Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-04-11 / 14. szám
0 0 Évekkel ezelőtt valahol Nádasd és Baka között a vadregényes Duna-ág partján egy enyészetnek indult, félig vízbe süllyedt csónakon apró halakra horgásztam. Csukázóra csalinak. Apró sügér akadt a horogra, amely rántáskor le is perdült róla és ott ficánkolt a kavicsos parton. Nem sokáig. A csónak alól tenyérnyi varangyra béka bukkant elő és a vízből kimászva két nehézkes ugrással a parton termett. Két elülső lábával tigris módjára földhöz szorította áldozatát, a kis sügért, amely most már moccanni se tudott. A varangy nem sietett. Zsákmányát egyszerre nem nyelhette el, mert a torka szűknek bizonyult. Lassan, komótosan a fejénél fogva préselte magába. Fél óra is eltelt, míg a halacska farka is eltűnt az éhes szájban. Torkos varangyos. A csónak alól közben további két béka is előmerészkedett. Az elkövetkező napokban kapásra várva mindig velük szórakoztam. A horogra akadt kis halat a víz színe fölött lógatva csalogattam őket. S ők nehézkes testükkel nagyokat ugrálva a levegőben próbálták megkaparintani a zsákmányt. Eltelt néhány hét. S egyszer a három békából csak kettő mutatkozott. Talán összekülönbözött társaival a harmadik és új vadászhelyet keresett? A 'rejtélyt csak a rá következő nyári estén fejtettem meg, amikor csukázóm bukója lemerült és nyomában szép csukát húztam a partra. Boncoláskor szokásom megnézni gyomrának tartalmát, hogy mit is szeret igazán a Duna-ágak ragadozója. S mit láttam! Egy varangyos béka maradványait! Falánk csuka. Azóta évek teltek el. Az egykori szép Duna-ág helyén ma már a vízerőmű csatornájának partja emelkedik. Csuka, béka nincs ott többé. Kegyetlen az ember. (zsilka) A franciaországi Sainte Mointainban élő Jean Philippe Varin a világ egyik legsikeresebb állatidomára. A leghihetetlenebb dolgokra tanítja meg a félénk, óvatos madarakat, sőt a lepkéket és a tigriseket is. Azt mondják róla, hogy tökéletesen beszél az állatok nyelvén. A nyugat-angliai Newton Abbot faluban Corky gazda érces hangú kakasa a bíróság előtt felelt hajnali kukorékolásaiért. Ugyanis a rossz alvó szomszéd beperelte, hogy minden áldott nap megzavarja az álmát és tovább már nem bírja a virrasztást. A különös perben nehéz helyzetbe kerülhetett a bíró, de végül is meghozta a döntést: Éjféltöl reggel hétig tilos a kukorékolás. Mivel az önfejű kakas nem volt hajlandó respektálni a bírói döntést, gazdája „száműzte“: olyan messze helyezte el az érzékeny szomszédtól, ahol érces hangja a szomszéd hálószobájában már nem éri el a tíz decibel erősséget. Szegény tyúkok kakas nélkül maradtak és a gazdának állítólag ötezer fontsterlingjébe került a különös per. Ctftfrűtoc-. 9 Diákkoromban történt. Pontosan 1949-ben. Az egyik miskolci népi kollégiumban laktam és mint felvidéki szökevénynek hónapokig nem volt egyetlen fillérem sem. Ma sem értem, hogyan tudtam úgy élni. Egyik nap aztán jó apám a határon átszökve beállított hozzám egy malomkeréknyi finom házi kenyérrel és kaptam tőle száz forintot. Hihetetlenül nagy pénz volt ez akkor az én szememben. Szépen összehajtogattam egész kicsire és elrejtettem irattárcám egyik rekeszének a zugába. Azt hittem, milliomos vagyok. Az örökké éhes diák, aki hetek óta a repceolajon főzött sárgarépafőzeléket ette, nyomban arra gondolt, hogy másnap a piacon vesz egy nagy darab finom, illatos kolbászt jó ropogós bucival (kukoricalisztből sült zsemle). . Alig vártam a reggelt, meg a tanítás végét. Rohantam a Búzatérre és már a számban éreztem a csodálatos kolbászt. Az árusnál kiválasztottam a legszebb darabot és büszkén nyúltam a pénztárca rejtett zugába, de a százforintos helyett csupán apró papírdarabkák ragadtak az ujjam hegyére. Forogni kezdett velem a világ. Az egér bebújt a pénztárcámba és megette a százforintosomat. Rettenetesen nézhettem ki, mert körémsereglettek az