Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-02-21 / 7. szám
A Magyar Újságírók Országos Szövetségének közlönye, a Magyar Sajtó havonta* kéthavonta közli az induló új helyi, országos, politikai, kulturális, vallási, történeti, tudományos, humoros lapok jegyzékét. Több százat! Ezek felsorakoznak a hagyományos, ismert vagy alig ismert orgánumok mellé. S ugyan ki tájékozódhatna helyesen a magyar glóbuszon, ha az anyaország gazdag sajtója mellett nem pillanthatna be a romániai, a szerbiai, a Nyugaton megjelt ő, s ki tudja még hol napvilágot látó magyar nyelvű lapokba. Ilyen lehetetlen feladatra magam sem vállalkozom. Egyszerűen csak a figyelmet szeretném fölhívni néhány olyan közleményre, amely megragadta a képzeletemet. Hiányos, szükségszerűen hézagos, ám - remélem - megbízható idézetekben és jegyzetekben, minden értékelés vagy vita nélkül, hívnám társul olvasóimat a magam szellemi élményeihez. Iránytűt én sem adhatok a magyar sajtó tengerében, de néhány csöppnyi tengervíz talán érzékelteti a víz összetételét. Magyar glóbusz TALLÓZÁS A MAGYARORSZÁGI SAJTÓBAN Társadalmi Szemle Kádár feljegyzése Rajkról 1954-ben „Fogsága negyedik évében, a szabadulás előtt napon, 1954, július 20-án, papírt-ceruzát adtak Kádár Jánosnak és felszólították, írja le véleményét a Ftajk-ügyről“ - ezekkel a szavakkal vezeti be a Társadalmi Szemle januári számában Hajdú Tibor, az ismert történész azt a dokumentumot, amelyet a Belügyminisztérium történeti irattára őriz. Kádár óvatosan fogalmaz, de Rajkot már ártatlannak tartja, jelzi, hogy Rákosit bűnösnek véli, Péter Gáborról pedig ez a véleménye: „1949 októberében jelen voltam Rajk, Sző- nyi, Szalai kivégzésén. Itt Rajk Sztálint és Rákosit éltette, Szalai pedig azt kiáltozta, hogy nem volt áruló, kínozták. Péter Gábor mindkettőre azt mondta: provokálnak. Még a helyszínen Szűcs utóbb kérdésemre kezdte mondani, hogy Rajk kérte őt, adja át üdvözletét az elvtársaknak. Akkor Péter Gábor közbevágott, és Farkas Mihálytól és tőlem azt kérdezte, nem akarjuk-e Mind- szentyt látni? Utasítást is adott elővezetésére, válaszunkat meg se várva. Közben már folyton Mind- szentyről beszélt, majd az odavezetett Mindszentyvel komédiát játszva, végkép elterelte figyelmünket a Rajk-ügyről s a kivégzésen történtekről.“ Az iratot közlő történész megjegyzése: „Szemtanúk szerint Kádár rosszul lett a kivégzés közben.“ valóság Az erdélyi magyar értelmiség 1956 után Gáli Ernő, a kolozsvári Korunk nyugalmazott főszerkesztője, aki 1956-ban az akkor még létező romániai magyar egyetem, a Bolyai Egyetem rektorhelyettese volt, a Valóság 1992. decemberi számában közli emlékeit arról, hogy a magyar- országi eseményeknek milyen hatása lett Erdélyben. „A megtorlásokban a sztálinizmus és a román nacionalizmus szömyszövetsége nemcsak a maga brutalitásában, hanem távolabbi céljait is felfedve nyilvánult meg. Hruscsov emlékirataiból tudjuk, hogy a Gheorghiu-Dej-féle vezetés kész lett volna fegyverrel beavatkozni, majd a forradalom romániai rokon- szenvezőit egyrészt ellenforradalmárokként, másrészt nacionalisták- ként-irredentákként ültette a vádlottak padjára. Nem vitás, hogy a Bolyai Egyetem diákjainak, tanszemélyzeti tagjainak meghurcolásával és bebörtönzésével az egyetem későbbi beolvasztását készítették elő (...) Egyidejűleg ugyanez a hatalom kénytelen-kelletlen bizonyos