Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-04-11 / 14. szám
r m 0 11 33. IV. 11. Színészek, ha Shakespeare-t játszanak, általában nehéz feladatról beszélnek. Egy rendező, aki első színpadi sikerét Rómeóként aratta, majd az V. Henrikben és a Lear királyban jeleskedett, hogy van ezzel? Neki sem könnyebb a dolga?- Fogalmam sincs. Komolyan. Vannak jelenetek, amelyek simán adják magukat, másokkal kínlódni kell. De nem az a lényeg, sokkal fontosabb, hogy a művészet által láthatóvá tudjuk tenni a láthatatlant, megragadjuk a megragadhatatlant, azokat a jelenségeket, törvényeket, szabályokat, amelyek az életünkre hatással vannak, de mert rejtekezőek, megmutatkozni ritkán szoktak. Amit más eszközökkel lehet feltérképezni, az már a tudomány feladata. Fiatal koromban azt hittem: a tudomány és a művészet találkozik II egy kicsit. Én nagyon szeretem az életet és minden tényezője hallatlanul érdekel, az autóktól a sporton át, egészen a színház- csinálásig. Természetesen az utóbbi izgat a legjobban. Tizenöt éves koromig a villanyvonat volt a mindenem... alig várom, hogy a bátyám gyereke nagyobb legyen és újra elővehessem; kíváncsi vagyok, őrá vajon milyen hatással lesz. Mintha mindig, minden helyzetben a legerősebb reakciókra várna.- Ezt a színházban lehet megtanulni. A színház lételeme a konfliktus. A feszültségnek minden jelenetben működnie kell, ez kulcskérdés. Ha rendezek, az a legfontosabb dolgom, hogy minden leírt konfliktust a végsőkig kiélezzek, mert a játéknak vérre kell mennie. Feydeau, Goldoni, Beaumar- chaise?- Nem. Egyik sem. Inkább Molnár Ferenccel próbálkoznék. Meglepett. Tizediknek sem őt mondtam volna.- Molnár Ferenccel nekem irtózatos konfliktusom van. Nem szeretem. Szégyellem is magam ezért nagyon, épp itt az ideje, hogy megvizsgáljam, mi az, ami távol tart tőle. Most olvastam egyébként, hogy Örkény sem kedvelte őt... olyan boldog voltam, hogy ezt ki merte mondani! Nekem sem szívügyem, nem győzöm hangsúlyozni, ugyanakkor érzem, hogy valami miatt mégis lenyűgöz. Ebben az esetben ő a szirén, akinek az énekét meg kell hallgatni, de ki kell kötöznöd magad az árbochoz, nehogy elcsábítson. Bár leii bizonyos pontokon. Nem így van. Nincsenek metszéspontok, mert mind a kettő másvalamit vizsgál, de van egy közös tengelyük, a filozófia. Shakespeare mindent vizsgál, aminek köze van az emberhez. Politikát, természetet, a hatalom mechanizmusát, mindent. A Téli regét mindenképpen meg akartam rendezni. Elolvastam, és nem az volt az első gondolatom, hogy milyen szép, milyen izgalmas, hanem hogy rólam szól. Azt kérdezi: ki vagyok, és ad hozzá egy keresztrejtvényt. Tehetségétől, szellemi kondíciójától, ráérzésé- től függően mindenki másféle feladványt lát benne, így a megfejtéssel is kinek több, kinek kevesebb gondja van. Shakespeare úgy fogott hozzá a műhöz, mint az utolsó színdarabjához, ennek még helyszíne is van, a később született Vihar már színtiszta metafizika. És ami megelőzte mindezt... Erzsébet meghalt, új királya van Angliának, Londonban kihűlt a színház, a francba, dühöng Shakespeare és visszamegy stratfordi birtokára. Ott él mint nemes és minden, ami fontos volt számára: a borba és szerelembe, a színekbe és szagokba, szavakba és mondatokba, ritmusokba és lépésekbe, ruhákba és közönségbe, csalódásokba és árulásokba oltott valódi élet, visszavonhatatlanul Londonban marad. Öt évig semmit sem ír, egyszercsak elkezdi a Téli regét, amelyben nem az ember, hanem a múló idő a főszereplő. Filozofikus alkatához kimondottan illik ez a darab.