Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-02-21 / 7. szám
(Folytatás az 1. oldalról) Ml NEM POLITIZÁLUNK Bár az ipolypásztói önkormányzat tagjai, akikkel január elején módomban állt szót váltani, állítják, nem politizálnak, inkább a falu épülésére fordítják figyelmüket, azért nem tagadhatják meg önmagukat. Mert igenis, politikai jelentősége is volt a két évvel ezelőtti kegyeletadásnak. S azóta már felavatták a második világháborús emléktáblát is, amely a templomba lépőt jebbkézről fogadja, tanúsítva, hogy a pásztóiak merik vállalni a múltjukat. Hiszen a múlt vállalása nélkül üres a jelen, s bizonytalan a jövő. A községháza homlokzatán pedig, az állami jelkép mellett, ott látható a falu több mint három évszázados pecsétjének kinagyított mása; I a fiókáit öntestével tápláló hattyú képe. Régi református jelkép ez, s ha az erre vetődő idegen a templom tornya alapján nem tudná megállapítani, milyen faluban jár (a torony tejéről nemrég leesett a csillag), a hattyús pecsét biztos betájolja. Zabrenszky Imréné az önkormányzat kulturális és sportbizottságának vezetője összegzi, mi minden történt az elmúlt három év alatt a község szellemi épülésében.- A községi hivatal a választások után fő célul tűzte ki, hogy megpróbálja feléleszteni a pásztói lakosokat. Hiszen már-már ott tartottunk, hogy majori szintre süllyedünk. Ezért igyekeztünk minél előbb befejezni a kultúrházat, amely (mivel a falut a „fejlődőképtelen“ kategóriába sorolták, s kevés támogatást kapott) tíz évig épült. Azóta befejeztük, s már színházat is láthatott benne a község. Emellett megpróbáljuk felújítani a hagyományainkat. Pásztón mindig is tartottak szüreti mulatságot, amelyen felvonult az egész falu. A fiatalok magyarruhában, népviseletben, az első hintóbán a bíró, bíróné, utánuk a cigánykocsi. Két éve próbálkoztunk meg ezzel, s nagyon jól sikerült, megjelent rajta az egész környék. Idén megismételtük. Október utolsó szombatján kirakodóvásárt tartottunk, ez is sok embert összehozott. Minden év januárjában-februárjában szoktunk rendezni az öregeknek egy összejövetelt, ahol megvendégeljük őket, a fiatalok műsort adnak. Ilyenkor elbeszélgetünk az öregekkel, elmondják gondjaikat, bajaikat. Májusban majálist tartottunk a gyerekeknek: a polgármester felvitte őket Pásztó legmagasabb pontjára, az Isten-hegyre, ott tartottak egy kis sportversenyt, tábortűzzel fejezve be a napot. Már két ízben rendeztünk álarcosbált is, az idén készülünk rá harmadszor. A gyerekeknek nagyon tetszett, pedig azelőtt azt sem tudták, milyen az, úgy kellett elmagyarázni nekik. Májusban anyák napját tartottunk, de volt kézimunka-kiállításunk is, ahol rengeteg szép régi és új kézimunkát állítottunk ki. Az emberben, természetesen, felmerül a kérdés, ki áll mindemögött, hiszen pusztán felsorolva is érzékelhető, milyen tekintélyes energiát követel ennyi szervezés. A falu fiatal polgármestere, Mészáros Ottó szerint: a kulturális bizottság. Igaz, a községben nem működik a Csemadok- szervezet, s inkább az Együttélés képviselői mozgatnak mindent, akik a helyhatósági választásokon teljes sikert arattak. Zabreszkyné ennek ellenére szükségesnek tartja megjegyezni:- Ne higgye ám, hogy mi itt politizálunk. Mi mindig is egyformán éltünk, s azt szeretnénk, ha Pásztó mindenkinek a szülőfalujává válna, aki csak itt él. Reformátusoknak, katolikusoknak, mindenkinek. S hogy visszakapja azt a rangot, amit az ötvenes években elveszített. A mindenki szülőfaluja kifejezésnek akár megelevenedett szimbóliuma is lehetne az a kis karácsonyfa, amely január elején is ott állt a református templom előtt, a világháborús emlékmű mellett. A