Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)

1993-02-07 / 5. szám

ar Ér Egyre gyakoribbak az ufójelenségek 1953. november 23-án a Kinross légitámaszpontón', Michigan államban, a földi ra­darállomás kezelői azonosT- tatlan repülő tárgyat észleltek. ft. Wilson hadnagy, aki épp gyakorlórepülésen tartózko~- aott a levegőben, parancsot kapott, hogy új típusú F-86-os Sabre léglokéses vadászrepü­lőgépével fogja el az ismeret­len gépet. A légtér megsértő­jének az üldözésé sokáig tar­tott, s a hadnagy repülőgépé­vel mintegy szazhatvan mér­földét (közel háromszáz kilö'- métert) repült le, amikor a va­dászrepülőgép és az ismeret­len repülő'tárgy jele összeoí- vadt a rádiólokátor képernyő­jén. A repülőgép és az isme- rétién tárgy eltűnt, a repülő­gép roncsait és pilótáját, R. Wilson hadnagyot azóta sem találták meg. T isztázatlan maradt azoknak a repülő tárgyaknak a megje­lenése is Washington fölött, amelyre 1952-ben, június 19-éről június 20- ára virradó éjszaka került sor. A nemzetközi repülőtér rádiólokátor- jai hét repülő tárgyat észleltek, egyi­küknél 75 ezer kilométeres óránkén­ti sebességet mértek! A légelhárítás parancsot kapott, hogy kövessék az ismeretlen repülő testeket. A pilóták jelentették, hogy furcsa, narancs színű, világító korongokat láttak, amelyek azonnal eltűntek a pilóták szeme elől, miután azok megközelí­tették az ismeretlen testeket. Gyor­sulási képességük elképesztő volt. Elég volt két-három másodperc fel- gyorsulásukhoz, hogy eltűnjenek a radarok képernyőiről és a vadász- pilóták szeme elől. Szovjet titkolózás Nagyon érdekes a szovjet tudó­sok véleménye az ufójelenségekről. A hivatalos ideológia az ufójelen­ségeket a nyugati sajtó koaládéi­nak tartotta. Tilos volt bárminemű hírt közölni a szovjet hírközlő eszkö­zökben a SZU területe fölött tapasz­talt ufójelenségekről. Pedig léteztek szigorúan eltitkolt jelentések ufók megjelenéséről a Kaukázusban és a SZU más területei fölött is. Csak 1967-ben kezdtek kiszivárogni az első hírek az orosz napilapokban az ufójelenségekről. Sajnos, ez az információs nyitás nem tartott sokáig. A brezsnyevi dik­tatúra megszilárdulásának köszön­hetően további húsz évig hallgattak az ufójelenségekről, csakúgy, mint köztársaságunkban is. Az ufójelenségeket vizsgáló szov­jet kutatócsoport vezéralakja 1967-68-ban dr. Ziegel lett, aki egy­ben az Aeronautika intézet tagja is volt. Az El Correa Catalan nevű spanyol lapban közölt beszélgetés­ben dr. Ziegel azt nyilatkozta, hogy az ufóbejelentések száma 1956-tól 1967-ig nagymértékben megnöve­kedett. Dr. Ziegel határozottan kije­lentette, hogy az ún. tunguzkai me­teorit atomrobbanás, esetleg távoli világűrből érkező űrhajó balesete volt. Dr. Ziegel beszámolt a legmar­kánsabb ufójelenségekről, amelye­ket a SZU területén figyeltek meg. Már televíziós adás volt készülőben ezekről a jelenségekről, amikor 1968 elején magas helyekről jövő utasítás alapján betiltották a műsort. Ürhajsza Az amerikai Keyhol ezredes 1965. április 8-án cikket jelentetett meg, amelyben azt állítja, hogy bi­zalmas értesülésekhez jutott a NA- SA-nál dolgozó két műszaki dolgo­zótól. Azok közölték Keyhol ezre­dessel, hogy a Gemini űrhajóhoz pilóta nélküli repülése során rada­rokkal is jól kivehető négy ismeretlen tárgy csatlakozott, és az egész Föld körüli fordulat ideje alatt kísérte az űrhajót. Benito Reyna professzor, a Bue­nos Aires-i csillagvizsgáló csillagá­sza 1964. április 8-án kollégáival epyütt, az ECHO II műhold repülését kísérte figyelemmel. Megfigyelték, hogy a műholdat egy nagyon jól kivehető nagyméretű korong alakú test kísérte. A műhold sebessége 25 ezer kilométer volt óránként, míg az ismeretlen test sebessége több mint 100 ezer kilométer óránként. 