engedményeket is tett. így került sor 1957 elején - többek között - a Korunk újraindítására, amit - Gaál Gábor rehabilitációjával együtt - antidog- matikus sikernek könyvelhettünk el. Sajnos, ez a »siker« sokba került. Megzavarta az új szerkesztőségnek a forradalommal kapcsolatos magatartását is (...) Ez az illúzió, ez a balhiedelem is közrejátszhatott abban, hogy Balogh Edgárral együtt, akivel a feltámadt lapot vezettem, olyan írásoknak is teret adtunk, amelyek a hivatalos álláspontokat támasztották alá. Mindez azonban nem mentesített minket az újabb revizionizmusellenes kampány, pontosabban büntetőexpedíciók következményeitől. Neosztálinista támadások célpontjává váltunk. A szerkesztőséget önbírálatra kényszeri- tették, én pedig utolsó figyelmeztetést kaptam.“ KORTARS Jókai Anna és Tornai József a szabadságról A Magyar írók Szövetsége hatvanadik születésnapján leköszönt elnöke, Jókai Anna a Kortárs idei 1. számában tette közzé egy jegyzetét. Ebben olvasható: „Az arányok fontossága az általános aránytévesztés korában. A korban, ahol a politikát tették egyedül hivatottá, hogy a szabadság lényegét és határait megszabja. A korban, amelyik a hazudott egyenlőség után most üdvözítővé éppen a könyörtelen egyenlőtlenséget avatná. A korban, amelyik a fenyítő-jutalmazó kényszertestvér-viszonyoktól megundorodva, most az embertestvériség történelem feletti realitását is elveti. Okozói vagy tanúi, jobbik esetben elszenvedői vagyunk annak a már-már végzetes világérték-kilen- gésnek, ami a súlyt a matériára helyezte - kizárólag arra. Csodálkozunk, pedig ne csodálkozzunk, ha ellensúly hiányában most lenn csücsülünk a megkötő, nehéz agyagban. Bizony saját egysíkú gondolkozásunk pallérozatlansága az, ami ideig-óráig elhitette: a rossz rendszerek bukásával egy csapásra megoldódik minden...“ A Magyar írók Szövetsége mostanában megválasztott új elnöke, Tornai József a havilappá alakult Hitel (januári szám) hasábjain közölte naplóját: ,,Szabadság és mindenhatóság. Akik s szabadságot tagadják, rendszerint összetévesztik a mindenhatósággal. A szabadság nem azt jelenti, hogy megállíthatom a napot, visszahozhatom a sírból halott anyámat vagy Gandhit nevelhetek Hitlerből. A szabadság: a jó és a rossz között választás képessége; a teremtés: a gondolkodói, fölfedezői, művészi újatalkotás hatalma. Az isteni hasonlatosságra teremtett ember szellemi lény: etikai, tudományos és esztétikai ítélőképesség birtokosa, akinek természetesen határt szabnak a világ fizikai, lélektani és erkölcsi törvényszerűségei. Ráadásul szabadságunk lehetőség és nem önműködő gépezet. Az ember fölemelkedhet és el is bukhat. Csak e kétféle esély tesz szellemi lénnyé, akinek meghatározója a szabadság, amivel még az isten sem szegülhet szembe.“ UtóÉEtöi Szovjet terv az önálló Erdélyről? Maradjunk még Erdélyországban. Néhány hónapja került csak Magyarországra az azeri nemzetiségű moszkvai (magyarul kiválóan tudó) történész, Tofik Iszlamov jóvoltából egy szigorúan bizalmas irat a Mak- szim Litvinov 1939-ig szovjet béke- előkészítő bizottság okmányai közül. (Makszim Litvinov 1939-ig külügyi népbiztos, majd washingtoni szovjet nagykövet, később külügyminiszterhelyettes volt.) A dokumentumot Romsics Ignác - Bethlen István gróf életrajzírója tette közzé a Világszövetség hasábjain (II. évf. 2. szám.) A szovjet békeelőkészítő bizottság „egy