Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-07-11 / 27. szám
A helyszín ugyanaz: az erdők ölelte völgy, benne a kollektív lócákkal, a szabadtéri színpaddal, a Csemadok luca-székével, a befejezetlen házzal az erdő alatt, amelyet a reklámoknak sem sikerült eltakarniuk. Még az esőfelhők is ugyanazok, amelyek évről évre, menetrendszerűen megérkeznek minden utolsó júniusi hétvégén a gombaszögi völgy fölött. Szóval minden ugyanaz, és mégis. Az idei két nap legérdemlegesebb momentuma talán az volt, hogy senki sem ázott meg. Sikeres volt a Republic, rajongói porfelhőbe burkolózva bokáz- tak a színpad előtt, az Ifjú Szivek-Sl'uk duó is kitett magáért, Japánt is megjárt műsoruk tapsot érdemelt. Hogy a Honvédről ne is beszéljünk, mert nélkülük bizony elég szegényes lett volna az idei kínálat. Pedig a rendezők ezúttal is mindent megtettek, bogy odacsalogassák a közönséget. Volt repülős parádé, tűzijáték, néptánc és rock-zene, gyermekműsor és kistraktor-sorsolás, kolbász és sör, odatévedt delegáció a kulturális minisztériumból, amely az elnök urat kereste. Az elnök úr nem volt jelen. Aki jelen volt: a legmegátalkodottabb, legszívósabb réteg, amely mindig eljön. Es mégis. Az ember, miközben 'S színpad és a sátorok között ingázott, azon törte a fejét, mitől kopott meg Gombaszög ennyire, hiszen ilyen kevesen talán sosem voltak itt. Mi hámlott le róla, mit kellene megőrizni belőle? Talán a táncoló gyerekek mosolyát. Talán magát a mítoszt. Talán... Talán néptáncünnepéllyé, népdalfesztivállá kellene visszaminősítem, s akit érdekel, az úgyis eljön. Akit meg nem, azt az albatroszok sem csalogatnak oda, sem a tűzijáték. Az oknyomozás talán egyszerűnek tűnik: drága lett a belépőjegy, a lerobbant szövetkezetek buszai nem szállítják a közönséget, talán nem volt elég magyar zászló és melldöngetés, talán a stószi cipszer fúvósok nem bizonyultak jó csalinak, talán a feszült politikai helyzet annyira a levegőben lóg, hogy már ezt is megmérgezi, talán annyira legatyásodtunk, hogy erre sem futja... Sok talán és sok kérdőjel. Valaki azt sutyorássza a füledbe: kifújt ez a Gombaszög, lecsöngött az országos rendezvényeknek. Abba kéne hagyni. A másik azt susogja: ha kenyéren és vízen, akkor is eljövök. Valaki meg egyszerűen ledől a domboldalra és boldogan hortyog, részeg kábulatban. Valakinek megáll a kolbász a kezében, s a völgy fölött eldübörgő repülőgépek láttán Jugoszlávia jut eszébe. Valaki negyven gyermeket terelget, nem alszik, és fáradtan, mosolyogva nézi a kis táncosokat, akik megőrzik néptáncainkat, dalainkat. Kultúránkat, amely gerincet adott a legnehezebb időkben is. Valahol itt a lényeg. A pöttömnyi gyermek áll a színpadon és rángatja a lefele csúszó gatyáját. Talán azt sem tudja, miről van szó, de valami megmarad benne, amit már senki nem vesz el tőle. Valahová beilleszkedik. Hogy rossz fekvésű a völgy? Hogy nincs hol aludni? Hogy este hideg van? Ugyan kérem! Talán tényleg befullad ez a rendezvény is. Végül is minden befulladhat, lemorzsolódhat, megszűnhet. De akkor mi lesz az alagút végén? Kövesdi Károly Képriportunk a 6. oldalon Méry Gábor felvétele j Az idegenlégiós S. Forgon Szilvia írása a 17. oldalon Senki sem ér rá meggyógyulni? Kopasz-Kiedrowska Csilla a vágfarkasdi csontkovácsnál járt Erről olvashatnak a 14. oldalon Köd előttem, köd utánam Janics Kálmán írása az 5. oldalon
