Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-05-09 / 18. szám
B ilasi ' 19 93. V. 9. t • Mióta érzi dzsungelben magát?- Máris mondom. Körülbelül... • ... két-három éve?- Nem. Több. Hat vagy hét esztendeje. Amióta meghalt az Édesanyám. Addig védettségben éltem, amely sok mindentől megóvott, de attól a pillanattól fogva, hogy egyedül maradtam, nincs kivel megosztanom, amit legbelül érzek. És ez marja a lelkemet... erre Anyám volt a legjobb partner. Ő szavak nélkül is értett engem, mert mindig mindent megérzett. Ma már. erősebb vagyok, mint annak idején, közvetlenül a halála után. Akkor nagyon nehéz volt. • Kivel volt még ilyen szoros kapcsolatban?- A feleségemmel, Gombár Judittal. Hozzá is erős szálak fűztek, aztán csalódtam benne. De ez nem ide tartozik... • Együtteséről, a Győri Balettról mikor változott meg a véleménye?- Amikor elmentem tőlük. Megszűnt bennem a szeretet, anélkül pedig nem lehet, én legalábbis nem tudok dolgozni. Győrben sajnos olyan dolgok történtek, hogy a szeretetnek az utolsó szikráját is kioltották bennem. A tévében el is mondtam akkor mindent részletesen, még egyszer nem akarok belemenni. • Döbbenetes vallomása, emlékszem, sokakat meglepett, hiszen nemcsak az együttesről, hanem önmagáról, a magánéletéről is sok mindent elárult. Nem bánta meg?- Én soha, semmit nem bántam még meg az életben, illetve csak egyvalamit, de az sem megbánás... nem tudok megbocsátani magamnak egy dolgot, amely az Édesanyámmal kapcsolatos. Olyan gondolataim viszont, hogy szeretnék valamit visszacsinálni, nincsenek. • Tisztán látja minden lépését?- Elmondhatja magáról az ember, hogy tisztán látja önmagát? Nem hiszem. Bizonyos dolgokban, részletkérdésekben láthat csak pontosan, mindenben aligha. Egy biztos: annak, akivel én együtt dolgozom, mindent oda kívánok adni, mert másképpen, úgy érzem, nincs értelme. Mindent adok, és mindent akarok. Legyen az a kapcsolat bármilyen jellegű is, csak akkor igaz, ha kölcsönös. Győrben, az ott töltött tizenkét év alatt mindenemet odaadtam. Nem éltem semmi másnak, csak a táncnak, a társulatnak. Talán okosabban, „politikusabban“ kellett volna adnom, nem tudom. A művészi munka azonban nem az adagolás, hanem az érzések, a hit, a gondolatok, a szenvedély művészete. Ha az ember szeret, mindent odaad, és én nagyon szerettem. • Egykori táncosai közül többen azt állítják: a kör, a szeretet áramköre, amelyet a próbák s az előadások előtt alakított ki a földön ülve, a Győri Balett második évében rövidzárlatot kapott.- Én is olvastam sok mindent ezzel kapcsolatban, meg is döbbentem nagyon, mert szinte egyetlen szó sem volt igaz belőle. Az én lelkemben hitelesen működött a kör. Nálam a táncnál semmi sem fontosabb. Nekem ez az életem, a vallásom, s ha beállók egy körbe, akkor azért, mert ott a lehető legjobbat akarom adni és a másiktól is a legjobbat várom. Győrben én az utolsó pillanatig így fogtam a táncosaim kezét, s bárhol dolgozom is a világban, ma sem gondolkodom másképp. A kör számomra szimbólum volt mindig és az is marad. • Csak éppen változik?- A kör? Soha. Amióta az eszemet tudom, ugyanabban a körben állok. • Nem akarom gyónásra kényszeríteni, de meg kell hogy kérdezzem: ön milyen hibákat követett el Győrben?