önálló erdélyi állam megszervezését is előnyös megoldásnak minősítette: (...) »Erdély ekkor ütközőpont lenne Magyarország és Románia között és nem tudna egy nagyhatalom védelme nélkül létezni, amely ebben az esetben a Szovjetunió lenne. Egy ilyen döntés még- inkább összhangban lenne az önrendelkezési joggal. Előnyei számunkra más változatokkal összehasonlítva: nem járulna hozzá sem Magyarország, sem Románia megerősítéséhez, az új állam ellenőrzése lehetővé tenné számunkra nagyobb nyomás gyakorlását mindkét államra és akadályt jelentene mindkettő számára egy velünk szemben ellenséges kombinációba belépni". A washingtoni külügyminisztérium szakértőinek ez volt a véleménye: „Magyar és román informátoraink úgy vélik, hogy egy ilyen akció Románia és Magyarország szempontjából egyaránt kedvezőtlen lenne, mert egy »független« Erdély Oroszország szatellit-államává és később a Szovjetunió tagállamává válna.“ KÖZTÁRSASÁG Két kérdés Lázár Ervinhez Lázár Ervin (született 1936-ban) az egyik legnépszerűbb magyar író és nemcsak a gyerekek körében. A Köztársaság (II. évf. 2. szám.) munkatársa kérdezte őt. Mi a véleménye, szabad-e egy írónak feladnia eredeti hivatását, foglalkozását, hogy csak a politikának éljen?- Ezzel az erővel azt is kérdezhetné, hogy egy másfajta foglalkozású embernek szabad-e átnyergelnie a politikára. Ez mindenkinek szíve joga, csak egy a biztos, aki egyszer átnyergelt, az soha többé vissza nem talál. A régi világban ez úgy volt, hogy amikor néhány induló fiatal költőről, íróról önmaga számára is kiderült, hogy nem eléggé tehetséges, akkor szép lassan beléptek a pártapparátusba. Egy idő után rájuk sem lehetett ismerni, az ember csak nézett, hogy az a kedves, bohém fiú, akivel együtt ültek a kocsmában, hová lett. Most három éve megvolt ez a kecsegtető, nagy távlatokat ígérő váltás, és egy csomó ember úgy gondolta, itt a vissza soha nem térő nagy lehetőség. (...)-A könyv, amelyen már öt éve dolgozik, miről szól?- Nagyon régóta szeretném megírni a gyermekkoromat. Alsó-Ráceg- respusztán élt a családunk egy nagyon zárt közösségben. Ez két kilométerrel lejjebb van, mint Illyés pusztája: Felső-Rácegrespuszta. Nekünk az ő pusztája volt a nagy hely, iskolába is oda jártunk, mert nálunk nem volt. Illyés elintézte a fel- sö-rácegrespusztaiaknak, hogy ott építsenek új házakat. Felsőn most is laknak, Alsó meg lényegében meghalt. Egy-két ember azért még él a mi pusztánkon is. Előbb megépítették hozzá a betonutat, aztán lebontották a házakat. Ezt a gyermekkoromat akartam megírni mindig, de nem találtam hozzá kulcsot. Most valahogy rájöttem, hogy ez egy mese. Ma már úgy tűnik, mintha az egész mesevilágot azért teremtettem volna, hogy ezt az egyet meg tudjam írni. A véres valóságot. Az én gyermekkorom fantasztikus világ volt, ott éjszakánként visszajártak a halottak gyertyával. Végre megtaláltam a formát, novellafüzért írok.. A felszabadulási emlékművek Az emlékművek eltávolításának és az új szobrok felállításának korszakát éli Magyarország, s nemcsak Magyarország. Rózsa Gyula, a kitűnő művészetkritikus - korábban az Iparművészeti Múzeum főigazgatója - a Mozgó Világ januári számában közölte Hordozható emlékműveink kora című tanulmányát erről az ugyancsak sok érzelmet felkavaró kérdésről. „A felszabadulási emlékművekkel nem volt, nem is lehetett több szerencséje a későbbi korszakoknak