Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-04-04 / 13. szám
A legáltalánosabb szokás húsvétkor a tojásfestés és a tojásajándékozás. Régen a falusi asszonyok nagy mesterei voltak a hímestojás készítésének. A tojást a régi időkben az eljövendő élet jelképének tartották az emberek. A húsvéthétfői szokásos locsolás is a víz ősi, termést fakasztó erejét jelképezi. A locsolás sem történt a maihoz hasonló szelíd formában. Kútnál, vályúban merítették meg a lányokat, vagy vödörrel öntötték nyakon őket a legények. Egyes vidékeken fűzfavesszőből font korbácsokkal csapkodták meg a ház lányait bandába verődött legények. A lányos mamák kaláccsal, borral kínálták a vendégeket, az újabb korbácsütésektől pedig festett tojással kellett magukat kiváltani a lányoknak, fiatalasszonyoknak. Manapság a húsvéti rituálékból helyi szokástól függően maradt meg egy-egy. Annyi biztos, hogy sok helyütt gonddal, nagy figyelemmel készülnek a húsvéti ünnepekre. Akik még nem döntöttek, hogyan tegyék szebbé, érdekesebbé ezeket a napokat, azok az alábbi ötletekből meríthetnek kedvük szerint. Hajdanán falun az íróasszonyok foglalkoztak ezzel a népművészeti ággal. Festőanyagaikat a természet kincsestárából szerezték. Manapság egyszerűen anilinfestéket, gyertyát, színezett viaszt használhatunk. A megfőzött tojásokat folyékony viaszba mártott pálcikával díszítjük, majd az egészet festékbe mártjuk. A viasszal megírt vonalak fehérek maradnak, míg a többi rész színesre festódik. A festőiéből kivett tojást szárazra töröljük, így előtűnnek a színes alapon a fehér díszítómotivumok. Néhol a tojást fordított eljárással festik. Ennek az a lényege, hogy az egész tojást bevonják hagymahéjfózettel vagy tojás festékkel, ezután rajzolják rá viasszal a mintát. Ezt követően az egészet ecetbe áztatják. Az ecet a viasszal be nem rajzolt részekről lemarja a festéket, ott a tojás ismét alapszínű lesz. HÍMZETT húsvéti ÜDVÖZLETEK Jóleső érzés adni és kapni ilyen gondosan kidolgozott miniatűr alkotást. Ha nagyon szépen sikerül, faliképnek is beillik. Asztalterítőre, szalvétára is hímezhetünk egy-egy virágmintát, húsvéti motívumot. TOJÁSVIRÁGOK Kifújt tojásokból, réz- vagy alumíniumhuzalra fűzve dekoratív tojáscsokor készíthető. Jól mutat köcsögben, barkák, aranyesó mellett. KARCOLT TOJÁSOK A karcolásos díszítési eljárást a tojásfestés előzi meg. A színesre festett tojások felszínén zsilettpengével vagy tűvel karcoljuk ki a mintát. Nagyon szép csipkézést, leheletfinom mintákat varázsolhatunk elő ezzel a technikával. Batikolt tojások NYUSZIFIGURÁK Húsvétkor nem csupán a locsolókat szokták megajándékozni, hanem a család legkisebbjeit is. Könnyen elkészíthetők a képen látható kitömött nyuszifigurák. Maradék rongydarabokból összeállíthatók: a fej és a törzs egybeszabott, szivaccsal vagy vattával tömött. A lábakat hasonlóképpen dolgozzuk ki. A füleket közbéléssel varrjuk, esetleg több rétegű anyagból. A szemeket gombok vagy gyöngyök helyettesítik, az orr és a nyuszipofa kis párnácskákból van felvarrva. A nyuszilegénynek csokornyakkendője is lehet húsvétkor. TOJÁSFIGURÁK Váratlan meglepetést szerezhetünk a locsolóknak, de az ünnepi teríték része is lehet a vidám állatkákká alakított tojás. A nyuszi, csibe, kacsa vagy madárka figurája a főtt tojásra ragasztva kerül. Alapanyaguk lehet színes papír vagy textília, de só-víz keverékéből gyúrt tészta is. A megszáradt tésztát temperafestékkel színezhetjük. Lefújhatjuk hajlakkal, hogy tartósabb maradjon. A kézzel alakított használati eszközök szépségét bármilyen vékony, hajlékony anyagból, háncsból, vagy akár spárgából a természetes anyagok ritmikus formálása adja meg. Az egymást keresztező szálak szimmetrikus vagy aszimmetrikus ismétlődése szemet gyönyörködtető, legyen az tojás tartó vagy kenyereskosár. Az egyszerűbb fonómunkák poháralátétek, tálak, stb. fonatok összetekerésével és körbevarrá- sával készíthetők. Ehhez a hármas fonást alkalmazzuk, amellyel a nők hajfonata is készül (2-es ábra). A hármas fonásnál úgy haladjunk, hogy a szálak mindig keresztezzék egymást, a következő ráhajló szál mindig átölelje az előzőt. Ha bármilyen anyagból készült fonatot egy középpontból kiindulva, szoros spirálban körültekerünk, kör alakú felületet kapunk. Ha a legbelső menetet 6-8 cm-es szakaszon egyenesen hagyjuk, majd a visszafelé haladó fonatot erősen megtörjük és így folytatjuk a felcsavarást, ovális alakot kapunk (1-es ábra). Ha elég türelemmel és kellő kézügyességgel rendelkezik valaki, akkor két háncsréteg összefogásával és kör-körös vezetésével alakíthat ki kosarat, tálat. Ez nem a hagyományos kosárfonási technika, Az összedolgozásnál alkalmazhatunk horgolótűt is, vagy készíthetjük ugyanolyan fűzéses eljárással, mint ahogy az egész darabot. Ez úgy történik, hogy az egyik szálat középről kifelé, sugárirányban vezetjük, miközben mindig áthurkoljuk a következő köríves szálon. A fonószál átöleli az előző körívben futó háncsot és rögzíti a vezető szál következő ívét. Úgy kell a fonószállal dolgozni, ahogy azt a munkaforma megkívánja. A vezetéshez, átbujtatás- hoz vékony ár vagy vastag segéd- tű is segítségünkre lehet (3-as ábra). Ha síkban dolgozunk, se a vezetett, körbe haladó szálat, se a sugárirányú fonó szálat ne húzzuk meg túlságosan. A forma növekedése közben időnként fektessük le és egyengessük ki a készülő munkadarabot. A vezető szálat tetszőlegesen ívekben is vihetjük. így a ritkábban futó szálakat kör- behurkolva erősen kidomboruló formát kapunk. Munkamódszerek: Vesszőnél vagy háncsnál áztassuk be az anyagot egy-két napra, hogy kellően megpuhuljon. Meleg vizet használjunk, melyet előzőleg felforraltunk. Néhány órás áztatás elegendő, így a hajlékony és rugalmas szálakkal könnyebben tudunk dolgozni. Fűzfavessző használatakor ne fáról, hanem cserjéről vágjuk le a 2-3, esetleg 4-5 mm vastag vesszőket. Az elkészített használati tárgyak végeinek eldolgozásához enyvet használhatunk, de apró szöggel is rögzíthetjük azokat. Metsszük el a végeket 45 fokosra, és lehetőség szerint bújtassuk vissza a munkadarab fonatai közé. Végül fújjuk vagy kenjük be vékonyan színtelen lakkal a megszáradt tálat, kosarat vagy egyéb dísztárgyat. I 1 10 1993. IV. 4.