-Fellinit is szeretem, nemcsak Shakespeare-t. Nála is azt érzem, hogy rólam szól. Jó szeme van és őt is az idő érdekli. A fiatalság és az öregség, a születés meg az elmúlás. Őszintén szól mindenről, és ami rendkívül szimpatikus benne: a női idomokat pont annyi ideig tudja nézni, mint például egy szobor vonalait. Ami pedig a filozófusokat illeti: sok-sok olvasás után őket is megkedveli az ember, de amikor hinni próbál nekik, rájön, hogy mindegyikük mást mond A színház az összeütközések legélesebb pillanataikat kell, hogy elkapja, az előadásnak pedig a világgal kell harcban állnia. Két vonat robog egymás felé; a színház az összeütközés momentumát ábrázolja. Az a rendező, aki a fékeket nyomja, nem cselekszik szakszerűen. A vonatot gyorsítani kell, az utasokat pedig előre, a legelső kocsiba kell ültetni. Ez a színház. Kint, a tengeren meg jobb, ha árbochoz kötözi magát az ember. Ahogy Odüsszeusz tette. A sziréneket meg kell hallgatni, de nem szabad hogy elcsábítsanak. A hajómat nem hagyhatom el. Merre megy most ez a hajó?- Hát tudom én? Nem én irányítom. Pedig ott áll a kormányrúdnál.-Csakhogy sokféle széllel, sokféle áramlattal kell szembenéznem, és én örülnék a legjobban, ha gyorsabb lennék. Az én hajóm viszont nem egy gyorsnaszád, amely a legvadabb vihart is bírja, hanem egy könnyű kis hajócska, amely a hollandiai lagúnákra épült. A konfliktust pedig az okozza, hogy szeretek vele kimenni a nyílt tengerre, ahol aztán ki vagyok szolgáltatva mindenféle szélnek. Ahhoz viszont, hogy szelek nélkül hajózzak, nem vagyok elég tehetséges. A vihar meg úgy dobál a vízen, ahogy neki tetszik. De remélem, alakítani lehet még a bárkát, tehetek majd rá új vitorlát, új árbocot, új kormányt, és alkalmas lesz mélyvízi hajózásokra is. Általában szomorú, lehangoló darabokat rendez. Ezek állnak a legközelebb az egyéniségéhez?- Ideges, feszült, zaklatott voltam már, de szomorú soha. Akkor is inkább feldúlt vagyok, mint elkeseredett, amikor otthagy a szerelmem. Én aktívnak érzem magam, nem szomorúnak. Kurázsi mama, Macskajáték, Gettó - már a legelső rendezéseiben is mély, sötét hangokat ütött meg.- Akkor jöjjön egy vígjáték. hét, hogy csak az a baj: nem úgy játsszuk Molnár Ferencet, ahogyan kellene. Ugyanis az ő kora, a tízes évek Pestje, az akkori Vígszínház, bármilyen furcsán hangzik is, jóval messzebb van már tőlünk, mint például Shakespeare Angliája. Hiába áll még a régi épület, messzebb van! Meg kellene nézni végre, mit takarnak Molnárnál a színfalak, mit tud a szerző az emberről. Ez most annak kapcsán jutott eszembe, hogy felújítják a Vígszínházát. Csqntig lebontják az épületet és újrahúzzák a falakat. Én ott, a romokon, amikor a legreménytelenebbül fest az egész, leállítanám a munkálatokat és bemutatnék egy Molnár-darabot. Bizarr ötlet, ki tudja, hogy fogadnák.- Néhány halogénlámpa és jó sok nejlon kellene hozzá, amivel az egész hatalmas teret letakarnám. Telefonáltam is a Vígszínház igazgatójának, szóltam neki: ne haragudjon, hogy felhívom a figyelmét, de úgy gondolom, ilyen izgalmas helyzetet kár lenne veszni hagyni. Azt felelte, köszöni az ötletet, majd elgondolkozik rajta. Első nagylemezén, a Huszadik század című dalban azt énekli:,, Ha visszanézek, hogy is volt régen, csak hallgatok és elönt a szégyen, és ha néha mégis előre nézek, csak félni jár belém a lélek. “ Változott valami nyolcvankilenc szeptembere óta?