Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-01-10 / 1. szám
0 Vasárnap ♦ i A mandula őshazája Nyugat- és Kelet-Ázsia. Bizonyosra vehető, hogy a rómaiak korában került a Kárpát-medencébe. Ismeretes, hogy a háziasszonyok és a cukrászok évszázadok óta szívesen használták tészták ízesítésére. Az édes marcipán alapanyaga is mandula. Meleg és fényigényes növény. Éghajlati igényei nagyjából megegyeznek az őszibarack igényeivel. Tavaszi fagyérzékenysége viszont nagyobb. Elterjedt nézet, hogy ott érdemes ültetni, ahol a nemes szőlőfajták is beérnek. A talajjal szemben igénytelen. Legjobban a tápdús agyagtalajokat kedveli, de megél a száraz, meszes, középkötött területeken is. Erősen mésztürő és viszonylag kevés vizzel is beéri. Nedves, párás környezetben gyakran moníliafertözéssel küszködik. Különösen veszélyes számára, hogy a virágrügyek a februári átmeneti felmelegedés hatására már duzzadni kezdenek, s ha ismét lehűlés áll be, akkor a rügyek nagy valószínűséggel elfagynak. Ezen némiképp úgy tudunk segíteni, ha valamelyest késleltetjük a korai virágzást, például úgy, hogy a fák törzsét bemeszeljük! A mandula önmeddő, ezért több, egy időben virágzó mandulafát ültessünk kertünkbe. Ne telepítsünk magról kelt csemetét, hanem mandulaalanyra szemzett nemes fajtájú oltványt. A fácskákat kb. négy éven keresztül alakító metszésben kell részesíteni. A termőre fordulás után már csak ritkító metszésre lesz szükség. Magja édes és keserű is lehet. Szüretelését akkor kell kezdeni, amikor a külső, zöld burok felreped. Ha szedését sokáig elodázzuk, a termések a földre hullanak, ott megbar- nulhatnak, megpenészesedhetnek és használhatatlanná válnak. Kórokozói és kártevői közül leggyakoribbak a pajzs- és a levéltetű, a monília. A nemes fajták közül nálunk a következőket termesztik: Sultán - erőteljes növésű, nagy, terebélyes koronát alakít ki. Más fajtákkal összehasonlítva kissé később virágzik; virágai nagyok, tejfehérek. Gyümölcse nagy, megnyúlt, tojás- dadon félhold alakú. Héja vastag, puha, könnyen törhető. Magja nagy és édes. Budatétényi hölgymandula (Budatéténská) - aránylag erőteljes, felfelé törekvő fát nevel. Bőtermő. Gyümölcse középnagy, megnyúlt, lándzsás alakú. Héja nagyon vékony, ujjal könnyen szétnyitható. Magbele a héjat nem tölti ki egészen; színe szép sötétbarna, íze édes, kellemes. Hlohoveci (Hlohovecká) - fája egészséges növésű, széles, sűrű koronát nevel. Gyümölcse középnagy, alakja igen hasonlít a Budatétényi hölgymandulához. Héja puha (félpa- pírhéjú fajta). Magja sötétbarna színű, édes. Rendszeresen terem. Miklós Dénes kertészmérnök LEVÉLSAROK Milyen a helyes vetésforgó? Egyik közép-szlovákiai, magát megnevezni nem kívánó olvasónk a vetésforgó, a vetésváltás szabályai felöl érdeklődik... Egy meghatározott területen az ott termelt növények időbeni sorrendjét nevezzük vetésforgónak, vetésváltásnak. Még a háztájiban is igyekezni keli a vetésváltás szabályainak betartására (s ez ott bizony nem könnyű feladat!), mert így sok növényvédelmi problémát elkerülhetünk, s zöldségeink jobban fognak fejlődni. A növények kiválasztásakor azt kell szem előtt tartani, hogy ugyanazt a zöldségfélét egymás után, ugyanazon a helyen ne termeljük. Erre azért van szükség, mert a növény saját