Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-05-23 / 20. szám
Vasárnap 1993. május 23. A NAP kel - Kelet-Szlová- kia: 04.48, nyugszik 20.23; Közép-Szlovákia: 04.55, nyugszik 20.30; Nyugat-Szlovákia: 05.01, nyugszik 06.22 A HOLD kel - Kelet-Szlová- kia: 06.09, nyugszik 22.18; Nyugat-Szlovákia: 06.16, nyugszik 22.25; Nyugat-Szlovákia: 06.22, nyugszik 22.31 órakor Névnapjukon szeretettel köszöntjük Dezső - Zelmira valamint Dézi nevű kedves olvasóinkat • DEZSŐ - a régi magyar De- zsidérius csonkult és -ő kiesi- nyitöképzö származéka. A De- zsidérius a latin Desiderius magyaros kiejtése volt akkoriban. Jelentése: óhajtott, kívánt (gyermek). • 1808-ban született Gé- rard de NERVAL francia költő (11855) »1893-ban született LÁSZLÓ Zsig- mond Erkel-díjas zenetörténész és -teoretikus (t 1981). Már csütörtökön kapható az újságárusoknál! A VASÁRNAP következő. 32 oldalas számának tartalmából: KILENC NAP AZ ÉSZAKI-SARKON Ordódy Vilmos beszélgetése Frantisek Kele hegymászóval a szerencsés véget ért expedícióról A POLITIKA VIGÉCEI Menekülő értelmiségiek és járatlan politikusok Közé|}-Kelet-Európában Brogyányi Judit beszélgetése Sonja Licht szociológussal és Schöpflin György politológussalAZ ŐSKOMÉDIÁS Szabó G. László beszélgetése a hetvenéves Melis Györggyel „SZEBB,Ta KETTEN ÖSSZEDALOLNAK...“ A legelső Kodály Nap Galántán 1943-ban Záreczky László írása FIGYELEM! Az Új Szó kassai fiókszerkesztőségében - Kovácska 25, 040 01 Kosice - megnyitottuk hirdetőirodánkat. Ügyfélfogadás: hétfőn és szerdán 8-tól 16.30 óráig. 095/622 86 39 SZEZONELŐZETES A HORVÁTORSZÁGI PARTVIDÉKRŐL Aki már egyszer végigjárta Horvátország adriai partvidékét, az bizonyára szívesen idézi fel a sziklák közé vájt apró halászfalvak, romantikus kisvárosok felejthetetlen hangulatát, a hol méregzöld, hol pedig az ég kékével vetekedő tenger leheletét, a szigetek zöldjét, borókaligetek jóleső hősét. Olykor hallja még a parthoz csapódó hullámok monoton zúgását, a tücskök ciripelését is. Vissza-visszagondol a vendégszerető háziúrra és zamatos vörös borára, a mókázó fagylaltárusra, s emlékszik még az utcára kirakott roston ropogósra sült malacpecsenyét kínáló apókára, aki kóstolót dug a kíváncsiskodó turista szájába, ha arra jár. A délszláv konfliktus kirobbanása után bizony nem csak a malacpecse- nyés bátyó kuncsaftjai ritkultak meg. Panaszkodnak a szálloda- és panziótulajdonosok, kereskedők, üzle- tesek, piaci kofák: kevés a vendég, vásárló, a külföldiek tartva a háború veszélyétől inkább elkerülik a dalmát partvidéket, az egykoron közkedvelt virágzó turistaparadicsomokat, mint Dubrovnik, Makarska, s alig-alig merészkednek a csodálatos Krk, Cres, Rab vagy Losinj szigetére. Malij Losinj az utóbb említett sziget legvarázslatosabb kisvárosa, melyet a dombtetőre épített aprócska temploma, fehér kőházai, oleanderekkel, citromfákkal beültetett tenyérnyi kertjei tesznek romantikussá. Valaha nagy volt a vendégjárás, a nyári szezonban turisták ezrei jöttek, főleg olyanok, akik a romantikát keresték. Manapság azonban kevesen vélik megtalálni a romantikát éppen Horvátországban. Mali Losinj sem kivétel: a zegzugos utcácskákban, a piactéren, vendéglőkben, kávéházakban nincs tolongás.