Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-06-06 / 22. szám
ET ilasárna mma beteg. Halálos beteg. Vörösre köhögte magát egy orvos előtt, a saját munkahelyén, mire a férfi, csak úgy mellékesen, odaszólt neki: ugorjon be hozzá, meg fogja vizsgálni. Emma elvált, egyedül neveli kamaszlányát. Lakásügyi előadóként nagyon sok ügyfelébe belelát, önmagáról kevesebbet tud. A legrosszabbat az orvos közli vele: állapota több, mint súlyos. Emma ért a szóból. Szembe kell néznie a közeli véggel, számot kell vetnie az egész életével. Szépsége, ereje, okossága elhagyja őt, jósága, segítőkészsége, adniakarása marad csak vele. Toncsi, Márkus Toncsi, a városligeti fabódé „ összesűrített“ Carmenje kőszínházi szerepekre vár. Drogériában fedezték fel évekkel ezelőtt, és most lépni akar. Kóristáné kerestetik? Annak nem szívesen szerződne, elvégre Évát is játszta már. „Összesűrítve“, igen, hát hogyan másképp? És vihorászik, bókot, udvarol, mert „bohémek vagyunk, vagy nem?“ Rózsa a szájában, felkínálkozás a szemében. „Ne mondja, hogy prűd, direktor úr?!“ Kárpáti Péter Akárki című drámájának Emmája főszerep a Katona József Színház Kamrájában, Márkus Toncsi vágyakozása a képernyőn rövid kis epizód Molnár Ferenc vígjátékában, az Ibolyában. Csákányi Eszter mindkét sorsot teljessé teszi. Arcrezzenéseivel, gesztusaival az elhallgatott szavakat is megérezteti. Színészi eszköztára olyannyira gazdag már, hogy „egyperceseinek“ ugyanolyan súlya van, mint bármelyik „nagyregényének“. Színpadi robbanása Kaposváron, az Ahogy tetszikben történt. Ez volt az első szerepe: Juci, a parasztlány. Hatvannégy kiló, plusz fekete klottgatya. Aztán Stázi a Csárdáskirálynőben, Sally a Kabaréban, Roxie Hart a Chicagóban, Kamilla a Liliomfiban, Varja a Cseresznyéskertben, majd Szent Johanna, Yvonne, a burgundi hercegnő és Lady Milford. Tizenkilenc év vidéken, élvonalbeli színészként, közben Gazdag Gyulával, Gothár Péterrel, Dusán Hanák- kal és Szabó Ildikóval forgat (Bástyasétány 74; Ajándék ez a nap; Kétfenekű dob; Hol volt, holt nem volt; Szeretlek, szeress; Gyerekgyilkosságok). Tavaly ősztől Budapesten, a Katona József Színházban játszik Csákányi Eszter. ÖRÖKSÉG Csákányi Eszter útjai • Hogy búcsúzott a kaposvári társulattól? Vagy inkább azt kérdezzem: hogyan búcsúztatták?- Szépen, igazán szépen. Ballagást rendeztek az utolsó előadás után. Komolyan... ballagtam! Nagyon helyes volt mindenki, én meg úgy gondoltam, ha már eljövök, ők se felejtsék el azt a napot. Van a színházban egy falikút, soha nem használtuk... kisavaztattam szépen, megtisztíttattam, vettem, már nem is tudom, hány liter bort, s amikor vége lett a My fair Ladynek, meghívtam mindenkit. A műszakiakat is. Folyt a bor, volt egy hatalmas torta, paródiákat, kedvenc darabrészleteinket adtuk elő, szórakoztunk, könnyeztünk, nagyon szép este volt. • Ki sírt jobban? A búcsúzó, vagy a másik fél?- Én nem sírtam. Nagy szomorúság lakozott bennem, hiszen mégiscsak olyan korszakot zártam le, amely jelentős szakasza volt az életemnek, de nem bőgicséltem. Ezt így kellett befejezni. Ha tovább maradok és elhitetem magammal, hogy nincs is nagy baj, csak ki kell vámom, hogy újra inspirálni tudjuk egymást, akkor besavanyodom. Lépnem kellett. Már hívtak egyébként, hogy menjek vissza vendégszerepelni, de nem akarok. Rosszízű dolog lenne, hiszen a vendég többet keres, mint az állandó tag. Ami viszont még ennél is abszurdabb: Pap Vera szerepébe ugrottán be a Liliomban, a Vígszínház előadásába. Kaposváron is Babarczy László rendezte a darabot, mint itt, hát nem érdekes? Alighogy felszerződtem Pestre, máris találkoznunk kellet. Zsámbéki Lászlóval tizennégy éve nem dolgoztam, ez irtó hosszú idő, de az Akárki próbái alatt valahogy mégis úgy éreztem: tizennégy napja csupán, hogy nem rendezett. Annyira értjük egymást, annyira tudom, mit vár tőlem! • Az első napot, amelyet Kaposváron töltött, felidézné nekem?