sem. A második-harmadik emlék- músorozatok már itthoni megrendelésre készültek, óvatosan távolodva az első széria ideálrendszerétől (...), ám a kudarcnak legalább két feltétele az egész korszakon át mit sem változott. Egyfelől végig hiányzott az emlékműállításhoz nélkülözhetetlen minimális konszenzus, közösségi, netán társadalmi egyetértés. Ez az ország soha nem emésztette meg, beszélte ki magából, távolította a messzi történelembe a második világháborút. Ahány család, sőt sokszor családtag, annyi élmény, tragédia, sérelem és katarzis, groteszk ambivalencia és engesztelhetetlen egyoldalúság él az individuumokban ma is elevenen, s öröklődik át élményt már nem szerzett generációkra. Ha másból nem, napjaink már-már ijesztő végletességeiből kitetszik, hogy ebből a múlttá igazán sosem vált történelmi tárgyból mesterkézzel sem lehet közérvényű emlékműplasztikát komponálni. Ami a témakörben mesternívón mégis érvényessé vált, az az elvonatkoztatásnak, a humanista szimbolikának olyan általános szintjén tartóztatta meg magát, hogy inkább kinevezés vagy megegyezés kérdése, ha 1945-tel hozzuk összefüggésbe.“ Rózsa Gyula így összegezi az elmúlt korszak emlékműveinek időt- állósági mérlegét: „Negyven köztéri műből négy óriási tévedés, öt nagyon biztos teljesítmény és három remek: az elmúlt negyvenöt év teljes produkciójának ismeretében korántsem rossz arány. A megelőző száz év átlagához viszony ítva sem rossz . ‘' Hócipő A világ bonyolult A közhelyet ezúttal Farkasházy Tivadar tölti meg tartalommal. A Hócipő (január 21-i szám) hasábjain megjelenő Nem értem rovatából idézem a Bonyolult világ című jegyzetet... „Egyes kormánypárti vélekedők szerint a hazai skinheadek csupán konzervatív, nemzeti érzelmű ifjak, s ahogy belügyminiszterünk is mondotta, mindössze a lányoknak akarnak imponálni tar koponyájukkal. Csakhogy más országokban is vannak konzervatív, nemzeti érzelmű tar koponyák, hogy ne menjünk messzire, például a pár napos Szlovákiában, ahol most éppen Duray Miklós haját követelik a fejével együtt, de minimálprogramként legalábbis át akarják dobni a törzsével a Dunán túlra, azaz ide. Ausztriában a Szabadság Párt hírhedt vezére, Haider lép fel szinte naponta a menekültekkel szemben, erre mit olvasok egy bécsi lapban, hét bosnyák irtja 1565 hektáros, 120 millió schillinget érő erdejét. Ugyanis nem kell őket biztosítania és 70 schilling helyett 40-ért is elvállalják óránként. S amíg Csurka a kommunista nómenklatúra ellen harcol, a KISZ KB egyik volt sonkafejűje filmfőigazgatóból vállalkozóvá avanzsál és meglehetősen kormánypárti beütésű részvénytársaságot gründol össze a Mafilm felvásárlására, melynek tagjai a HVG megfogalmazása szerint: a jövőre 2 milliárd állami forinttal megfinanszírozott Hungária Alapítvány és a pritatizációs bevételekből kitömött, sokak szerint az MDF házibankjának megálmodott Magyar Befektetési és Fejlesztési Részvénytársaság. E három példát annak szántam, hogy megérthesd végre, kedves olvasó, hogy hol húzódik az a hatalmas ideológiai frontvonal, amiről mindennap kolumnákat olvashatsz: az én kommunistám és a te kommunistád között, az én menekültem és a te menekülted között, valamint az én skinheadem és a te skinheaded között. Többet kéne Balzacot, Dickenst olvasni. Nem először építik fel a kapitalizmust.“ E. Fehér Pál összeállítása 10 1993. II. 21. üasárna
