Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-05-23 / 20. szám
ÚBUJBSBfl 3 1993. V. 23. ti ÁTLENDÜLNI A HOLTPONTON! Interjú IVtictial Kováé köztársasági elnökkel (Folytatás az 1. oldalról) Prikler László felvétele több-kevesebb fordulója után létrejönne egy ilyen tárgyú közös nyilatkozat. Úgy vélem, tárgyalásaink eredményeképpen nemcsak a nemzetiségi kisebbségekről szóló majdani törvény lényeges pontjaiban egyezhetnénk meg, hanem egyúttal arra is megoldást találhatnánk, hogy a kisebbségi igények kielégítése miként hozható összhangba az ország területi egységének megszilárdításával. Elsősorban arra fogunk törekedni, hogy a nemzetiségi kisebbségek képviselői nyíltan feltárják a gondjaikat, s egyúttal az elképzeléseiket is vázolják. Jó lenne minél teljesebb képet kapni arról, vajon melyek a Szlovákiában élő nemzetiségi kisebbségek közös problémái, illetve melyek azok, amelyek például csupán az itt élő magyarságot sújtják. Már e párbeszéd gondolatának felvetésekor megállapodtunk abban, hogy a szakértői elemzések szintjén összevetjük a Szlovákiában élő nemzetiségi kisebbségek helyzetét mindazzal, amit e tekintetben - a különböző nemzetközi egyezmények alapján - európai nívónak mondhatunk. Gondolom, a kisebbségi kerékasztal több munkacsoport létrehozását is kezdeményezni fogja; és részt vesz majd ebben a párbeszédben a szlovák kormány nemzetiségi tanácsának vezetője: Jozef Moravcík külügyminiszter is. Pillanatnyilag nem az tűnik a legfontosabbnak, hogy ki fogja majd benyújtani a nemzetiségekről szóló törvényjavaslatot; hanem azt tartom igazán lényegesnek, hogy olyan törvénytervezet szülessen, amely a szlovák parlamentben az alkotmánytörvények elfogadásához szükséges támogatásra számíthat.- Ön, elnök úr, már rendezett egy kerekasztal-beszélgetést, amelyre a múlt hónapban a parlamenti pártok elnökei kaptak meghívást. E találkozó légköre azonban meglehetősen rideg volt, hiszen a HZDS, azaz a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom elnöke: Meciar kormányfő a maga dörgedelmes stílusában bizony alaposan elverte a port az ellenzéken, a magyar koalíciót pedig még külön is megbírálta... Érdekelne hát, vajon mi a köztársasági elnök úr véleménye arról, hogy Vladimír Meciar eleve elzárkózik a Kereszténydemokrata Mozgalommal vagy akár az Együttéléssel folytatandó koalíciós megbeszélések elől, de a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalmat sem favorizálja különösebben! Mindennek tudatában van-e esély arra, hogy a kisebbségi kerékasztal hangulata barátságosabb legyen?- Arra jómagam szeretném a garanciát nyújtani, hogy a kisebbségi kérdésről folyó megbeszélések légköre mindvégig szívélyes és higgadt legyen. Gondolom, erre nemcsak azért van remény, mert más lesz a résztvevők személyi összetétele, hanem azért is, mert mindannyiunk közös érdeke, hogy Szlovákia mind a gazdasági bajok tekintetében, mind a közéleti kérdések dolgában mielőbb átlendüljön a holtponton. És hogy a kormányfő kivel kíván koalícióra lépni, abba nemigen szokás beleszólni. Még akkor sem, ha a valakivel vagy a valakikkel szembeni fenntartásait ő talán valóban túlzott vehemenciával adja elő. Ez ellenben mitsem változtat a mindenkori kormányfőnek azon a jogán, hogy a kormánykoalíció kérdéseiben a saját belátása szerint döntsön. Akár aszerint is, hogy kivel és miben tud egyezségre jutni, politikai alkut kötni. Ez nemcsak a fiatalka Szlovákiában, hanem a világon mindenütt így van.