1988. február 11-én, Beira mo­zambiki város több ezer lakosa fi­gyelt meg egy szokatlan jelenséget. Délután három óra körül a város fölött megjelent egy óriási, kinyílt, gomba alakú, ejtőernyőre hasonlító test. A testnek két hatalmas fényszórója volt, és állandóan forgott saját tengelye körül. Mintegy három­ezer méteres magasságban há­rom órán keresztül lebegett Beira fölött. Jól megfigyelhető volt távcsö­vek segítségével is. A jelenség feltű­nésekor egy Boeing 737-es polgári repülőgép készült leszálláshoz. A pi­lóták leszállás után egyedélyt kér­tek, hogy újra felszállhassanak. A gép most már utasok nélkül az ismeretlen tárgy után vetette magát. A Boeinget vezető Simplico Pinto kapitány és másodpilótája, Joa Ab- reau úgy döntöttek, hogy közelebb­ről is megszemlélik a furcsa jelensé­get. Sikerült is úgy négyezer méte­res távolságra megközelíteniük a testet. A fedélzeti rádiójuk segítsé­gével leadott közlésük szerint a test repülőgéphangárnál nagyobb mes­terséges repülő szerkezet volt. Le­szállás után a Boeing Abreau nevű másodpilótája kijelentette: „Megér­tettük, nem földi technikával állunk szemben. Attól tartottunk, hogy a kü­lönleges szerkezet irányítói esetleg megsemmisítenek bennünket.“ Az ismeretlen testet teljes hat és fél órán át radarral is megfigyelték. Ez idő alatt állandóan változtatta helyét, de sohasem távolodott el a várostól. A megdöbbentő de­monstráció után, óriási sebességre gyorsulva, elhagyta Beira város kör­zetét és eltűnt a város megrémült lakói elől. 1984. szeptember 9-én a Tbiliszi- -Tallin vonalon repült egy TU-134 A típusú személyszállító repülőgép. Minszk közelében, éjszakai repülés közben, a repülőgép előtt megjelent egy hatalmas mozdulatlan csillag. A csillagból hirtelen három fénysu­gár tört ki, majd egy fénycsóvába összefolyva megvilágította a földet. A fénycsóva által megvilágított föld­felszínen láthatóvá váltak a házak és a fák is. Egyszer csak a fénycsó­va megváltoztatta irányát, és a repü­lőgépre irányult. A pilóták színes körökkel körülvett fehér pontot lát­tak. Ez a fehér pont kis idő múlva óriási sebességgel a repülőgép felé vette útját. Úgy tízezer méter maga­san mozdulatlanul megállt a repülő­gép fölött, és azt egészen a leszállá­sig elkísérte. Ezt a különös párost Tallin, Riga és Vilnius összes radar­ja észlelte. Továbbra is rejtély 1990. március 31-én éjszaka Belgiumban, Brüsszelben furcsa dolgok történtek. Néhány hónapos szünet után újra megjelentek az ufók. A jelenségről videofelvétel is készült, amelyet egy belga amatőr készített és az RTL-TV 1 televíziós társaság is sugárzott. A videofelvé­tel hitelességét bizonyítja még tizenöt rendőr egybehangzó vallomása, va­lamint Brüsszel elővárosának több ezer lakója, akik a jelenséget aprólékosan leírták. A Brüsszel elő­városa fölött megjelent három isme­retlen repülő tárgyat a belga légierő radarjai is észlelték. 1990-ben az egyesített Németor­szág kongresszuson látta vendégül a világ ufológusait Münchenben. A kongresszuson a négytagú orosz küldöttség világraszóló szenzációt jelentett be: „Lelőttünk egy ufót“. Állításukat jegyzőkönyvekkel és hiteles fényképfelvételekkel bizonyí­tották. Mi is történt 1983. március 5-én a volt SZU területe fölött? Azonosítatlan repülő tárgy repült be északkeleti irányból Szibéria fölé. A radarállomások az ismeretlen tárgy sebességét hetvenötezer kilo­méteres óránkénti sebességre be­csülték. Az ismeretlen tárgy gyorsan süllyedt és jól kivehetően csökken­tette sebességét. Az egyik katonai repülőbázisról két MIG-25-ös va­dászgépet indítottak, amelyek a hangsebesség háromszorosával repültek az ismeretlen test felé. A MIG-ek pilótáinak rádióhívására nem kaptak választ. Ezért a pilóták megkapták a parancsot, hogy lőjék ki levegő-levegő rakétáikat. Valerij Uvalov, a SZU Tudomá­nyos Akadémiája mellett működő különleges atmoszférikus jelensége­ket vizsgáló bizottság elnöke a kö­vetkezőket nyilatkozta: „A pilóták jelentése szerint a találat érte azo­nosítatlan repülő tárgy erős fényt adott ki magából, majd billegni kez­dett és lezuhant a tajgába“. A helyszínre érkező mentőosztag egy hat méter magas és tíz méter széles, henger alakú, háromlábú le­szállószerkezeten álló tárgyat talált. Az újkori jósok szerint az ufójelen­ségek megsokasodása égi üzenet a közelgő világvégről. Bízzunk ben­ne, hogy a jósok tévednek. De pusz­tán csak bízni, az nem elég. Továbbra is keressük a választ, hogy a földönkívüli civilizációk kül­döttjei miért kerülik a közvetlen kap­csolat megteremtését. Miért csak tisztes távolságból figyelnek ben­nünket? Bizonyára ilyen