pásztóiak „mindenki karácsonyfájának“ nevezik. Szentestén állítják fel, s a gyerekek ilyenkor műsort adnak, énekelnek, s utána kezdődik az istentisztelet... KESERVES NÉPSZOLGÁLAT Azzal, persze, tisztában volt mindenki a faluban, hogy nem lesz könnyű, sem látványos az újrakezdés. Az Ipoly menti falvak közül Pásztót különösen megtizedelte a lakosságcsere. A falu máig begyógyulatlanul viseli az alig álcázott etnikai tisztogatás nyomait, amely gazdasági is volt egyszersmind, hiszen a legmódosabb gazdák kerültek a határon túlra. Az úrbéri rendezés óta csinosodó porták közül ma is ötvennyolc áll üresen, romló állagú házakkal, kifordulni készülő kapukkal. A nagy reményekkel érkező szlovák telepesek sem melegedtek meg sokáig, pár éven belül elszivárogtak északabbra, az ipar után. A feltöltődést pedig a szocializmus „státusainak" legnyomasztóbbika, a peremre taszítottság fékezte. Helyi munkalehetőség híján a fiatalok másutt kerestek megélhetést. A nagy templom is meglehetősen üresen áll, hiszen nem ekkora gyülekezethez lett méretezve. Valamikor 1100-1200 református ólt itt, s ennek megfelelően bővítették ki a templomot a tízes években egy új szárnnyal. Ma mindössze száznyolcvan lelket számlál a gyülekezet, ebből legalább százan hetvenöt-nyolcvan évesek. Hogy aztán mit hoz az új rendszer, teszi fel a kérdést Kovács Géza tiszteletes, nem tudni. Egy biztos, a várakozással ellentétben a fiatalok egyelőre nem törik kezüket, lábukat, hogy visszajöjjenek falura. Utoljára az emléktábla-avatáson volt teli a templom, igaz, akkor itt volt az egész környék, s Magyarországról is sokan eljöttek. A tiszteletes szerint nagy vendégséget csaptak a pásztóiak, kétszáz személyre terítettek, de kétszer annyian is jóllaktak volna a vendégváró asztaloknál. A lelkész szintén örül az emlékműnek, emléktáblának, s a szeretetünnep kapcsán elmondja, minden köszönet megilleti Demeter István szövetkezeti elnököt, aki ingyen adott bort, autóbuszt, amely elhozta a harmincöt tagú énekkart az egri Dobó Katalin Gimnáziumból. Ha segítségre szorul, akkor is segít a szövetkezet. Nagyobb gond viszont a templom külseje, ötvenöt év után ráférne egy alapos külső tatarozás. Mivel műemlékről van szó, a tiszteletes támogatást kért, s egy komáromi cég el is végzi a munkát. Az egyház földjei egyelőre a szövetkezetben vannak. A régi egyházi iskola épülete is megérdemelné, hogy rendbe szedjék, már csak azért is, mert nélküle szegényebb lenne a falu: kétszáz évesnél öregebb ház, amelyben még Mária Terézia rendeletét megelőzve tanították a pásztói gyerekeket. Ipoli Pasztoh Falu... (Méry Gábor felvételei) HOGY MINDENKI SZÜLŐFALUJA LEGYEN Kovács Géza lelkész: „Ezt Kalász Lajosné igazgató- a hatot is alig győzöm...“ tanító: „Előteremtjük, ami kell...“ Hat gyülekezet tartozik Kovács tiszteletes keze alá: Pásztón kívül Ipolybél, Zalaba, Kisölved, Nagypeszek, Oroszi. Télen, nyáron kerékpáron járja a falvakat önfeláldozóan a lelkek pásztora.- Még két gyülekezetbe eljárhatnék ezen kívül, ám ezt a hatot is alig győzöm ellátni. Egy időben jártam Százdra is, ám az evangélikus püspökség megtiltotta. Pedig Százdon szlovák pap volt, s a hívek be sem akarták engedni a templomba. Aztán az egyházi titkár (azzal az ürüggyel, hogy gyászistentiszteleteket tartok) megengedte, hogy foglalkozzam velük, szépen gyarapodott is a gyülekezet.- Hány lelkész van itt, az Ipoly-Garam közti református falvakban, és mennyire lenne szükség?- Heten vagyunk a lévai járásban, s van legalább harminc református község. Azaz a gyülekezetek egynegyedében van pap, még annyiban sem. A többi lelkész is így ingázik, legalább öt-hat falu jut mindegyikre. Mikor nagy ünnep van, úrvacsoraosztással, amikor egy nap alatt mindenhová el kell mennem, néha már úgy érzem, a hátgerincem kiszakítja a bőrt a hátamon a fáradságtól. Egyik templomból ki, a másikba be.