- Elnök úr, ön személyesen hajlandó foglalkozni a kisebbségeknek járó oktatásügyi és kulturális autonómia, a regionális önigazgatás kérdéseivel? A riporter faggatódzását az is időszerűvé teszi, hogy Moravcík külügyminiszter urat 1993. május 6-7-én Strasbourgban arra figyelmeztették: Szlovákiának bizonyos feltételeket kell teljesítenie ahhoz, hogy Csehországgal egyidejűleg lehessen tagja az Európa Tanácsnak ...- Én a tárgyilagos gondok körültekintő megoldásának híve vagyok. Mi Szlovákiában mindenütt, az egész társadalomban támogatni akarjuk az önigazgatás elvét, hiszen épp ez á demokrácia egyik leglényegesebb megnyilvánulási formája. A köznapi gyakorlatban ez azt jelenti, hogy nemzetiségi hovatartozástól függetlenül, az ország valamennyi városában és községében egyenlő esélyt kell biztosítani az önigazgatási szerveződések létrejöttéhez. Ezzel párhuzamosan nekünk csak arra kell törekednünk, hogy mindazok, akik a többségi nemzettől eltérő nyelven beszélnek, akiknek más a kultúrájuk és a szokáshagyományaik, ebben a tekintetben is azonos sansszal induljanak; hogy az ő érvényesülési lehetőségeik se legyenek csekélyebbek, mint a többségi nemzeté. Hogy ehhez szükséges-e az oktatásügyi és a kulturális autonómia, vagy hogy mit is takarnak egyáltalában ezek a fogalmak, arról jelenleg még eléggé szerteágazóak a vélemények. Annak azonban semmiképpen sem szabad megtörténnie, hogy a lakosság egy bizonyos hányada - az integráció helyett - ily módon elszigetelődjön. Ezt sem állampolgárként, sem köztársasági elnökként nem tudom elfogadni. Ezzel szemben a nemzeti kisebbségek és a többségi nemzet közötti teljes esély- és jog- egyenlőséget minden eszközzel támogatni kívánom.- Kérem, fejtse ki a véleményét Szlovákia új területi elrendezésének tervezetéről is! Szerintem ugyanis nyilvánvaló, hogy a szóban forgó elképzelés megvalósítása a magyar etnikum felhígításával járna, ráadásul az ország újonnan bevezetendő közigazgatási elvei az Európa Tanácsnak a regionalizmusról, a helyi- önigazgatás chartájáról és a kisebbségi identitásvédelem princípiumairól szóló ajánlásaival sem állnának összhangban. E dilemmában, legalábbis számomra, az tűnik igazán perdöntőnek, hogy a Csallóköztől a Bodrogközig Szlovákia 435 településében a magyar nemzetiségű lakosság van többségben!-Úgy vélem, a közigazgatás országos átszervezése semmiféle felhígítást, de semminemű sűrítést sem jelent majd. Kiindulási pontként ez alapvetően elhibázott felfogás. Elvégre a lakosság számaránya és nemzetiségi koncentrációja a mindenkori objektív körülményeknek megfelelően eleve adott. Nem a köz- igazgatási határok megszabásától függően él majd több magyar - mondjuk - Nagykaposon, esetleg kevesebb szlovák Dunaszerdahe- lyen. Ezért hát azt sem helyeslem, hogy a különböző közigazgatási intézmények, az ilyen-olyan területi, körzeti vagy más hivatalok létesítésénél a lakosság nemzetiségi számaránya legyen az elsődleges, a legmérvadóbb szempont. Akár rögtön leszögezhetem: éppen ez az, amit az elszigetelődéshez vezető út egyik megnyilvánulási formájának tartok. Sőt! Égy olyan lépésnek, amelynek nyomán a más országhoz való területi elszakadás igénye is felmerülhet egyszer. Gondolom, józan ésszel bárki beláthatja, hogy köztársasági elnökként nem támogathatom az ilyen veszéllyel járó lépéseket, elvégre a hivatali eskümben az ország területi épségének megőrzésére tettem ígéretet.