- Régebben már húsvét után sereglettek a külföldiek. Amikor kikötött a Rije- kából érkező komphajó, az autók, utánfutók, gyalogos turisták szinte elárasztották a rakpartot. Most meg alig lézeng itt egy-egy idegen - újságolja Sime Dumen- cic helybéli panziótulajdonos. - Csak remélni tudjuk, hogy idén megváltozik a helyzet, mert tavaly, sajnos, a főszezon is gyenge volt. Osztrákok, németek, olaszok jöttek, meg néhány magyar, de azok is inkább a félig üres szállodákban háltak meg. Voltak ugyan vendégeink, ám az igazat megvallva, panziónk jóval többet elbírna. A part menti fagyizónk sem működött úgy, ahogy szerettük volna. A semmiért nem érdemes dolgozni, hát bezártuk a boltot. Azért csak megvagyunk, elherdálni való pénzünk ugyan nincs, de semmiben sem szenvedünk hiányt - sorolja tovább Sime a telefonba, miközben minduntalan megismétli: jöjjünk el bátran, itt nincs háború, nincs probléma, nincs mitől félni, hacsak nem a rákoktól... Mehetnéke támad az embernek e biztató szavak hallatán. Hasonló biztatást, buzdítást remél a honi utazási irodáktól is, ám azok nem sok jóval kecsegtetnek.- Mivel nincs érdeklődés a dalmát tengerparti üdülő- központ iránt, nem is szerveztünk utakat az isztriai félszigettől délebbre fekvő vidékre - tájékoztat Kubík Izabella, a Flora tour utazási iroda vezetője. - Az az igazság, hogy a nyaralni vágyók túlnyomó többsége az olasz, spanyol utakat választja, s ha már valaki Horvátország iránt érdeklődik, akkor a biztonságosabbnak vélt isztriai üdüléseket keresi. A minap azonban olyan eset is megtörtént, hogy egyik ügyfelünk a családi ,,megbeszélés" után visszamondta a már megrendelt és részben kifizetett isztriai nyaralást is. Idén csupán két üdülőközpontot - Porecot és Umagot - kínált fel számunkra a horvátországi partneriroda - folytatja Kubík Izabella -nyilván tudatosítva azt, hogy délebbre nem nagyon merészkednek az emberek. Hasonló a kínálat a többi szlovákiai utazási irodában is. Általában hét-kilenc napos utakat ajánlanak Po- recba, Novigradba, Púiéba, Medulinba, Opatijába. Hogy mennyiért? Nos, nem éppen olcsón: egyhetes isztriai üdülésért szállodában, félpanziós ellátással, biztosítással és idegenvezetői szolgáltatással együtt főszezonban egy személyre átlagban 5400 koronától 7700 koronáig terjedő összeget kémek. Olcsóbb az üdülés a többszemélyes apartmanokban, teraszos bungalókban, pavilonokban - főszezonban négy személyre, berendezéstől függően 9600 koronától 18 200 koronáig, s szezonon kívül már 4200 koronától. Csupán a külföldi érdekeltségű pozsonyi fiókirodák tűnnek „merészebbeknek“, Krk, Rab és Losinj szigetére is biztosítanak vakációzást. Ezek az utak sem drágábbak az előbbieknél, sőt, B kategóriájú szállodákban egy hétre már 2800 koronáért is vendégül látják a turistát, s reggelivel, vacsorával kínálják. Induljunk hát útnak a csábító tenger felé? Ezt remélik tőlünk, ennek örülnének a horvát vendéglátók. De üdülhetünk-e valójában gondtalanul, félelem nélkük, ha időről időre még felröppennek az aggasztó hírek; tüzérségi támadások értek több horvátországi kikötővárost. Urbán Gabriella a szülőföldről Megszámlálhatatlan vers, ének, szívet melengető, fenséges érzéseket keltő mű született évszázadok alatt a szülőföldről. A világ valamennyi országában. A szülőföld lényegét azonban — szerintem — nem lehet szavakkal kifejezni. A szülőföld több, valahol a mély érzések birodalmában lakozik. Láthatatlan szálakkal odaláncol egy földdarabhoz és az élet akkor teljesedik be a maga természetességével, ha a szülőföldön borul ránk a szemfedél is. A történelem forgatagában, háborúk vérzivatarában, politikai változások viharaiban, az éppen hatalmon lévők úgy húzzák meg a határokat, ahogy akarják. A szent határok sóba sem igazságosak. Az „államok“ aztán a nekik ítélt