- Tiszteletes úr, érezni-e a változást? Emelkedik-e a templomba járók száma? Hogy áll a gyerekek lelki élete?- A gyerekek sokkal felszabadultabbak, mint azelőtt. Most már nem félnek attól, mit szól majd a tanító, ha megtudja, hittanra járnak. Azelőtt, bizony, féltek. Most tizenöt gyerek jár hozzám ide, minden szombaton. Szakállosról és Csatáról is. Mindazonáltal nem mondhatnám, hogy nagyon föllendült volna a lelki élet. Nem lehet azt fölverni, akár a habot. Hogy mi segítene? Talán, ha felnő egy új nemzedék, feltéve, ha ezeknek a gyerekeknek a gyerekeik itt maradnak a faluban ...- Bizalommal tekint a jövőbe?- Harminc éve vagyok itt. A bizalom még csak meglenne, de hát sok a temetés. Ha még tizenöt évet megélek, minden emberi számítás szerint a száznyolcvan lélekszámú gyülekezetből jó, ha akkorra marad hatvan-hetven. Pusztulóban. De nemcsak itt, Ipolypásztón. Nagypeszeken is, Ipolybélen is. Nagypeszeken például hétszáz lelkes gyülekezet volt, most hatvanan vannak. Oroszin hat reformátust talál, pedig egykor anyaegyházközség volt, saját iskolával, saját lelkészszel. Ebből is látható, mit tettek ezzel a néppel. Nemrég itt volt egy legátus Pozsonyból, s csodálkozott az üres templomok láttán. Mondom neki: ne csodálkozz, mert ha minden épkézláb ember ott volna, akkor is üres volna. Nagy, üres templomok. Most már elég lenne a kisebbik rész itt is, de ki tudta ezt, ki láthatta a századelőn?- A kitelepítettek közül visszatért-e valaki?- Itt lakosságcsere volt, így nem is tudtak visszajönni. Sokan ide települtek vissza, az Ipoly túloldalán fekvő Vá. mosmikolába, hogy legalább láthassák a falujukat. Pereszlé- 5 nyi Gyula bácsi is itt halt meg, s úgy végrendelkezett, holtában ide hozzák vissza, a szülőfalujába. A tiszteletes dicséri a gyerekeket. Tehetségesek, sok j a kiváló tanuló köztük. Neveket is említ: a Marika, a Kassai 3 Árpád kislánya, vagy a Bartal Márta fia. Előbbi kész lángész, nincs kérdés, amire ne tudna feleletet. Konfirmáláskor, tanév jj végén Kovács tiszteletes kis ajándékkal lepi meg őket, hol egy szép meséskönyvvel, hol egy képes Bibliával. Ők a jövő reménységei. ISKOLA, SZINTE A SEMMIBŐL Tizenhárom éve, 1980-ban szüntették meg Ipolypásztón az iskolát, az ostoba rendeletek egyikével. Azóta a szomszédos Szakállosra jártak a pásztói gyerkek. Most, a rendszerváltás után, talán a legnagyobb fegyvertény sikerült: visszaszerezték, a kisiskolát s szeptember óta tizenkét gyermek a szülőfalujában tanul. Igaz, harmadszori nekirugaszkodásra sikerült, s üres osztályok fogadták a nebulókat, illetve utolsó percekben sikerült padokat, táblát szerezni, igaz, a fölszereltség hiányos, de az öröm annál nagyobb, s mint Kalász Lajosné igazgató-tanító elmondja, idén tizenkét gyerekkel gyarapodnak, így két tanerőssé válik a kicsi fészek. Sőt, napközi is lesz, sok szülő megnyugtatására.- Úgy csöppentem bele ebbe az iskolába - mondja | Kalász tanító néni -, mint nyugdíjas pedagógus. Egy héttel a megnyitás előtt tudtam meg, hogy nincs tanító Pásztón. Felkértek, elvállalnám-e. Nem volt könnyű döntés, sokáig gondolkoztam, vállaljam. De hát első osztályról volt szó, s engem az elsősökkel éjfélkor is le lehet venni a lábamról. ; Aztán kiderült, nem csak első, de második osztály is lesz. Mikor idejöttem, huszonnyolcadikén, pénteken, üres ősz- j tály fogadott. Nem volt abban az égvilágon semmi, a kályhán kívül. Pénteken kezdtünk telefonálgatni, hétfőn megjöttek a padok, igaz, maradék dolgok, de a polgármester úr rendbe szedte őket. Kerültek aztán székek is, azokat a szülők súrolták le, festették be a háromnapos ünnep alatt. Most már rendes táblánk van, könyveket is kaptunk a szakállosi iskolától. Tóth Etelka, aki szintén a pásztói önkormányzat tagja, Nagyölveden tanít, már harminchét éve. Az az iskola mesz- sze is van, naponta utazik, átszállókkal, érthető, hogy szeretne otthon tanítani.