Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-02-14 / 6. szám
äeujBSB/i, A Duna menti Karva egyik érdekessége: több mint négy évtized után újra van földbirtokosa. Bottkáék visszakapták a földjüket, a kastélynak nevezett családi házukat is, de olyan állapotban, hogy rossz ránézni. A birtoknak régen Mária major volt a neve, de most csak Bottka- pusztának hívják, ezzel az elnevezéssel kerül a térképre is. Amikor erről Párkányban tudomást szereztem, másnap kora reggel a Komárom felé induló buszra szálltam. A Karva mögötti Bottka-pusztáig kérek jegyet. A sofőr érti a szót, mert figyelmeztet is: Az országúttól csak néhány száz lépésnyire van a major. Aszfaltos út vezet oda. Az egykori Bottka- földön az elmúlt esztendőkben az állami gazdaság emeletes bérházakat épített dolgozóinak. A közelükben sárgállik ütötten-kopottan a „kastély“. Valóban elszomorító látvány. Akik benne laktak, az ablakokon dobálták ki a szemetet A pusztulásra ítélt épületbe most be sem költözhetnek. I. 14. A major gazdasági telepét kerítés övezi. A vaskapu nyitva. Kis épületben az irodahelység. Mögötte egy régi, hosszú istálló. Szomszédságában a tágas „gépraktár“, s jobbra két új tehénistálló. Az udvaron takarmány-, gabonaszállító kocsik, teherautó. Itt ketten beszélgetnek. A nyurga, magas fiatalember mutatja a korosabb, testes férfinak, hogy hová menjen a traktorral. Ha utasítást ad ki, csak ó lehet a Bottka úr.- Csak az ifjabbik vagyok - mutatkozik be. - Apu az istállóban van, megyek, szólok neki... Néhány perc múlva kezet foghatok Bottka Pállal. Nyílt, kék szemű, zömök ember, alacsonyabb a fiánál. Elmosolyodva adja tudtomra: - Az apám is Pál volt, a fiam is Pál... Az irodájába vezet. A falon függő, csehszlovák zászlóval ékesített Havel- képre pillantok.- Föderal ista vagyok! Engem senki sem kényszerithet arra, hogy azt a képet eltávolítsam onnét! így mutatkozott be a „vadonatúj“ földbirtokos, ellenvetést nem tűrő hangon.- Még sok minden érhet bennünket a politikában, de bárhogyan is alakuljanak az erőviszonyok, azt, amit negyvennyolcban a Bottkákkal tettek, már nem ismételhetik meg! Érdekes tünet: negyvennyolcban az ötven hektáron felüli gazdákat likvidálták, köztük apámékat is, jelenleg viszont azt tapasztaljuk, hogy az ötven hektáron aluli gazdák már nem igen felelnek meg a kormányzatnak. Nemrég szivárgott ki, hogy csak az ötven hektáron felüli gazdaságokat kívánják támogatni, a kisebb gazdák állami segélyezését leblokkolták, mintha megijedtek volna attól, hogy megállíthatatlanul fellendül a magánszektor. Emiatt nem lenne szabad bosszankodnom, mert háromszázötven hektáron gazdálko- nom. Maholnap ötvenöt éves leszek. Sok hasznom nem lesz ebből, csak a gürcölés, mérgelödés marad számomra, hogy utánam maradjon valami, biztonságban legyen a demokrácia. Ezzel mi tartozunk azoknak, akik utánunk jönnek... Csak erről beszél, ez foglalkoztatja. Hogy segíthessen, felelős tisztséget vállalt a Földtulajdonosok és Agrárvállalkozók Szlovákiai Társulásában. Az országos vezetőség tagjaként ő is ott volt Zólyomban a mezőgazdászok decemberi értekezletén, amelyen jómaga is felszólalt, éles hangon tiltakozott a tervezett diszkriminálás miatt.- S még rosszabb lesz azoknak, akik most szánják rá magukat az újrakezdésre - mondja. - Ha nem kapnak támogatást, elijesztik az embert a magángazdálkodástól. A kisgazdák vannak a legjobban ráutalva a legnagyobb segítségre. Az előző kormány két évig támogatta őket. A paraszt a porból kelt fel, udvara nincs, hogy bevezesse a tehenet, kölcsönt vett fel, megterhelte a házát. És most fél úton leblokkolják őket? Ha így marad, több tízezer családra tragédia vár. A zólyomi konferenciánkon megvitattuk ezt a kérdést, s kértük a kormányt, változtasson ezen a helyzeten. A mi társulásunk nem akar politizálni, de ha tagjaink egy részét diszkriminálják, a kormány maga kényszerit bennünket a politizálásra. Egyes illetékesek arra hivatkoznak, hogy csak a nagy kiterjedésű gazdaságok életképesek, Amerikában is csak nagy farmok vannak. Bottka Pál szerint ez nem igaz. Októberben egy 12-tagú küldöttséggel ő is az USA-ban járt. S mit tapasztaltak ott? A farmerek átlagban hetven hektáron gazdálkodnak. Önkéntesen ugyan szövetkeznek egymással, közös feldolgozó üzemeket létesítenek, de a földet nem adják ösz- sze, maguk művelik meg!