyan törékeny. Másnap reggel véletlenül megemlítettem Giovanninak.- Ó, igen - mondta szórakozottan —, olykor akad néhány egér a házban.- Icipici egér volt... nem is mertem...- Na persze, gondolom. De ne törődj vele... - Másra terelte a szót, úgy látszott, kellemetlenül érinti, hogy erről beszélek. A következő évben. Egy este kártyáztunk, éjfél után fél egy felé járhatott, a szomszéd szobában - a szalonban, ahol ilyenkor nem égett a lámpa — csattanás hallatszott, fémes hang, mintha rugó csapódott volna.- Mi az? - kérdeztem.- Semmit se hallottam- mondta Giovanni kitérően.- Te hallottál valamit, Elena?- Én nem—feleli a felesége egy kicsit elpirulva. - Miért?- Úgy rémlett, mintha a szalonban ... valami csattanás...- Enyhe zavart vettem észre rajtuk. - No jó... én osztok? Tíz perc se telik bele, újabb kattanás, ezúttal a folyosóról, Összeállította: Mislay Edit vékony, nyil- •xzarmazó visítás. ..ondd, Giovanni - kérdeztem -, egérfogót állítottatok?- Tudtommal nem. Igaz, Elena? Vagy állítottatok egérfogót? S a felesége:- Mi nem jut eszetekbe? Annak az egy-két egérnek! Eltelik egy év. Alighogy belépek a házba, megpillantok két gyönyörű macskát, nagyszerű példány mind a kettő, cirmos fajta, csupa izom, a szőrük selymes, mint az egéren élő macskáké szokott lenni. Dino Buzzaíi- Hát végre mégis rászántátok magatokat! - mondom Giovanninak. - Micsoda zabálást csaphatnak ezek! Mert itt aztán egérben nincs hiány.- Á dehogy - válaszolja -, nagy néha akad egy-kettő... ha csak egéren kéne meglenniök...- Na, azért elég kövérek ezek a cicusok.- Jó húsban vannak, az biztos. Tudod, a konyhában dúskálnak a jobbnál jobb falatokban. Eltelik megint egy esztendő, s ahogy megérkezem a szokásos nyaralásra, ismét megpillantom a két macskát. De mintha kicserélték volna őket; nem elevenek- ványadtak, girhesek, a szőrük fénytelen. Nem cikáznak szobáról szobára. Egyre csak gazdáik lábánál kornyadoznak, álmosan, bágyatagon.- Betegek? - kérdeztem.- Hogyhogy ilyen vedlettek? Talán nincs már egér?- Úgy, ahogy mondod - feleli Giovanni élénken. - Sose láttam még ilyen ostoba macskákat. Egészen odavannak, mióta nincsen egér a házban... írmagjuk sem maradt! - És elégedetten nagyot nevet. Később Giorgio, a nagyocska fiú, félrevon, és cinkos képpel suttogja:- Tudod, miért van? Félnek!- Kicsoda fél? S a fiúcska:-A macskák, azok félnek. Apa nem szereti, ha erről beszélnek, mindig felbosszantja. De az biztos, hogy a macskák félnek.- Kitől félnek?- Hát kitől? Az egerektől! Egy év alatt abból a tízből száz rusnya dög lett... És egyáltalán nem a régi egérkék! Akár a tigrisek. Nagyobbak a vakondnál, a szőrük fekete és sörteszerű. Egyszóval a macskák nem merik őket megtámadni.- És ti semmit sem tesztek?- Valamit csakugyan kellene tenni, de apa sohase szánja rá magát. Nem tudom, miért, de jobb szóba se hozni, mert mindjárt ideges lesz tőle. És a következő évben, máraz első éjszaka, akkora a zaj a szobám felett, mintha egy sereg ember rohangálna fel s alá. Tatatrakk, tatatrakk. De nagyon jól tudom, hogy senki se lehet odafenn, csak a lakatlan padlásszoba, tele ócska bútorokkal, ládákkal, miegymással. „A teremtésit, micsoda lovasparádé - gondolom magamban -, ugyancsak jókorák lehetnek azok az egerek.“ Akkora a lárma, hogy alig bírok elaludni. Másnap az asztalnál megkérdezem: n.- De hát nem csináltok semmit ezekkel az egerekkel? Egész éjszaka rajcsúroztak a padlásszobában. Látom, Giovanninak elsötétül a képe:- Egerek? Micsoda egerekről beszélsz? A házban, hála istennek, egy darab sincsen már. Az öreg szülék is tiltakoznak:- Még hogy egerek! Dehogyis vannak itt egerek. Álmodol tán, kedvesem.