- Elnök úr, szabadjon e kérdésben vitába szállnom önnel! Például So- morjának azért talán mégsem mindegy, hogy közigazgatásilag Duna- szerdahelyhez tartozik-e, avagy Trnavához? Mint ahogy Komáromnak vagy Rimaszombatnak sem lehet közömbös, hogy közigazgatásilag önálló (járás)székhelyek maradnak-e, avagy egy-egy köldökzsinórral Prievidzához vagy Ziar nad Hro- nomhoz kapcsolódnak... Remélem, ön sem csodálkozik, ha a dél-szlovákiai magyar lakosság nem ezt kívánja ...- Nézze, nincs az a közigazgatási határ, amely meggátolhatná, hogy az ország bármely települése ne azzal a várossal vagy községgel szorgalmazza a saját együttműködését, amelyet e célra kiszemelt, vagy amelyhez korábbi, ha úgy tetszik, hát történelmi vagy regionális hagyományok fűzik. Ez az íratlan szabály Szlovákia déli és délkeleti tájaira is vonatkozik.- Elnök úr, ön a nemzeti kisebbségekkel szembeni kormányzati politikát az européerség mércéjének tartja?- Igen. Bár azt mondhatom, hogy a nemzetiségi kisebbségekkel szembeni toleranciát az úgynevezett européerségnél is többre becsülöm. Nevezetesen: a demokrácia általános elvei gyakorlati megvalósulásának, hiszen a kisebbségi kérdés nemcsak Európában, hanem a világ számos sarkában is jelen van. Úgy vélem, csak egy olyan állam tarthatja magát valóban demokratikusnak s igazságosnak, amely ezt a területén élő nemzetiségi kisebbségekkel szemben is bizonyítani tudja.- Ön szerint a Szlovák Köztársaságnak mit kell még megtennie ahhoz, hogy az ország felvételt nyerhessen az Európa Tanácsba?- Nem hinném, hogy az alapfeltételek tekintetében szemrehányásokra ingerlő lemaradásunk lenne Csehországgal, vagy akár Magyarországgal szemben. Engem például senki sem tud meggyőzni arról, hogy Szlovákiában rosszabb a nemzetiségi politika, mint mondjuk Magyarországon. Nem tudom hát, Szlovákiának miért kellene valamiféle külön feltételeket teljesítenie. Természetesen, ha bárkinek mégis csorbát szenvednének az emberi vagy a polgári jogai - legyen az illető magyar, cseh vagy szlovák -, akkor ezt azonnal orvosolni kell, de különben egy pillanatra sem látom annyira kiélezettnek a helyzetet. Sőt! Úgy vélem, nemcsak a szlovákoknak, hanem a szlovákiai magyaroknak is elsőrendű érdekük, hogy Szlovákia mielőbb teljes jogú tagja legyen az Európa Tanácsnak, illetve az európai közösségek egyéb szervezeteinek. A gazdasági gondok megoldásának fontossága nem tesz különbséget magyarok és szlovákok között; a kisebbségi kérdés egy-egy vitás problémája pedig sokkal könnyebben oldható meg az Európa Tanács égisze alatt, mint a kapuk előtt ácsorogva. Ez közös érdek, vagy nem?!- Elnök úr, önnek az a benyomása, hogy a szlovákiai magyar politikai mozgalmak csakis azon buzgólkodnak, hogy a Szlovák Köztársaság ne léphesse át az Európa Tanács küszöbét?- Nézze, én is kérdezni fogok: vajon mit tettek azért, hogy Szlovákia átléphesse ezt a küszöböt; mivel segítették ezt a lépést? Én úgy látom, hogy ők szinte kizárólag a nemzetiségi érdekeket tartják szem előtt, és csak azután, tehát másod- vagy har- madlagosan az Európa Tanácsba igyekvő Szlovákia valós érdekeit. Úgy tűnik, hogy egy kényszer- helyzetet akarnak most a saját javukra fordítani. Nem hiszem, hogy ez a helyes, ez a korrekt eljárás. Sietek hozzáfűzni: okvetlenül látni, ismerni kell a problémákat - de nem a kívülrekedés, az európai közösségekből való kirekesztés árán.