- Ilyen modern szövetkezeteket mi is alapítunk, közös malmunk, tejüzemünk is lehet, de a támogatás megvonásával a kisgazdákat ne kényszerítsék újra a megbukott földműves-szövetkezetek újjáélesztésére. Ha nincs állami támogatás, én is belebuktam volna a vállalkozásomba... Végre eljutottunk oda, hogy Bottka Pál saját magáról, a családjáról is beszélhessen. 1938-ban született. Két lánytéstvére van.- Itt éltünk - mutat a nagy családi házuk felé. - Azelőtt kisebb volt, évek során át meg-megtoldották újabb helyiségekkel. Apám a testvérével, a nagybácsimmal gazdálkodott százötven hektáron. Tíz, tizenegy éves voltam, amikor elindult a szocializmus. Kulákok voltunk, kikergettek innét bennünket. Előbb apámat zárták lakat alá, egyik börtönből a másikba vitték, bírósági ítélet nélkül. Komáromba költözködtünk ... Az apja gazda létére szerette a gépeket, gépészként alkalmazták a hajógyárban és más üzemekben. A felesége után nyolcvanhatban ő is meghalt. Keserű volt az életük, nem élték meg a föld visszaszerzésének korszakát.- Az elvtársak énrám is úgy tekintettek, mint kulákcsemetére- folytatja emlékezését Bottka Pál.- Amint felcseperedtem, csak a hajógyárba mehettem volna. Vonzott a mezőgazdaság, tanulni akartam. Nálunk nem lehetett. Kényszerből északra mentem, hogy az Oravsky Podzámok-i Mezőgazdasági SzakAKI ÖTVENÖT ÉVESEN ÚJRAKEZDI A GAZDÁLKODÁST Bottka Pál: Arra törekszem, hogy visszaszerezhessük a parasztmunka becsületét, visszaállíthassuk a földművelés tekintélyét. középiskolában tanulhassak. Itt nem voltak kíváncsiak arra, hogy ki és mi vagyok... Az iskola után egy ideig a nyitrai mezőgazdasági kísérleti intézetben dolgozott, majd a virti és a dunamo- csi szövetkezetben agronómusként, zootechnikusként foglalkoztatták. Közben megnősült. Izsán telket vásároltak, s a hétvégeken családi házat építettek.- Nem voltam soha a „dicső párt“ tagja. Ezt megsínylette a lányom és a fiam. Főiskolára, egyetemre csak úgy mehettek volna, ha belépek a pártba. Tizenhárom évig főagronó- mus voltam Dunamocson, csak a munkát néztem. Nyolcvannyolcban betelt a pohár, otthagytam a szövetkezetét, s idejöttem Karvára. Az állami gazdaság méhészként alkalmazott.- Ez megérzés volt? Közel akart lenni az egykori birtokukhoz?- Ez akkor még nem volt megérzés. Méhész is vagyok, ez nálunk családi hagyomány. A megérzés, hogy valami történni fog, 1989. november tizenhetedikén fogant meg bennem. Amikor este hallottam a rádióban, hogy mi történt a fővárosban, másnap hajnalban autóba ültem, s irány Prága! Negyven évig lestük ezt a napot! Úgy éreztem, nekem ott kell lenni, ahol a sorsunk fog eldőlni, s ez csak a nagyvárosban történhet meg, nem a falun! Három hétig maradtam Prágában. Forradalmárokkal ismerkedtem meg, barátkoztam össze. Szerveztük a tüntetéseket. Én hívtam fel a zsolnai és a kassai iskolásokat: vonuljanak ki az utcára! Sajátságos módon hasznos akartam lenni a demokrácia születésénél. Erre a három hétre úgy fogok emlékezni, mint életem legszebb napjaira.- Megalakítottuk a földtulajdonosok társulását. Én kijártam a tulajdonunk visszaszerzését, 1991. október elsejével vissza is kaptuk a földünket. Engem nem állíthattak félre, jól ismertem a törvényeket, de száz és száz földtulajdonost becsaptak, ki- játszották őket. Ezért van szükség a mi társulásunkra, hogy érvényesítsük jogainkat, hogy hosszú négy évtized után újra talpra állhasson a gazda... Bottka Pál elismeri, hogy nehéz az újrakezdés, de bizonyítaniuk kell, hogy a földszerető ember tud jól gazdálkodni a maga földjén. A házukat is visszakapták, de olyan állapotban, hogy legalább félmillióra lenne szükségük a rendbehozatalára. Most nincs rá pénzük, mindent elnyel a gazdaság. Az induláskor nyolcszázezres kölcsönt is felvett. Megjegyzem: „csak" százötven hektárjuk volt, s háromszázötvenen gazdálkodik? Az állami gazdaságtól még bérbe vett kétszáz hektárt. S ha már a földükön van három tehénistálló, azt is kibérelte. Az állami gazdaság a földükön telepített hatvan hektáros gyümölcsöst is. A fákért is bért fizet. Csaknem egymillió az évi bérlet díja. Az is érdekel, hogy a földön kívül még mit kaptak vissza?