harmadik típusú találkozással jó néhányan visszaélnének. pedig fennáll ennek a ve­szélye, akkor hadd ma­radjon az ufórejtély továbbra is titok előttünk. Majd akkor találkozzunk, amikor a Földön a háború és az erőszak már csak szomorú, szé­gyenteljes távoli emlék lesz a múltból. Mészáros János Látogatóban „Európa fővárosában“ Alighogy kiszáll az ember a brüsszeli repülőtéren a gépből, máris rádöbben nemcsak Belgium, hanem Európa „fővárosába“ ér­kezett. Mindenki számára érthető, univerzális nyelvű piktogramok, jelzőtáblák irányítják lépten-nyo- mon a bábeli zűrzávartól kissé el­kábult tétovázót a megfelelő kijára­tok felé, amelyek fölött francia, angol, német szövegű felirat figyel­meztet: erre menjen a turista, arra pedig a diplomata. Nos, így, egymás mellet sorakozva kerül Brüsszelben először közvetlen Európa szimbóluma manapság a brüsszeli galamboknak szolgál menhelyül kapcsolatba a közönséges halan­dó és az Európa ügyeit intéző diplomata. Ki ne tudná, hogy Belgium fővá­rosa, mely a csipkének, porcelán­nak, csokoládénak, s nem utolsó sorban történelmi nevezetességei­nek - a csodálatos Grand’Place- nak, az aprócska Manneken Pis- nek és ugyancsak pisilő „párjá­nak“, a Jeanneken Pisnek, meg­annyi templomának, az Atomium- nak - köszönheti hírnevét, a NA­TO és az Európai Közösségek bizottságának adott otthont, s azó­MUNKATÁRSUNK BRÜSSZELI SÉTÁJA ta igazi európai központtá nőtte ki magát. Lakói igazodtak az adott körülményekhez, az évek múlásá­val megszokták ezt a különleges helyzetet. „Miért is ne? Miért lá­zadtak volna ellene?“ - csodálko­zott kérdésemen brüsszeli ismerő­söm -, „hiszen a helybéliek szá­mára sok pozitívumot hozott: mun­kalehetőséget, fejlődést, pénzt, elismerést. Csak egyvalami bosz- szant bennünket, a Berlaymont és következményei.“ Nos, úgy tűnik, mára a brüssze­liek valódi kozmopolitákká váltak. Mindegy, hogy angolul, franciául vagy németül kér az idegen útbai­gazítást az európai központ felé, ez nem okoz gondot nyilván egyet­len brüsszelinek sem. És készsé­gesen válaszolnak, szívesen segí­tenek, pár lépés erejéig el is kísé­rik a sarokig, melyen túl modern épülettömbök sejtetik a célállo­mást, az európai negyedet. Ha valaki netán arra számít, hogy ren­dezett, parkosított, elegáns város­részbe érkezik, az bizony téved. Jelenleg ugyanis kicsit zűrzavaros a helyzet: emez is az EK-bizottság irodáháza, amaz is, amelyet még átlátszó műanyaglepel borít. Csak bámulhat az ember, hová került, mennyi félkész vagy éppen csak felépített ház van ezen a környé­ken. Maguk a tisztségviselők pedig tréfálkoznak: nem is tudják, melyik épület melyik irodájába tartoznak. Korábban a híres-hírhedt Ber­laymont, a csillagformájú épületko­losszus volt az EK-bizottság szék­háza. Egy éve azonban üresen áll. Hogy miért, arról egy valóságos szága szól, melynek minden rész­letét jól ismerik a brüsszeliek, any- nyit cikkezik róla a helyi sajtó. Micsoda szenzáció volt, amikor 1970-ben befejezték a munkálato­kat. Minden rendben is ment, míg 1991 októberében a bizottság in­gatlanügyeivel foglalkozó megbí­zottja bejelentette, hogy a Berlay- mont-ban dolgozó 3300 tisztségvi­selő kiköltözik az épületből, mert a belső válaszfalakban található azbeszt egészségkárosodást okozhat. Ilyen tárgyalás, olyan ta­nácskozás - minden hiába. Egye­lőre nics megoldás. Európa szim­bóluma üresen áll, csupán a brüsszeli galamboknak szolgál menhelyül. Sajnálatos és szé­gyenteljes a helyzet - vélik a ha­zaiak, hiszen a megüresedett ko­losszus sötét árnyékot vet mind Belgiumra, a tulajdonosra, mind pedig az EK-bizottságra, a hajdani bérlőre. Annyi azonban bizonyos, a bel­gáknak elismerés jár a szép telje­sítményért: bár jó mélyre be kellett nyúlniuk az államkasszába, meg­felelő elhelyezést biztosítottak az egészségüket féltő, igényes euró­paiaknak. Jut eszembe: még sze­rencse, hogy az eset nem Po­zsonyban történt. Fél év alatt vajon hová tudott volna küldeni 3300 tisztségviselőt? Balga kérdés, hi­szen Pozsony, noha sokan tartják a világ közepének, nem Európa fővárosa. Attól, sajnos, túl messze van. Urbán Gabriella 1993. II. 7. TITOKZATOS ÉGI VÁNDOROK 5

Next

/
Thumbnails
Contents