- Elnök úr! A ’89-es rendszerváltás óta több ízben is felmerült már a benesi dekrétumoktól, a kassai kormányprogramtól, egyszóval a kollektív bűnösség elvétől való nyilvános elhatárolódás gondolata és igénye. Ez azért is fontos lenne, hogy végre pont kerülhessen a csehszlovákiai magyarság 1945 utáni jogfosztottságának gyászos története után. Érdekelne, vajon az önálló Szlovákiának lesz-e bátorsága ahhoz, hogy szembenézzen végre az 1945-1948 között történtekkel?- Őszintén szólva, nincs elegendő elemző adatom ahhoz, hogy kellő körültekintéssel válaszolhassak erre a kérdésre. Természetesen, tudni tudok a fasiszta rezsimmel kollaborá- lókra vonatkozó benesi dekrétumokról, s tudok arról is, hogy akkoriban sok embert ért méltatlan jog- fosztottság. Azt vallom, hogy a társadalmunk akkor lesz valóban igazságos és demokratikus, ha meglesz a bátorsága ahhoz, hogy ezeket a kérdéseket is nyíltan kezelje; a jogaikban sértetteknek pedig kárpótlást nyújtson... Egyelőre azonban csak azt tudom mondani, hogy elegendő történelmi és tárgyi adat híján nem formálhatok véleményt arról, mi az, ami újraértékelendő az akkori idők eseményei közül; illetve mi az, amiért a rehabilitációk és a restitú- ciók keretében kárpótlást kell nyújtani. Ténynek viszont mindenképpen tény: ha egyesek akkoriban visszaéltek bizonyos törvényekkel vagy rendelkezésekkel, akkor - megfelelő elemzés után - ezt most, utólag kell helyrehozni. A parlamenti képviselők nyilván élnek majd ebben a tekintetben is a kezdeményezés jogával; én pedig támogatni szeretném mindazt, ami a kollektív bűnösség elvének elvetését és a múlt hibáinak helyrehozását szolgálja. Ez is közös érdek!- Szlovákia valamennyi józan gondolkodású állampolgárának fontos érdeke, hogy a januárban önállósodott ország mielőbb ráleljen a saját helyére Európában; hogy gazdaságilag is mielőbb prosperáljon, ami a társadalmi egyensúly lényeges előfeltétele. Ám ha így van, akkor nem tudom mire vélni az olyan rádiókommentárt, ahol a pozsonyi parlament magyar képviselőit ötödik hadoszlopnak titulálják; a Matica surá- nyi nagygyűlésén pedig ragadozóknak kiáltják ki azokat, akik az anyanyelvi keresztnévhasználat vagy a kétnyelvű településnevek joga mellett szállnak síkra! Nem szeretnék a szlovákiai magyar pártok és mozgalmak hívatlan prókátora lenni, de az ilyen arénahangulatban mindenkiben fölerősödik az önvédelmi reflex. Talán az is érthető, ha ilyen helyzetben valaki nemcsak idehaza válj a a lehurrogást, esetleg a pofonokat, hanem külfölfön is támaszt keres...- Én abból indulok ki, hogy a kisebbségekkel szemben érzékenyen, körültekintően, óriási türelemmel és a kisebbségi érzés feloldásával kell politizálni. Elítélem, ha a többségi nemzet indulatokat gerjeszt, hiszen bárminő hecckampány a címzettekben is hasonló szenvedélyeket kelthet. Ezért óvakodni kell a radikalizmustól, a szélsőséges helyzetek általánosításától. Szemforgatás lenne elhallgatni, hogy a szlovákság, tehát a többségi nemzet politizálásában elő-előfordulnak fülsértő felhangok is; ugyanakkor tudatosítani kell azt is, hogy nem ez a jellemző. Ezer és ezer példa bizonyítja, hogy a szlovákok többsége a békés együttélés híve, ezért ők maguk sem nézik jó szemmel a szenvedélyek szítását -jöjjön az bármely fél részéről. Mert azért olykor-olykor egy-egy indulatosabb magyarban is akadhat némi hiba; és az sem titok, hogy Dél- Szlovákia több táján a szlovákok élnek kisebbségben. Ezért is fontos, hogy az Európa Tanács tagjaként, az európai közösségek felügyelete alatt tanuljuk meg a demokratizmus gyakorlati játékszabályait. Ehhez pedig akarva-akaratla- nul hozzátartozik például a szabad keresztnévválasztás vagy a kétnyelvű településtáblák használata. Ma már látnunk kell, hogy ennek akadályozása olyan hiba volt, amelyet mihamarabb helyre kell hoznunk.- Miután a szlovák kormánynak jelenleg nincs magyar nemzetiségű tagja és a pozsonyi parlamentnek sincs kisebbségi alelnöke, tudni szeretném, vajon az elnöki irodának lesz-e kisebbségi részlege?- Azon az állásponton vagyok, hogy a nemzetiségi kisebbségek a tudásuk, a tehetségük arányában érvényesüljenek a közéletben. Személyesen ezért mindenképpen örülnék, ha az elnöki irodának nemcsak szlovák, hanem magyar, ukrán, vagy akár német nemzetiségű dolgozói lennének. Őszintén szólva, felkeltette az érdeklődésemet, ezért utánanézetek, hogy milyen az elnöki iroda dolgozóinak, szűkebb körű külső munkatársainak nemzetiségi összetétele. Önálló részleg, egy amolyan kisebbségi hivatal megnyitását egyelőre azonban nem tervezzük itt a várban.- Elnök úr, ki árt jobban Szlovákiának: az, aki nyíltan beszél a problémákról, s esetleg külföldre sem szájzárral utazik; vagy az, aki szenvedélyeket szítva vét a tolerancia, a kisebbségi jogok kiterebélyesedése ellen?- Nézze, Szlovákiának minden árt, ami véglet, ami túlkapás, ami az ország rossz hírét kelti. Árt az, aki képtelen megbékélni az önálló Szlovákia létrejöttének tényével; de árt az is, aki a mellét döngetve hirdeti, hogy ő mekkora szlovák, s ezzel egy szuszra a nemzetiségi kisebbségeket is szidalmazza. Sőt! Véleményem szerint ez az utóbbi figura árt többet, mert az első csoportba tartozók között nem a makacs ellendrukkerek vannak többségben, hanem azok, akiknek egyszerűen hozzá kell szokniuk az új államjogi helyzethez.- A szülőfalujának, elnök úr, a Homonnai járásban fekvő Lubisá- nak igencsak poétikusan hangzó magyar neve van: Szerelmes! Elnöki teendőit illetően Iát ebben valamiféle óment?- Nem szeretnék idilli képet festeni arról a tájról, de abban a környezetben, amelyben felnőttem - az anyám és a néném családjában —, azóta ritkán tapasztalt harmónia uralkodott. De nemcsak nálunk, hanem más családokban is. Ott soha senki nem szidta a magyarokat, a cigányokat, a zsidókat, vagy bárki mást. Hálás vagyok hát a fubisai, ha úgy tetszik, hát a szerelmesi tájnak, mert az emberi jó tulajdonságok magvait hintette el bennem.- Befejezésül egy protokollkér- dés: kíván valami olyasmiről szólni, amire a riporter nem kérdezett rá?-Az üdvözletemet szeretném eljuttatni az olvasókhoz, a szlovákiai magyarsághoz. Kár, hogy a szülőfalum nevén kívül szinte semmit sem tudok magyarul, hiszen akkor ennek az interjúnak a visszhangját is közvetlenül visszahallhatnám... És talán azt is fontosnak tartom még kihangsúlyozni, hogy rögös úton ugyan, de nem zsákutcában, hanem a jó irányban haladunk. És ha eközben a jó szó lesz az az eszköz, amellyel hatni tudunk egymásra, akkor a konszenzuskeresés szándéka is erősödni fog.- Elnök úr, a kölcsönös toleranciakeresés reményében köszönöm meg az interjút! Miklósi Péter