- Amikor innét kizavartak minket, volt több épületünk. Azokat lerombolták. Vagyonrészesedésként kaptunk gépeket, két traktort, teherautót, és száz tehenet, melyek darabját tizenkétezer korona értékben vettem át. Nagy részük tőgybeteg volt, a vágóhídra kerültek csaknem fél áron. Ezzel nagy kár ért engem. Hogy ne legyen üres az istálló, hetven darab vemhes üszőt vettem. Ha már itt a föld, van istálló is, komoly tehéntenyészetet akarok kialakítani. Tíz évre szól a távlati programom. Bővíteni fogom az állatállományt. Valahogy átvészeltük az első évet. Állami támogatást kaptam a gépek és az állatok vásárlására, a vetőmagra, a vegyszerre. Ha ez nincs, bukás várt volna rám.- Hogy győzik a rengeteg munkát?- A huszonöt éves fiam is velem dolgozik, traktoros is. Pozsonyban végezte el az elektrotechnikai szakiskolát. Most már gazdaember lesz belőle. Tizenkét embert átvettem az állami gazdaságtól. Van köztük traktoros, fejő, éjjeli őr is. A traktorosoknak most is van munkájuk, javítják a gépeket. A törvény szerint munkaszerződést kötöttem velük. Az első év próbaidő volt, órabérben alkalmaztam őket. De most, a második évben már rátérünk a minőségi díjazásra, hogy tudatosítsák, nem az állami gazdaságnál dolgoznak.- S mennyit keresnek magánál? Bottka Pál belelapoz a mindentudó kis könyvecskéjébe.- Téli hónap, december - mutatja a kimutatást. - A fejők bruttó öt-hat ezret kerestek, a traktorosok négy- négyezernégyszázat. Amikor több lesz a munka, valamivel nagyobb lesz a fizettségük. Most már megnövekszik a könyvelésünk is, ezt a lányom fogja intézni... A két új nagy tehénistálló még félig üres. S mi van a régi, kopott nagy istállóban?- Jelenleg csak három ló. Sportlovak. Egy rendes parasztgazdaság nem lehet meg ló nélkül. Benzint fognak nekem megtakarítani...- Izsáról utazik ide minden nap?- Az egy kicsit messze lenne. Most összevissza lakunk. Rám és a fiamra itt a gazdaságban van szükség. Egykori házunkat még nem használhatjuk, ezért egy másik kar- vai majorban béreltünk egy kis lakást, hogy a közelben lehessünk.- Egy „földesúrnak“ nem így kellene laknia...- Nem földesúr akarok én lenni! - válaszolja komolyan a tréfás hangú megjegyzésemre. - Elvből csinálom, hogy visszaszerezhessük a parasztmunka becsületét, visszaállíthassuk a földművelés tekintélyét, a magam példájával is bátoríthassam a gazdákat: a kommunista szövetkezetek nélkül is tudunk létezni! Csak a diszkriminálással ne kössék gúzsba a kezünket. Csak minél több gazda lépjen be a földtulajdonosok társulásába. Újra oda tért vissza, ahol elkezdtük a beszélgetésünket, a demokráciához, a földtulajdonosok védelméhez. Ez az éltető eleme, ebben látja élete értelmét. Ilyen ember Bottka Pál, aki újra a Bottka-puszta ura lett. Petrőci Bálint xxx Utóirat: Egy héttel a beszélgetésünk után döntött a kormány a mezőgazdasági termelés várható támogatásáról. Felhívtuk Bottka Pált: Javult a helyzet? „Egy kicsit hallgattak ránk, a társulásunkra - váloszolta. - Törölték a tervezett ötvenhektáros határt. Megkülönböztetés nélkül kívánják támogatni mindazokat a magángazdálkodókat, akik eredményesen tudnak gazdálkodni. . .“ Erről, a támogatás formájáról, s több más földművelőket érdeklő problémáról egyik legközelebbi számunkban beszélgetést közlünk Pasmik Milan mérnökkel, a Földtulajdonosok és Agrárvállalkozók Szlovákiai Társulásának elnökével. A bérbe vett új tehénistállók. A földtulajdonos komoly tehéntenyészetet akar létesíteni Sidó Szilveszter felvételei