- Én meg - mondom - túlzás nélkül állíthatom, hogy majd felfordították a házat. Olykor-olykor rengett a mennyezet. Giovanni elgondolkozott.- Tudod, mi lehet? Sohase beszéltem neked róla, mert van, akit megrémít az ilyesmi... ebben a házban szellemek vannak. Én is nemegyszer hallom őket. Némelyik éjszaka rájuk jön a hap- páré. Nevetek:- Csak nem nézel kölyöknek? A7 crrDCT/ JtKJL. £ußlvE/l\ ÖRKÉÍVY ISTVÁN EGYEEKCESE Rendőrkézen az angol vonatrabló J. P. Jerrys, akit az Interpol két éve eredménytelenül körözött, befejezte bűnügyi pályafutását. Az lett a végzete, hogy hazánkban is folytatni próbálta üzelmeit. A nagy bandavezér, aki feltűnően sokszor fordult meg Magyarországon, mindig Csehszlovákia felől lépte át a határt, és azzal hívta föl magára a vámőrség figyelmét, hogy erős juhtú- rószagot árasztott. E csekély nyomon elindulva, rendőrségünk nyomban teljes apparátussal figyelni kezdte. Kiderült, hogy Jerrys nagylábon él, éjszakai mulatóhelyeken szórja a pénzt, s egy esős délutánon, csak úgy unalmában, laposra kalapálta a Gellért szálló előtt veszteglő Mercedes kocsiját. Ráadásul a bőkezű „turista“ gyanús alakokkal barátkozott; egy titokban készült fénykép- felvétel bizonyítékot szolgáltatott arról, hogy Jerrys egy Wesselényi utcai talponállóban egy zacskó pirospaprikát vett át N. N. rovott múltú fiatalkorútól, akinek a világszerte keresett magyar fűszerért hét forint hatvan fillért és egy hosszúlépést fizetett. Bűnügyi szerveink azonban csak akkor csaptak le rá, amikor álszakállt ragasztva fölszáilt a Budapest-Makó gyorsvonatra. Az egész útvonalon adóvevő készülékkel fölszerelt őrszemélyzet figyelte a szerelvényt, melyet egy rendőrségi helikopter is kísért. Magán a vonaton számos civil ruhás nyomozó tartotta szemmel Jerryst, és épp abban a pillanatban fülelték le, amikor rátört a békésen szendergő D. Tihamérra, a Budapest-déli vendéglátóipar idős fűszer-felvásárlójára, és pisztolyát mellének szögezve, arra akarta kényszeríteni, hogy adja át neki a nála levő tíz deka köménymagot. A veszedelmes bűnöző, aki egyébként az angliai vonatrablásnál közel kétszázezer fontot vágott zsebre, azzal védekezett, hogy az ilyen módon összeharácsolt körözöttet nem akarta az országból kicsempészni, hanem szállodai szobájában, kenyérre kenve szerette volna elfogyasztani. Azt azonban beismerte, hogy több ízben becsöngetett ismeretlen lakásokba, és - többnyire gyerekektől vagy hiszékeny öregektől - a legkülönbözőbb ürügyekkel sót kért kölcsön. A rendőrség ezúton szólítja föl a károsultakat, hogy a nyomozás sikere érdekében jelentsék be sóigényüket. Szellemek!... Egerek voltak, biztosíthatlak felőle, patkányok, pockok, rusnya férgek!... Erről jut eszembe, mi lett azzal a két híres macskával?-Túladtunk rajtuk, ha tudni akarod... De mit hóbortoskodsz folyton ezekkel az egerekkel? Egyébről se tudsz beszélni!... Végtére is falun vagyunk, nem kívánhatod, hogy... - Elképedve néztem, mit dühösködik ez annyira? Ő, aki különben olyan szelíd és udvarias. Később megint csak Giorgio, a legnagyobb fiú, magyarázza a helyzetet:- Ne higgy apának - mondja -, csakugyan egerek voltak, van úgy, hogy mi se tudunk elaludni. Ha látnád őket, szörnyetegek, valóságos szörnyetegek, koromfeketék, a szőrük tüskés, mint a bojtorján... És a két macskát, ha tudni akarod, ők készítették ki... Éjszaka történt... már aludtunk néhány órája, mikor iszonyú nyávogásra ébredtünk. A szalonban éktelen kalamajka volt. Kiugrottam az ágyból, hanem a macskáknak nyoma se volt... csak szőrcsomók... meg vérfoltok itt-ott.- De hát nem próbálkoztatok valamivel? Egérfogóval? Méreggel? Nem értem, apádat hogy nem aggasztja...