- Most, hogy az Édesanyám után Apu is elment, többször is eszembe jut ez a nap és tisztán, pontosan látok mindent. Kocsival mentünk, jött velünk Apám nagyon jó barátja, Pataki Jenő, meg a nagymamám is. Vitték a gyereket, akkor hagytam el a szülői házat. Előbb a templomba mentünk be Kaposváron, aztán a színházba, majd a színészházba. Nézem a próbatáblát: kórista leszek a Cigánybáróban. Nem az volt a bajom, hogy segédszínésznek szerződtem, hanem hogy operett ... én Ascherral akartam dolgozni, de hát'ez volt akkor kiróva rám. A színészház olyan volt, hogy apám megállt a küszöbön és elsírta magát. Kosz és piszok mindenütt, ágy sehol, a földön kellett aludnom. Mint egy éjjeli menedékhely, úgy festett a szoba. Leraktuk a csomagjainkat és mentünk ágyneműt venni. Apám szegény annyira elkeseredett, hogy egyfolytában arra kért, gyere haza, lányom, gyere vissza velünk! Amikor látta, hogy minden hiába, úgyis maradni fogok, megkérdezte, mit vegyen nekem. Bármit kérhetsz, megveszem, mondta. És én napszemüveget kértem, de hogy minek? Hogy ne lássam a koszt? Vagy mert azt hittem, hogy napra jöttem? Nem tudom. Nekem napszemüveg kellett. Évadkezdés volt, ismerkedési est. Négyen laktunk a szobában és mind a három lány megfeledkezett rólam. Nem láttak, mert vécén ültem és bezártak. Ordítottam, mint a sakál, de senki se hallott, mert kiürült a ház, mindenki a színházban volt. Másnap levelet írtam haza, de nem az állt benne, hogy gyertek értem, hanem, hogy jól vagyok és minden érdekes. • Nővérével jó viszonyban volt?- Nem mindig. Apámtól tudom, amit most mondok: én bátrabb, talpraesettebb, erőszakosabb voltam, mint Zsuzsi, talán el is nyomtam őt, pedig ő is hihetetlen tehetség. Belsőépítész. Hogy otthon, a családban rám figyeltek jobban, annak egy oka lehetett: Apám génjeit örökölve kiskoromtól fogva színésznek készültem. • De ha nem lett volna ennyire életrevaló, talán meg is szökik Kaposvárról.-Biztosan. Én akkor is olyan voltam, mint ma, szívós és kitartó. Ebben nem változtam. Akkoriban még nem nagyon ismertem magam. Kaposvárnak azt köszönhetem, hogy megerősítette bennem azokat a dolgokat, amelyeket a főiskola, ha bekerülök, lenyomott volna. De nem vettek fel, mert „bonyolultnak“ láttak. Simon Zsuzsa egyszerűbben fogalmazott. Azt mondta: kövér vagyok. És kirúgott. Kaposváron arra kértek: olyan maradj, amilyen vagy, csak ismerd meg magad. Tessék, olyan maradtam, szenvedek is emiatt nemegyszer. A görcsök, a gátlások működnek pontosan. Ezt játszom ki magamból mindig. A plusz húsz kilót, meg a gyengeségeimet. Kaposvár afelől biztosított, hogy ha vállalom magamat, akkor jó színésznő leszek. A szamárlétrát ettől függetlenül azért végig kellett járnom. • Ha nincs a Katona József Színház, merre indul Kaposvárról?- Eredetileg nem is a Katonába készültem, hanem... ezen most sokan meg fognak lepődni, tudom, de én tényleg nagyon jól mozgok. Tizennyolc éves koromig balettre jártam és imádok táncolni. A lehetőségeimet is ehhez kötöttem. Vagy Ausztriába mentem volna, vagy Franciaországba. Olyan mozgásszínházakat ismerek mindkét helyen, hogy bármelyikhez boldogan leszerződtem volna. De hívott a Katona, Zsámbékinak pedig nem tudtam nemet mondani. • Mozgásszínházak helyett, azt hittem, cirkuszról beszél majd. Volt egy szívszorító bohócszáma az édesapjával, a tévében játszották pár évvel ezelőtt. Mintha csak Fellini világából jöttek volna.- Mi is szerettük nagyon, örültünk a lehetőségnjek, de nem... a bohócnak nincs nagy tere, ma már a cirkusz sem róla szól. Nekem a színzházat amúgy sem tudja pótolni semmi. Engem csak az ember érdekel. A benne levő rosszal, a megfejthetetlen titkaival, a bonyolult leikével, a jóságával, mindennel együtt csak az ember. Gazdag és csinos skót lányt játszottam, tizenhét énekszámom volt, minden tökéletesen klappolt, de ott, abban a figurában is megtaláltam a sebezhető pontokat. A My fair Lady Lizája isteni szerep. A szívem csücske. De ebben sem a tehetséges, gyönyörű nőt játszottam el, hanem azt az embert, aki nem szeret bókolni, mosolyogni. És folytathatnám a sort, hiszen gazdag évek vannak mögöttem. Ha most a sors a jó ég tudja, miért, például a Vidám Színpadra sodort volna, akkor is boldog lehetnék, mert olyan gazdag két évtizedet éltem meg Kaposváron, amilyenről nagyon kevesen beszélhetnek. Major és Várkonyi színészei is csak rövid kis korszakokat mondhatnak magukénak, nem olyan hosszút és nem olyat jót, mint én. • Azok közül, akik Kaposváron maradtak, gondolok itt Molnár Piroskára, Pogány Juditra, Bezerédi Zoltánra, Lukáts Andorra, tehát a „magra“, kit hiányol a leginkább?