- Sokat akartam. Ha ez hiba, akkor vétkeztem. Igen, bizonyos esetekben a jó is hiba lehet. Iszonyatosan egyszerű az én képletem. Abból élek, amit a teremtőtől és az Anyámtól kaptam. Ő azt mondta nekem: legyél jó, dolgozz becsületesen és minden rendben lesz. Én ezt megfogadtam és próbálok eszerint élni. Szebb, jobb, tisztább képletet nem ismerek. Minden gond és baj mellett nekem ez a leginkább megfelelő, amelyben még akkor is hinni tudok, ha az élet olykor nem ezt igazolja. Hibákat természetesen Győr előtt is elkövettem, s mivel ember vagyok, bizonyára a jövőben is el fogok követni, de úgy gondolom: a képletnek megfeleltem. És ez nagyon fontos számomra. • Béjart együttesében is ott volt a kör, amely a hitüket és egymás iránti szeretetüket táplálta?-Nála ez máshogy működött. A képlet, az Anyámtól tanult képlet viszont a fejemben volt. Béjart-nál persze csak táncolnom kellett, Győrben pedig balettmester, koreográfus, igazgató, gazdasági menedzser, iskolaalapító is voltam. Minden, amit a helyzet megkövetelt. • Béjárt-t mikor látta legutóbb?- Tíz nappal ezelőtt Jeruzsálemben. • Tudott róla, hogy szakított az együttesével?-Tudott. Bécsben értesült róla, nem sokkal azután, hogy kitört a botrány. • S hogy reagált?- Én azt hiszem, ő tényleg nagyon szeret engem. Úgy viselkedett, mintha az Apám lenne. Megértett. • Semmi olyat nem mondott, hogy mégiscsak maradnia kellett volna?- Nem, sőt. Mellém állt. • Amivel, gondolom, meg is nyugtatta önt.- Engem az nyugtat meg, hogy rendben vagyok magammal. Nekem mondhat bárki bármit, ha a lelkemben bajok vannak, a legszebb szavak sem használnak. • Sokan azt is szemére vetik, hogy meglehetősen zárt műhely volt a Győri Balett. Vendégkoreográfus oda nem nagyon tehette be a lábát, a Markó-stílus minden mást kívülrekesztett.- Az a baj, hogy amíg Győrben voltam, erről én egyetlen szót sem hallottam. • S ha hallott volna?- Legyünk akkor egészen pontosak. Az első két évben két vendéget hívtam, de azt kell hogy mondjam: vagy az együttes reagált kegyetlenül rosszul, vagy a közönség. Ha Béjart vagy Kylian jött volna, őket én is örömmel fogadom, de nem jöttek, alább meg nem akartam adni. • Béjart-t nem próbálta meg Győrbe csalni?- Hívtam őt. Ültünk egy bisztróban Párizsban és egyfolytában arra kértem: jöjjön el Győrbe, hadd tanuljon tőle az együttes. Nincs neked erre szükséged, felelte, te már jobb dolgokat csinálsz, mint én. Ami persze akkor sem volt igaz, de mit lehet erre mondani? Béjart végül mégsem jött el, én meg a középszerűt nagyon nem szeretem. Ha én beülök egy színházba, akkor ott művészetre van szükségem, valami A FAL Elszánt és szenvedélyes művész, aki tudja: a tánc filozófiája az érzés filozófiája. Öt évig táncolt a Magyar Állami Operaház színpadán, öt évig a klasszikus és neoklasszikus balett világában élt. A Hattyúk tava Hercegét, A bahcsiszeráji szökőkút Waclavját, a Giselle Albertjét, a Párizs lángjai Színészét, A fából faragott királyfi címszerepét formálta meg igazi danseur noble-ként. 1972-ben Béjart hívására szerződött a XX. Század Balettjéhez és az ott töltött hét év alatt a világ egyik leghíresebb együttesének szólótáncosaként huszonöt nagy szerepet kapott, köztük Stravinsky Tűzmadarát. Budapest, 1979. A balettintézet végzős növendékei alakulóban levő együttesük élére hívják. Markó Iván elköszön Brüsszeltől és tizenöt lelkes pályakezdő táncossal Győrbe költözik. Igazgatója, mestere, mágusa lesz egy maroknyi csapatnak, amelyből röpke két év alatt világszerte népszerű és nemzetközi színvonalú