Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-04-18 / 15. szám
to ft X 290 éve született Amadé László Az Amadé-család évszázadokon keresztül jelentős szerepet játszott a Csallóköz gazdasági, katonai, kulturális és vallási életében. A bárói címet 1628-ban kapták, előnevük a Dunaszerdahely melletti Várkony községet jelzi. Nevezték magukat Marceltő (Pápa melléki község) örökös urainak is, de Amadé László címében Bős és Bár, sőt maga a berencsei vár és uradalom örökös urának is írta magát. A hírneves család Amadé Antal és fia, László személyében költőket is adott az országnak. Várkonyi báró Amadé László, kora egyik legnagyobb magyar költője, 1703. március 12-én született Bősön (?). A hiányos életrajzi adatokból annyit tudunk, hogy az ifjút inkább anyja nevelte. Tanulmányait a nagyszombati egyetemen és Grácban végezte, ahol 1725-ben a bölcsészet doktorává avatták. A fiú költekező életmódja sokba került a szülőknek. Az anya kényeztette és nevelte főúri könnyelműségre, s az apára hárult a káros nevelés minden anyagi terhe. László már 23-24 éves korában elmerült az adósságokban. Apjától vagyonmegosztást követelt, a kezére jutott birtokrészt rögtön elzálogosította. Anyagi helyzetén úgy próbált segíteni, hogy 1729-ben a gazdag Orczy Zsuzsanna bárónőt vette feleségül. A rövid ideig tartó házasságot katonáskodással cserélte fel, beállt az akkoriban felállított Hávor-János-féle huszárezredbe kapitánynak. Másodszor Veltzl Mária Paulinával, egy olmützi gazdag lánnyal lépett házasságra, de ez a frigy sem volt boldog és gyermekük sem született. 1742-ben a nemesi felkelő seregben már ezredesi rangban katonáskodott, 1744-ben pedig generál-adjutáns lett. Miután megvált a katonaságtól, 1750- ben a pozsonyi udvari kamara tanácsosává nevezték ki, s e hivatalát haláláig viselte. A tudósnak induló, katonává lett, s végül udvari méltóságosként jeleskedő férfiú felbári birtokán halt meg 1764. december 22-én. Örök nyugalomra a család Szent-Antalban levő sírboltjában helyezték el. a Költészete A verselgető kedvet László bizonyára atyjától, Amadé Antaltól örökölte, kinek szintén jelent meg verseskötete. Az ő költői világa fejlődött tovább és teljesült ki fia költészetében. Faludi Ferenc mellett Amadé László volt a 18. század legkiválóbb magyar költője. Az előbbi a formában erősebb, az utóbbi a tartalomban. Sok szép versformája van Amadénak, gyakran igen tisztán versel, de inkább érzékből, s nem műgonddal, mint Faludi Ferenc. Az utóbbinak az ízlése jobb, Amadénak pedig a tehetsége. Amadé annyira lírikus volt, hogy többnyire dallamostul költötte verseit. Inkább az érzelmek hatása alatt állt, a gondolatok tisztaságára nem fordított akkora gondot. A daleszme azonban gyorsan kialakult elméjében. Gyakran ebédnél öntötte versbe egy-egy gondolatát. A német és latin verseken kívül magyar nyelven mintegy százötven műve maradt ránk, de költeményeinek egy része elveszett. A magyar irodalom sorsáért felelősséget érző személyek már a 18. század végén sürgették Amadé László költeményeinek nyomdai kiadását. Kultsár István, a neves komáromi hírlapíró és tanár szintén ki akarta adni a verseket. Ebben azonban az 1828-ban bekövetkezett halál akadályozta meg. A költő nem vallásos tárgyú, tehát világi verseinek kiadására csak 1836ban kerülhetett sor (vallásos verseit már 1755-ben kiadták). Ezt követte az 1892. évi, teljesnek mondható kiadás, Négye- sy László magyarázataival, az Olcsó Könyvtár sorozatban. Számos vers azért nem jelenhetett még meg, mert addig elő sem került. Az 1820-as években Kultsár Istvánnál még két kötet Amadé- vers volt. Az elsőt végül is kiadták. A másik a költő szerelmeit örökíti meg Zrínyi-strófákban. E művet még Toldy Ferenc is látta, de Kultsár halála után, senki sem tudta, hová lett? Majd aki Kultsár István irattárát felkutatja - írta 1892-ben Négyesy László - talán Amadé László még ismeretlen verseit is megtalálja. „Féltlek, szívem, mert szeretlek...