-Lukáts Andort. Kulka János is hiányzott, de most már ő is feljött Kaposvárról, Andort azonban minden oda köti. A családja, a háza, a gyönyörű telke, minden. Nehezen törődtem bele, hogy nincs a közelemben, emberileg és szakmailag egyaránt fontos számomra. A szó legnemesebb értelmében vidéki... tisztább, érzékenyebb, becsületesebb, mint azok, akikkel itt, a nagyvárosban élek. Pest elrontja az embert. Engem nem, engem már, remélem, nem tud elrontani, hiszen hosszú időt töltöttem vidéken, legfeljebb nem érzem itt jól magam. Gyerekem nincs, ami azt jelenti: én vagyok fontos magamnak. Vagyis a munkám, az a leg- fontosasbb. Önző vagyok, igen, ez nyilvánvaló. Azokon a napokon, amikor őrületben élek, nem hiányzik a gyerek, olyankor nem is tudom, mit csinálnék vele. Máskor pedig, ha egy picit nyugodtabb vagyok, a nővérem kislányához rohanok, aki olyan, mint egy égi tünemény. Én borzasztó rossz gyerek voltam. Nem is rossz, hanem eleven. És kelekótya! Apám úgy hívott, hogy Elek. Fiút akart, hát Elek lettem. Eszter, de Elek. A ruháimmal volt a legtöbb baja mindig. Ha együtt mentünk valahová, tüstént rám parancsolt: „Öltözz föl rendesen kislányom, különben nem jöhetsz velem!“ Iszonyúan fáj, hogy ő is elment. Nagyon szoros kapcsolat volt köztünk. Anyám halála óta minden bajommal hozzá mentem. Nem győzök hálát adni a sorsnak, hogy akkor szerződtem fel Pestre, amikor a legnagyobb szüksége volt rám. Mellette lehettem, amikor megbetegedett. Most már csak a nővérem maradt, rá kell vigyáznom. Mintha ő lenne a húgom és én lennék a nővérem. • Eszenyi Enikő, Kaszás Attila és a többiek mellett hogy érezte magát a vígszínházbeli Liliomban?- Más előadás az, nem olyan, mint a nyolc évvel ezelőtti kaposvári. Maibb, hidegebb. A Vígszínházban jó színészek dolgoznak, de más világ az, nem olyan, mint amilyet én szeretek. Nekem rendezőkre van szükségem, ott pedig nincsenek. Néha-néha odacsapódik valaki, de nemhogy ötről hatra - egyről kettőre sem jutnak. Sajnálom őket, mert tényleg tehetségesek. Egy színésznek az a dolga, hogy játsszon, de akkor mondhatja szerencsésnek magát, ha jó kezekben van. Ezért marad csoda nekem a kaposvári időszak, és ezért volt idegesítő az utolsó év, amikor kevesebb szerepet kaptam. Rettegtem, idegeskedtem. Egyfolytában arra gondoltam, hogy már nem is . vagyok olyan jó. Ilyen állapotban aztán úgy begörcsöl az ember, hogy kínjában enni kezd. Rosszabb esetben inni. Én ha érzem, hogy nem úgy mennek a dolgok, ahogy menniük kellene, elkezdem tömni magam. Bánatomban nagyokat zabátok. Beálltam én a Yermába is, hatodik mosóasszonynak, csináltam én azt is becsülettel, de amikor meglódult az idő, a komolyabb feladatok meg csak várattak magukra, akkor azt mondtam, kész, most kell elmenni. • így aztán játszhat ismét eleget. A Katona József Színházban három szerepet kapott ebben az évadban és volt egy nagy sikerű beugrása is, Básti Juli helyébe, A revizorba.- Én nem nyugszom meg soha, nekem dolgoznom kell, ezt a tulajdonságomat is Apámtól örököltem. Ha megérem a száz évet, akkor is azt fogom mondani: szeretnék jó színész lenni. Mert nagyon nehéz annak lenni, borzalmasan nehéz. Én két percre is úgy megyek ki a színpadra, hogy a taps, amikor a darab végén függöny elé lépek, felerősödjön. Erő, kitartás, keménység, megszállottság kell a tehetséghez. Meg a tudat, hogy bizonyosra vehessem: erre teremtődtem. Szabó G. László (Oláh Csaba felvételei) 1993. VI. 6.