társulatot formál. Vágyakat és vívódásokat, reményeket és csalódásokat, bukásokat és felemelkedéseket mutat meg születéstől a halálig más-más megvilágításban, de mindig, minden darabban tisztán, érthetően, lélekkel és érzelmekkel, hittel és szeretettel átitatva. Tizenkét év hangos sikere után hangos a botrány is: Markó Iván 1991 tavaszán otthagyja a Győri Balettet, s darabjait betiltva ismeretlen helyre, Ausztriába távozik. Fél évvel később már Jeruzsálemben tanít, s a Rubin Academy táncosainak vizsgaetűdjét rendezi. A csoda pedig ezúttal sem marad el. Siratófal című alkotásának sikere újabb lehetőségeket biztosít a Tel Avivba költözött negyvenhat éves koreográfusnak. „Otthon az utóbbi években már úgy éreztem, sötét, áthatolhatatlan vadonban járok, ahol lépten-nyomon veszély fenyeget. Félnem kellett volna, de nem féltem, mert tudtam: a táncba s az életbe vetett hitem még a legveszedelmesebb fenevadakkal szemben is meg fog védeni. És így is történt. Jeruzsálemben minden letisztult bennem. Jól vagyok. Megváltozni nem tudok, és nem is akarok. “ MBB MMBBHBBBMM „Jelre várok“ (Oláh Csaba felvétele) jóra, nagyszerűre, hogy erőt és élményt kapjak. Ha ez elmarad, úgy érzem, leköptek, becsaptak, arcul ütöttek. És akkor nívótlan dolgot támogassak? • Mikor fordult meg először a fejében, hogy otthagyja az együttest?- Őszintén bevallom: nekem ez elég gyakran átvillant az agyamon, de a végén mindig meggondoltam magam. Akkor mondtam ki, hogy elég, nem bírom tovább, amikor megszűnt bennem a szeretet. • És letiltotta az összes darabját.- Igen. • Úgy hagyta ott az együttest, mintha soha, semmi közük nem lett volna egymáshoz.- Erről is megkérdezték Béjart-t. Hogy mondja meg: szerinte helyesen tettem-e, hogy így döntöttem. És bólintott. Azt felelte: ez így természetes. Pedig nem én sugalltam neki, hogy ezt válaszolja. Nem rohantam se hozzá, se máshoz, amikor eljöttem Győrből. S ha én elmegyek, mindent magammal viszek, ami én vagyok. Azokra hagyjam, akiket már nem szeretek? • A „vádiratban“ az is ott szerepelt, hogy a győri színház egytől egyig megvette ezeket a darabokat, az együttes pedig ily módon saját tulajdonának tekintette.-Nevetnem kell. Szellemesek. Megvette a színház... Ha meg lehet venni az életet, a halált, a hitet, akkor a győri színház válóban megvette a koreográfiáimat. Ezek a darabok szeretetből, adni vágyásból, örömből, fájdalomból, vérből és izzadságból, tehát belőlem születtek, s akkor engem is megvettek? A szerződések lejártak, megújítva nem voltak, az alkotó pedig, ha úgy érzi, hogy műve tolmácsolása már nem hiteles, nyugodtan letilthatja mindegyiket. Ehhez joga van. Hogy pénzt kaptam értük? Nevetséges összegek voltak azok, még abban az időben is, és minden egyes darab a ráfordított összeg többszörösét hozta a magyar államnak. Úgyhogy nyugodt szívvel ki merem mondani: én nem tartozom senkinek. • Gombár Juditnak, az együttes ugyancsak világhírű díszlet- és jelmeztervezőjének mekkora része volt ezekben a darabokban?- Ha azt is megkérdezi, hogy nekem mekkora részem volt az ő munkájában, akkor pontos választ adok. • Hallgatom.