- Hogyne aggasztaná! Rengeteget nyugtalankodott miatta. De most már ő is fél, azt mondja, jobb nem beléjük kötni, mert az csak még rosszabb volna. Azt mondja, úgyse érne semmit, úgy elszaporodtak már... Azt mondja, az egyetlen megoldás az volna, ha felgyújtanánk a házat... Meg azután... azután tudod, mit mondott? Igazán nevetséges. Azt mondja, nem jó határozottan ellenük fordulni.- Kik ellen?- Ellenük, az egerek ellen. Azt mondja, egy szép napon, amikor még többen lesznek, bosszút állhatnak... Néha azt kérdem magamtól, nem hibbant-e meg apa egy kicsit. Tudod, hogy egy nap rajtaértem, hogy egy szál kolbászt dobott le a pincébe? Jó falatot a kedves állatkáknak. Gyűlöli őket, de retteg tőlük. A kedvükre akar tenni. így ment éveken át. Tavaly nyáron aztán hiába vártam, hogy a szokásos zenebona kitörjön a fejem felett. Végre csend. Nagy nyugalom, csak a tücskök ciripelnek a kertben. Reggel a lépcsőn találkozom Giorgióval:- Jó reggelt - köszöntöm. — Megmagyaráznád, hogy tudtatok rendet csinálni? Az éjjel egy fia egérke sem volt a padláson. Giorgio bizonytalan mosoly- lyal nézett rám. Aztán így szólt:- Gyere, gyere, nézd csak meg! - A pincében vezet, egy csapóajtóhoz. - Most ott vannak lenn - suttogja néhány hónap óta ott gyűlt össze mind, az emésztőgödörben. A házban egy-kettő ha kóborol. Ott vannak lenn... Hallgasd csak!... Elhallgatott. Es a deszka alól leírhatatlan zaj szűrődött elő; zsivajgás, sötét moraj, tompa zúgás, mintha valami nyugtalan, eleven anyag forrongna a mélyben. És közbe-közbe hangok, apró éles sikkantások, cincogás, vinnyogás, sziszegés.- Mennyien vannak? - kérdezem megborzonga.- Ki tudja? Talán milliószám ... Most nézd meg, de gyorsan! Gyufát gyújtott, s a csapóajtót felemelve, beejtette a nyílásba. Egy pillanatra láttam: az üregben fekete alakok iszonyatos nyüzsgése tombolt őrjöngő örvényeket vetve. S ebben az ocs- mány kavargásban félelmetes hatalom, pokoli erő sejlett, amelyet immár senki sem tud megfékezni. Az egerek! És láttam, hogy szemek villognak, ezer és ezer szemgolyó, valamennyi felfelé néz, gonoszul rám tapad. Akkor Giorgio eleresztette a csapóajtót, amely tompa puffanással esett vissza a helyére. És most? Miért írja Giovanni, hogy nem láthat többé vendégül? Mi történhetett? Kísértésben vagyok, hogy meglátogassam őket, néhány perc is elég volna, hogy megtudjam az igazságot. De bevallom, nincs hozzá bátorságom. Különféle forrásokból különös hírek érkeztek hozzám. Olyannyira különösek, hogy az emberek meseként adják tovább, és nevetnek rajta. De én nem nevetek. Azt beszélik például, hogy a két öreg szüle meghalt. Azt beszélik, hogy senki se jön már ki a házból, hogy az ennivalót a faluból hordja nekik egy ember, aki mindig az erdő szélén hagyja a csomagot. Azt is beszélik, hogy a házukba senki se léphet be, hogy hatalmas egerek szállták meg a házat, s hogy Giorgióék rabszolgaként szolgálják őket. Egy paraszt, aki megközelítette a házat, de nagyon közeire nem merészkedett, mert a küszöbön vagy egy tucat bestia kuporgott fenyegetően - azt mondja, megpillantotta Elena asszonyt, barátom feleségét, azt a szelíd, szeretetre méltó teremtést. A konyhában állt, a tűzhelynél, rossz condrákban, akár egy koldus. Egy óriási üstben kavargatott valamit, körülötte bűzös egerek bozsogtak, s noszogatták, mohón lesve az ételre. Iszonyúan kimerültnek és szomorúnak látszott. Mikor észrevette az embert, aki nézte, csüggedten intett, mintha azt akarná mondani: „Ne törődjetek vele. Már késő. Számunkra már nincs remény.“ Lator László fordítása hívja meg arra a má amelyen az latokról les- Sehol — nézett s dühösen az zás megkez adtad át, r temet? — Bocsás Ián, de nen- így a rí voltam eg de... akko lyen kénye Méry Gábor felvétele