“ Amadé kizárólag lírikus költő, és elsősorban a szerelmi líra képviselője volt. Legáltalánosabb tárgya a szerelem, leggyakoribb műfaja a dal. Mint az erotikus líra művelője, nevezetes irodalom- történeti jelenség. Balassi Bálint után, s mondhatjuk, egészen a 19. század közepéig a legjelesebb szerelmi költőnk. Balassitól Kisfaludy Sándorig, e bőven számítolt kétszáz év alatt Amadé László a magyar líra legkiválóbb képviselője. Szerelmi költészetét legalább 15 nő ihlette. Az egyikhez a következő kezdetű verset írta: Féltelek szívem, mert szeretlek, t Mert kincsem vagy, megőrizlek, Mivel tolvaj az Cupido, Incselkedik, mint az zsidó: Amadé László, várkonyi és marceltői báró, udvari tanácsos és ezredes. Zeller Sebestyén pozsonyi mester rézmetszete. Illik is, hogy féltselek, Holtig úgy szeresselek... Szerelmi versei a könnyen fellobbanó szív ömlengései, bohó- töprengései. Nem tartós és állandó érzés diktálta a sorokat, hanem a rövid időre kötött és felületes viszonyok, amelyekből sohasem derül ki, ki volt a rászedő és ki a rászedett? E költemények értéke szerfölött változó, de bennük rajzolódik ki leghűbben az egyéniség: a minden benyomásra fogékony, könnyen lobbanó, tüzes és türelmetlen, makacs, dacos, szenvedésre és örömre gyorsan hangolódó, szeszélyes és játszi, behízelgő és enyelgő lénye. „...Az egész szerszámát kidobta pipámnak...“ Amadé a pillanat költője volt. Dalaiban szerelmének hol könnyed bánatát, hol változó örömeit, néha pedig a házasélet bajait, keserveit írja le. Fennmaradt egy hosszabb verse, „A házasság által elvesztett szabadság megsiratása“, másnéven a „Nőtlen - és házasélet“. Az Egyetértés ezt 1884-ben közölte, s annak a véleményének adott hangot, hogy megírására a költő második házassága szolgáltatott okot. Akár az első, akár a második házasság volt az ok, annyi bizonyos, hogy Amadé igen nehezen viselte el a kínos rendet és az etiketthez ragaszkodó bárónék kardoskodását. A szabad életet kedvelő és a kalandok után vágyakozó költő e sorokat vetette papírra: Hegedűmet immár a fogasról levette, Flautát furuglyával pad alá vetette, Szoknyáját, strikrokját oda függesztette, Sok dib-dáb subáját rendre helyeztette. Egyik Sarkantyúját letörte csizmámnak, Az egész szerszámát kidobta pipámnak, Mondván, nem szenvedi füstjét a dohánynak. Az elnyomott férj lassan elhanyagolta magát, nem adott többé semmit a szép ruhákra. Kevesebb lett karmazsin csizmáinak száma, parádés ruháinak lekopott a rojtja - írta róla Bodnár Zsigmond akiről viszont tudnunk kell, hogy többet következtetett ki Amadé László verseiből, mint amennyit kellene. Amadé Lászlót atyja nemcsak a „múzsák csarnokába vezérelte“, hanem mint buzgó katolikus főúr, szigorú vallási nevelésben is részesítette. A tetteiben néha megfontolatlan, nem mindig erkölcsös, de érzületében vallásos költő 1736 körül szent éneket írt, s ezeket az esztergomi érseknek ajánlva 1755-ben ki is adatja. Ha kell, egyházi célokra mindig adományoz, 1742-ben pedig befejezi a bári templom atyja által megkezdett