- Mi mindent együtt ötlöttünk ki, hiszen együtt éltünk. Az első kép, a látomás teljes egészében az enyém volt, de miután belementem és megfejtettem, közösen kezdtünk el gondolkozni. Ha az ember társa valakinek és kölcsönös bizalmon alapszik a kapcsolatuk, akkor az örömük, a bánatuk, az egész érzésviláguk közös. Ha azt kérdezi, mennyi köze volt Gombár Juditnak a látomás kivitelezéséhez, akkor azt mondom, éppen annyi, mint amennyi nekem az ő terveihez. De a tánc, a koreográfia teljes egészében belőlem jött. Ahhoz semmi, de semmi köze nem volt. A találkozások^“ a kapcsolatok minden ember életében fontosak. Az enyémben is. A legfontosabbnak azonban mégis azt tartom, amit születésünk pillanatában kapunk, és az áldozatot, hogy mindent odaadva, teljes felelősségtudattal a maximumot hozzuk ki magunkból. Én hároméves korom óta alapvetően nem is változtam. Még járni sem igazán tudtam, de már táncoltam, és az életet ma is a tánc jelenti számomra. Anyámat, akitől a hitet kaptam ehhez, ott érzem a falban, Jeruzsálemben. Ezért megyek oda, ha csak tehetem. Erőt meríteni, szembenézni önmagámmal. Mert a falban, Anyám által, magamat is látom, s amikor ott állok előtte, arra is választ kapok, milyen vagyok. • Mit ball, mit érez?- Hogy elég jó vagyok-e, azt érzem a falban. • És elég jó?- Nem, nem vagyok elég jó. Javulnom kell. Amíg itthon voltam, elalvás előtt szoktam ilyesmiken töprengeni, kint a falnál tisztábban, erősebben látom a dolgokat. Ott rá vagyok kényszerítve a megmérettetésre. Ez a fal ereje. Amíg élek, apró jeleket ad, ha meghalok, pici kis része leszek. • Voltaképpen hogy kötött ki Jeruzsálemben? A vallása által?- Hetvenkettőben jártam ott először, attól kezdve mindig vissza vágytam. A táj, a természet volt a legnagyobb húzóerő. És a fal. Az isteni sugárzás. • Nem azért választotta Jeruzsálemet, hogy a lehető legtávolabb legyen Győrtől?- Nem. Nagyon sok kellemetlenség ért Győrben, de nem a botrány miatt mentem el Izraelbe. Maga az ország vonzott ... ez a föld bennem él. És még csak azt sem mondhatom, hogy vallásos vagyok, mert nem vagyok az. Én vallás nélkül is közel tudok kerülni Istenhez. Csak táncolnom kell. • Felvette az ottani állampolgárságot?- Nem. Vendég vagyok Jeruzsálemben. Vendégtanár és vendégkoreográfus. • Jó táncosokkal dolgozik?- Borzasztó nehéz megállapítani, ki a jó táncos. Illetve... a táncos számomra háromféleképpen jellemezhető. A testével, vagyis a technikájával, aztán a művészetével, tehát a kifejezőkészségével, a csúcs viszont az, amikor már akkor is táncos az illető, ha meg sem mozdul. Ha a lényében érzem a táncost. Ez nagyon ritka eset. Én csak két emberre merem azt mondani, hogy igazi táncosok voltak. Jorge Donnra, akivel Béjart-nál táncoltam és Rudolf Nurejevre. Sajnos, egyikük sem él már. Fiatal korában Barisnyikovot is zseniálisnak láttam. Nem az arcával és nem a művészetével fogott meg - a teste, a technikája ragyogott, költészet sugárzott belőle. Donn, aki nagyon, nagyon, nagyon sokat jelentett számomra, az emberi nemességet, szépséget hozta. Visszatérve a kérdésére: ha nagyon őszinte akarok lenni, azt kell, hogy válaszoljam, a párizsi Operán kívül sehol sem dolgoztam még igazán jó táncosokkal. • Győrben sem?- Ott sem. De ott az volt a jó, hogy az előadáson mindenki jó táncossá vált. Nem akarok én megbántani senkit, de ez tényleg így volt, és végül is az a fontos, amit a néző kap. A kész produkció. • Hogy tervezi, meddig marad Jeruzsálemben?- Amíg jól érzem magam. Remélem, sokáig. • Új együttest hol, mikor fog alapítani?-Foglalkoztat a gondolat, nem mondhatom, hogy nem. Jelre várok. A fal majd ebben is segíteni fog. Szabó G. László