árusok, megbámulták a százas foszlányait, ilyet még ők sem láttak. Vigasztaltak, ahogy tudtak, azt tanácsolták, a pénzmaradékot vigyem be a bankba, kapok érte valamennyit. A kolbászárus megajándékozott a kiválasztott csemegével, de az ízét sem éreztem, amikor holdkórosként a bank felé imbolyogtam. Ott is megcsodáltak, ilyen esetük még nem volt. Aztán az összegyűjtött pénzdarabokat felragasztottuk egy papírra és az új százas bankóért kaptam 41 forintot. A többit megette az egér. Legalább olyan éhes lehetett, mint én, hogy a papír is ízlett neki. 9 Nemrég történt. Éjszaka szomjasan felébredtem és félig alva kibotorkáltam a fürdőszobába, hogy nyeljek néhány korty vizet. De alig hogy beléptem, szinte sóbálvánnyá merevedtem. A sarokból szép lassan megindult felém a zoknim. Azt hittem, hogy hallucinálok, azonban a zokni egyre közeledett. Megborzongtam. De annyira gyáva mégsem lehetek, hogy megfutamodom egy zoknitól! Összeszedtem minden bátorságomat, felkaptam és belevágtam a vécékagylóba. Egy ideig semmi sem történt, de aztán az alámerülő vizes zoknin megjelent a „kísértet“, egy kisegér. Befejezésül csupán annyit, hogy a harmadik emeleten lakom és hetekig tartott az elkeseredett küzdelem, míg a kisegér három másik társát is sikerült ártalmatlanná tennem. Úgy bizony, ma a „cinik" is bérházban jaknak, otthagyták az egérlyukat. Már a 12. emeleten is tiszteletüket tették. Úgy látszik, nem tudnak meglenni az ember nélkül. Persze, házi egerek. (szűcs) amerikai The Globe folyóirat több érdekes történetet közöl olyan esetekről, amikor a közönséges házimacska gyógyítóan hatott gazdájára. Egy Janet nevű asszonyság például 15 évet töltött idegszanatóriumban és ez alatt egyetlen szót sem ejtett ki a száján. Az utóbbi hónapokban bejárt a szobájába a fűtő macskája. A beteg asszony mellére telepedett és csendben dorombolgatott neki. A páciens kezdte jobban érezni magát. Egy nap aztán a macska megsebezte a talpát, mire Janet asszony hangosan segítségért kiabált. Tizenöt év után ezek voltak első szavai. Amerikai statisztikai adatok szerint azoknak, akik macskát tartanak, háromszor nagyobb az esélyük a szívroham túlélésére, mint másoknak. Tanulmányok szerint a macska testének melege és dorombolása csökkenti a vérnyomást, megszünteti a fejfájást, pozitív hatással van a potenciára, sőt még a megfázással szemben is hatásos. Úgy látszik, az óegyiptomiak tudták, miért választották szent állatuknak a macskát. Surin thaiföldi városban minden évben megrendezik az elefántok fociversenyét. A beidomított állatok meglepően „jól“ játszanak. A sokezer néző előtt lezajló mérkőzéseken még nem fordult elő, hogy 0:0-ás eredménnyel végződött volna. Úgy látszik, az elefántok jobb góllövök, mint az igazi focisták. A kutyusok is más nyelven ugatnak minden országban. Aki nem hiszi, íme néhány példa: Bécsben példáui egy rendes eb „ouf-ouf" ugatással köszönti gazdáját. Olaszországban azonban a kutyusok ezt ,,bau-bau“-ra fordítják. A skandináv országokban ha egy kutya közölni óhajt valamit, azt mondja ,,wow- wow“. Nem tudjuk, hogyha egy angol kutyus így köszöntené spanyol társát: ,,uoff-uoff,“ megértené-e a másik, mert így válaszolna: „guau-guau.“ A román kutya nem viccel, mert azt mondja ,,ham-ham,“ bekaplak. Az egzotikus japán eb a jólét országában emígyen ad életjelt magáról: „wan-wan." Csehországban ,,haf-haf“-o\ mond a kutya. Én mégis azt hiszem, hogy a magyar kutya beszéli a legérthetőbb nyelvet, amikor így fogad: „vau-vau“ (sz) Dúsgazdag párizsi gazdája a képen látható kutyusnak két, gyémántokkal díszített aranyfogat csináltatott, darabját körülbelül kétszázezer koronának megfelelő összegért. A jámbor természetű ír szetter ritkán vicsorít az emberekre, így a gazdinak kell megmutogatni> ha el akar dicsekedni valakinek kincseket érő kutyusával. Egy dolog biztos: Ilyen még nem volt. 193 IV. 11. 4 o o IL ^ I ! IL 1U ÜJ