felszerelését. Versei kézről kézre jártak Amadé László versei nyomdai kiadás nélkül is, az élő dal szárnyain szájról- szájra, vagy másolatként kézről kézre jártak, s az akkori Magyarország népei körében igen kapósak voltak. Ő maga is sokat tanult a néptől. Ismerte kora népszerű magyar és idegen nyelvű dalait. A költői hibákat és az emberi gyarlóságot rég elfeledtette az idő. A nemesebb rész még ma is tündököl. Örülhetünk neki, hogy a Csallóköz nagy szülöttjéről három évszázad elteltével is lehet jót és szépet mondani. Legnagyobb érdemei közé tartozik, hogy mint főúr, magasrangú katona és udvari méltóság a Rákóczi-féle szabadságharc leverése utáni korban magyarul írt. Tok Béla Amadé László verseinek 1892. évi kiadása 1 A PAPA UTAZÓRUHÁJA Az egyházi személyek közül is csak kevesen tudják, hogy a pápa mikor mit ölt magára. Fotónkon például nem liturgikus ruhájában, hanem utazóruhájában látható. A fején kis fehér sapka a pileolus. Ezt minden egyházi ember hordhatja, csak a papság sapkája fekete, a püspöké lila, a bíborosoké piros. A fehér szín rangjelzés: ez csak a pápának jár ki. Az arannyal szegélyezett piros köpeny sem liturgikus öltözék. Alatta a reverenda fehér. A derékon megkötött széles öv a cingulus, végén a pápa címerével. Cingulust a papok is fiselhetnek, de fehéret csak a pápa. A pásztori gyűrű nem tévesztendő össze a halászgyűrűvel, amelyet pecsétnyomónak használ. A kormányzó hatalomnak ezt a jelképét minden pápa után összetörik, s az utód újat csináltat színaranyból. A pápa útiruhája tehát csak diszkréten jelzi viselője rangját. A legfontosabb megkülönböztető jelképeket akkor figyelhetjük meg az egyházfőn, amikor misét mond. Ekkor felveszi a vászonból szőtt, bokáig érő miseinget, rá a stólát, amelyet zsinórral - cingulummal - erősít meg. Ezután felölti a miseruhát - casulát -, amely a liturgiái alkalomnak megfelelően különféle színű lehet. Nagy ünnepeken fehér, pünkösdkor, vértanúk ünnepén piros, évközi vasárnapokon zöld, bűnbánati vagy gyászszertartásokon violaszínű. Ilyenkor is felteszi a kis kerek sapkát, a pileolust, és arra helyezi rá a püspöksüveget, amely gyászszertartásokon fehér, ünnepi alkalmakkor pedig hímzéssel, vagy ékkövekkel díszített. A pápai korona - a tiara - sokáig az egyházi méltóság legfőbb jelképe volt. Utoljára VI. Pál pápát koronázták meg vele, aki ezt követően a tiarát odaajándékozta a szegényeknek. Azóta nincs koronázás, így nincs tiara sem. Az újonnan megválasztott pápa a székfoglalásakor csak az érseki palliumot kapja meg, amelyet a főszer- pap-bíboros terít a vállára. Ez a pallium keskeny, fehér gyapjúszalag, amelybe néhány fekete keresztet hímeznek. Jelezve ezzel a pápa rangját; ő az egész keresztény világ föérseke. Az érseki palliumot annak a két kis báránynak a gyapjából szövik, amelyeket Szent Ágnes napján, püspöki misén szentelnek meg, és utána az apácák gondoskodnak a felnevelésükről. Azért esik Szent Ágnes napjára a kiválasztás szertartása, mert a bárány latinul agnus. A pallium kizárólag misén, a miseruha fölött viselhető. A másik ismert pápai jelkép, a pásztorbot, szintén csak a liturgiában használatos. Jellegzetessége, hogy nem kampós, hartem egyenes - mivel tulajdonosa a világon senki előtt nem hajol meg -, s keresztben, feszületben végződik. Innen a neve: pedum rectum, ami azt jelenti, hogy egyenes, nem görbül meg. Kesztyűt a pápák már nem viselnek, viszont a gyűrű állandóan az ujjúkon van, még mise közben is. V. Zs. 1993. IV. 18 ÚBUJBSBfl