- Szeptembertől megpályázom a másik helyet - mondja rejtett mosollyal. - Azt hiszem, ennyi év és tapasztalat után itthon is befogadnak... EZERMESTER POLGÁRMESTER Mészáros Ottó, a falu polgármestere, nemcsak a padok festésében jeleskedik. Meséli, szinte krimibe illő módszerekkel próbálták egyesek megtorpedózni az iskola ügyét. Három nappal tanévkezdés előtt jött egy telefon, hogy mégsem lesz iskola Pásztón, mert a minisztérium nem engedte meg. Természetesen, azonnal tisztázta a félreértést: a minisztériumban mit sem tudtak a tilalomról. Kérem, mondja el, mi változott a községben három év alatt, s mik a kilátásaik?- Elsősorban megszűnt a Jednota monopol helyzete. Van egy új cukrászdánk, csemegeboltunk, maszekkézre került a hentesüzlet is, pékségünk még nyolcvankilencben beindult. A falu rövidesen visszakapja a szénlerakatot, itt fogják árulni a gázpalackokat is. Sőt, úgy néz ki, a körorvost is visszakapjuk. Van nyilvános telefonunk, felújítottuk a vízvezetéket. Az idén szeretnénk bevezetni az ivóvizet az új kutakból. Az anyagiak nagy részét természetesen az államtól kapjuk, ez körülbelül felét teszi ki a költségvetésünknek. A tavalyi költségvetés 938 ezer korona volt, ami elég jó a többi községhez viszonyítva. Ez annak is köszönhető, hogy most már a szövetkezet is az önkormányzatnak fizeti a földadót, de sokat nyertünk a bérleti díjakból, terembérekből, helyi illetékekből, jövedelmi adóból. Tavaly mintegy százötvenezer korona maradt a számlánkon, szerencsére, ezek a pénzek most már átvihetők a következő évre. Nagy beruházásokat ugyan ennyiből nemigen lehet kezdeni, de ami megvan, azt karban tudjuk tartani, rendbe hozni. Idei költségvetésünk még jobb lesz, csak a szövetkezettől 800 ezer koronára számíthatunk. Egyébként Pásztónak most kell bepótolnia sok mindent, amit a központi községeknek sikerült elérniük. Mi, mint „peremközség,“ még építési engedélyt sem kaptunk a múltban. A polgármestert bántja, hogy nem sikerült kiválniuk a közös szövetkezetből, holott itt vasinak a legjobb földek. Öt falu tartozik a „közöshöz“: Bél, Szakállos, Lontó, Szete. Pedig a földeken túl, Ipolypásztón van egy kavicsbánya, sőt, egy téglagyár is, ami aranybánya lehetne a falunak. Hírlik, jelentkezett az örököse. Ha átveszi, legalább munkahelyet biztosít a falunak. Egy zselizi vállalkozó pedig diszkont áruházat készül nyitni, az egykori Longauer-házban... ★ ★ ★ Apró jelei az épülésnek, vagy nagyon is jelentős lépések annyi hányattatás után? Visszakapja-e régi rangját ez a megtizedelt falu, amelynek a századelőn több mint ezer lakója volt, s most 585 lakosa van? Megtelik-e valaha is az ürresedő templom? Az idegen igazán a temetőben tudja lemérni egy település múltját: szinte döbbenten nézelődünk, olvassuk a százötven-kétszáz éves sírfeliratokat, sírverseket, amelyeknek az egész környéken nem találni párját. Hagyománytisztelet és szellemi igény így kapcsolódnak egybe - a pásztóiak, a környékkel ellentétben, ha be is i szántották az öreg temetőt, az öreg sírköveket szépen sorba rakták, egyfajta panteonként, hadd lássa a kortárs, milyen gazdag volt a múlt. Hogy az Ipoly túloldalán emelkedő Börzsöny se nézzen haragosan át a határon, maradékaira • • • Kövesdi Károly