területeket (amely Európa jelentős részén etnikai dzsungel) a maguk politikai érdekeinek megfelelően próbálják formálni, nemzeti keretek közé szorítani. Ez pedig sóba nem sikerül. A határok nem képezhetnek olyan „kondért“, amelyben ügyes szakácsfogásokkal a benne lévő népek egységes nemzetté Totyognak. Amint lekerül a fedő, kiderül, bogy a kondorban semmi sem változott: a magyarok magyarok a szlovákok szlovákok, a cigányok cigányok maradtak. Olyan csípős „fűszerek“, mint a reszlovakizálás, területátrendezés, nyelvtörvény, kétyelvü iskolák sem képesek egységes nemzetállammá változtatni az etnikumokat. Ugyanis a szülőföld az, amely olyan embertípusokat terem, akik a történelem nagy kondérjában is megőrzik az ősök hagyatékát, a nemzeti identitást, nyelvüket. Politikai rendszerek, kormányok, pártok, ideológiák jönnek-mennek, néha viharként tombolnak a szülőföld felett. De az ott élők tovább éltetik az őseiktől öröklött szent tüzet, amely néha már csak pislákol, de aztán újra lángra lobban. Az utóbbi hetekben a szlovák sajtóban rengeteg elfogult írás, történelemhamisítás, kioktatás és elvétve néhány higgadt eszmefuttatás lát napvilágot a magyar pártok által kidolgozott nemzetiségi törvényjavaslat kapcsán. Főleg a szlovák nyelvismeret, a magyar tanítási nyelvű iskolák és az autonómia körül csapnak magasra a hazafias indulatok. „Aid kivándorol Amerikába, vagy Németországba, annak meg kell tanulnia az állam nyelvét!“ Ez a primitív érv verkliként ismétlődik. Azonban ha csak egy kis logikájuk lenne a sokszor egyetemi titulusokkal kérkedő vitatkozóknak, eszünkbe juthatna, hogy mi nem vándoroltunk ide, hanem itt születtünk ugyanúgy, mint a bölcs szlovák hazafiak. Apáink is itt éltek és gyermekeink itt próbálnak érvényesülni. Itt csak egyetlen érv fogadható el: Aki érvényesülni akar Szlovákiában, az saját érdekében megtanulja az állam nyelvét. Ez pedig eddig is megtörtént. Ezt bizonyítják a szlovák gazdasági, tudományos életben mindenütt jelenlevő magyar szakemberek (sajnos, sokan még most sem merik nyíltan bevallani magyarságukat, mert ugyebár aki magyar, az megbízhatatlan!) Az egész iskolai oktatást pedig nem szlová- kosítbatják el, csak azért, hogy mindenki tökéletesen beszéljen szlovákul. Szükség van erre? Egy éve őrzök egy levelet, amelyben egy idősebb asszony érdekes dolgokat vet fel. Falujuk 370 családja közül bárom a szlovák. Ó az iskolában tűrhetően megtanult szlovákul, azonban egész életében messzebbre ki nem húzta a lábát szülőfalujából, akárcsak a lakosság többsége. Magyar újságot olvas, magyar rádiót hallgat, tévét néz. Sehol nem gyakorolta a szlovák nyelvet és lassacskán elfelejtette, csupán szavak maradtak meg emlékezetében. Azt kérdezi tőlem, hogy minek erőszakolják mindenkire a szlovák nyelvtanulást, amikor a többségnek ugyanúgy nem lesz rá szüksége, mint mondjuk az árvái falvak lakóinak a franciára. Aki pedig értelmiségi akar lenni, az megtanulja a szlovákot és a világnyelveket is. A faluban élő bárom szlovák család szépen megtanult magyarul, alkalmazkodnak a többséghez. A magyar iskolákban a gyerekek elsajátítják a szlovák nyelv alapjait. A többi pedig rajtuk múlik, nem a kormányrendeleteken. A szülőföld és az anyanyelv az a bűvös erő, amely megőrizte az elmúlt hetven évben Szlovákiában az 560 ezres magyar közösséget. Egy demokratikus Európában pedig mindig lesz az emberi jogoknak annyi védelmezője, amennyi képes útját állni még a burkolt, körmönfont asszimilációnak is. Szűcs Béla 1 1993. V. Z