igénye szerint, egyoldalúan használja fel a talaj tápanyagait, másrészt elszaporodnak a fajra jellemző kórokozók, kártevők. Legfeljebb 3 év után kerüljön újra ugyanarra a területre a paradicsom, paprika, burgonya, a fejes- és a kelkáposzta, karalábé, karfiol, bimbós kel. Az állati kártevők elszaporodása miatt évenként másmás helyen termeljünk petrezselymet, sárgarépát, zellert, fokhagymát és vöröshagymát. Figyelembe kell vennünk azt is, hogy mikor trágyáztuk meg a földünket. Helyes, ha a szervestrágyázás évében termesztjük a káposztaféléket, uborkát, tököt, dinnyét, burgonyát, paprikát, paradicsomot, zellert. A trágyázást követő évben termeljük a sárgarépát, petrezselymet, retket, a vörös- és a fokhagymát, a salátát és a spenótot. A tápanyagutánpótlást követő harmadik évben vessük a babot és a borsót. Követésre érdemes, általános szabály, hogy az azonos rendszertani családba tartozó növények se kerüljenek egymást kővetően ugyanarra a területre. Egy családba tartoznak a- borsó, bab, lencse (Hüvelyesek);- saláta, cikória, endívia (Fészkesvirágúak);- káposztafélék, retekfélék (Keresztesvirágúak);- paprika, paradicsom, burgonya (Burgonyafélék);- sárgarépa, petrezselyem, zeller (Ernyösök);-uborka, tök- és dinnyefélék (Kabakosok);- az összes hagymaféle (Hagymafélék): S végül megemlítendő még, hogy a zöldségféléknek általában jó elöveteménye a borsó és a csemegekukorica. M. D. A korona teljes ifjítása akkor is szükségessé válhat, ha a fa mechanikai sérüléstől károsodott, torzult vagy betegség esetleg fagykár sanyargatta, tette tönkre. A rendbehozást két részletben, két év alatt végezzük el, különben a túlságosan nagy koronarész eltávolítása a gyökérzet ártalmára lenne és még inkább fokozódna a gyengülés. Az eredeti koronaforma figyelembevételével először ritkítsuk meg a fakorona külső terét. A második évben következhet a tényleges ifjítás, a meghagyott koronaágak visszavágásával. Az ágakat (ha az alsó harmadokban is találni elszórtan fiatalabb koronarészeket) felére, vagy ha a fiatal koronarészek nagyobb számban vannak, kétharmadára kurtítsuk. Erős felkopaszodáskor egyhar- madára vágjuk vissza az ágakat (4). Ilyenkor is a rejtett rügyekből fejlődő, ún. fattyúvesszök szolgálnak majd alapul az új korona kineveléséhez. Mindig szükség szerint és jól megfontolva, egyszerre kisebb koronarészt, gallyat, ágat, ágrészt vágjunk le. Helytelen számos sebfelületet előidézve, mintegy csipkedve sok kis gallydarabot vagy vesszőt lemetszeni. Először minden esetben a már pusztuló, beteg, sérült és meredeken felfelé törő, valamint az egymást keresztező, dörzsölő részeket kell eltávolítani. Azután ritkíthatók az egészségesek, a vázágak külső részén kezdve befelé haladva, körben a koronán. A külső koronarészben végzett erőteljes ritkítással ellentétben a koronabelsőben lehetőleg meg kell őrizni a termőlapot is jelentő vesszőket és a 2-3 éves gallyakat. Ha ezeket nem tőben távolítjuk el, hanem 0,5-1 cm-es csonkra, azaz ággyűrűre metsszük vissza, az azokból kihajtó rejtett rügyekből termölapok nevelkedhetnek (5). Arra kell törekedni, hogy a korona külső és belső tere közel kiegyenlítetten telített legyen. Az ágakat levágásukkor lehetőleg egy oldalelágazás, gally fölött vagy hajlatban - könyökben - fűrészeljük le. Itt bújnak meg ugyanis a legnagyobb számban olyan rejtett rügyek, amelyekből új hajtások kitörése várható. Rövid, de vaskos, súlyos ágakat, gallyakat a felülről történő átfürészelés előtt alulról is fűrészeljük be úgy, hogy a bevágott felületek lehetőleg találkozzanak. Az ellentétes irányú befűrészeléssel elkerülhető a káros lehasadás. A 2-3 méteres ágakat a levágáskor egyszer vagy kétszer csonkoljuk vissza úgy, hogy végül arasznyi darab maradjon belőlük, ami már hasadás veszélye nélkül lefűrészelhetö. A gallyakat, vesszőket is tartó ágcsonkok viszont érintetlenül maradjanak vissza. Súlyos csonkulás ugyanis ezek erejével vészelhető át (6).- Ezermester II. Mit tegyünk a szermaradványokkal, csomagolóanyagokkal? A tavaszi növényvédelmi munkák előtt gyakran merül fel a kérdés: mit tegyünk a maradék vagy a lejárt szavatossági idejű növényvédő szerekkel, azok csomagolásával? A már fel nem használt, kisebb meny- nyiségü (1-2 kg) hulladékot, csomagolóanyagot, tárolóedényt leghelyesebb a ku- taktól, álló- és folyóvizektől, lakott épületektől, takarmányozásra és emberi fogyasztásra szánt növényektől legalább száz méter távolságra - száraz helyen, ahol mélyen van a talajvíz szintje - 0,7-1,0 méter mélyre elföldelni. A csomagolóanyagot - üveget, műanyag flakont, fémtartályt stb. - ajánlatos előbb összezúzni. Egyesek a szermaradványokat tartalmazó dobozokat, flakonokat a gödörben előbb óvatosan kiégetik, s csak utána földelik el. Az utóbbit csak tapasztalt, alapos agrokémiai, vegyészeti ismeretekkel rendelkező kertészkedök esetében tartjuk megengedhetőnek, mivel robbanásveszély is fennállhat. Az sem kizárt, hogy egyes vegyszerekből az elégetés során a környezetre sokkal ártalmasabb anyagok keletkezhetnek. Véssük eszünkbe: a biokertészeknek, a permetezést, növényvédelmet gondosan megtervező gazdálkodóknak ilyen gondjaik nincsenek - az anyagi veszteségről nem is beszélve. Csiba László Napjainkban számos nyaraló, illetve családi ház épül meredek hegy- és domboldalon. Gyakran mérlegelnünk kell, mi a célszerűbb: a lejtésviszonyok megváltoztatása, vagy a hely adottságaihoz történő alkalmazkodás. A meredek részeken bevágásokkal és feltöltésekkel alakítsunk ki teraszokat, úgy, hogy eközben ne keletkezzen földfelesleg, illetve földhiány. A gazdaságosság kisebb földmunkát kíván, ám ennek során több keskeny teraszt kapunk. Arra vigyázzunk, nehogy a számos apró terület használhatatlanul felaprózza kertünket. A teraszokat rézsűvel vagy támfallal köthetjük össze. Lehetőleg kétlábas rézsűt építsünk, amely kétszer olyan széles, mint magas. A rézsű koronája ne legyen azonos az emberi szem magasságával (1,3-1,7 m-ig). így elkerülhetjük a szemet zavaró kerti látványt. Helytakarékos- sabb, ha rézsű helyett támfalat építünk, ez azonban komoly műszaki megoldást igényel, s csak szakember készítheti. Az épület és a kert harmonikus kapcsolatának megteremtését tartsuk mindig szem előtt. Kerüljük a ház melletti meredek rézsűket, mert ezek nyomasztóan hatnak. Ha a terep lejtése az.épület bejárata, valamint az utcai járda szintje között meghaladja a 15 %-ot, lépcsővel törjük meg az egyhangúságot. A kerítés mellett legalább 50-80 cm-es sávban igazodjunk a szomszédos telek magasságához. K. Sz. 1993.1.10.