- Csak annyi, hogy még jobban félek. Irtó ócska kor ez, nem lesz olyan nagyon híres. Mi született ebben a században? Az eszmeáramlatok is... vegyük csak a demokráciát. Drámai pillanatban született a francia forradalom idején. Lehet hogy tévedek, de a fasizmus az egyetlen, amit a mi századunk produkált. Az impresszionizmus és az avantgárd sem huszadik századi, egyedül a Nyugat-nemzedék szellemisége, az igen, de a magyar irodalom azóta is csak azzal foglalkozik, hogy ezt kommentálja, s a ritka kivételektől eltekintve semmi újat nem hoz. Nagyon terméketlen időszak ez. Mi történt Európában, vagy a világban Trianon óta? Semmi. Ugyanaz ragozódik megállás nélkül. A két világháború között is csak az a különbség, hogy a másodiknak sokkal több halottja volt. A vérvádak és a holocaust közt sem minőségi, hanem mennyiségi különbség volt. Nem mintha az elhanyagolható lenne, csakhogy én nem látom az újat. A feudálbirodalmak több hullámban történő látványos szétesése, a francia forradalom, a viktoriánusi világ, a Monarchia széthullása óta a nagy sziklák apró kövekké váltak, és úgy gördülnek lefelé. Mi hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a huszadik század micsoda modern kor, közben egyáltalán nem az. Teljesen másodlagos kor, amelyben lecsengenek bizonyos nagy események, de mindenféle új ideológiák nélkül. A kereszténység vagy a buddhizmus merőben újat hozott, de ez a kis kommunista izé, ez az erőszakosan térítő gigantikus keleti „vallás“ szerencsére jelentéktelen epizód, hamvába hullt kísérlet marad. Izgalmasnak én csak az egyesült Európa születőben levő eszméjét érzem, mást nem. Nincsenek tanok, nincs filozófia, ez a baj. Nincs szellemi alapvetés. Banditizmus, korrupció, prostitúció, éhezés, tömegnyomor, háborúskodás van, ezért vagyok rossz véleménnyel erről a korról. Az autó, a villamos, a repülőgép csodálatos dolog, de az életünk sajnos nagyon gyorsan véget ér. Nézem a bátyám fiát, hároméves múlt, de már önálló ember, és tíz-tizen- két év múlva akár a helyembe is állhat. Minden szempontból,' még fizikailag is erősebb, mint én voltam az ő korában. Tehát nincs rossz szél, nincs rossz hajnal és nincs csúnya fa. Szelek, hajnalok és fák vannak. Csontváry fája magányos, Van Goghé küszködő, harcoló fa, amelyik csak úgy harapja a levegőt a többi elől. Nőnöm kell, fejlődnöm, hogy én legyek a legmagasabb, mondja. Mit lát az ember az erdőben? Nyugalmat és harmóniát. Hogy a fák megértik és békén hagyják egymást. De ha jobban belegondolunk... minden fa a másik ellen küszködik. Földért, oxigénért, ásványi anyagokért, vízért, fényért, mindenért. Túl akarják nőni egymást, és az győz, aki egyetlen centivel magasabb a másiknál. Ugyanaz a tébolyító küzdelem, mint a világban. És nem is lesz itt harmónia soha, mert ezt az őrült versengést nem lehet megállítani. A fák is csak erősebbek akarnak lenni, hiszen amelyik lemarad, az elrothad az avarban. Mácsai Pál fáját milyennek lássam?-Őszinte leszek. Az én fám keresi a helyét és küzd a létért, önmaga beteljesüléséért. Nem véletlen egyébként, hogy a távol-keleti kultúrák a fát a bölcsesség szimbólumának tekintik. Akármilyen sziklába ütközik is a gyökere, nem kezd el őrült erővel, akár a lombját is feláldozva lyukat fúrni s átjutni rajta, hanem inkább elindul a kő peremén és talajt keres magának. De ha most azt kérdezné tőlem, hogy ilyen vagyok-e én is, akkor nem biztos, hogy igennel válaszolnék. Bölcs ember ugyanis ritkán tud színházat csinálni. Tud írni, tanítani, okosakat mondani, de rohangálni, kiabálni, rendezni aligha. Hacsak nem zseni, mert akkor az sem okoz gondot neki. Szabó. G. László (Oláh Csaba felvétele) |fmiÄ ä* ?ä".« Äftsrsa 1 gS£S»?«g. JadoÄma, We,. I ^nezólóia. Harmincáéi ______